„Mint egy nagy család”

Bő másfél évtizede még sulibulikat szervezett, gimis bandákban pengetett, ma már nemcsak menedzser, de zenész is. Rusz András a The Biebersben nem csupán a színpadon áll, hanem a háttérből is egyengeti a zenekar útját, miközben a Gold Record munkatársaként az ifjú tehetségek felkutatásáért is felel.

Rusz András

A Majdnem Híres Rocksuli (MHRS) első évfolyamainak egyikébe járt – mi vonzotta ezen a pályán?

A dolog már sokkal korábban eldőlt: gyerekkorom óta zenésznek készültem. Hobbiszinten zenéltek a szüleim is, édesanyám zongorázott, édesapám gitározott, egyértelmű volt hát, hogy a bátyám és én is követjük példájukat. Szolfézs, zongora – az alapokat még általános iskolásként sajátítottuk el, kamaszként pedig gitározni tanultam, csodálatos tanáraim voltak. Közben pedig hallgattam mindent, jöhetett rock, nu metal, punk, techno, pop, hiphop, drum and bass, komolyzene. Gimiben pedig nem már nem csak zenehallgató voltam, hanem különböző sulis zenekarokban is játszottam, mellette pedig egyre több bulit szerveztem, először csak az osztálynak, majd az egész iskolának.

Vagyis már kamaszként tudatosan készült mostani munkájára.

A szervezésben nem volt tudatos készülődés, egyszerűen csak szerettem csinálni, a közösség pedig örült neki – mert nem volt más, aki megszervezte volna. Gyakori volt ez a menetrend: délután a bulit szerveztem, intéztem az ebédlő kipakolását, a hangbeállást, majd fel a színpadra a gitárral, ahonnan rohantam tovább dj-zni. Mire leérettségiztem, egyértelmű lett: a zene lesz a hivatásom.

Hol tanult?

Az ETŰD Konzervatóriumba iratkoztam be, nagyon élveztem, szuper tanáraim és tehetséges évfolyamtársaim voltak. Bármennyire is szerettem az iskolát, a jövő még homályos volt. Motoszkált bennem a kérdés: az rendben van, hogy jó zenét csinálunk, de hogy jut el mindez az emberekhez? Nem elég jó utat építeni, ha nincs végpontja. Volt már valamennyi szervezői tapasztalatom a gimiből: tudtam, mitől működik jól egy koncert, kik kellenek a zenészeken túl ahhoz, hogy a produkció a színpadra állhasson, hogyan kell hirdetni és így tovább. Szerettem volna ezt mélyebben is megismerni, de nem igazán tudtam merre induljak. Véletlenül akadt kezembe az MHRS szórólapja. Nézegettem, sokat gondolkoztam, de persze végül, ahogy „illik”, anyai biztatásra iratkoztam be.

Jó döntésnek bizonyult.

Elképesztően jó volt! A zeneipar minden szegletét bemutatták a tanáraink és a sok-sok vendégelőadó. Szervezők, menedzserek, zenészek, dj-k… Mindannyian csillogó szemmel meséltek a munkájukról. Az MHRS-ben megtanultuk a szakma elméleti részét, a gyakorlatot viszont egy-egy művész, produkció mellett sajátítja el az ember. Ebben is segített az iskola, hiszen a vendégelőadók vittek magukkal „terepre”. 2012-ben Kovács Ákos Dadan mellé kerültem, aki minden turnéra, koncertre, megbeszélésre vitt magával. Az első zenekar, akikkel komolyabban együtt dolgoztam, a Carbovaris volt, két és fél évig voltunk együtt, mellettük tanultam a szakma mindennapjait.

Kovács Ákos Dadannal

Dadan vitte magával az első The Biebers megbeszélésre is azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ön lesz a zenekar menedzsere. Milyen volt ez a találkozó?

