by Kovács Málna 2022. nov 04.

„Nagyon hiszünk abban a munkában, ami itt folyik”

– Beszélgetés Máté Gáborral, a Katona József Színház igazgatójával és Mondovics Péterrel, a Mastercard marketingmenedzserével

Máté Gáborral, a Katona József Színház igazgatójával és Mondovics Péterrel, a Mastercard marketingmenedzserével arról beszélgettünk, miért jó az, hogy a fizetéstechnológiai cég és a színház a körülöttük lévő társadalmi-kulturális jelenségekre szinte ugyanúgy reagál. Azt is megmutatják, milyen értékközösséget hoztak létre ebből a közös metszetből.

Máté Gábor (fotó: Dömölky Dániel)

Mi a véleményük arról a fölvetésről, hogy a kultúrát elsősorban az okostelefonjukról fogyasztó Z és Alfa generációsokat egy-egy streamelt előadás képes lehet beszippantani, bevonzani a színházba? Hogyan vesz részt ebben a folyamatban a színház, és hogyan az azzal értékközösségben lévő üzleti partner?

Máté Gábor: Én kizártnak tartom, hogy a fiatalokat egy streameléssel be lehetne vonzani a színházba, főleg azok esetében, akik még nem voltak kőszínházban. Fordítva inkább el tudom képzelni. A fiatalokra az is jellemző, hogy másfél percnél nem bírnak többet nézni egyben, nem is beszélve az akár kilencven-, akár száznyolcvan perces alkotásokról. Az egészben az a legellenőrizhetetlenebb, hogy ki, mikor és leginkább milyen okból hagyja ott a streamelt előadást. Az egy dolog, hogy befizetek rá és elkezdem nézni, de előfordulhat, hogy hirtelen felkelti az érdeklődésemet valami más, és arra váltok át.

Mondovics Péter (fotó: Soós Bertalan)

Mondovics Péter: Én üzleti oldalról úgy gondolom, hogy a streaming már elérte az arra fogékony réteget, újakat nem fog tudni becsalogatni, hiszen vannak, akiknek teljesen mindegy, hogy Covid van vagy bármi más, el akarnak menni a színházba, és át akarják élni ezt az élményt. Nekünk ez üzleti szempontból legalább ugyanannyira fontos, mint a streaming. A rövid, vizuális vagy audiovizuális műfajokkal az a baj, hogy a térnyerésükkel arányosan rövidül az az időintervallum, ameddig egy dologra tudok koncentrálni. Nagyon érdekes jelenségnek tartom ugyanakkor, hogy a fiatalok közösségimédia-platformokon elkezdtek színészeket követni, és sok esetben láttam azt, hogy ők már képesek voltak bevonzani azt a generációt a színházba.

Az eSzínház Fesztivál díjátadóját a Katonában tartották nemrégiben. A pandémia alatt a streamelés nagy szerephez jutott. Milyen szerepet szán neki most Máté Gábor?

M.G.: A streamelés nem színház, hanem valami más. Nem is lehet úgy nézi, mintha az ember színházat nézne. Ahhoz nagyon is éhesnek kell lenni a kultúrára, a magyar színészek játékára; lényeges, hogy a nézők együtt – mintegy a játékkal együtt élve – élnek át valamit, és hogy a színész olyan közösségnek játszik, ami teljesen véletlenül szerveződött egybe. Ez lehet bárhol, akár egy konyhában vagy egy hatalmas amfiteátrumban is. Természetesen a streamelés is lehet egy módja annak, hogy népszerűsítsünk valamit, vagy olyasmit fogalmazzunk meg, amit a színházban egyébként nem. Csináltunk három streamelős tévéjáték-szerűséget, ami nem színház, ellenben olyasmi, amit színházban nem játszanánk el. Ez mind olyan produktum volt, ami önmagában megáll a lábán, de egymás között nem hívtuk színháznak egy percig sem.

Ezeket a fiatalokat a fenntarthatósággal foglalkozó zöld videósorozat és az abban látható színészek inkább meg tudják szólítani? [Egy videós környezetvédelmi kampányban a Katona két színésze, Tasnádi Bence és Lengyel Benjámin Herbert és Günther szerepében beszélnek a „zöld elv” szerepéről a mindennapokban, nyaralás és színházlátogatás közben – K.M.]

