Nem a források hiánya, hanem elosztásuk problémás a kortárs képzőművészetben

A kortárs képzőművészeti intézményrendszer problémái elsősorban nem a forráshiányból, hanem azok elosztásának módjából fakadnak – írja az AICA Magyar Tagozata szakpolitikai háttéranyagában. Az Art is Business kiemelten fontosnak tart minden olyan kezdeményezést, amely a kulturális szektor fenntartható működését és átlátható, szakmai alapú finanszírozását erősíti. Az alábbiakban az AICA Magyar Tagozatának állásfoglalását szemlézzük.

A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének magyar tagozata szerint „az elmúlt évtizedben a kulturális szektorra fordított közpénzek volumene jelentősen növekedett”, ugyanakkor „a probléma nem elsősorban a forráshiány, hanem azok elosztásának logikája, struktúrája és átláthatósága”.

A Balázs Kata, Don Tamás, Nagy Edina, Sárai Vanda és Török Krisztián Gábor szignózta dokumentum hangsúlyozza: az állami forrásokat „nem politikai alapon, hanem független szakmai kuratóriumok döntései alapján, nyilvános pályázati eljárással” kellene szétosztani. A szervezet szerint a magyar rendszerből hiányzik az úgynevezett „arm’s length” elv, amely a politikai és szakmai döntéshozatal szétválasztását biztosítaná.

Az AICA javasolja egy önálló kulturális minisztérium létrehozását, amely több évre előre meghatározott prioritások mentén működne, és kiszámítható finanszírozási környezetet teremtene. Emellett szükségesnek tartja a kulturális taorendszer kiterjesztését és a magánforrások bevonásának ösztönzését.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átalakítását a szervezet „elkerülhetetlennek” nevezi. Azt javasolják, hogy növeljék a független szakmai szereplők arányát a döntéshozatalban, valamint vezessenek be többéves működési támogatásokat a jelenlegi, jellemzően egyéves finanszírozási ciklusok helyett.

A dokumentum kitér a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerepére is. Az AICA szerint indokolt „az MMA túlzott intézményi, forráselosztási és infrastrukturális szerepének mérséklése”, és a források egy részének átcsoportosítása egy „szélesebb, plurálisabb szakmai közeg” felé.

A Műcsarnok helyzetével kapcsolatban így fogalmaznak: alapvető feltétel, hogy az intézmény kerüljön ki az MMA fennhatósága alól (2013-ban került az MMA-hoz), és irányítása a minisztériumhoz kerüljön, független szakmai egyeztetés mellett.

A Műcsarnok 2013-ban (forrás: Wikimedia Commons)

A háttéranyag szerint az állami ösztöndíjrendszer és művészeti infrastruktúra jelenlegi működése sem felel meg az átláthatósági követelményeknek. Ahogyan írják: a forrásokat „demokratikus kontroll, átláthatóság és külső szabályozás nélkül” osztják el, ami „összeegyeztethetetlen a demokratikus normákkal”.

Az AICA hangsúlyozza a nonprofit szektor kiszolgáltatottságát is, amely „a legprogresszívebb művészeti gyakorlatok befogadója”, ugyanakkor finanszírozása bizonytalan. A szervezet többéves támogatási modellek bevezetését és a taorendszer kiterjesztését javasolja ezen intézmények számára is.

A nemzetközi jelenlét erősítésével kapcsolatban a dokumentum megjegyzi: a meglévő intézményi hálózat ellenére „az elmúlt másfél évtizedben nem éltünk megfelelően” a lehetőségekkel. Az AICA egy önálló kortárs művészeti ügynökség létrehozását is felveti.

A közlemény szerint a rendszer átalakítása csak „átfogó, strukturális reformok révén” valósítható meg, és kulcskérdés, hogy a források elosztása „szakmai kvalitás vagy politikai pártállás alapján” történik-e. Az AICA Magyar Tagozata hangsúlyozza: a dokumentum nem lezárt követeléslista, hanem a szakmai egyeztetések kiindulópontja, és a szervezet kész részt venni a részletes kidolgozásban. „A cél egy olyan kulturális politika, amelynek kialakításában szakemberek vesznek részt - nem utólagos legitimációként, hanem a tervezés során” – írják.

A teljes írás ITT olvasható.

(A nyitókép illusztráció, forrás: Unsplash)