Műtárgyak tele varázslattal

A XX. század történelmi viharai nyomán nemcsak az arisztokrácia képviselői tűntek el Magyarországról, de az általuk használt tárgyak egy része is köddé vált. Ez a sors jutott a legyezőknek is, amelyek mögött a fantasztikus mesterségbeli tudáson kívül számos titok is megbújik. Gebei Éva, a BÁV ART Aukciósház és Galéria aukciós menedzsere szerint minden legyező egy külön történet. Ezt erősíti meg Németh Zoltán zenész és műgyűjtő is, aki több évtizedes gyűjtőmunkával hozta létre Magyarország egyik legjelentősebb legyezőgyűjteményét.

A műkereskedelemben sokan fogalmazzák meg a gondolatot, amely szerint egy új festmény érkezése varázslat. Igaz ez a legyezőkre is?

Gebei Éva: Ékszer- és műtárgyszakértőként sok érdekes alkotás megfordult a kezeim között, de még engem is meglepett, milyen izgalmas, mély és többrétegű a legyezők világa. Nemcsak elképesztő mesterségbeli tudással készült funkcionális tárgyak: minden legyező egy külön történet.

Németh Zoltán: Lényegében azért is kezdtem el gyűjteni őket, mert a legyezőkön szereplő képek legtöbbje festői szintű. Kollekcióm darabjait ezért úgy kezelem, mintha festmények, tehát műtárgyak lennének. Ha már a varázslat szót használta, nem mehetünk el szó nélkül a legyezőkön megjelenő témák mellett sem, például a mitológiában gyakran találkozhatunk meseszerű elemekkel [a kiállításon látható legyezők közül több mitológiai témát dolgoz fel – a szerk.].

Mindig szerettem a régi tárgyakat. Polgári családból származom, már tinédzserkoromban elgondolkodtatott egy-egy antik darab előtörténete. Szerettem a régi tárgyakat javítani is. A legyezők voltak talán a legutolsók, amelyek a látóterembe kerültek. A magyar arisztokrácia képviselőivel együtt eltűntek a legyezők is. Ráadásul igen törékeny tárgyakról beszélünk, tehát az a kevés, ami megmaradt sem jó állapotban került elő. Az első legyezőt, amely felkeltette az érdeklődésemet, London egyik ócskapiacán láttam meg. Olyan drága volt, hogy esélyem sem volt megvásárolni. Az első birtokomba került, igen szerény legyező, amelyet a horvátországi Zadarban vásároltam, 1770–80 körül készült.

Részlet a kiállításból (fotó: Fazekas Gyöngyi)

Mi határozta meg, hogy milyen díszítés, motívum vagy kép került a legyezőkre?

G. É.: Például az, hogy ki és milyen alkalomra rendelte az adott darabot. Zoli kollekciójában sok olyan tárgy szerepel, amelyek megvásárlását csak és kizárólag a társadalmi elit, az arisztokrácia legfelsőbb köre engedhetett meg magának. Fontos tudni, hogy a legyezők megalkotása komplex feladat volt, egy-egy darabot öt-hat, különböző technikát ismerő mesterember készített el. Már a XVIII. század elején komoly céhek gyártották ezeket a tárgyakat – elsősorban Franciaországban, Angliában és Itáliában. A felhasznált anyagok között megtalálhatók az elefántcsont, a teknőspáncél, gyöngyház, az arany, az ezüst és a selyem. Több legyező készült esküvőkre, temetésekre, keresztelőkre és tematikus bálokra.

N. Z.: Sokat ajándékba kaptak a hölgyek a családtagjaiktól, de arra is volt példa, hogy a szeretőjük kedveskedett nekik egy pompás darabbal. Ebben a történelmi időszakban a legyezők ugyanúgy a nők kelléktárához tartoztak, mint a rizsporos paróka.

Proserpina elrablása (Faragott, áttört elefántcsontküllők, gyöngyházalátétes üvegstrassz rögzítőszegeccsel. Angol montírozású pergamenlegyező színes gouache festéssel. Itália, 1750 körül, 53,5 x 28,5 cm (forrás: BÁV ART)

A századforduló tájékán jelent meg Mehner Vilmos kiadásában egy kis könyv, a Legujabb és legteljesebb legyező-, bélyeg-, keztyű, zsebkendő- és szinnyelv címmel. A legyezőket nonverbális kommunikációs célokra is használták a hölgyek.

G. É.: Valóban. Idővel kialakult a legyezők titkos nyelve.

N. Z.: A hölgy a legyezőjével egyértelműen tudathatta a másik személlyel, hogy szeretne vele beszélgetni vagy sem. Ezeknél izgalmasabb lehetett, amikor valaki azt mutogatta el, hogy hova és mikorra várja a szerelmesét.

G. É.: Ez olyannyira igaz, hogy utána olvastam, és az időpont meghatározásához a legyező pálcáinak, azaz a küllőinek számát használták. Amelyik küllőn tartotta a hölgy az ujját, az jelentette az órát. A kutatások során az is kiderült, hogy sokszor a legyezőn megjelenő képek is fontos jelentéssel bírtak. Például Krisztus előtt 209-ben a rómaiak bevették a punok hispániai központját, Carthago Novát. A katonák egy gyönyörű fiatal lányt ejtettek foglyul, akit mint hadizsákmányt, elvitték a nőtlen hadvezérnek, Scipiónak. Bár fiatal volt, Scipio mégsem élt a lehetőséggel, sőt, amikor értesült arról, hogy a lány egy előkelő herceg, Allucius jegyese, a lányt sértetlenül visszaadta a családjának. Még nászajándékot is küldött a szerelmeseknek. Scipio önmegtartóztatása a római történetírás egyik legismertebb anekdotája. A hölgy, akinek a legyezőjén ez a történet szerepelt, azt üzenhette, hogy erényes.

