„Nagy potenciált látunk a dokumentumfilmek társadalmi hatásában”

Idén novemberben rendezték meg a 22. Verzió Filmfesztivált – az országos vetítések után még tíz napig online is megtekinthető 36 film a kínálatból. Az esemény vezetőjével, Gyureskó Enikővel beszélgettünk az idei programokról, a támogatás nehézségeiről, a jövőbeli terveikről, és mesélt arról is, miért különleges ez a fesztivál. 

Miről szólt a fesztivál idei programja? Jellemzően milyen témákat dolgoztak fel a bemutatott alkotások?

Idén is nagyon sok, különböző témájú filmet hoztunk el. Nagy részük először látható Magyarországon. Emberi jogi filmfesztivál vagyunk, ám ez szélesebb, tágabb értelemben alkalmazott tematika – minden évben különböző fókuszokkal dolgozunk. Idén tizenegy szekciónk volt, ezekből három versenyszekció, amelyekben nem tematika szerint csoportosítottuk a filmeket. A nemzetközi versenyben kilenc alkotást mutattunk be, a legerősebbeket, amelyekkel az elmúlt egy–másfél évben gyártott kreatív dokumentumfilmek közül találkoztunk. Közös jellemzőjük, hogy nagyon fontos emberi jogi témákat, társadalmi problémákat járnak körül. A Doc Future versenyünkön első és második filmes alkotók munkáit láthatták a nézők, Lengyelországtól Pakisztánig sok helyről érkeztek művek. A magyar versenyben idén négy filmet mutattunk be.

A tematikus szekciók közül az Art is Business olvasói számára a legérdekesebb talán az Alkotó életek című, amelyben előadó-művészekkel, képzőművészekkel, filmművészekkel foglalkozó alkotások szerepeltek. Ilyen például a Meredith Monk: egy élet darabjai (Monk in Pieces) című film, amely egy, az Egyesült Államokban jól ismert performanszművész életét mutatja be. Nem véletlenül készült róla film: különleges hangtechnikája, széles skálán használt hangja miatt hangművésznek is nevezhetnénk, aki különböző társművészetekkel is együtt dolgozott. A filmben is nagy szerepet kap az animáció.

A Napok tele csodával (Päivien lumo) finn filmben Karin Pennanen rendező a nagybátyja elképesztő hagyatékát próbálja feldolgozni. Festmények, írások, hangkazetták és videónaplók tömegével szembesülve fedezi fel rokona tehetségét, humorát és tragédiáját, miközben saját művészi és anyai dilemmáira is reflektál.

Különböző országokra fókuszáló szekciónk is volt, például iraki és koreai. Mindkettőben három-három filmet mutattunk be. Irakról az utóbbi időben kevés szó esik, holott az ország komoly háborús traumákat szenvedett el. A bemutatott művek különböző városokba „kalauzolják el” a nézőket, ahol a karakterek sorsán keresztül kapunk képet a települések és az emberek állapotáról, és bár nagyon távoli kultúráról van szó, a filmek együttérzést, szolidaritást ébreszthetnek a nézőben.  

A fesztivál nyitófilmje az Együttélés, na persze... (Coexistence, My Ass!) egyike az Együtt létezünk szekció nyolc filmjének, amelyeket a különböző ellentétek bemutatása – nemi, nemzetiségi, gazdasági – köt össze. Legyen szó családon belüli, generációs, vagy társadalmi különbségekből adódó, ideológiai, politikai szembenállásról, a filmek azt a kérdést járják körül, hogy miként találhatjuk meg mégis a közös nevezőt, hogyan tudunk közösségként, egymás mellett létezni – Amerikától Dél-Koreáig.

Kérem, meséljen kicsit a Verziót szervező alapítványról!

