by Szentgyörgyi Rita 2022. Sep 17.

„Nem mecenatúráról van szó, hanem együttgondolkodásról”

– Beszélgetés Debreczeni Mónikával, a harmincéves Vylyan Pincészet birtokigazgatójával

Az elmúlt harminc évben a borszakmában és a borfogyasztók körében is fogalom lett a Vylyan. A magyar borászat és a villányi borvidék egyik zászlóshajója családi vállalkozás, de rendhagyó módon nem a tulajdonos, hanem a borvidék – archaikus – nevét viseli. A kisharsányi Vylyan Pincészet többségi tulajdonosa, birtokigazgatója Debreczeni Mónika, akivel a sikeres művészeti vonatkozású kezdeményezésekről, a piaci érdekek és kreatív szempontok innovatív együttműködéséről beszélgettünk.

Forrás: a Vylyan Pincészet Facebook-oldala

Mit jelent a Vylyan Pincészet életében az eltelt harminc év?

Ha egy százéves időszakon belül kellene visszatekinteni harminc évre, akkor jogos a kérdés. Így viszont az egész életünket jelenti, a kezdettől máig. Mint minden piacon működő cégnek, úgy a Vylyannak is folyamatos megújulásra van szüksége. Ha nem felel meg a gyorsan változó világ követelményeinek – azzal együtt, hogy minden vállalkozás a saját útját járja –, akkor megszűnik létezni.

Forrás: a Vylyan Pincészet Facebook-oldala

Milyen távlatokban gondolkodnak? A borászatban milyen téren a legszükségesebb a változás, a megújulás?

Ha azt nézzük, hogy milyen stílusú borok voltak a 90-es években és milyen stílusú borok vannak most, akkor azt tapasztaljuk, hogy folyamatos változás íveli át a korszakokat. Két végpontot emelnék ki: harminc évvel ezelőtt a nagyon tanninos, masszív borok számítottak divatosnak, manapság pedig egyre inkább a gyümölcsösebb, élénk savú, de mégis koncentrált borok. Ahogy a gasztronómia változásával egyre könnyedebb ételeket fogyasztunk, egyre  gyorsabbá vált az életünk, úgy a borok is ehhez alkalmazkodnak. A Vylyan borok stílusát a frissítő korty, az elegancia és a szerethetőség jellemzi.

Forrás: a Vylyan Pincészet Facebook-oldala

Mennyire volt kezdetektől célkitűzésük, hogy a művészetekkel társítják a borokat, címkeprojektek, borleírások terén kortárs költők, írók bevonásával?

A 2000-es évek közepén kezdtünk el ilyen projektekben gondolkodni. Boros tematikájú felolvasásokkal, novellaíró pályázattal kezdődött a nyitásunk az irodalom és a képzőművészetek felé. Először az azóta megszűnt Majd Leonárd étteremben tartottunk borkóstolós felolvasóesteket Parti Nagy Lajossal, Závada Pállal, Kerékgyártó Istvánnal. Bor ihlette irodalmi alkotásokon keresztül szerveztünk beszélgetéseket, amelyek egyikén Esterházy Péter is részt vett. Később kiírtunk egy címkepályázatot a klasszikus borsorunkra – Macska, Kakas, Ördög, Boszorkány –, amely az Ördögszántotta hegy legendájának szereplőit személyesíti meg. Két hét leforgása alatt több száz pályamű érkezett be. Írókat, költőket kértünk fel, hogy válasszanak ki közülük tízet, amelyeket később egy kötetben is megjelentettünk. A Covid-járvány előtt léptünk piacra az irodalmi ihletésű címkecsaládunkkal. „Minden palack egy külön történet” szlogennel hét szerzőt kértünk fel – Háy Jánost, Székely Csabát, Dragomán Györgyöt, Szabó T. Annát, Parti Nagy Lajost, Grecsó Krisztiánt, Cserna-Szabó Andrást –, hogy a borokhoz írjanak történetet vagy verset, amelyek kifejezik a bor személyiséget. A grafikus pedig az elkészült művek alapján készítette el a címkéket.

Forrás: a Vylyan Pincészet Facebook-oldala

Hogyan illeszkedik a Vylyan arculatába az ország „mezítlábas” fesztiválja, az Ördögkatlan, amelynek támogatói?

