by Horváth Viktória 2021. Jul 05.

„Mindig afelé vonzódtam, amit az intuícióm és a szívem is mondott”

Hajdú-Bihar megyétől a világ legrangosabb színpadaiig – Péter Bence portréja

Péter Bence zongoraművész, zeneszerző nevét a legtöbben 2012-ben felállított Guinness-rekordja okán ismerik, amelyet ő egyébiránt inkább sportteljesítménynek tart, mintsem művészi értékű produktumnak. 2017 nyarától mintegy negyven országban koncertezett, Azerbajdzsántól New Yorkig. Michel Jackson Bad című számának általa átdolgozott zongoraverziója egy-két nap alatt tízmilliós nézettséget ért el a közösségi médiában. YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán összesen több mint nyolcszázmillióan tekintették meg a videóit. 2020-ban jelent meg The Awesome Piano című albuma. Álma a filmzeneszerzés és egy Grammy-díj.

Az 1991-ben született Bence Mozarthoz hasonlatos „csodagyerekként” már a kezdet kezdetén maga volt a zeneiség: alig volt másfél éves, amikor emlékezetből lepötyögte egy rajzfilm zenéjét egy pianínón. Négyesztendős volt, amikor felvették a debreceni zeneiskola előkészítőjébe, és – talán nem véletlenül – Chopin mellett Mozart volt az abszolút kedvence. Az első, hétévesen komponált szerzeményeiben az ő hatásuk érződött.

2004-ben, tizenhárom évesen jelent meg első albuma, a Green Music, s négy évvel később a második, a Nightfall. Tehetségét megmérettette különböző versenyeken is: a 2004-es Ferenczy György Nemzetközi Zongora Versenyen harmadik helyezést szerzett, majd döntős volt a Békéscsabai Országos Zongoraversenyen. Később a Cserhát Művészkör országos pályázatán végzett az élen, majd megnyerte a My Great Film zenei pályázatát.

Bence az autodidakta módon elsajátított zenei tudását később intézményes keretek között fejlesztette tovább: tanult a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakán, majd a világ legnagyobb kortárs zeneművészetet oktató egyetemén, számos világsztár képzőhelyén, a Berklee College of Musicon (Boston) járt filmzeneszerzés és zongora szakra. A felvételi vizsgán Bartók-darabok mellett saját szerzeményeket adott elő, mert tudta, hogy ezzel tűnhet ki a tömegből. Az intézményben kimagasló tehetségnek tartották. Amikor eljátszotta egyik szerzeményét, zongoratanára közölte: nem tud mit tanítani neki, s kiment a teremből.

A Berklee tandíja és a kint tartózkodás költségei évi mintegy 52 ezer dollárt tettek ki. Bencének a legmagasabb, évi 14 ezer dolláros ösztöndíjat ajánlotta az intézmény, azonban még így is csak egyéves halasztással, a Nemzeti Kulturális Alap hozzájárulása, valamint szponzoroktól kapott támogatás elnyerése után kezdhette meg tanulmányait. Keményen dolgozott, s noha három szemeszter alatt hat szemeszternyi anyagból vizsgázott le, nem tudta befejezni az egyetemet, mert elfogyott az összegyűjtött pénz. Hazajött, hogy anyagilag megalapozza további külhoni tanulmányútját. Ez idő alatt került sor a Guinness-rekordra (2012), amikor egy perc alatt 765 hangot szólaltatott meg egy zongorán – ezzel a teljesítménnyel ő lett a világ leggyorsabb zongoristája. Bár számára ez csak móka volt, az esemény sajtónyilvánosságot kapott, s turnézni hívták (többek között Japánba), itthon pedig Szentpéteri Csillával koncertezett. Már fontolgatta a bostoni visszatérést, amikor az események más irányt vettek: miután Bence közzétette az interneten a Bad zongoraverzióját, hirtelen világszerte ismertté vált, és számos koncertfelkérést kapott, többek között Kínából, Ausztráliából, Libanonból és Las Vegasból. Tanulmányai folytatását azóta azért halasztja, mert eleget kell tennie koncertmeghívásainak.

Mint Bence egy interjúban elmondta, a Berklee College of Musicon nem csupán muzsikálni tanulnak. Kurzust tartott például Lady Gaga menedzserstábja, elmesélték, hogyan építették föl a semmiből a sztár brandjét. A Lost – Eltűntek televíziós sorozat és a Jurassic World zeneszerzője, az Emmy-, Golden Globe- és Oscar-díjas Michael Giacchino oktatta a zenei vágást. A magyar fiú számára kivételes élményt jelentett, hogy legnagyobb példaképével, az ötszörös Oscar-díjas, négyszeres Golden Globe-díjas John Williamsszel személyesen is találkozhatott. (Williams komponálta – többek között – Steven Spielberg Schindler listája című filmjének zenéjét, és maga vezényelte a felvételt a Bostoni Filharmonikusok élén.)

