„Nekünk most van most”

A Katona József Színház színésznői, Pálmai Anna és Rujder Vivien teljesen különböző közegből érkeztek a színházi világba. Amikor Vivien elindult a Szigetközből felvételizni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, azt sem tudta, ki az a Máté Gábor, aki osztályt indít. Anna pedig már az anyukája, Szirtes Ági hasában is a Katona színpadán volt. Ennek ellenére a két tehetség életében sokkal több a közös pont, mint a különbség. Közös a mesterük, mindketten Junior Príma Díj-asok, hasonló a humoruk és az értékrendjük, rendmániásak, bármiben számíthatnak egymásra, és bármikor benne vannak egy közös utazásban. És most mindketten izgatottan készülnek a Katona negyvenedik évadának Cseresznyéskert-bemutatójára.

Cseresznyéskert, olvasópróba (fotó: Horváth Judit)

Nem csak kollégák, barátok is.

Rujder Vivien: Így van. Amikor gyakorlatra jöttem a Katonába, Anna volt az első, aki nyitott felém. Olyan őszintén és tisztán, hogy egyből biztonságban éreztem magam mellette.

Pálmai Anna: Vivit először egy egyetemi vizsgában láttam. Kocsis Gergő volt a zenésmesterség-tanára, és számomra nagyon meghatározó előadások voltak ezek. Nem tudtam levenni a szemem róla, olyan gyönyörű volt, de igazán ellenállhatatlanná a humora tette. Könnyesre röhögtem magam, úgy jöttem ki arról a vizsgáról, hogy „nem tudom ki ez az ember, de már most nagyon szeretem!”. Aztán hozzánk került gyakorlatra, és minden ment a maga útján. Mára, azt hiszem, olyan barátság van köztünk, ami mentes a játszmáktól, és sok mindent kibír.

R.V.: A Cseresznyéskert próbái miatt minden nap együtt vagyunk tíztől kettőig, aztán este is, ha közös előadásunk van.

P.A.: A kettő között is írogatunk egymásnak: merre jársz, kérsz-e enni-inni?

Pálmai Anna (fotó: Zsólyomi Norbert)

Várták már az újabb közös munkát Tarnóczi Jakab rendezővel?

R.V.: Nagyon! A Bánk bánban is olyanokat hozott ki belőlünk, amikről nem is gondoltuk, hogy bennünk vannak. Olyan lendülettel jött minden próbára, olyan nyugalommal és szeretettel állt a munkához, olyan kíváncsisággal, hogy öröm volt nézni. Ugyanahhoz a generációhoz tartozunk, közösek a problémáink, hasonló dolgok foglalkoztatnak minket. Egyértelmű a kommunikáció közöttünk, nem kell megmagyarázni, körbeírni, hogy mire gondolunk. A próbákon bevon az alkotás folyamatába, és azt is tudja mondani, hogy „felejtsd el amit eddig mondtam, jobb az amit te mondasz”. Elképesztő, hogy hogyan szegezi a nézőt a székbe, és hogy mit tud a színpadra varázsolni. Amikor megtudod, hogy ő fog rendezni, eleve lesz benned egy hatalmas kíváncsiság, tenni akarás és vágy, hogy része legyél annak, amit létrehoz.

Rujder Vivien (fotó: Trokán Nóra)

P.A.: Nekünk a Melancholy Rooms volt az első közös munkánk, de addigra már farkaséhes voltam arra, hogy vele dolgozzak. A Bánk bán, az Úrhatnám polgár, a Búcsúkoncert, A nagy Ibsen-vizsga, a Winterreise, az Isten, haza, család mind nagyon erős színházélményeim. Különösen az Isten, haza, család szúrt szíven, napokig nem is nagyon tértem magamhoz utána. Lenyűgöző volt a kollégáimat nézni, büszke voltam, hogy közéjük tartozom! A Magányos embereket most fogom megnézni, alig várom.

