Művészet, ipar és technológia összefonódása: a KÉSZ Csoport vállalati gyűjteménye a win-win helyzetek sokasága

A magyar alapítású, ma már nemzetközi szinten működő építőipari és ingatlanfejlesztő KÉSZ Csoport a teljes építési értékláncot lefedi: a tervezéstől és gyártástól a kivitelezésen át az üzemeltetésig, valamint ingatlankezelésig. A cég fő erőssége a komplex, saját gyártási kapacitással és innovatív műszaki megoldásokkal támogatott kivitelezés. Az innováció működésük más területén is fontos: 2017-ben megalapították a K-ARTS Művészeti Alapítványt és vállalati műgyűjtemény építésébe kezdtek. Árvai Istvánt, a gyűjtemény kurátorát és művészeti vezetőjét kérdeztük.

Honnan származik a gyűjteményépítés ötlete?

A kilencvenes évek végére középvállalattá erősödő KÉSZ a brandépítés támogatására egyre bátrabban kapcsolódott be nemcsak a sport, hanem a kultúra támogatásába is. A cég akkoriban több szép építészeti referenciát tudhatott a magáénak, többek között a Csokonai Színház részleges, a Madách Színház, az Operettszínház, valamint Természettudományi Múzeum felújításával. A társaság az innovatív műfajok közül a kortárs balett, a dzsessz és világzenei produkciók, fesztiválok szponzorálásába is bekapcsolódott.

A kecskeméti KÉSZ World Music világzenei fesztiválnak köszönhetően indult el a képzőművészeti mentorálás is: Majoros Gyula az Úzgin Űver zenekar tagjaként lépett fel ott. Gyula alkotóművészként is jeleskedik, az ő ötletére indulhatott el a kecskeméti KÉSZ Ipari Parkban, az acélszerkezetgyártó üzemben az acélszobrászati alkotótábor 2004 nyarán. Én akkor a vállalatcsoport marketingkommunikációs és PR-igazgatója voltam. Nagyon jó imázsépítő kezdeményezésnek, szakmai kommunikációs, CSR-akciónak gondoltam, ami ráadásul a nagy múltú (az egykori Fémmunkás Vállalat gyáráról van szó) kecskeméti acélszerkezetgyártó mű számára kifejezetten egyedi projektté válhatott. Varga Mihály,  a KÉSZ alapító tulajdonosa és a menedzsment is szimpatizált az ötlettel, azóta is támogatják ügyünket.

Mindjárt az első évben komoly alkotók érkeztek hozzánk a táborba, így Majoros Gyula mellett Kopasz Tamás, Drabik István, Zielinski Tibor, Tóth József és Gaál Tamás dolgozott az úgynevezett csőhengerítő csarnokban.

A KÉSZ közben egyre jelentősebb piaci szereplővé vált, nemzetközi terjeszkedésbe is fogott, hatalmas projekteket valósított meg. Ezzel párhuzamosan évről évre megszerveztük a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpoziont, vagyis a KASZ-t. Születtek monumentális acélszobrok, kikristályosodott a művésztelep működése, egyre komolyabb hírnévre tett szert nemcsak a városban, de országosan is – pláne a képzőművészeti berkeken belül.

A művészek egy-egy alkotása az ipartelepen maradt – azokból kezdett formálódni egy különleges indusztriális művészeti gyűjtemény. A kezdeti évek rámutattak a művészeti mecenatúraprogram lehetőségeire és egyben felelősségére is. Kijelenthető, hogy a hazai és nemzetközi művészek, a kortárs szobrásztársadalom meghatározó alakjai, neves, különböző díjakkal kitüntetett képzőművészek érkeztek Kecskemétre. Kiállításokat szerveztünk, nagy tömegrendezvényekre, fesztiválokra vittük el az alkotásokat, tettünk eleget mind több meghívásnak, adtuk kölcsön a gyűjtemény műveit. Sok művész pályáján lendítettünk, segítettük a fejlődésüket, az új anyagok, technikák, alkotói utak felfedezését.