Forrás: yamaha.com

A világhírnévre szert tett virtuóz mindenféle sztárallűrtől mentesen, szerényen nyilatkozik. Saját munkásságáról 2017-ben a Fókusz című műsorban azt mondta: boldoggá teszik bizonyos produktumok, amiket létrehoz, de soha nem elégedett, és a büszkeség érzése sem sajátja.

Forrás: atempo.sk

Michael Jackson-, Queen- és Sia-zongoraátiratai összesen több mint 800 milliós megtekintésnél járnak, tömegek követik a YouTube-on és a Facebookon. Több Michael Jackson-szám mellett (Thriller, Human Nature, You Are Not Alone, Black or White) Bence Justin Timberlake-től és a nagy kedvenc John Williamstől is átdolgozott dalokat. Mint mondja: az átiratok és a saját zenék jelentenek kihívást. Alapvetően nemes anyagokhoz szeret hozzányúlni, az aktuális slágerek kevéssé izgatják. A Despacito című világsláger átírásának kizárólag menedzsere unszolására állt neki. Ezt a produkciót több mint 53 millióan nézték meg a YouTube-on.

Bence eleinte nem szeretett nagyon sok ember előtt játszani, de ma már annak örül, ha minél többen vannak a nézőtéren. Sikerének titka főként egyedi, kifejező, impulzív játékstílusában rejlik; a billentyűk mellett a zongora többi részét is megszólaltatja, folyamatosan újít, olyan hangokat „csikar ki” a hangszerből, amilyeneket előtte senki. Lebontotta a határokat a klasszikus és a népszerű zene között, s így a zongoramuzsika szélesebb tömegek számára válhatott befogadhatóvá. Noha a színpadkép hozzájárul koncertjei „show” részéhez, kifejezetten fontosnak tartja, hogy a külcsín alól felragyogjon az értékes tartalom. Csakúgy fontos számára a tudomány és a művészet ötvözése: „Kedvenc témáim a csillagászat, a matematika, a környezetvédelem, az emberiség kérdése, melyeket rendszeresen fel is használok a zenéimben.”

Péter Bence úgy véli, a művészet társadalmi felelősségvállalással is jár. A Berkleen egy diákkör tagjává vált: az afrikai ubuntu filozófiáról beszélgettek minden héten – írta a 168 Óra. Ubuntu azt jelenti: emberiesség mások iránt. „Azért vagyok, mert mi vagyunk.” Az előítéletek nélküli közösségek eszméit hirdette annak idején Nelson Mandela és Desmond Tutu is. Bencét mindez annyira megihlette, hogy dalt is komponált a témára, a szöveget zongoraprofesszora írta, s az egyetemi videóklipen húsz különböző bőrszínű, vallású diák énekelt egy emberségesebb világról. Amerikában az efféle új közösségi eszmék hódítanak a fiatalok közt. Bence kint soha nem érzett zenésztársainál irigységet, féltékenységet, de – mint mondta – itthon mintha nehezen tudnának egymás sikereinek örülni. Ő maga adakozásra sem sajnálta a pénzét: néhány éve például, amikor a Debrecen Rádió FM95 tehetségkutató játékot hirdetett zongoristáknak, pianínót ajándékozott a győztesnek.

Meglepő lehet, de a zongorista-komponista mögött nincs nagy stáb, a feladatokat (a videók elkészítésétől kezdve a színpadi produkciók összeállításán át a közösségi oldalak kezeléséig) ketten végzik menedzserével, Zöld Szabolccsal, a Megasztár egykori főszerkesztőjével. A már most is jól csengő Péter Bence név köré egyre komolyabb brand épül, amit nem csupán honlapja tartalma és megjelenítése tükröz, hanem az is, hogy a művészt „megvásárolhatjuk és hazavihetjük” pólón, pulóveren, bögrén, de akár még szatyron is.

A Beatles Here Comes The Sun dalához készült videóban nem csak a virtuóz zongorajáték, hanem a lenyűgöző látvány is magával ragadja a nézőt. „Mivel Bence videói rendre több tízmillió emberhez jutnak el világszerte, nem titkolt cél volt az is, hogy megmutassák a világnak ezt a páratlan természeti kincset, a mi Balatonunkat, ami egész éves turisztikai desztinációként az esztendő mind a 365 napján nyújt valami különlegeset" – fogalmazott a hajozas.hu. A művész ezt a dalt élőben is eljátszotta Londonban, a BBC leghallgatottabb műsorában, és az előadás annyira jól sikerült, hogy felkerült egy válogatáslemezre, amelyen többek között olyan előadók mellett szerepel, mint Elton John, George Michael, Paul McCartney, Ed Sheran, Sting, a U2 és a Coldplay.

Ken Bruce és Péter Bence (forrás: BBC)

Bence lazításképpen főzni szokott, s gyakran párhuzamot von a zongorázás és a gasztronómia között: „élvezem, ha kevés összetevőből tudok ízletes, minőségi ételeket előállítani, és ugyanígy szeretem, ha egyetlen hangszerrel tehet csodát az ember – konyhában és zongorával egyaránt szeretek virtuózkodni” – mondta a kortarsonline.hu-nak adott interjújában.

A nyitókép forrása: Péter Bence Facebook-oldala

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!