M.G.: Ebben nagyon benne van Bencének és Benjáminnak a kreativitása, ez a videósorozat az ő termékük, amihez Török Marcell, a színház videófelelőse is hozzáteszi a saját részét. Nagyszerű dolog, hogy nem végrehajtanak valamit, hanem a magukénak érzik, és árad is az anyagból, hogy szerelemmunka. Ilyenekkel például be lehet vonzani a fiatalokat. Felkelthető az érdeklődésük; megmutathatjuk, hogy a színházban ilyen dolgok, ilyen színészek vannak, így gondolkodnak és így közelítenek meg nagyon fontos kérdéseket, mint amilyen a fenntarthatóság is. Ez azokban is szimpátiát válthat ki, akik egyébként nem is járnak színházba, és előbb-utóbb átcsaphat valami érdeklődésbe is.

M.P.: Szerintem is fontos, hogy milyen eszközökkel él a színház, és ez a zöld kampányban is visszaköszön. Ez viszonylag rövid formátum, kicsit retró, de vannak benne újszerű eszközök, és nagyon jól van becsomagolva a fő üzenet: az, hogy hogyan tudsz a színházba járás közben zöldebb lenni.

Elek Ferenc (fotó: Horváth Máté)

Az együttműködések tekintetében mit érdemes még kiemelni a mostani évadból?

M.P.: Van most egy reklámfilmsorozatunk, ami kicsit a zöld témákra hajazva arról szól, hogy mentsd el a kártyádat, és online rendelj, mert ez egy biztonságos megoldás. Ezt katonás színészekkel valósítjuk meg a színház berkein belül. [A sorozat Mentett bankkártya alcímen érhető el, és elsőként Jordán Adél történetéből ismerheti meg a néző, hogy miért érdemes elmenteni a kedvenc webáruházunkban a kártyaadatokat – K.M.] Az irodalmi pályázatunk, az Alkotótárs-ösztöndíj pedig az a projekt, amire az idei évünket építettük. Nagyon örültünk, hogy Máté Gábor elfogadta a meghívást, és már második alkalommal vett részt a zsűrizésében, ez nekünk nagyon sokat jelent. Ez a projekt hosszas gondolkodás eredményeként született; azt kerestük, hogy hogyan tudjuk a fiatal írókat támogatni, a művészeket, a tehetségeket lehetőséghez juttatni, hiszen távlati terveinkbe a fotográfia ág is bekerült. Jelenleg azonban az irodalom az, ami nagyon sikeres. Megvan az értékközösségen alapuló együttműködésünk, és terveink szerint jövőre is lesz: nagyon hiszünk abban a munkában, ami itt folyik. Azokat a kereteket, amik máshol léteznek, és szponzornak vagy támogatónak hívják őket, szeretnénk elfelejteni. Nekünk megvan a lehetőségünk arra, hogy támogassuk a Katonát, hogy működjön, méghozzá olyan körülmények között, ami teret, szabadságot ad a színháznak. Nem akarjuk a színészeket véres kardként körbehordozni a partnereink között, hogy nézzétek, mi támogatjuk őket. Hangsúlyozom, ez egy értékközösség, ami annyit tesz, hogy hiszünk egymásban, és a mi eszközeinkkel teszünk azért, hogy a színház működni tudjon.

Fotó: Horváth Máté

M.G.: A megkeresések folyamatosak, a tárgyalásokat komoly egyeztetés előzi meg. Amikor a Mastercard kijelöl egy irányt, akkor számítunk arra, hogy a Katona ehhez valamilyen módon hozzá tud tenni; ezt nagyon fontosnak tartjuk. Újra és újra elmondom: az, hogy mi most itt tudunk ülni a K:antinban, a Mastercardnak köszönhető. Több mint tíz évvel ezelőtt, egy olyan időszakban, amikor semmi ilyesfajta támogatásra nem számíthatott a Katona, hatalmas segítséget kaptunk tőlük, így a ruhatárból tudtuk megcsinálni ezt a nyitott terű, vonzó helyet. Egy cashless (készpénzmentes) kávéház megnyitása akkoriban gyakorlatilag teljesen új irányt jelentett, ami ráadásul állandóan közvetít valamit a nézők, sőt az utca embere számára is: aki erre elmegy, biztos, hogy idenéz. Nagyon elkötelezettek vagyunk a Mastercard iránt, mert ezt a gesztusukat – ami pénzzel járt együtt természetesen – nem felejtjük el. Nem is tudjuk elfelejteni – nekem például valahányszor itt jövök, eszembe jut. Reményeim szerint ez egy tartós közösség, hosszan tartó kapcsolat lesz.