Eközben a sokéves mentorálás intézményesült: a munka folytatására és a már jelentőssé nőtt gyűjtemény kezelésére, bemutatására 2017-ben létrejött a K-ARTS Művészeti Alapítvány.

Az acélszerkezetgyártással, mérnöki, műszaki területekkel foglalkozó cégcsoporton belül van egy indusztriális művészeti tevékenység, szervesen működő mentori program. Már önmagában is nemes kezdeményezés, de elmondható, hogy nemcsak pozitív propaganda, hanem kifejezetten jótékonyan hat a vállalati dolgozókra – ezek a kreatív innovációk áthatják a kapcsolódó működési területeket is. A K-ARTS ma már nemcsak alkotótábor és gyűjtemény, de kreatívipari fórum, vállalkozás is.

KASZ+ 2024 alkotói a gyár tetején (fotó: Bakó Mihály)

Hogyan határozná meg a gyűjtemény fő küldetését? Miben különbözik egy hagyományos vállalati gyűjteménytől?

A K-ARTS Művészeti Gyűjtemény, az Alapítvány elsősorban a magyar kortárs – acél és egyéb indusztriális alapanyagokkal dolgozó – képzőművészet népszerűsítésére hivatott Magyarországon és külföldön. Feladatunk az alkotók támogatása kiállítások és alkotótáborok szervezésével, megjelenési lehetőség biztosításával, műtárgyvásárlással. Küldetésünk egy, a magyar – és részben a nemzetközi – kortárs képzőművészetet reprezentatív módon képviselő, magasművészeti értékkel bíró alapítványi gyűjtemény létrehozása és gondozása.

Különleges kollekcióról beszélhetünk. Nemcsak azért, mert többtonnás alkotások is szerepelnek benne, illetve a dolgozói terek mellett a szoborparkunkban is helyet kapott jópár műtárgy. Különleges azért is, mert több műalkotás kifejezetten csapatmunkában született: az alkotó a gyári munkások, mérnökök, szakik közreműködésével dolgozott, tehát a munkatársaink közül sokan egy kicsit a magukénak is vallhatják ezeket a műveket. Büszkék az alkotásban való szerepükre.

Progresszív, kísérletező, innovatív művekről beszélhetünk, ami logikus is, hiszen gyári közegben születtek. Összecseng ez a KÉSZ Csoport alapértékeivel is, hiszen a vállalatcsoport alapköve is az innováció, az újra való nyitottság, a fejlődésbe vetett hit. A gyűjtemény jelentős része acél- és fémalkotás, szobor, installáció; ipari technológiákkal, műszaki közreműködéssel létrehozott mű. Némely alkotások mozgatása, installálása nehezebb, külön figyelmet kíván. A hazai vállalati gyűjtemények többsége talán inkább a könnyebben mozdítható, installálható festményekre, grafikákra, fotókra alapoz – mi kevésbé.

A KASZ+ 2024 művészei, Kovács Tibor és a német Lilla von Puttkamer alkotásai a K-ARTS szoborparkjában (fotó: Bakó Mihály)

Hogyan fér össze a művészet és az ipari, technológiai háttér?

Mint említettem, a gyűjtemény jelentős része olyan acélszobrokból, reliefekből, installációkból, kinetikus művekből áll, amelyek a kecskeméti acélszobrász alkotótáborban készültek üzemi háttérrel és közreműködéssel. Ezeknél a műveknél sokszor elengedhetetlen volt a CNC gépek, a lézervágó berendezés, a speciális eszközök, a műszaki technológia megléte. Az alkotók eleve ezekre az eszközökre komponálták a művüket, ezek segítségével hozták azokat létre. Ugyanakkor a gyűjteményben vannak hagyományos technikákkal készült alkotások is, festmények, grafikák, fotók.

