Mindenki Budapestje

Hogyan lesz városból közösség? Mitől sokszínű Budapest? Hogyan válik a kultúra a mindennapjaink részévé? Faix Csabával e kérdésekről beszélgettünk, és arról, miként néz szembe a jelen kihívásaival a Budapest Brand.

Hogyan, miért lett fontos az ön számára a kultúra?

Ha az ember úgy nő fel, hogy folyamatosan jelen van az életében a kultúra, akkor nehezen válaszol erre a kérdésre. Gyerekként sokat olvastam, a gimnáziumban színjátszókörbe jártam. Utána az életem a kommunikáció, a televíziózás, a vállalati kommunikáció felé fordult, de a színház, az olvasás, a filmek szeretete folyamatosan jelen volt benne. Azért nehéz mellé időpontot társítanom, mert ez olyan, mintha azt kérdezné tőlem, mikortól hordok szívesen kabátot, miközben kabátot mindig is hordtam.

Faix Csaba (fotó: Reviczky Zsolt)

Ön szerint milyen lenne az ideálisan működő kulturális élet Budapesten? Pont olyan, mint most? Vagy hozzá tudna tenni még valamit?

Biztosan hozzá tudnék, az már nem biztos, hogy ez jót tenne neki. Szeretem, hogy Budapestnek sokszínű a kulturális élete, és hogy a város maga is az. Pont azt próbáljuk a saját munkánkkal is kihangosítani, hogy itt egyszerre van jelen a Budapesti Fesztiválzenekar és mellette a slam poetry. Hogy a nagyok mellett egészen apró projektek is elindulnak, és anélkül, hogy intézményesült anyagi támogatás lenne mögöttük, az adott csoport tagjai saját szórakoztatásukra felépítik a saját kulturális platformjaikat. Az ideális persze az lenne, ha ezeket a művészeket és alkotóközösségeket fel tudnánk karolni, és támogatni tudnánk őket a fejlődésben, az előrelépésben, miközben azt a sokszínűséget, ami ma jellemzi a várost kulturálisan, nagyon nehéz lenne mesterségesen létrehozni.

Amikor a Budapest Brandről gondolkodnak, akkor kifejezetten Budapest-specifikus programot szeretnének létrehozni a város kulturális életének összefogására, vagy inspirálódnak külföldi mintákból is?

Inspirálódunk külföldi mintákból, de fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a mintáknak meg legyen a megfelelő hazai értelmezése. Azt a célt követjük a város és a lakosság közötti kapcsolatban, hogy egyre inkább az itt élő emberek váljanak fontossá, és hogy ők úgy használják a várost, mint egy valódi helyszínt, nem pedig, mint egy infrastrukturális közeget. Ez nem specifikus magyar igény, sőt, Budapest ebben le is van maradva egy kissé. Ha megnézzük, hogyan alakult át Párizs rakpartja, vagy hogyan változtak meg utcarészletek akár Romániában is, akkor azt látjuk, hogy az igény, amelyben a városunkat saját magunkénak szeretnénk tudni, be szeretnénk lakni és létre szeretnénk hozni benne dolgokat, egy most formálódó globális trendhez kapcsolódik. Mi úgy próbáljuk ezt itthon erősíteni, hogy az erre irányuló igényeket és kezdeményezéseket segítjük a megvalósulásban.

Dante a Gellért-hegyen alkonyatkor és hajnalban, főpróba (fotó: Farkas Norbert / 24.hu)