Hogyan képzeljük el a közelmúltban végbement arculatváltás folyamatát? Az új portréfotókon a társulati tagok szemében a Katona szimbóluma, a K betű tükröződik – ez a megoldás milyen konszenzus következménye?

M.G.: Ez a támogatóktól független kérdés, ők nem voltak beavatva és nincs is erre vonatkozó megegyezés köztünk. Születésnapot ünnepeltünk, hiszen negyvenéves lett a Katona, ezért úgy gondoltuk, hogy az előzőekhez képest kell valami elmozdulás. Először a marketing- és a sajtóosztály, illetve a színház vezetése beszélgetett erről, utána bevontuk a művészeti tanács tagjait, és kialakítottunk egy közös tervet. Aztán pályázatot hirdettünk és az arra beérkezett munkákból együtt választottuk ki a győztest. Dömölky Dániel fotóst bíztuk meg a portrék elkészítésével. A végeredményt tekintve elsősorban már a marketing volt a döntő, abba én nem nagyon szóltam bele, mert nem minden esetben jó, ha mindenáron én döntök. Később a társulati tagokat is értesítettük, de ilyenkor persze nem lehet az egész társulatot megkérdezni. A színészeknek abba természetesen van beleszólásuk, hogy melyik képet tegyük ki róluk: az elkészült fotósorozatból ők választanak és azon már nem változtatunk.

A zöld videósorozat milyen közös álláspont eredménye?

M.G.: Nem véletlen, hogy a fenntarthatóság témakörében találkozott a gondolkodásunk. Ahogy a Mastercard számára is fontos, hogy a nevük ne csak a plasztikkártyát jelentse, úgy a Katona is mindig egy kicsit többnek szeretne látszani egy színháznál. Szeretne fontos kérdésekhez hozzászólni: akár társadalmi, akár világjelenségekről beszélni, ez minket is meghatároz. Magyarországon nagyon sok minden nem talál meghallgatásra vagy nincs elég figyelem bizonyos dolgokra, el-eltűnnek a prioritások, ami az emberek számára fontos lehet. Erre válaszul nyilván kell egy színház, amelyik bevonzza az embereket, és kötelessége hozzászólni ezekhez a kérdésekhez.

M.P.: A mi együttműködésünk lényege, hogy nagyon-nagyon szeretjük a Katonát. Ez egy értékközösség. Bennem is éppen az fogalmazódott meg, hogy a Katonának és a Mastercardnak az a közös metszete, hogy reflektálunk a körülöttünk lévő dolgokra, amiben a kíváncsiság is abszolút benne van. Én is úgy gondolom, hogy most már nagyon nehéz eljutni az emberekhez, mert nagyon bezárkóztak. Szerintem a katonás darabok nagy része is nagyon aktuális, nagyon friss szemszögből közelíti meg a témákat, és azért mi is igyekszünk mindig új szögeket találni, új dolgokat megmutatni. Amikor megtörtént a felkérés a videósorozatra, megnéztük, milyen pontokon kapcsolódunk. A kávézó, a K:antin már nagyon-nagyon régóta cashless, és Európa első cashless kávézója volt, erre nagyon-nagyon büszkék vagyunk. Van egy csomó dolog, amiről a Katona is és mi is gyakran beszélünk. Az idén azt gondoltuk, össze kellene fűzni az ötleteinket. Régóta szerettem volna valamilyen audiovizuális formátumot indítani, mert úgy gondolom, sokkal többet érünk vele, mint azzal, ha elmondatjuk a színészekkel háromszor egymás után, hogy fontos a fenntarthatóság. Szerintem ezt az üzenetet szép lassan kell majd adagolni, és olyan dolgokkal kell kezdeni, amit az emberek maguk is megtehetnek annak érdekében, hogy zöld legyen a világ. Ugyanakkor a cégek oldaláról ennek van egy társadalmi felelőssége. Sokan tűzték a zászlajukra, hogy fenntarthatósági programokat indítanak, de nem mindegy, hogy azokról hogyan beszélünk. Az emberek nagy része azt várja el, hogy a cég tegyen valamit, és ő nem tesz semmit. Mi ezt a felállást szeretnénk egy kicsit megfordítani – és ki tudja jobban elmondani ezeket a történeteket, mint a színészek? Ez az igazi storytelling.

A nyitókép forrása a Katona József Színház.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!