Bevallom, nem voltam túl lelkes. Korábban, még a Carbovaris menedzsereként hívtam őket előzenekarnak az egyik koncertünkre, és bár nagyon jó zenét csináltak, akkor, az A38 színpadán nem nyűgöztek le. Nem láttam a zenekari koncepciót, hogy hova is akarnak eljutni, mi a céljuk. Aztán erre a bizonyos találkozóra az alapító testvérek, Puskás Peti és Dani konkrét tervvel érkeztek, ami nagyon tetszett, de nem értettem: ha ennyire tisztán látják, mit szeretnének, miért volt olyan pocsék a koncert, miért nem volt koncepció benne? Egy héttel később az Akváriumban játszottak, – szerintem – túl korán. Mindössze nyolc ember állt a színpad előtt, köztük Molnár Gábor, a Gold Record ügyvezetője és én. De akkor a srácok csodát műveltek, egyetlen perc alatt lettem hatalmas rajongójuk, tudtam, velük akarok dolgozni.

Persze igyekeztem nem átesni a ló túloldalára, tudtam, ha túl lelkes vagyok, a munka rovására mehet a dolog. Az első pár év az összeszokásról, közös rutin, szabályrendszer kialakításáról, célok meghatározásáról szólt. De 2016-ra összeállt minden.

The Biebers

Abban az évben megválasztották az év menedzserének.

Ez volt az első alkalom, hogy kiosztották ezt a díjat, nagyon meglepődtem! Persze hatalmas megtiszteltetés, jólesik, hogy elismerik a háttérben dolgozók munkáját is.

Hogy lett a menedzserből gitáros a zenekarban?

Korábban Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa játszott velünk. Egyre több lett a munkája, így többször is előfordult koncertütközés. Az egyik ilyen alkalomra nem találtam helyettest, így az utolsó pillanatban beugrottam én. Később, ahogy egyre népszerűbb lett a Margaret Island, Bálintnak meg kellett hoznia a nehéz döntést, és kilépett a zenekarból. Átadta nekem a stafétát, azóta vagyok a The Biebers gitárosa, és nagyon élvezem.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Hogyan különülnek el a szerepek?

Csak gitározom, nem vagyok zenekarvezető. Dalszerzésben például csak mint zenész veszek részt. Mivel nem nagy létszámú produkcióról van szó, a döntéseket három ember hozza meg: Peti és Dani, illetve én. A közös munka elején még turnémenedzserként is dolgoztam, és hiába szeretem a munkának ezt a részét is, egy idő után be kellett látnom: a kettő együtt nem megy. Az nem járható út, hogy elindulunk a koncertre, a helyszínen szervezkedem, intézem a beállást, terelgetem az embereket, aztán felmegyek a színpadra, zenélek, majd a koncert végén újra menedzser vagyok. Ezért ma már egy turnémenedzser segíti a munkánkat, így amikor én beszállok a buszba, csak a zenével foglalkozom.

Mi teszi a jó menedzsert?

Nagyon nehéz röviden válaszolni, hiszen nagyon szerteágazóak a feladataink. Fontos a rugalmasság, az alkalmazkodókészség és a „menedzser legyen mindig elérhető, akár éjjel kettőkor is”. Ismerned kell az iparági mozgásokat, a szakmai trendeket, tudnod kell, mikor és mire vevő a közönség. Megfelelő kommunikáció nélkül nehéz kordában tartani a produkciót, miközben a művészeket edukálnod is kell. Elengedhetetlen a jó nagy adag emberismeret és pszichológia.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Létezhet barátság művész és menedzsere között?

Ahogyan nincs két egyforma család, úgy nincs két egyforma zenész–menedzser kapcsolat sem. Minden család más rutin és szabályrendszer szerint él, valahol az este hat órás vacsora szent, máshol mindenki akkor eszik, amikor akar. Az egyik helyen nincs tévé öt éves kor alatt, máshol minden szobában van képernyő. Ezerféle szokás és berögződés szerint alakulnak ezek a kapcsolatok, mindenkinek más megoldás a célravezető. Van olyan előadó, akinek bőven elég, ha heti kétszer beszél telefonon a menedzserével, más igényli, hogy naponta többször is kommunikáljanak. A közös munka során nyilván az a szerencsés, ha a felek kedvelik egymást, de nem szabad elfelednünk: ez üzleti-szakmai kapcsolat is. Ha túl elfogultak vagyunk, ha nem tudunk kívülállóként objektív véleményt formálni, azzal árthatunk a produkciónak. Szerethetem én nagyon a zenekaromat és a zenét, amit játszanak, de ha az új dal nem annyira jó, vagy úgy látom, rossz döntést hoznak, el kell mondanom a véleményemet. Ha úgy érzem, valami nem működik, rossz irányba megy, akkor szólni kell, bele kell állni a konfliktusba akkor is, ha egyébként baráti a viszony. A zenészeknek is el kell fogadni, hogy a menedzser egy kívülálló figura, aki jobban átlátja a piacot. Emellett rendkívül fontos, hogy higgyünk a produkcióban, különben semmi nem fog jól működni.