Például a Budapest Tuning programunkkal, amit idén indítottunk, és aminek lényege, hogy olyan budapesti közösségeket keresünk, amelyek vállalják, hogy a köztereken létrehoznak egy-egy projektet. Ez lehet például művészeti alkotás, ahogy Gyabronka József Dante-előadása volt a Gellérthegyen, de olyan place making-projekt is, amilyet a rakparton hoztunk létre – utóbbinál csak annyi történt, hogy kitettünk asztalt, tűzrakóhelyet, homokozót, növényeket a közös térbe, és az emberekre bíztuk, hogyan használják őket. Az ötleteket a Budapest Tuninggal nemcsak pénzzel támogattuk – habár az is fontos –, hanem a megvalósításukban és a kommunikációban is segítettünk. Mutattunk jó gyakorlatokat arra, hogyan kell közterületi rendezvényt engedélyeztetni, partnereket találni, vagy hogy egyáltalán hogyan fogjanak hozzá az ötletgazdák egy-egy ilyen projekthez. Ezeknek a programoknak ugyanis az a fokmérője, hogy mennyi valósul meg közülük sikeresen. Ez már egy hazai találmány: megértve azt, hogy ebben a városban vannak aktívan alkotni vágyó közösségek, segítünk nekik abban, hogy terveiket megvalósíthassák. 

Dante a Gellért-hegyen (forrás: nepszava.hu)

Például a Budapest Tuning programunkkal, amit idén indítottunk, és aminek lényege, hogy olyan budapesti közösségeket keresünk, amelyek vállalják, hogy a köztereken létrehoznak egy-egy projektet. Ez lehet például művészeti alkotás, ahogy Gyabronka József Dante-előadása volt a Gellérthegyen, de olyan place making-projekt is, amilyet a rakparton hoztunk létre – utóbbinál csak annyi történt, hogy kitettünk asztalt, tűzrakóhelyet, homokozót, növényeket a közös térbe, és az emberekre bíztuk, hogyan használják őket. Az ötleteket a Budapest Tuninggal nemcsak pénzzel támogattuk – habár az is fontos –, hanem a megvalósításukban és a kommunikációban is segítettünk. Mutattunk jó gyakorlatokat arra, hogyan kell közterületi rendezvényt engedélyeztetni, partnereket találni, vagy hogy egyáltalán hogyan fogjanak hozzá az ötletgazdák egy-egy ilyen projekthez. Ezeknek a programoknak ugyanis az a fokmérője, hogy mennyi valósul meg közülük sikeresen. Ez már egy hazai találmány: megértve azt, hogy ebben a városban vannak aktívan alkotni vágyó közösségek, segítünk nekik abban, hogy terveiket megvalósíthassák.

Budapesten vannak külföldi turisták, belföldi turisták és persze budapestiek is. Milyen nehézségekkel néz szembe az, aki arra vállalkozik, hogy egy ilyen heterogén közegből közösséget hozzon létre?

Ennek a feloldása az, hogy mindenkire budapestiként tekintünk, arra is, aki csak hetvenkét
órára budapesti, arra is, aki hetvenkét évig. Nem választjuk külön a turistát az itt élőtől, sőt, elsősorban az itt élőknek hozunk létre programokat, amelyekhez a turisták is csatlakozhatnak.

De vannak például olyan Budapest-kártyáik, amelyek a külföldi, és amelyek a hazai turistákat célozzák meg.

Ez inkább marketingkérdés. A két kártya tartalma kis túlzással ugyanaz. A belföldi vendégeknek tettünk hozzá pluszakciókat, például ingyenes strandbelépőt vagy kedvezményt a szállásfoglaláshoz, mert számukra is vonzóvá és elérhetővé akartuk tenni Budapestet. De a termék, hogy fedezd fel a várost, a fürdőket, a múzeumokat, a látnivalókat, ugyanaz.

Már részben szó esett róla, de több alulról szerveződő közösséget támogatnak. Hogyan választják ki őket?

Különböző programok vannak, és mindegyiknek kicsit más a feltételrendszere. Az említett Budapest Tuningnál például egy zsűri döntött, de közfeladatot ellátó cégként nekünk lényeges szempont volt, hogy az adott projekt együttműködésben valósuljon meg. Mi igazából az egyes közösségek vagy intézmények összekapcsolódását segítjük.

Retro videójáték az épület falán (forrás: budapesttuning.hu)

Láthatóan fontos a Budapest Brand számára a hagyományőrzés és a progresszió is. Ön melyiket látja fontosabbnak?

