Mint egy zenekar: csak együtt lehetünk sikeresek

A művészet, kultúra támogatása minden cég számára hasznos lehet, mégsem való mindenkinek – ha nincs meg a valódi érdeklődés, elkötelezettség, elveszti a hitelét. A BladeCom Kommunikációs Ügynökség vezetője, Borbély Lőrinc életének gyerekkora óta fontos része a kultúra, aminek értékeit ahol csak lehet örömmel építi be ügyfeleik projektjeibe. Vele beszélgettünk a zenekarok és az ügynökségek közötti hasonlóságokról, a sikeres művészibrand-építésről és a hatékony kulturális együttműködésekről.

Egy képzőművészetek iránt érdeklődő anya és zenész apa mellett egyértelmű volt az út. Gyerekkora óta körülveszi a művészet, nem csoda, hogy életének ma is meghatározó része. „Gyakorlatilag a színpadon nőttem fel, amiért nagyon szerencsésnek érzem magam. Édesapám révén az ország legjobb zenészeit karnyújtásnyi távolságról csodálhattam és a legnagyobb hazai könnyűzenei produkciók működését kísérhettem figyelemmel”– meséli a gyerekkori élményeket Borbély Lőrinc, a BladeCom Kommunikációs Ügynökség alapítója. „Emiatt nem is csoda, hogy kezdetben egyértelmű volt, hogy belőlem is zenész lesz. Közel húsz évig doboltam aktívan, remek zenekarok és zenészek mellett-mögött, akikkel a kluboktól kezdve a legnagyobb hazai színpadokon át mindenhol felléphettünk. Az érzés, amikor látod, hogy több ezer emberre van hatással, amit csinálsz – amit közösen csináltok –, leírhatatlan.”

A dob azonban az egyetem alatt egy kissé háttérbe szorult, Lőrincet a felsőoktatásban „behálózta” egy másik szerelem. „Kommunikáció és média szakon volt egy óránk: PR. Azonnal magával ragadott ez a világ. Amikor a gyakorlat során lehetőséget kaptam belelátni az ügynökségi életbe, lenyűgözött az ott dolgozók kreativitása és az állandó pörgés, illetve az az életfelfogás, miszerint nincs probléma, csak megoldandó feladat, és a közös munka öröme.” – mondja még bő tíz évvel később is lelkesen.

Néhány év ügynökségi, majd vállalati oldalon eltöltött időszak után úgy döntött, a saját lábára áll és megalapítja a BladeComot. „Van az ügynökségi létben egyfajta kettősség: egyfelől rendkívül kreatív és impulzív, ahol nincs két egyforma nap, ugyanakkor ebben a pörgésben könnyen ki is lehet égni, ami természetesen hatással van a kreativitás kibontakozására. Én ezt szerettem volna elkerülni.”

Fotó: Herczeg Laura

Eleinte egyedül, amolyan „one man show”-t vitt, a lelkesedése pedig egyre másra hozta a megrendelőket, így egy idő után a csapatot is bővíteni kellett. „Olyan alkotói közösséget szerettem volna kialakítani, ahol egymást és ezzel együtt a partnereinket is inspirálhatjuk, és végül a kommunikáció eszközével festhetjük meg az izgalmasnál is izgalmasabb kampányokat” – magyarázza. „A feladataink színesek és sokrétűek, és a következő években, évtizedekben megjelenő új kommunikációs platformoknak köszönhetően várhatóan bővülni fognak. Ezt a dinamikus fejlődést követni önmagában is nagy kihívás, hiszen már jó ideje nem elég, ha az ember kiküld egy izgalmas sajtóanyagot és szervez egy sajtótájékoztatót. A hangsúly a folyamatos tanuláson és az új dolgokra való nyitottságon van, hiszen lépést kell tartani a világgal.”Az ügynökségi és a zenekari élet között beszélgetésünk során sokszor húz párhuzamot: egyik területen sincs siker, ha a csapat tagjai nem dolgoznak össze, ha nem adja bele mindenki azt, amiben a legjobb, ha nincs meg a harmónia a szereplők között. Miközben persze nem hiányozhat a magas szintű, egymásba vetett bizalom. „A szellemi munkához, az alkotói tevékenységhez egészen egyszerűen nem lehet szigorú keretek közé fogni az embereket. Nálunk a csapatban mindenki otthonról végzi a munkáját. Mindenki tudja, hogy a másik miben jó, miben tehetséges – ennek alapján osztjuk fel egymás között a feladatokat, így egészítve ki egymást. Véleményem szerint a kreativitás csak akkor szárnyalhat, ha erre megvan az alkalmas tér.”

És ahogyan az ügynökség életében alapvetés a kreativitás, úgy a művészeti szféra szereplői számára is fontos, hogy időnként a marketing is előtérbe kerüljön az alkotás folyamata mellett. A (self)branding már nem csak a vállalati szférában, de a kulturális iparágban is kifejezetten meghatározó feladat. „Már zenészként is nagyon érdekelt, hogyan épül fel egy produkció, miként lesz egy remek dalból eladható sláger. Mert az nem elég, ha a zenekar nagyon tehetséges – és Magyarországon rengeteg tehetséges zenészről beszélhetünk –, amit csinálnak, azt a közönséggel is meg kell ismertetni, lehetőleg minél szélesebb körben. Ehhez persze szükség van arra, hogy az egyén ne csak művészként, de márkaként is nézzen magára, és ebbe az irányba is tegyen lépéseket. Ez persze sokaknak idegen terep.”

Lőrinc célja, hogy ne csak az üzletet hozza közelebb a művészekhez, de a művészetet is az üzlethez. „A kultúra az a terület, amivel nem lehet eleget foglalkozni. Vallom, hogy aki a művészek mögé áll, legyen az világmárka vagy kisebb vállalkozás, magánember vagy nagy cég, azzal magát vagy a szervezetet is építi, definiálja” – mondja. Ez persze csak akkor működhet jól, ha a támogatás, az együttműködés mögött valódi érdeklődés áll. Nagyon fontos, folytatja, hogy az adott márka hitelesen képviselhesse azt a művészeti értéket, ami mellé a nevét, támogatását adja. „A fenntarthatóság korában erősen kilóg a lóláb, ha egy hatalmas, a környezetet erősen szennyező cég egyik napról a másikra hirtelen mindent a bolygó érdekében tesz. Hasonló a helyzet a művészettel is: ha semmilyen kötődése nincs a cégnek a kultúrához, úgy egészen egyszerűen hamisnak tetszik majd az együttműködés. Ha azonban a márka identitásának része a művészetben való jelenlét, abból remek együttműködések születhetnek világszerte.”

„Számtalan üzenet és kampány fut a világban egyszerre, annyiféleképpen szeretnék elérni az emberek figyelmét, hogy nehéz mind közül megtalálni azt az üzenetet, ami valódi és hosszú távú hatással bír. Ami igazán megfog. A művészet és az üzleti élet összefogásával születhetnek ilyen kampányok.”

Az ügynökségi élet, a családalapítás mellett a dobolásra már egyre kevesebb idő jut. Persze időnként még beugrik édesapja helyett zenélni nyaranta. „A zene számomra szerelem, de már csak szezonális dobosnak tartom magamat. Az az évi pár koncert, amin lehetőségem adódik játszani, feltölt. A célom az volt, hogy a kislányom legalább egyszer lásson dobolni – ez már megvalósult.”

Nyitókép: Borbély Lőrinc (fotó: Kiss Bálint)