A Gold Record A&R munkatársaként mi a feladata?

Minél több tehetséges zenészt felkutatni. Minket a legtöbben kiadóként azonosítanak, pedig a menedzsment nagyobb részét képezi munkánknak. Van, aki csak turnémenedzsmentben kér segítséget, más koncertszervezésben, klipforgatásban. Általában azok a legjobb együttműködések, amikor már van egy menedzser a zenekar mellett és így, együtt érkeznek hozzánk. Jó, ha mellettük van már valaki, aki átlátja, milyen lépcsők vezetnek a sikerhez. Ami dolgunk emellett, hogy meglássuk az előadóban azt a lehetőséget, amit talán még ő maga sem ismer fel.

Indult a közelmúltban ilyen együttműködés?

Igen. Lucára például ByeAlex hívta fel a figyelmünket. Nagyon tehetséges lány, még a pályája kezdetén jár. Jó ideig Alex egyengette az útját, de persze egy új előadó menedzselése teljes csapatot kíván, ekkor fordultak hozzánk. Luca még nem ismeri annyira a zeneipar működését, és hasznos neki a sokéves tapasztalatunk. Ez a legtöbb induló produkció esetében így van: kell egy kis idő, hogy valamennyire megismerjék és megértsék a szektor működését.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Pontosan mire gondol?

Ha a zenekari menedzser dolga nem egyszerű, akkor ez még bonyolultabb. Első körben érdemes tisztázni, milyen kommunikációs irányelvekkel, stratégiákkal dolgozunk majd, itt nem csak a megjelenésekhez kapcsolódó promócióra gondolok, hanem akár arra is, hogy kell-e segítség például a közösségimédia-platformok kezeléséhez. Gyakorlatilag abban segítünk, amiben kérik, mivel nagy kiadó és menedzsment vagyunk, háromszázhatvan fokos modellben tudunk dolgozni. Így ez a rengeteg feladat nem egy emberre hárul, hanem különböző szakemberekre, akik közösen dolgoznak a produkcióért. Segítünk a koncertszervezésben, lemezkiadásban, szerzői jogi kérdésekben, digitális megjelenésekben, sajtóban, hirdetésben – rengeteg olyan feladat van, amivel sokszor maguk az alkotók sincsenek igazán tisztában.

The Biebers

Az egyik tipikus „szürkezóna” például a szerzői jog. Ez nem csak az előadót illeti meg, de a dalszerzőt, szövegírót is – a legtöbb esetben a dalok összerakásánál sok ember bábáskodik, ilyenkor érdemes már annak születésekor tisztázni, kit milyen jogok illetnek meg. Ezek tipikusan olyan dolgok, amivel a legtöbben nem szeretnek foglalkozni. Ennek ellenére muszáj tisztában lenniük a saját – és mások jogaival is. Ez különösen fontos most, mikor akár stúdió nélkül, otthonról is készíthet dalt az ember. Az nem elég, ha ehhez az internetről szerez ingyen felhasználható alapot, utána ne felejtsen el jogdíjat fizetni lejátszáskor… Ma már persze egyszerűbb a dolog, jól működik a rendszer, rengeteg segédanyag érhető el bárki számára, de ettől még ezzel a kérdéssel is foglalkozni kell.

A The Biebers és a közönség

Ki kell mondanunk: ez a munka nem annyi, hogy felmegyünk a színpadra és jól érezzük magunkat, ahogyan nem is csak a színpadon látható emberek munkájának gyümölcsét élvezi a közönség. Sofőrök, technikusok, koncertszervezők, pultosok, ruhatáros nénik nélkül nincs koncert. Ez az iparág több tízezer embert foglalkoztat, akik közül csak keveseket látunk, de mindenki munkája ugyanannyira értékes – ezt nem szabad elfelejtenünk.

Nyitókép: Rusz András

A cikk megjelenését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatta.