by artisbusiness.hu 2023. Jun 09.

Meghosszabbították az „Álljon meg egy novellára!” pályázat jelentkezési határidejét

2023. június 25-éig, legfeljebb három novellával nevezhetnek be a pályázók.

A JCDecaux 2023-ban az E.ON-nal közösen rendezi meg a népszerű irodalmi pályázatot. A szervezők két különdíjat ajánlottak fel a háromszázezer forintos fődíj mellett, valamint idén is készülnek podcastok a nyertes novellákból.

Sürgető környezeti kihívások idején élünk: az ökoszisztémákat pusztulás fenyegeti, és számos faj visszaszorulóban van. Talán minden eddiginél jobban tudatában vagyunk annak is, hogy az ember hatással van a környezetére, ezért képes helyreállítani a természet egyensúlyát‟ – áll a pályázati felhívásban. 

Épp ezért, a JCDecaux Álljon meg egy novellára irodalmi pályázata idén olyan novellákat vár, amelyekből fantáziát és erőt meríthetnek az olvasók, hogy másképp lássák a természeti világot és a benne elfoglalt helyüket.  



Idén is két különdíjat ajánlottak fel a szervezők a háromszázezer forintos fődíj mellett: az E.ON, kulturális fenntarthatósági díjat ad át százezer forint értékben, a Rossmann Magyarország pedig egy százezer forint értékű ajándékutalvánnyal lep meg egy pályázót. A tavalyi évhez hasonlóan idén is készítenek a szervezők podcastokat a nyertes novellákból, valamint lesz újra közönségszavazás és izgalmas események a megállókban. A JCDecaux minden alkalommal különleges aktivitásokkal teszi emlékezetessé az irodalmi megmozdulást. 2019-ben a Líra-Athenaeum segítségével megjelent a legjobb írásokat tartalmazó Álljon meg egy novellára! kötet, 2021-ben pedig podcast- és YouTube-sorozat készült belőlük Vecsei H. Miklós közreműködésével. Emellett ugyanebben az évben először AR-kiterjesztést kaptak a plakátok, ezzel interaktív irodalmi játékra ösztönözve a járókelőket.

A nagy népszerűségnek örvendő pályázatot idén hatodik alkalommal rendezik meg: 
Az Álljon meg egy novellára! kezdeményezés 2018-ban indult, az elmúlt öt évben pedig több mint tizennyolcezer novella érkezett a felhívásokra. Ez óriási szám, visszaigazolja azt a lehetőséget, amit az első pillanattól láttunk ebben a projektben” – mondta a JCDecaux Hungary vezérigazgatója, Samu Tímea.

A zsűri elnöke az előző évekhez hasonlóan Grecsó Krisztián József Attila-díjas író lesz, hozzá csatlakozik Vecsei H. Miklós színművész és Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója. Új tagokkal is bővül a zsűri: Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora és az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke, valamint Károlyi Zsuzsanna az E.ON márka- és marketingvezetője személyében.

A jelentkezési határidő:  2023. június 25. 24:00

További információk: ITT.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Álljon meg egy novellára! (fotó: Bíró Dávid) 

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!