A progresszió mindig izgalmasabb, de veszélyesebb is – magában hordozza annak a rizikóját, hogy a végeredmény nem lesz sikeres. De közben épp ez a bizonytalanság az inspiráló benne. A tradíció biztonságot jelet, az otthonlét érzését adja. Számunkra az is fontos, hogy az ember azonnal felismerje a körvonalait annak a helynek, ahol van, és annak a terméknek, amit kap. E kettőnek tehát az egyvelegét szeretnénk létrehozni, és nem baj, ha a progresszív szemlélet néha sikertelenséget eredményez, az se, ha nem jön be minden ötletünk, a lényeg, hogy mindenki megtalálja a városban azt, ami számára megfelelő.

Sok helyről hallani, hogy a koronavírus-járvány leszoktatta az embereket a kultúráról, akik nem tértek vissza a kulturális terekbe a nyitás után. Önöknek is ez a tapasztalata?

Azt érezzük, ami probléma szervezői szempontból, hogy nagyon az utolsó pillanatra hagyják az emberek a döntést, hogy elmenjenek-e egy programra vagy sem. Azt hiszem, hogy ez nem is a vírustól való félelemről szól, hanem arról, amit ezzel kapcsolatban a lezárások időszaka alatt megéltünk: volt egy repülőjegyünk, koncertjegyünk, színházjegyünk, de mire használhattuk volna, már nem volt nyitva semmi, és külföldre sem lehetett utazni. De a kultúra iránti igény szerintem nem csökkent, inkább a fogyasztási csatornák, a szokások és a logisztikai megvalósítás az, ami változott.

Kell-e a Budapest Brandnek bármiképpen reagálnia a gazdasági válságra, aminek egyelőre csak a küszöbén állunk?

Mindenképpen, hiszen félő, hogy megint olyan időszak érkezik az életünkbe, amelyben a kulturális események felértékelődnek. Ha a sok nehézség közben egy-egy programra el tudunk menni, az fontosabb lesz, mint korábban. Több ingyenes rendezvényünk van, és szem előtt kell tartanunk, hogy egyre több lesz az olyan ember, akiknek az ilyen ingyenes rendezvényeken kívül nincs más lehetősége kulturális programon részt venni. Ezen a téren nagyobb lesz a felelősségünk, és fontos lesz, hogy ott legyünk, és megcsináljuk ezeket a programokat, még akkor is, ha a gazdasági helyzet és az energiakrízis nekünk is nehézségeket okoz.

A programjaik terén a növekedés a céljuk, vagy a nem növekedésben hisznek inkább?

Mindig a megvalósíthatóság a mércénk. Annyit szeretnénk kínálni, amennyit egyrészt át lehet látni, másrészt, amit mi meg tudunk ugrani. Ha az ember túlvállalja magát, az a megvalósított programok rovására megy. Igyekszünk ebben is az egyensúlyi helyzet megteremtésére törekedni.

Faix Csaba (forrás: turizmus.com)

A kultúra kérdése sosem független a politikától, a 2020-as évek Magyarországán pedig ez hatványozottan igaz. Önöknek kell ezzel törődniük, vagy próbálnak nagyvonalúan úgy tenni inkább, mintha ez a probléma nem létezne?

Nekünk úgy kell tennünk, mintha ez a probléma nem létezne. Ez bizonyos értelemben naivitás, és időnként előfordul, hogy ránk rúgja a valóság az ajtót, de mi Budapest kultúrájáért felelünk, amiben benne van a Fidesz által vezetett V. kerület, a független vezetésű IX. kerület és a DK-s vezetésű Újbuda is. Ezek csak politikai formációk, de valójában a városban emberek vannak, akik ide is és oda is szavaznak még az egyes kerületeken belül is, hát még Budapesten összességében. A Budapest 150-nel kifejezetten az a célunk, hogy ne csak a Főváros közgyűlési többségét adó kerületek ünnepeljék meg a város 150. évfordulóját, mert az saját magunk kigúnyolása lenne. Úgyhogy mi igyekszünk ezeket a különbségeket nem látni, vagy legalábbis nem lereagálni, hanem inkább városban, emberekben és értékekben gondolkodni.

Nyitókép: Faix Csaba (fotó: Reviczky Zsolt )