by L. Horváth Katalin 2021. febr 21.

Nem jöhetett volna létre, ha...

Ha nincs Serena, Elisabeth portréja, a szecesszió ikonikus Klimt-festménye sem születik meg.

Kedves Olvasók!

Az 1990-es évek elején láthattunk a televízióban egy formabontó magyar talkshow-sorozatot, amelyben világsztárok is szerepeltek. Fő támogatója egy, a honi viszonyokat tekintve korát megelőzően haladó szellemű, magát nyugati színvonalon reklámozó vállalat volt. Minden adásban elhangzott, hogy a műsor nem jöhetett volna létre, ha nincs az a bizonyos cég. Ez a szlogen akkor vált szállóigévé.

A művészettörténet is számtalan „nem jöhetett volna létre, ha” históriából áll. Világörökségünket gazdagító remekművek nem születtek volna meg, nem maradtak volna fenn, ha a művészeknek nincsenek mecénásaik, alkotásaiknak nincsenek gyűjtőik, hagyatékuknak nincsenek őrzőik.

Ilyen történet például Gustav Klimté (1862–1918) és legodaadóbb hívéé, bőkezű patrónusáé, a Budapesten született Serena Ledereré (1867–1943). Gazdag család sarjaként, Serena Pulitzer néven látta meg a napvilágot, a Makóról Amerikába származott hírneves újságíró, lapkiadó, Joseph Pulitzer rokona volt. 1892-ben feleségül ment August Lederer osztrák iparmágnáshoz. Ledererék – mint Bécs egyik legvagyonosabb famíliája – kötelességüknek érezték a művészek támogatását. Szalonjukban egymásnak adták a kilincset a kor ismert és felfedezésre váró alkotói. Hatalmas műgyűjteményük volt. A legnagyobb becsben Gustav Klimtet tartották – hamar felismerték benne a kirobbanó tehetséget. Serena 1899-ben állt először modellt neki; ez a munka megalapozta barátságukat, sőt – a fáma szerint – szerelmüket. A Lederer család rendszeresen rendelt, vásárolt képeket a festőtől, idővel egy Klimt-szobát, házi galériát is berendeztek. Serena 1914-ben a lányáról, Elisabethről is rendelt portrét, amely két évig készült. A modell folyvást kifogásolt valamit a képen, mígnem végleg elfogyott a türelme, magához ragadta a festményt, és hazavitte. Majd huszonöt évig nem foglalkozott vele.

Serena hozta létre a világ legnagyobb Klimt-magángyűjteményét, amit 1939-ben a teljes Lederer-gyűjteménnyel egyetemben elkoboztak a nácik – kivéve a családi portrékat, amelyeket „túl zsidónak” tartottak. August Lederer akkor már nem élt, Serena 1940-ben Budapestre menekült. A Bécsben maradt Elisabethet – feltehetően – az anyja és Klimt kapcsolatát síron túl is bizonyító portréja, valamint egy okmány mentette meg a deportálástól: Serena eskü alatt írásba adta, hogy lánya vér szerinti apja nem Lederer, hanem az árja Klimt. Ezt igazolni látszott Klimt rögeszmés elkötelezettsége is, hogy megfesse Baroness Elisabeth Lederer portréja című képét, valamint az a tény, hogy a lány maga is művész, az 1930-as években már ismert szobrász volt.

A család gyűjteményét sok más elrabolt műkinccsel együtt elszállították Immendorfba, ahol 1945 májusában tűzvészben megsemmisült. Máig tisztázatlan, hogy a kastélyt szándékosan égették-e föl maguk mögött a menekülő SS-ek. Az sem derült ki, hány Klimt-kép volt a kollekcióban.

2020 áprilisában, a Covid-19-járvány első hullámának idején egy Gustav Klimt munkásságának szentelt lenyűgöző kiállítással nyílt meg a világ legnagyobb digitális művészeti központja Bordeaux-ban. Teljes felülete tizenháromezer négyzetméter, tizenkétezer négyzetméteres vetítési területtel, valamint négy, száztíz méter hosszú medencével, amelyek vizében visszatükröződnek a festő legszebb alkotásai. A Bassins de Lumières felejthetetlen vizuális és audioélményeket nyújt.

Nem tudjuk, mi lett volna, ha a történelem kereke másképpen forog. De azt tudjuk, hogy ha nincs Serena, Elisabeth portréja, a szecesszió ikonikus Klimt-festménye sem születik meg. A kép ugyan magántulajdonban van, de időről időre megcsodálható a világ legrangosabb galériáiban.

Kép: Gustav Klimt portréja Elizabeth Ledererről

Megjelent: 2020. október