Jakab erős víziók mentén dolgozik, mániás és megszállott az elképzeléseiben, de a lénye mégsem hordoz semmiféle erőszakot. Kíváncsi a színészre, hagyja lélegezni. Mélyen hisz a csapatmunkában, az együtt játszás erejében, és az ügy iránti szenvedélyessége végtelen türelemmel is párosul. Ezzel együtt vagy ennek ellenére a vele való munka egyáltalán nem könnyű és egyáltalán nem minden nap jó. Nehéz kimondani egy próbán reggel tízkor magamról, hogy kevés vagyok, követelőzöm, önző vagyok vagy hogy nagyon félek. Ezeket szeretjük magunkról nem gondolni, még akkor se, ha szerepet próbálunk, de mivel ő is sebezhetővé teszi magát előttünk egy próbafolyamatban azzal, ahogyan elemez és instruál, és magát sem kíméli, attól valahogy én is merek kiszolgáltatott lenni előtte. Zavarba ejtő és nagyon idegesítő olykor, hogy azt érzem, a zsigereimbe lát, de még ha nem is haladok egy próbán, ha keserves is az egész úgy, ahogy van, ha aznap se kedvem, se ihletem, akkor is törekszem rá, hogy igazat mondjak. Azt hiszem, a vele való munkában ez a legmeghatározóbb.

Pálmai Anna (fotó: Trokán Nóra)

A nagyszabásúra tervezett Istenek alkonya-bemutatót gazdasági körülményekre hivatkozva cserélte le a színház a Cseresznyéskertre. Egy ilyen változás milyen hatással van egy színészre?

R.V.: Nagyon vártam, hogy elkezdődjenek a próbák. Több előadásom is lekerült a repertoárról, úgyhogy boldog voltam, hogy végre jön egy nagy bemutató: Wagner, zene, hatalmas díszlet, csodás jelmezek, tánc, show, füst…. Az elmúlt másfél évben a színház kiengedett forgatni. Kiszámoltam, hogy pontosan négyszázhatvanöt napja nem próbáltam már, szóval volt bennem félelem és izgalom egyaránt. Aztán jött egy e-mail, hogy sztornó, mert a gazdasági körülményeink nem teszik lehetővé ezt a nagyszabású előadást. Semmi show és füst. Csalódott voltam. Aztán Fullajtár Andrea egy mondattal helyre billentett. Nincs okom szomorkodni, hiszen ha az évad végén eleve az lett volna kiírva, hogy Jakab Csehovot rendez, akkor is kiugrottam volna a bőrömből örömömben. Csak át kellett kattintani az agyamat.

P.A.: Nagyon örültem Várja szerepének. Hálás vagyok, hogy soha nem kerültem skatulyába, még ha a csábító nőcik vagy a cserfes cselédlányok jól is állnak nekem. Azokban is örömömet leltem, de most nagyon jólesik egy ilyen lányt próbálni. Három hetünk van a bemutatóig, még tele vagyok kérdésekkel, tapogatózom, bizonytalankodom, de nagyon élvezem a munkát, mert olyan lehetek, amilyen egyébként sokszor vagyok. Szorongó, rosszkedvű, kontrollmániás. Nyilván túlzok, de a rossz időszakaimból vagy a rossz napjaimból most nagyon jól tudok fogalmazni, és ez jólesik.

R.V.: Három hét rengeteg idő egy próbafolyamatban. Most fordulunk rá a felszálló pályára. Ányát játszom, aki Ljuba Ranyevszkaja egyetlen lánya. Én már nem leszek tizenhét éves, nem azt jelentem a színpadon, úgyhogy kicsit másfelől fogjuk meg és elemezzük ezt a szerepet, sokkal izgalmasabbá tesszük. Az öntudatra ébredése igazságait keressük, és az anya–lánya kapcsolatot, annak szükséges és szükségtelen kötelékét boncolgatjuk.

Az 1904-es moszkvai ősbemutató idején a cseresznyéskert Oroszországot szimbolizálta. Most, százhúsz évvel később, ebben az előadásban mit fog jelenteni?

P.A.: Azt hiszem, a készülő előadásnak nem szándéka aktuálpolitikai aspektusból beszélni, mégis nyilván eszünkbe juttat cseresznyéskerteket, amiket a közelmúltban kivágtak, felszántottak és sóval behintettek. Mindegyikünk életében van olyan veszteség, amibe belehalna, azt hiszem, a mi előadásunk is erről fog beszélni, mindamellett, hogy hogyan futja be érhálózatként egész életünket a boldogság és a szerelem kétségbeesett vágya.

R.V.: Nincs az előadásban semmi direkt utalás vagy politikai áthallás. Ha kinézünk a nézőtérre, mint egy képzeletbeli cseresznyéskertre, akkor nem arra gondolunk, hogy most attól félünk, ezt elveszik tőlünk, és már előre siratjuk.