Szoboralkatrészeket vág ki az acélszerkezetgyártó üzem plazmavágó berendezése (fotó: Bakó Mihály)

Meséljen még a KASZ+ alkotótáborokról*! Hogyan működnek együtt a művészekkel és milyen szempontok alapján válogatnak be itt elkészült munkákat a gyűjteménybe? Van-e deklarált tematikus vagy stiláris fókusz?

A kecskeméti KÉSZ Ipari és Innovációs Park termelő üzemei, dolgozói számára mondhatni megszokott, hogy nyaranta érkeznek a képzőművészek, szobrászok. Vannak visszatérő alkotók, akik már ismerik a helyi szakembereket, tudják a „járást”.  Azt nem mondom, hogy pályaműveket kérünk, de előzetesen arra buzdítjuk az alkotókat, küldjenek terveket, skicceket az elképzeléseikről, hogy megítélhessük, vajon a telephely keretei közt megvalósíthatók-e a gondolataik. A művészek hetekkel a tábor kezdete előtt bejárhatják az ipari parkot, megismerhetik az anyagokat, a műhelyeket, találkozhatnak majdani segítőikkel. A résztvevők gyorstalpaló hegesztési gyakorlatokat is vehetnek a tanműhelyünkben, megtanulnak bánni a plazmavágóval, lemezollóval, hengerítőgéppel… Olyan munka is adódik, amikor a mérnökeink tervezik meg 3D-ben a művész kézzel megrajzolt műtárgyának alkatrészeit, amelyeket aztán CNC gépeken vágunk ki, formázunk meg. Jó munkakapcsolatok születnek – nem csak a művészek között, de a telephelyen dolgozókkal is.

Hardi Ágnes szobrászművész hegesztés közben a KASZ+ 2024 alkotótáborban (fotó: Bakó Mihály)

Az alkotótáborban készült műveket zsűriztetjük: szakértő csapat véleményezi és ad tanácsot, hogy mely műveket javasolják a gyűjteménybe. Ez a kiválasztás egyik alapja, de fontos az is, hogy a dolgozóinknak mi nyeri el a tetszését. Törekszünk arra, hogy kvalitásos alkotások kerüljenek hozzánk, és fontos az is, hogy a művésszel is meg tudjunk állapodni. Igyekszünk olyan alkotókat meghívni, akik nyitottak az újra, élni tudnak a hely nyújtotta előnyökkel, nem félnek a kísérletezéstől, az új technikák kipróbálásától.

Minden évben kijelölünk egy témát, amely köré építkezhetnek az alkotók, de ez nem kötelező alapvetés.

A KASZ+ 2025 művészei az alkotótábort lezáró kiállításnyitón (fotó: Bakó Mihály)

Mi volt a legizgalmasabb vagy legmeglepőbb alkotói folyamat, aminek a szemtanúja volt?

Sok sztorink, szép emlékeink vannak. Van, aki teljesen felkészülten érkezik, koncepciózusan megtervezi az alkotásait és végrehajtja a programját. Mások ebben a szokatlan ipari nyüzsgésben kapnak ihletet és hozzák létre munkáikat, feszegetve a határaikat.

2024-ben Albrecht Fersch német képzőművész és performer például rengeteg fémalkatrészt, gépet, vasajtót, eszközt megkongatott, kocogtatott – tesztelve, hogy milyen hangot adnak ki. Albrecht ugyanis hangzó szobrokat, installációkat készít, amelyeket általában meg is szólaltat, és zenei produkciókkal, performanszokkal, videókkal zárja az alkotást. Az elkészült acél hangzóműveit a telephely különböző pontjain – a hegesztő padok mellett, a gyár tetején (!), a műhelyben, az árnyas fák alatt – kellett installálni, ahol minikoncerteket tartott, ezeket profi videós rögzítette. A táborzáró kiállításon Albrecht hangzó szobrai mellett bemutattuk a videóklipet is.

Ecsedi Zsolt szobrászművész a diplomamunkáját készítette el nálunk. Ehhez a teljesen besötétített hegesztő tanműhelyt vette birtokba – egyéb reluxák híján hatalmas fekete fóliákkal zártuk le az ablakokat. Komplex mű született: egy nagyobb, vastag acéllemezbe vágta bele önmaga sziluettjét plazmavágó berendezéssel. Ez több órás művelet volt. A sötétben nem volt egyszerű, csak a plazma lángja, a szikrák látszódtak, ahogy bejárják az emberi formát. Ezt a műveletet több videokamerával rögzítették. A kész mű, az emberformát mutató vastag acéllemez (az ajtó, amin kilépsz önmagadból), az elégett acél salakja a földön, valamint a falakon a műveletről és a szikrák mozgásáról forgatott videók és fotók együttes kompozíciója végül a Képzőművészeti Egyetemen debütált a diplomakiállításon.

Demcsák Dóra Vanda szobrászművész 2018-ban két egymással küzdő kutyaformát hegesztett acélelemekből. A mű címe: Közhangulat. Az állatformák felületét egészen sötét színűre patinázta, edzette, amit rendhagyó módon egy esti „rituálé” keretében ért el: a gyárudvaron lángra lobbantotta a műtárgyakat. Komornak tűnhet, mégis felszabadító volt a performansz.

Demcsák Dóra Vanda acélkutyái „patinázódás” közben (fotó: Bakó Mihály)

2023-ban vendégünk volt Anne-Karin Furunes nemzetközi szinten is magasan jegyzett norvég képzőművész, egyetemi tanár is. Egyik kutatási területe a drámai női sorsok feldolgozása, művészi eszközökkel történő bemutatása. Szerettük volna valamilyen magyar történeti emlékkel felkelteni az érdeklődését. A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum volt segítségünkre. Az intézmény egykor börtön volt, és büntetéstörténeti leleteket is őriznek ott. A múzeum igazgatója, Mészáros Márta fotóreprókat adott a börtönben a XIX. század végén, XX. század elején fogvatartott nőkről. Anne-Karin munkája alapjául az egyik elítélt képét választotta. Számítógépes tervezéssel, lézervágással olyan acélfotót alakított ki, amely az átszűrődő fénnyel az egykori rab szellemét idézte meg.

Anne-Karin Furunes képzőművész alkotását készítik a lakatosműhelyben (fotó: Bakó Mihály)

Hogyan hat az ipari környezet – a gyárak, gépek, acélszerkezetek – a művészek gondolkodására?

Azt gondolom, tapasztalom, hogy inspiráló a hatásuk. Vannak, akiket kezdetben zavarba ejt a „bőség”, de hamar belerázódnak. Egyébként ezért szoktuk előzetesen elhívni az alkotókat: ismerjék meg a helyszínt, tudjanak gondolkodni, felkészülhessenek a műhelymunkára. Sok képzőművész kapott itt „gellert” és térítette el megszokott pályáját az indusztriál művészet felé. Így történt Szurcsik Józseffel, Ujházi Péterrel, Barabás Zsófival, Cseke Szilárddal, Barabás Mártonnal, Gerber Pállal, Kopasz Tamással, Gerle Margittal, Király Gáborral és még sokakkal.

Hogyan látja, mennyire ismert a gyűjteményük a szélesebb közönség előtt?

Kecskeméten jól ismert a működésünk. A telephelyünk mellett, a Four Points by Sheraton Hotel kertjében létrehoztunk egy szabadon bejárható szoborparkot, sétányt. Több nagy fesztiválon – MEDIAWAVE Győr, Szombathely; ArtMoments Budapest; Szegedi Szabadtéri Játékok; Café Budapest Fesztivál; pARTicum Szolnok; ArtPlacc, Tihany – szerepeltünk a művekkel. Ezeken az eseményeken, és az Art Market Budapest rendezvényein is, a Millenáris parkban sokan találkozhattak az acélszobrainkkal. Kiállítottuk műveinket a Műcsarnokban a Mecénás Napon, és Helsinkiben a Liszt Intézetben, Révkomáromban a Limes Galériában is. Kerültek alkotások nemzetközi csoportos kiállításokra is, például Ulmba, Potenzába, Regensburgba is. Több kiállítást szerveztünk a gyűjteményünkből budapesti és vidéki galériákban, múzeumokban. Jelen vagyunk online is. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még fejlődni a közönségkapcsolatokban.

Kusovszky Bea 2022-ben készült alkotása (fotó: Bakó Mihály)

Inkább a belső vállalati kultúrát építő programként, vagy nyitott, közönségorientált művészeti kezdeményezésként tekint a kollekcióra?

A K-ARTS Művészeti Alapítvány nem csupán a gyűjteményről, hanem egy tevékenységcsoportról szól. A kiállításokon túl hozzánk tartozik az alkotóműhelyek szervezése, a művészekkel való együttműködések, az alkalmazott iparművészeti munkák, a különböző szponzori vállalások sora is. Több platformon találkozunk a közönségünkkel. Azonban az is fontos, hogy a cégcsoport részeként működve hatással vagyunk az itt dolgozókra, tehát a szervezetünkre erős belső kommunikációs erőként is tekinthetünk.

Pál Katja szlovén művész a 2024-es alkotótáborban készítette kompozitlemez relief művét (fotó: Bakó Mihály)

Milyennek látja a gyűjtemény jövőjét? Merre fejlődhet tematikájában, technológiájában, illetve a bemutatási formákban?

Szeretném, ha nagyobb nemzetközi kitekintéssel, kapcsolatrendszerrel léphetnénk előre. Bízom abban, hogy újabb nagyobb szabású bemutatkozások, kiállítások, együttműködések várnak ránk itthon és külföldön. Erősíteni szeretném a gyűjtemény tudományos igényű feldolgozását, ahogy az alkotótábor története is könyvbe kívánkozik. Ezeken munkálkodnék. Hihetetlen tempóban fejlődik a technológia, a mesterséges intelligencia veszélyeket is rejt. Nem lesz egyszerű a közönség érdeklődését fenntartani a valódi műtárgyak iránt, amikor mindenki az online térbe tolja önön valóságát is. A kényelemhez való ragaszkodásunk és az elbutulás világtrend. Felelősség valódi értéket fenntartani ebben a káoszos világban.

Árvai István, Fukui Yusuke japán képzőművész és Otaka Masato, Japán akkori magyarországi nagykövete 2023-ban (fotó: Bakó Mihály)

Mi az a kérdés, amit ön szerint ritkán tesznek fel a K-ARTS-szal kapcsolatban, pedig fontos lenne róla beszélni?

Vidéki városból nem egyszerű a főváros központú hazai kortárs művészeti életben hangosabb részt vállalni. Nehezebb észrevetetni, elfogadtatni magunkat.  Ugyanakkor számtalan esetben segített a K-ARTS képzőművészeknek, szobrászoknak, művészeti intézményeknek nemcsak vidéken, de Budapesten is. Számos köztéri szobor, installáció, public art mű létrehozásában vettünk részt, sok alkotói kollaborációban vagyunk jelen, legyen szó kisplasztikákról, alkalmazott dizájnról, belsőépítészeti, térépítészeti projektről. A K-ARTS tehát nemcsak gyűjtemény, de művészeti akciók, projektek sokasága is. Igazi mentorprogram.

*A KASZ 2004-ben indult; a 2013-ban bevezetett „+” a program képzőművészeti területekkel való bővülésére utal.

Nyitókép: Árvai István (fotó: Bokor Zsuzsanna)