MI – valódi, hamis vagy utánzott?

Hiszen egyfelől kétségtelenül annak tűnnek a gyakorlatlan szemlélő számára, másfelől viszont az elkészítésükhöz nincs szükség sem tehetségre, sem tudásra, sem egyedi látásmódra – voltaképpen bárki készíthet ilyent, csak sok türelemre van szüksége.

Bár ha eléggé engedékeny, az sem fontos. Ugyanis az MI soha nem azt a képet készíti el, amire a „szerző” gondolt – a számítógép nem telepata, a paraméterezésnek megvannak a maga határai, így érthető az MI-használók kifakadása, miszerint minden tizedik kép hasonlít arra, amit kértek. Persze: ugyanis a belső látásunkat, elképzeléseinket befolyásolja a hosszú évtizedek alatt kialakult személyiségünk, műveltségünk, élményanyagunk. De ha valakinek megfelel a legelső kép is, amit kapott, képes meglátni benne az értéket, az szerencsés természetű ember, bár ettől még nem lesz belőle alkotóművész.

Felmerül az is: képes-e az MI képet hamisítani? Műszaki szempontból megoldható lenne, ha nehezen is, de a hamisítvány azonnal lelepleződne. Ha képernyőn látunk egy Madonnát, az talán megtévesztheti a nézőt.  A Guardian idén januárban megtréfált három ismert szakértőt, kihívás elé állította Bendor Grosvenor művészettörténészt, a BBC Britain's Lost Masterpieces című műsorának műsorvezetőjét, JJ Charlesworth művészeti kritikust, az ArtReview szerkesztőjét, és Pilar Ordovast, a Mayfair-i Ordovas galéria alapítóját. Képpárokat mutattak nekik Zoomon, azonban mindegyik párból csak az egyik volt eredeti, a másikat az MI kreálta. A feladatot mindhárman sokkal nehezebbnek találták a vártnál.

Madonna a szélben. A hamis madonnákat a szerző készítette MI-programmal (forrás: a szerző)

Az esetek mintegy felében tévedtek – de ne feledjük, képernyőt használtak. Egy valódi, három dimenzióban létező, természetes anyagból készült alkotás esetén látszik az ecsetkezelés, jellemző a festék anyaga, színe, fakulása az idők során, megállapítható a vászon és a fa kora: épp ezért elmondható, hogy egy hamis festmény látványát képes lehet egy nagyon jól beállított MI előállítani, de magához a hamisítványhoz bizony ember kell. Ügyes kezű és ravasz ember.

Ellenben mégis nagyon hasznos tud lenni az MI, ha a feladat fordított: amennyiben azt kell megmondani, hogy egy kép eredeti-e, majdnem csalhatatlan. Igaz, komoly tanulási folyamatra van szüksége és ez a módszer még mindig nem mindenhol elfogadott – de a „Flaget Madonna” esete is bizonyítja, hogy ez lehet a képzőművészeti alkotások hitelesítésének jövője.

Múzsák a felhőben (forrás: a szerző)

A festményt 1995-ben vette észre az amerikai Tony Ayers egy angol falu régiségboltjában, és három hónap huzavona után huszonötezer dollárért vásárolta meg, ugyanis Leonardo-képnek nézte. Vagy esetleg Raffaellónak. Biztos volt benne, hogy egy nagy reneszánsz mester alkotását sikerült megszereznie, csak ezt be is kellett bizonyítania. Évtizedekig kellett küzdenie, míg végül fény derült az igazságra.

Elsőként Larry Silvert hívta fel, aki akkoriban a Northwestern Egyetem reneszánsz művészettörténetének professzora volt, és elmondta neki, mit vélt találni. Silver, aki ma a Pennsylvaniai Egyetem emeritus professzora, egy este elment Ayers házába, hogy megnézze a festményt. Még a félhomályban sem habozott: megállapította, hogy nem Leonardo festette a képet, viszont a stílusjegyek Raffaellóra utalnak.
Ayers és tulajdonostársai elszántan meg akarták tudni, honnan származik a festményük, ezért szakértőket fogadtak fel, hogy távolítsák el a régi lakkot és retusálják az eredeti festékfelületet, vizsgálják meg a festék alatti fát és elemezzék a pigmenteket.

Flaget Madonna (forrás: hyperallergic.com)

Az anyagelemzés valóban reneszánsz korinak mutatta az alkotást, sőt, Marcia B. Hall, a Temple Egyetem professzora, az olasz reneszánsz festészet tudósa 2000-ben, a biztosítási értékbecslők számára adott útmutatásként azt írta Ayersnek: „A Madonnát és egyes figurákat valószínűleg Raffaello festette; aztán a festményt befejezetlenül hagyták, még a század első negyedében Raffaello egyik követője, valószínűleg Antonio del Ceraiolo fejezte be.”

A Christie's aukciósház 2001-ben beleegyezett, hogy megnézze a művet. A patinás cég az elmúlt években olyan festményekkel foglalkozott, mint da Vinci „Salvator Mundi” című műve, amely 2017-ben 450 millió dollárért kelt el, megdöntve ezzel az aukción eladott műalkotások rekordját. Viszont a Christie's nem volt hajlandó Raffaellóként eladni a képet, ugyanis ők teljes mértékben Ceraiolónak tulajdonították. A Sotheby's is megvizsgálta a festményt, és ugyanerre a következtetésre jutott.

2011-ben a tulajdonosok (Ayers és két társa) felbéreltek egy New York-i céget, akkori nevén az Art Analysis and Research-öt, hogy nézze meg a festményt. A cég úgy dolgozott, mint egy detektívcsapat, megszámolták a fapaneleken lévő évgyűrűket, hogy meghatározzák a korukat. Röntgensugarak és infravörös képalkotás használata is felmerült, ezzel vizsgálták a festékrétegek alatt rejtőző vázlatokat.

A csapat egy olyan pigmentet talált a festményen, amelyet csak Raffaello és „nyilvánvalóan egy kis, hozzá köthető csoportnyi” más, korabeli művész használt. De egyéb, gyakori Raffaello-technikák hiányoztak a Flaget Madonnáról a jelentés szerint.

Hamis madonna (forrás: a szerző)

„Ha egyértelműen bizonyíték lett volna arra, hogy Raffaellóról van szó, akkor azt mondtuk volna” – nyilatkozta Nica Rieppi, a ma már Art Discovery néven működő cég ügyvezető igazgatója. Rieppi elmondta, hogy személyesen nem vizsgálta meg a festményt.

2015-ben, amikor Ayersnél korai Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, átadta a feladatot tulajdonostársainak. Ők megbíztak egy svájci társaságot, az Art Recognitiont, amely mesterséges intelligencia útján vizsgálja az ecsetkezelési technikát. Ahhoz hogy elemezhessék, előbb ki kellett képezni az MI-t: a programba több mint száz valódi Raffaello-festmény fényképét táplálták be, valamint ismert hamisítványok és a mester kortársai által készített művek fotóit. A finom részletek megörökítése érdekében a fényképeket ezután kisebb „foltokra” és négyzetekre bontották. A Flaget Madonnát ezután futtatták át a programon.

Az eredmény: Szűz Mária és a gyermek arcát szinte biztosan Raffaello készítette, ezt a program mindkét esetben 96%-os bizonyossággal állapította meg.
Nos, erre tehát mindenképpen alkalmas az MI – hamisítani nem tud, hamisítványt felismerni igen, de vannak, akik teljesen másra szeretnék használni. Például alkotásra, mint módszert, akkor is, ha a szó klasszikus értelmében véve arra nem alkalmas. Idén tavasszal egymást érték az MI-képek kiállításai világszerte: az ellenséges véleményekkel szemben a művészek továbbra is feszegetik annak határait, hogy mit lehet elérni a civilizáció legújabb művészeti eszközeinek segítségével. Az eszközök elterjedése és az a lelkesedés, amellyel világszerte milliók fogadták el őket, azt jelenti, hogy egyre gyakoribbá válnak a kizárólag a mesterséges intelligencia által támogatott művészeti alkotásoknak szentelt tényleges kiállítások.

Utcai hamis madonna (forrás: a szerző)

Március elején Los Angelesben rendeztek monstre tárlatot, melyből a valaha szervezett legnagyobb mesterséges intelligencia-művészeti találkozó lett. ClownVamp művész és kurátor méltatta a kiállítás jelentőségét, időzítését és a világban a mesterséges intelligencia-művészetről folytatott szélesebb körű párbeszédet. 

Amit elmond, arra utal, hogy okos ember és elkötelezett híve ennek az alkotási módnak:
„A múltban az új kreatív eszközöknek technikai korlátjai voltak. Szükség volt egy számítógépre, amelyen a Photoshop futott, egy táblagépre a Procreate-hez vagy egy DSLR-kamerára. Azzal, hogy a mesterséges intelligencia a felhőn keresztül működik, amihez bárki hozzáférhet, akinek van internetkapcsolata, olyan technológiát kapunk, amelynek alapvetően más lesz az elfogadottsága. Ez a kiállítás ezt hivatott felkarolni. Néhány művészünk már harminc éve foglalkozik alkotással különböző stílusokban. Mások hat hónapja tekintik magukat művésznek. Ami számít, az az általuk elmesélt történet.”

A képek és a Mester (forrás: a szerző)

A kiállítás célját is szabatosan határozta meg:
„Kultúránk nagy része társadalmilag konstruált jelentésű. A mesterséges intelligenciát leírják: félnek a hamisítványoktól és az összes lehetséges, hozzá tapadó negatívumtól. A kiállítás azt hivatott felkarolni, hogy megkérdőjelezzük, hol húzzuk meg a határokat. A cél itt az volt, hogy a művészek felfedezzék ezeket a határvonalakat, és ehhez az alkotóművészet világának »leghamisabb« eszköztárát használják. Talán ezek a »hamis« eszközök valódi gondolatokat és érzéseket képesek létrehozni.”

Ha képesek, akkor nem hamisak. és ez esetben valódi alkotásokat látunk. Nehéz eldönteni ezen a területen, mi az igazi, mi a hamis és mi a szimulált. De ha a műélvezet valódi, talán a műalkotás is az, mindegy, miképpen jött létre.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Larry Cohen, Ari Cohen és David Sager a Flaget Madonnával (forrás: wsj.com)