Rujder Vivien (fotó: Trokán Nóra)

Azért ha kinéznek a nézőtérre, eszükbe jut, hogy a negyven év alatt milyen művészek, milyen színháztörténetileg is fontos előadásokban pillanthattak ki ugyanúgy? Mit jelent ez az évforduló a mostani társulat számára? Mitől Katona a Katona?

R.V.: Ez egy komplex óvóhely, nem lehet kiemelni egyetlen embert, előadást, érzést vagy helyet, mert mindenki és minden számít. Nem tudok elképzelni ennél jobb társulatot. Biztonságban vagyunk, figyelnek ránk, nem kell vigyáznunk arra, hogy kinek mit mondunk. Közös nyelvet beszélünk, közös az értékrendünk, sokan egy alomból jöttünk, hasonló értékeket képviselünk.

P.A.: A mai napig a bőrünkön érezzük azt a szellemiséget, ami negyven éve áthatja ezeket a falakat. Ismerjük a legendás előadásokat, én sokat láttam gyerekként és kamaszként is, és soha nem fogom elfelejteni őket. Felvételről nézve is máig friss és húsba vágóan fájdalmas mindegyik. Meghallgattuk és őrizzük azokat a történeteket, amiket meg kellett ismernünk, hálásak vagyunk a mestereinknek és a tanárainknak, ugyanakkor azt is érzem, hogy folyamatos változásban vagyunk, minden megújul. Nagyon jó érzés most a színházban lenni, sok tehetséges, éhes ember akarja harapni az életet és a színházat. Nekünk most van most.

Anna Instagram-oldalának is az a neve, hogy palmaianna.most. Ez a most ennyire fontos?

P.A.: Igen, szeretek a mostban lenni. Tudatosan figyelek erre.

R.V.: Én ugyanígy. Szeretem, ha a napom meg van tervezve, ha tudom, hogy mikor mi fog történni. Tudatosan figyelek a mentálhigiéniára, az egészségemre és a testemre is. Ez a tudatosság sok szorongástól meg tud szabadítani.

Abban is hasonlítanak, hogy az Instagram-oldalukon a legtöbb kép utazásról, munkáról vagy gyönyörű magazinfotózásról készült. A social média felületein, illetve az önmenedzselésben is ilyen tudatosak?

R.V.: Abban sajnos nem. Egyszerűen arra már nem jut energiám, hogy minden nap hat sztorit kitegyek. Pedig szívesen mutatom meg azt, hogy számomra mi érdekes, mit látok szépnek, mit dolgozom éppen. Szeretném, ha ebben is tudatosabb lehetnék. Szívesen vállalnék olyan együttműködést is, amit hitelesen tudnék képviselni.

P.A.: Arra természetesen figyelünk, hogy mit mutatunk meg magunkról, de nekem is vannak álomreklámok, amikben látom magam. Ha lenne olyan ügynökség, amelyik szívesen dolgozna velünk ezen, az ne habozzon jelentkezni nálunk!

A munkájukra tudnak úgy gondolni, mint saját vállalkozásukra?

P.A.: A vállalkozókról az jut eszembe, hogy ők maguknak osztják be az idejüket, ők döntik el, hogy mikor dolgoznak. Nálunk ez nem így van. A színháztól vagy a filmesektől függ az időbeosztásunk. Szerencsére Máté Gáborral nagyon jó és eleven viszonyunk van, bármikor leülhetünk mellé a büfében ebédelni, vagy felhívhatjuk telefonon, ha kívülről kaptunk egy lehetőséget, amivel élni szeretnénk.

R.V.: Itt, a Katonában, nagyon megértő az igazgatóság, és igyekeznek mindent megtenni, hogy ha bejön egy forgatás, akkor azt el tudjuk vállalni. Nyilván ők is tudják, hogy erre nem csak a szakmai kiteljesedésünk miatt van szükségünk, hanem anyagilag is. Nekem a filmes munkáimnál van ügynököm, nem szeretek anyagiakról tárgyalni, örülök, hogy ezt a terhet le tudom tenni, és nem nekem kell konfrontálódnom, ha úgy adódik.

És ha végre jutna egy hét szabadság, akkor mi lenne az ideális?

R.V.: Mivel ez csak nyáron fordulhat elő, ezért irány Görögország, ami Anna szerelme.

P.A.: Így igaz. Én napelemmel működöm. De hogy Vivi is boldog legyen, pár napot eltöltenénk a hegyekben is, ott, ahol friss, ropogós hó van.

A Cseresznyéskert-előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Budapest Brand közreműködésével valósul meg.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Cseresznyéskert, olvasópróba (fotó: Horváth Judit))