„Nekünk suttognak világtalan angyalaink”

Az Élőkép Színház Nők pirosban című darabjában legalább huszonötféle karakter elevenedik meg, amelyek a női sorshelyzetekről mesélnek játékos, olykor groteszk módon. A most futó előadás kapcsán beszélgettünk az alkotóval.

Bérczi Zsófia portréja (fotó: Sulyok Miklós)

Kilenc évvel ezelőtt bolyongtam a Szigeten, nagyon untam a délután két órakor már részeg, ordibáló, félmeztelen fiatalokat. Amikor megtaláltam a Tarot labirintust, lelki oázisra leltem, ahol megpihenhetek és kiszakadhatok a dobhártyarepesztő zajból. Húztam egy kártyát, és úgy indultam neki a labirintusnak, amelyben jelmezbe bújt színészek személyesítették meg a Tarot kártya Nagy Arkánumait. Hamar szembetaláltam magam az Ördöggel, aki tanácsokkal látott el és tovább küldött a Holdhoz. Az Ördögöt megjelenítő színészeket hallgatva tudatosítottam az Ördög jó tulajdonságait, azaz, hogy általa áttranszformálhatjuk a bennünk lévő destruktív erőket; jungiánusi értelemben az Árnyék-énünkre láthatunk rá és nyerhetünk kontrollt felette, hogy végül integráljuk a személyiségünkbe a tapasztalatokat és ezáltal fejlődjünk. Így, csaknem tíz év távlatából még inkább érzem, milyen erős „aha”-élményt köszönhetek annak az egy órának, amit a labirintusban töltöttem.

Élőkép Színház: Tarot labirintus (fotó: Mucsy Szilvia)

„Önmagunkkal találkozunk a labirintusban, a lapok tükörként funkcionálnak, archetípusokat, azaz ősképeket jelenítenek meg, szimbólumok formájában bontják ki magukat a résztvevő számára. Beavatásélményt kapunk, miközben a nyolcszögletű, zsákutcák nélküli labirintusból keressük a kiutat, amelyet nem is olyan egyszerű megtalálni, mint elsőre gondolnánk”, mondja az Octopus Tarot Labirintus megálmodója, Bérczi Zsófia látványtervező-rendező, az Élőkép Színház alapítója.

Élőkép Színház: Tarot labirintus, Találkozás az Ördöggel

Amikor a most aktuális Nők pirosban című darab karaktereiről kérdezem, amely a húsz évvel ezelőtt bemutatott Pirosruhások és az azt követő Szalon című munka újragondolása, Bérczi inkább gyorsan felpattan a székről és egy hatalmas zacskóból kibogarássza jelmezét. Felhúzza magára a piros ruhát és elkezdi mutogatni a karaktereket. Legalább huszonöt, különböző nőt: megjelenik a kecses dáma, a törékeny kisasszony, az arcát kendővel eltakarni kényszerülő nő. Feltűnik az öregasszony, a szemérmes kislány és az öntudatos, csábító nő is.

Az utcaszínházi előadást legutóbb pünkösdvasárnap játszották a Bikali Élménybirtokon. A társulat előtte a lengyelországi Bielsko-Biala városában lépett fel, a 29. Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon. Jelenleg hárman szerepelnek az előadásban (rajta kívül Bodócs Diána és Szabó Ildikó Ágnes), de ez nem volt mindig így. Az elmúlt években egyedül játszotta, de ahogy most is, párja, alkotótársa Tankó Barnabás kísérte harmonikán, akivel a Covid alatt nyakukba vették az országot.

Élőkép Színház: Nők pirosban, Bielsko-Biala (fotó: Dorota Kopeyka)

„Ki akartuk vinni az utcára a színházat, hogy minél többen találkozhassanak vele. Templomokat kerestünk, mert a szakrális helyek környékén jobban átszellemülhet az ember. A nézők többségének tetszett, amit látott, a legtöbben mégis aprópénzt dobtak a kalapba. Akadt olyan, aki végignézte az előadást és ötven forintot adott, de az is előfordult jó néhányszor, hogy öt vagy tízezer forinttal fejezte ki valaki az elismerését”, mondja, gyorsan hozzátéve, hogy mindezzel csak rövid ideig próbálkoztak, aztán olyan nemzetközi fesztiválokra kaptak meghívást, ahol kérték, többen szerepeljenek a darabban. Így sokasodtak a piros ruhás nők, akik változtatható dupla karimás jelmezeket magukra öltve személyesítenek meg különböző női sorshelyzeteket, humoros vagy groteszkbe forduló lelkiállapotokat, mindezt Astor Piazzolla zenéjére.

Élőkép Színház: Nők pirosban,Tajpej

Az alkalmi társulattal, projektalapon működő Élőkép Színház – amely a képzőművészet és a színház találkozása – létrehozásáig azonban nem vezetett egyszerű út. Bérczi Zsófia sokáig nézegette azt a vastag kék könyvet a gimnáziumban, amiből ki lehet választani, hol tanuljon tovább az ember. A díszlettervezés érdekelte, de oda csak nagyon kevesen jutnak be. Vonzotta a pszichológia is, de mivel matekból is jó volt, végül az építészet mellett döntött, főleg azért, mert akkoriban olvasta Latinovits Zoltán életrajzát, aki építészmérnökből lett színész. Az első évet végezte csak el az építészmérnök szakon, miközben a Műegyetem épületében működő Szkéné Színház előadásait látogatta. Így jutott el a Somogyi István alapította Arvisura színészstúdióba, amely olyan művészeket indított el a pályán, mint Péterfy Bori, Pintér Béla és Schilling Árpád.

Bérczi Zsófia portréja a Műcsarnok Egy időben című tárlatán (fotó Sulyok Miklós)

Időközben megtalálta a célt, a vizuális színházat, de nem lelt rá az odavezető képzési intézményre. Közben, mivel mindig szívesen fényképezett, amikor egy grafikusművész barátja a képei alapján úgy vélte, ezekkel az Iparművészeti Főiskolára is felvennék (ma MOME) ebbe az irányba indult. Felvették fotó szakra, amelyet el is végzett. A fotó szak alatt kezdett el vizuális színházi etűdöket rendezni, diplomamunkájában a Tarot Nagy Arkánumait jeleníti meg fotográfiákon, az általa tervezett jelmezekben. A kártya nyomban használatba is került a Tarot labirintusban.

Bérczi Zsófia: Az első négy Nagy Arkánum lapjai, Életkapu Szín-tézis című sorozat

Még tíz évnek kellett eltelnie, amikor ösztöndíjjal eljutott az izraeli School of Visual Theaterbe, ahol három hónapot töltött. Ösztöndíjakkal bejárta és végigfotózta Egyiptomot, és végigfilmezte Indiát. Ahogy mondja, azt szereti, ha egy fényképen nem látszik, hogy megrendezett, de láthatóvá teszi a láthatatlan világot.

• Indiai videónapló

Bérczi Zsófia: Vízhordók, Sivatagtemplom című sorozat, Egyiptom

Őt hallgatva az az érzésem támad, ha külföldre születik, ma már világhírű művész lenne, annyira sokrétű és szerteágazó, amit csinál, és mondjuk ki: egyedülálló. Talán egy kicsit különc is a pályán, hiszen mindig is úgy érezte, nem tud beállni a sorba: a művészeten belül is kereste és a mai napig keresi azokat a megoldásokat, amelyek szembe mennek az árral, eltérnek a megszokottól. Magyarországon azonban nehezített volt a terep, hiszen itthon addig nem létezett az a fajta színház, ami alkotóként érdekelte, amíg ő és csapata meg nem teremtette. Lehet azonban, hogy éppen a gyakran mostoha körülmények bizonyulnak jó táptalajnak, és mondjuk Los Angelesbe születve nem bomlottak volna ki belőle olyan kreatív ötletek, mint a Monostori Erődben megvalósított Morfománok városa vagy a részvételi mozgásszínházként aposztrofált Organitórium – A szervek temploma, ahol a résztvevők négykézláb csúszhatnak-mászhatnak végig az emberi test szervrendszerét modellező hatalmas textillabirintusban, a szájtól a gyomrokon át a belekig.

Bérczi Zsófia: Életszintek, Morfománok városa című sorozat, Monostori Erőd, Komárom

A morfománok arca rejtve marad a néző előtt: „A táncelőadások közben gyakran zavart, hogy látom a táncosok kifejezéstelen arcát, mert nem élték át a darabot; csak a testük mozgott. Azt gondoltam, ilyenkor jobb lenne, ha inkább maszkot viselnének. Épp ezért nálam sokszor nem látszik a szereplők arca, vagy gyakran bújtatom őket textil mögé”. A Morfománok városában hordott jelmezek egy része jelenleg a Kiscelli Múzeum Testmaszkok című tárlatán látható, ahol Bérczi másik két látványtervezővel, Nagy Fruzsinával és Szűcs Edittel közösen állít ki.

Bérczi Zsófia: Család, Morfománok városa című sorozat, Monostori Erőd, Komárom

Noha másokkal együtt alapította az egyesületet, egy ideje mindent ő maga csinál, ahogy itthon sokan, akik művészetből akarnak megélni: egyszerre pályázatíró, az adminisztratív, sőt, gyakran a menedzseri feladatot is ellátja, és emellett próbál meg teljesíteni kreatív alkotóként, művészként. És habár az évek alatt jól beletanult a pályázatírásba, hiszen az egyesület hazai forrásokból nyert pályázati pénzekből működik leginkább, a külföldi, EU-s projektekhez jól jönne egy olyan szakember, aki nagyobb tapasztalattal bír ezen a területen. Nem panaszkodik egyébként, az ötletekből kiapadhatatlan. Folyamatosan képzi magát és inspirálódik, hol a buddhizmus, hol a pszichológia, hol pedig az asztrológia által.

Bérczi Zsófia: Múmia, Morfománok városa című sorozat, Monostori Erőd, Komárom

Épp egy olyan darabot készül színre vinni, amelyben a résztvevők saját asztrológiai képletükből mutathatnak meg víziókat. „Az asztrológia szerint minden emberben tíz-tizenkét énrész rejlik. Érzelmi-kapcsolati jóllétünket meghatározza, hogy ezek az énrészek mennyire tudnak jól működni egymással vagy mennyire nem. Az új darabban azzal foglalkoznék, hogy mikor melyik énrészünk aktivizálódik, valamint mikor, melyik énrészünket játssza el nekünk a külvilág és melyiket saját magunk, vagy éppen valóban középen vagyunk-e: ahogy József Attila Minden rendű emberi dolgokhoz című versében is olvashatjuk, nekünk suttognak világtalan angyalaink. Mi foglaljuk össze az akaratukat vagy éppen meghasonlunk saját magunkon belül”.

Nyitókép: Bérczi Zsófia (fotó: Dorota Kopeyka)

További információk az alkotóról, illetve munkáiról ITT és ITT.