N. Z.: A XVIII–XIX. századi antik legyezőtípusok kedvelt szimbóluma volt a „szerelem oltára”. A motívum a hűséget, az odaadást és az örök szerelem ígéretét szimbolizálta. Az ilyen típusú legyezőket gyakran szerelmi vallomásként vagy jegyajándékként is használták. Más típusokon a humor játszotta a főszerepet. Van olyan, 1770–80 körül, Olaszországban készült legyezőm is, amely gyakorlatilag turisztikai reklámcélokat szolgált: a Nápolyi-öböl szépségeire hívja fel a figyelmet.

Németh Zoltán és Gebei Éva (fotó: Fazekas Gyöngyi)

Úgy tudom, Fertőszögi Péter a Kincsvadászok című, műtárgyak kereskedelmével foglalkozó tévéműsorban kérte fel, hogy kiállíthassa a gyűjteménye válogatott darabjait.

N. Z.: Igen. Hangsúlyozom, nem azért mentem el a műsorba, hogy nyerészkedjek. Ország-világ szeme láttára szerettem volna felhívni a figyelmet erre a tárgytípusra, amelyről pontosan tudom, hogy a legtöbbünknek csak régi használati tárgyként él az emlékezetében. Egy 1760 körül készült legyezőt vittem magammal. Fertőszögi Péter vásárolta meg, és már akkor elmondta nekem, hogy aukcióra szánja a darabot, valamint felkért, hogy a BÁV kiállíthassa a gyűjteményem válogatott darabjait. Betartotta a szavát: a Hölgyek titkos nyelve – Legyezők a korok tükrében című kiállítás 2026. február 20-án nyílt meg a BÁV ART Aukciósház és Galériában. A műsornak köszönhetem azt is, hogy 2025 nyarán időszaki kiállítás nyílt a pápai Esterházy-kastélyban, ahol a látogatók a XVII. századtól napjainkig követhették végig a legyezők európai történetét.

Éva 2026. március 6. A legyező mint kulturális kód címmel tart előadást az ipar- és képzőművészet határán meghúzódó, kevésbé ismert, mégis rendkívül gazdag terület iránt érdeklődőknek, illetve azoknak, akik szeretnék megérteni a gyűjtés mögött húzódó kulturális és történeti összefüggéseket. Miről beszél majd a hallgatóságnak?

G. É.: A résztvevők megismerhetik a legyezők történetét, funkcióját és művészeti jelentőségét, valamint megtudhatják, miként válik egy hétköznapi használati tárgy értékes és kutatható műtárggyá. Lesz szó divatszociológiáról és a legyezőkről mint kommunikációs csatornákról is. A rendezvény azoknak szól, akik érdeklődnek az ipar- és képzőművészet határán meghúzódó, kevésbé ismert, mégis rendkívül gazdag terület iránt, illetve szeretnék megérteni a gyűjtés mögött húzódó kulturális és történeti összefüggéseket.

A Napkirály (Faragott, színes gouache festésű elefántcsontlapokból álló kétoldalas brisé, aranyozott réz foglalatú rögzítőszegeccsel. Gyöngyházrátétes záróküllőin medalionokba festett arcképekkel, valamint chinoiseire jelnetekkel és díszítőmotívumokkal. Francia, 1710-20 körül, 38 x 21 cm (forrás: BÁV ART)

Végezetül, kérem, válasszanak ki egy-egy legyezőt, amely különösen közel áll önökhöz, és meséljenek róluk!

N. Z.: Venezuelából került hozzám egy 1710–20 körül, Franciaországban készült legyező, amelyet rendkívül szép kép díszít. Csak később, véletlenül derült ki, hogy az ábrázolás alapja a versailles-i kastély Tükörtermének boltozatán szerepel. A Charles Le Brun festette freskón – és így a legyezőn is – az Apolló alakjában megjelenő XIV. Lajost láthatjuk. Mellette az 1667–1668-as spanyol–francia háború során meghódított területeket szimbolizáló, térdet hajtó alakok kaptak helyet. Körülötte a mitológiából megismert istenek láthatóak.

Alvó Amor (A küllők hiánya miatt festménnyé egészítették ki a lapot a XIX. században. Papír, színes gouache festéssel. Itália, 1680 körül, 77 x 27,5 cm (forrás: BÁV ART)

G. É.: Én kettőt is választanék. Az egyik egy 1750 körül, Itáliában készített alkotás, amelynek témája Ovidius Átváltozások című művéből is ismert: Proserpina elrablása. A másik címe: Alvó Amor. Ez a darab 1680 körül készült Itáliában. A legyezőlapot Jean Cotelle barokk festő alkotása ihlette. Kertben szórakozó nimfákat ábrázol, akik elveszik Amor íját és nyílvesszőit. Ezek a legyezők összetett szimbolikával „átszőtt” fantasztikus műalkotások.

Nyitókép: Németh Zoltán és Gebei Éva (fotó: Fazekas Gyöngyi)

Lásd még:

„A gyűjtés sokak számára misztikus világ” – Beszélgetés Fertőszögi Péterrel, a BÁV művészeti igazgatójával

„Egy Zsolnay tárgyba ma is könnyű beleszeretni” – Beszélgetés Mireisz Viktóriával, BÁV ART Aukciósház és Galéria vezető műtárgybecsüsével

„Egy Rolex vagy egy Patek Philippe mindig jó befektetés” – Beszélgetés Szongoth Gergely óra-, ékszer- és drágakőszakértő becsüssel, a BÁV aukciós vezetőjével