by Csabai Máté 2021. nov 04.

„Még nem beszélhetünk válságról, de a zeneipar hatalmas átalakuláson megy keresztül”

Interjú Leonard Slatkin karmesterrel

Világhírű amerikai karmestert fogad a MÁV Szimfonikus Zenekar november 19-én a Zeneakadémián. A Los Angeles-i születésű Leonard Slatkin karrierje földrészeken és generációkon át ível, hetvenhét évesen még mindig vállal vendégkarmesteri feladatokat. Szívének különösen kedves Beethoven zenéje, Budapesten többek között az Eroica szimfóniát vezényli.

Fotó: Cindy McTee

Az amerikai zene kevésbé ismert Európában, ezúttal azonban hallunk egy darabot John Coriglianótól. Hogyan jellemezné az Egyesült Államok klasszikus zeneirodalmát?

Duke Ellington szerint „csak kétféle zene van: jó zene, meg ami nem az”. Ő például nem kategorizálta a muzsikát, szóval, egyfajta értelemben mindenki, bárhol is éljen a világon, ismer amerikai zenét. De abban igaza van, hogy ami a koncerttermet illeti, a mi repertoárunk kevésszer hallható. Hogy milyen az amerikai muzsika? Tükrözi, hogy az országban sok helyről származó emberek élnek, azt hiszem, már csak ezért is érdemes hallgatni. Sokan azt gondolják, hogy ami jazzes, az amerikai. De azért többről szól ez a történet. Corigliano műve, amely a koncerten hallható, korai darab, és európai kortársaiéra hasonlít. Nekem Samuel Barber jut eszembe, akit neoromantikusnak neveznék. Remélem, hogy a rövid, de gyönyörű darab stílusa ismerős lesz a hallgatóknak!

Számomra úgy tűnik, hogy a világháború után alkotó zeneszerzők nehezen találnak helyet maguknak a törzsrepertoárban, miközben Bach, Beethoven és a többiek státusza szilárd. Gondolja, hogy ez változni fog?

Nagyon jó kérdés! Valóban nincsen jelenleg Beethovenünk, talán azért sem, mert annyiféle stílusú zene van. Bizonyos szempontból a klasszikus zenei repertoár olyan, mint egy múzeum, amely az elmúlt évszázadok remekműveit mutatja be, de közben néhány újdonság is felbukkan. A hangfelvételek révén sok évszázadnyi zene van a közönség előtt, ők döntenek arról, mi maradjon fenn és mi nem. Nem hiszem, hogy a következő generációk idején ez változna, hacsak nem oktatjuk jobban a fiataloknak a művészeteket.

2004-ben. (forrás: Wikipedia)

Beethoven Eroicája, amelyet a MÁV Szimfonikus Zenekar élén vezényel, a közönség egyik kedvence. Mit jelent önnek ez a szimfónia?

Azt hiszem, sokan az Eroicát tartják minden idők legjobb szimfóniájának. Ez a mű megváltoztatta a zenetörténetet, már csak a hosszúságát, masszív struktúráját és hihetetlen ellenponttechnikáját illetően is. Leonard Bernstein írta: Beethoven mindig tudta, milyen hang következik.

Mit gondol, az a szabadságeszmény, amit a szimfónia közvetít, ma is érvényes?

Úgy vélem, ebben a darabban nagyon sok érzelem megjelenhet. És a folyamatos tanulmányozás mindig újabb titkokat tár fel.

Úgy tudom, még mindig rengeteget utazik. Kedvét leli benne?

Hetvenhét éves vagyok, és már stresszesebb utazni, mint korábban. Már nem vagyok zeneigazgató, de a naptáram így sem üres, vendégkarmesteri feladatokat vállalok. Így persze több szabadidőm van. Még sok minden van ebben a furcsa világban, amit látni akarok. Viszont amikor színpadon vagyok, úgy érzem, engem erre teremtettek.

Leading Tones című könyvében Monteverdit idézi, aki szerint „a zene lelki, a zeneipar nem az.” Milyen tanácsot adna egy menedzsernek annak érdekében, hogy a művész megmaradhasson a lelkiségnél?

Úgy látom, a legtöbb menedzsert az érdekli, hogy pénzt keressen. De belefektetni egy fiatal művészbe, az más. Nem hónapok, hanem évek kellenek ahhoz, hogy „megtérüljön”. Egy fiatal előadónak nem csak az ügynöke útmutatásra van szüksége, hanem egy mentoréra is, aki látja, hogy a menedzser valóban rendes munkát végez, nem csak profitálni akar.

Gyakran hallani, különösen a Covid-járvány óta, hogy a zeneipar válságban van. Mit gondol erről?

Még nem beszélhetünk válságról, de egészen biztos, hogy a zeneipar hatalmas átalakuláson megy keresztül. A pandémia hatása csak mélyítette a tüneteket, de ahogy már említettem, sok múlik majd azon, hogy mire tanítjuk a gyerekeinket. Ha egyre kevesebben tanulnak zenét, költészetet, szobrászatot, színházművészetet, és még sorolhatnám, veszélybe kerül a kulturális örökségünk. Még várjunk egy kicsit, ne jelentsük ki, hogy folytatódik a zeneipar hanyatlása! Abban reménykedem, hogy a kreatív emberek nem tűnnek el olyan könnyen a hullámok között, és felemelkednek majd, hogy lássuk, mennyit is érnek kultúránk kincsei.

Fotó: Lewel Li

A lemezipar különösen gyorsan változik, ma a streaming teszi ki a legnagyobb szeletét. Eközben a kis koncertek, a házi hangversenyek szerepe is nő. Ön is szervezett hasonló estéket a saját otthonában. Ez lenne a jövő?

Ha jósolni tudnék ezekben a kérdésekben, nyugdíjba vonulnék egy csendes-óceáni szigeten. Ma a közönség nagy része megszokta, hogy különböző platformokon az otthonába varázsolják a kultúrát. A CD-knek még néhány évük van, és ki tudja, mi jön a streaming után. Többet nézünk otthon filmet, mint moziban. Egyre kevesebb ideig hallgatjuk az új zenei megjelenéseket. Hogy mindig lesz igény élő koncertekre, az vitán felül áll. Csak az a kérdés, hogy mennyien lesznek azok, akikben megvan ez az igény.

Nyitókép: Leonard Slatkin  (fotó: Lewel Li)