A Verzió Film Alapítvány a Blinken OSA Archivummal társszervezésben szervezi a Verziót. A fesztivált 2004-ben, az Archivumban dolgozó audiovizuális levéltárosok hozták létre más emberi jogi fesztiválok, elsősorban a One World Prague ésa DOK Leipzig filmfesztiválok mintájára. Az alapítvány 2005-ben indult, hogy pályázhassanak a fesztivál működtetésére, fenntartására. Fő támogatónk a Kreatív Európa MEDIA program immár nyolc éve, nélkülük nem létezhetnénk. Az Archivum és az alapítvány közötti szoros együttműködés máig fennáll, az irodánk is az Achivumban található. Én is ott dolgozom, az alapítványnak nincsenek alkalmazottai. A fő célja a fesztivál, illetve az évközi programok szervezése: a tavaszi ráadás vetítéssorozat, a Re:Verzió is az Archivumban kap helyet. Különböző kulturális fesztiválokon is rendszeresen vetítünk, illetve adunk kölcsön dokumentumfilmeket filmkluboknak, oktatási intézményeknek. Moderátorokat delegálunk beszélgetések levezetéséhez. Jövő évi céljaink közé tartozik, hogy a tanárképzésben – főleg középiskolai, de egyetemi szinten is – segítséget, eszközöket biztosítsunk a dokumentumfilmek oktatásban való hatékonyabb felhasználásához. Tervezzük, hogy vidéki iskolákba is elvisszük a fesztivál filmjeit. Online is jelen vagyunk, amihez saját streaming platformot hoztunk létre: a felületen év közben is elérhetők a korábbi fesztiválok alkotásai.

Fotó: Pozsonyi Roland

Mitől különleges ön szerint a filmfesztivál?

Szerintem attól, hogy a Verzió alulról jövő kezdeményezés. Nem állami fesztivál, nem is támogat minket az állam. Sok együttműködő partnernek és támogatónak köszönhetően áll össze, és szinte egész évben dolgozunk rajta. Egy nagy csapat munkája ez, vannak előválogatóink, kurátoraink. Tíznél is több ember több mint fél éven keresztül dolgozik a filmprogramon, ezer filmből válogatunk – nagy a merítés. Külföldi dokumentumfilm-fesztiválokkal is együttműködünk, támogatjuk a feltörekvő tehetségeket, képviseljük a hazai rendezőket. A szakmai programjaink azért is fontosak, hogy a magyar alkotókat is jobban bevonjuk a nemzetközi dokumentumfilmes körforgásba, ahol további kapcsolatokat alakíthatnak ki. A Verzió DocPro keretében tizedik alkalommal rendezzük meg a dokumentumfilm-fejlesztő workshopunkat, a Verzió DocLabet, amelybe külföldi és magyar projektek is bekerültek – idén hat. Az ő munkájuk négy nemzetközi mentorral zajlik: két vágómentorral és két szakemberrel, akik a történetfejlesztésben, a pitch (projektötlet bemutatása) felkészítésben játszanak szerepet. A pitchen rövid prezentációban mesélnek az alkotók a film gyártási fázisáról, lejátsszák az előzetesét, illetve mutatnak egy részletet belőle, ezt követően a döntéshozók visszajelzést adhatnak, támogatást is kioszthatnak. Díjakat is átadunk minden évben az HBO és a Focus Fox, és magyar cégek, például az On the Spot támogatásával. A szakmai programjaink egyedülállóak az országban. Ez a fesztivál egyedi dolog, más ilyen jellegű, kimondottan dokumentumfilmek létrejöttét segítő program nincs Magyarországon.

Fotó: Csanádi Márton

Miben tér el az idei fesztivál a tavalyitól?

Több éven keresztül futott az Antropocén című szekciónk, amely témája a klímaváltozás, környezetvédelem volt – ez idén nincs, ugyanis nem készültek nagy számban e tematikával foglalkozó filmek. Remélem, még lesz lehetőség újraindítani. A tavalyi LMBTQ-fókuszt is szívesen folytatnánk a jövőben, ugyanakkor a programban idén is vetítettünk queer emberekről szóló filmeket, az amerikai leszbikus aktivistáról szóló Sally-t, illetve a Két nem között című filmet. Utóbbi a DocFuture versenyben szerepel. Egy mexikói transz tinédzserről szól, és azért szeretjük különösen, mert végre egy pozitív történetet mutat be, és nem gyilkosságot vagy jogtiprást, mint a transz emberekről szóló dokumentumfilmek többsége.

Újdonság, hogy a DocPro Academy program keretében egész napot dedikáltunk a filmes tanulmányokat folytató egyetemistáknak: a CEU-ban mesterkurzusokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, előadásokkal vártuk a fiatalokat.

Alapvetően igyekszünk minden évben új szakembereket elhívni a fesztiválra, hogy megismerjék a magyar alkotói közösséget. Idén is érkeztek fesztiválkurátorok, többek között a szerbek nagy dokumentumfilmes fesztiváljaként ismert Beldocstól, a koszovói DokuFestről, a román One Worldről, de jöttek Csehországból és Németországból is. A fesztiválkurátorok nemcsak zsűriként, de a pitcheken döntéshozóként is jelen voltak. Visszajelzésük fontos a projektek gazdáinak, ők dönthetnek, hogy mi kerül be egy fesztivál programjába. A közönségtalálkozókon első számú vendégekként a rendezők vesznek részt. Idén a Szanatórium (Sanatorium) rendezője, az ír Gar O’Rourke érkezett. Odesszában forgatta a filmjét (a művet Írország az Oscar-díjra nevezte), amely a Verzió Ukrán panoráma szekciójában szerepelt. A háborús helyzet ellenére kedves és humoros film.

Fotó: Pozsonyi Roland

Mennyire vannak nehéz, vagy könnyű helyzetben a dokumentumfilmek, és mi a helyzet itthon, illetve külföldön?

Három évig dolgoztam a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének (MADOKE) az elnökségében, sokat foglalkoztunk a kérdéssel. A MADOKE a fesztiválon mutatott be egy, a Nemzeti Filmintézet számára készült javaslatcsomagot. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy nem működik a jelenlegi, egyablakos támogatási rendszer, hogy a fikciós filmek mellett túlságosan is másodlagos lett a dokumentumfilm műfaja, és egyre kevesebb készül. Nagyon nehéz előkészítési és fejlesztési támogatásokhoz jutni – azokat szakaszosabbá, több lépcsőssé kellene tenni. Ez csak egy példa a számos javaslat közül, amelyeket elérhetővé teszünk a honlapon. A dokumentumfilmek az alanyaik követésével hosszabb ideig, más ritmusban készülnek, de ezt a jelenlegi rendszer nem veszi figyelembe. Fontos lenne, hogy az állami döntéshozók és a kultúrát finanszírozó szakemberek együttműködjenek a szakmával. Évekig próbálkoztunk, de nem történt semmi, kritikus ponthoz értünk. A kommunikáció – aminek prioritást kellene élveznie – hiányzik.

Van-e egyáltalán támogatási hajlandóság az állam, a cégek, a magánszponzorok, -szervezetek részéről?

Szerintem erre a cégeknek nem anyagi, hanem marketingbefektetésként kell tekinteniük. A mi bevételünk minimális, abból részesedés nem lesz. Ezért is fontos az állam szerepe. A dokumentumfilm nemzeti érték, ahogyan a többi művészeti terület is, és a kultúra minden része megérdemli az állami támogatást. Művészetmenedzsment szakon végeztem, a diplomamunkám az OFF Biennáléval foglalkozott. A biennálé nem kap állami támogatást, és egyfajta ellenállásként jött létre az ellehetetlenített kultúrafinanszírozásra reagálva. Csodálom, hogy ilyen lehetetlen körülmények közt még fenn tudott maradni. Ugyanez igaz a Verzióra is. Ha az Európai Unió, kulturális intézetek és nagykövetségek – elsősorban a saját nemzeti produkcióikon keresztül – nem támogatnak minket, nem tudunk fennmaradni. A DocLabet kivéve – amelyben céges támogatók is megjelentek – kizárólag pályázatokból működtetjük a fesztivált.

Az HBO Development Awardot 2025-ben a The Grandfather Puzzle című alkotás kapta (fotó: Fehér Dániel)

Mekkora összegből valósult meg a fesztivál? 

Általában 50–60 millió forintból áll össze a fesztivál költségvetése. Ez annyira elenyésző, hogy külföldi kollégáink csodálattal néznek ránk, hogyan tudunk ilyen színvonalas programokat létrehozni ennyi pénzből. Az a titkunk, hogy nagyon szeretjük a munkánkat, hiszünk az értékében. Minden évben több mint ötven önkéntessel is dolgozunk, társadalmi hozzájárulásként tekintünk erre az egészre.

Mit terveznek a következő évekre?

Szeretnénk több városban jelen lenni a fesztivál programjaival, minél több ember számára hozzáférhetővé tenni a filmeket. Az évközi oktatási programjainkra is szeretnénk fókuszálni, az a tapasztalatunk, hogy ezeknek igen erős, hosszú távú hatása van. Nagy potenciált látunk a dokumentumfilmek társadalmi hatásában.

Az online Verió filmjei ITT érhetőek el.

Nyitókép: Gyureskó Enikő (fotó: Fehér Dániel)

Lásd még:

Ahol a szabadság és a biztonság nem kizárják, hanem feltételezik egymást – Beszélgetés Somogyi Hajnalkával, az OFF-Biennále alapító-vezetőjével

A legkisebb költségvetésből készült legnagyszabásúbb sorozat – Beszélgetés Szabó Ádámmal, a Nincs visszaút című dokumentumfilm-sorozat alkotójával