Társalapítói vagyunk az idén huszonnégy éves Ördögkatlan Fesztiválnak, amely minden művészeti ágban nagyon magas színvonalat képvisel a zenétől a színházon át az irodalomig. Bérczes László és Kiss Móni ötletgazdák kerestek meg minket annak idején, hogy társuljunk a fesztiválhoz. Örömmel ajánlottuk fel a Vylyant mint fesztiválhelyszínt, ami a fesztiválozók egyik kedvenc helye. Az első Ördögkatlan Fesztiválon adtuk át a művészi hordópályázatunk díját is, ami egy másik kedves művészeti projektünk.

A szavaiból azt veszem ki, hogy az értékalapú márkaépítés elképzelhetetlen a művészetek nélkül. Nyilván a saját személyisége, ízlése, kulturális érdeklődése is meghatározó abban, hogy milyen kezdeményezéseket támogatnak.

Élvezzük mi is, szép alkotói folyamat az ötletelés, hogy kivel, mit, hogyan képzelünk el. Nem kizárólag a marketingszempontok vezérelnek minket. Mára beépült a gondolkodásunkba a művészeti forrásból való merítés, a Vylyan márka részévé vált.

Forrás: a Vylyan Pincészet Facebook-oldala

Mennyire nemzetközi trend a bormárkák összekapcsolása a művészetekkel?

A francia Chateau Mouton-Rothschild márka a mai napig a legnagyobb képzőművészekkel tervezteti a címkéit. Ez az a világhírű példa, amit mindenki ismer. Régebben olyan nagyságokat nyert meg magának, mint Picasso, Chagall, Cocteau, Dalí. A világban nem sok új van a Nap alatt. A Vylyan esetében a Bogyólé címkepályázat, a művészi hordók, a művészi prémium címkék mind alulról építkező kezdeményezések. Különböző szálakból szövődött, a borok és a művészetek szőttese. Nemrég egy pannonhalmai rendezvényen odajött hozzám egy külföldi hölgy, aki megvette az összes prémium borunkat, hozzá megszerezte a verseket, novellákat tartalmazó prospektust. Hatalmas sikert aratott, amikor a barátainak – kihez mi illik alapon – átadta a borokat. Egy londoni borkóstoló alkalmával minden harmadik embertől azt hallottam, mekkora ötlet, hogy egy bor személyiségét először egy irodalmi mű, majd a címkerajz fejezi ki.

Ezek szerint pozitív tapasztalatai vannak a két terület egymást erősítő hatásáról...

Hozzám az ér el, hogy az emberek örömüket fejezik ki az egyedi kezdeményezésekért. Persze nagy valószínűséggel a kortárs irodalom csak a lakosság egy bizonyos rétegéhez jut el. Ezzel együtt hiszek a működésében, már csak az Ördögkatlan Fesztivál látogatottságának növekedése miatt is. Idén többek között Grecsó Krisztiánnal folyt beszélgetés a Vylyan-teraszon. A plakáton a Villányi Francunk képviselte az ő novelláját. Hátranézett, és megjegyezte: „fú, most látom, hogy ott vagyok az írásmű alatt”. A hallgatók mosollyal konstatálták. Akiknél értéket képvisel az irodalom és a bor, azoknál mindenképp erősíti egymást a két oldal. Akinél még nem, ott a képi világnak kell elég vonzónak lennie ahhoz, hogy leemelje a polcról a palackot. Utána esetleg mélyebbre mehet, a hátlapon található kódra, – ami a honlapunkra vezeti –, és elolvassa a novellát.

A kultúra támogatására nézve nehéz időkben milyen tervekben, lehetőségekben, együttműködéseken gondolkodnak?

Az előttünk lévő időszak kicsit visszafogja az ötletek szárnyalását, Egyelőre szárazon tartjuk a puskaport. Ennek ellenére az alapprojektjeinket nem adjuk fel! Például nemrég választottuk ki a tizenöt éve létező Bogyólé pályázatunk idei győztesét. Az egyik legeredetibb borunkról van szó, a francai Beaujolais nyomán elnevezett újborunkról. Ezt a szerelemprojektet minden évben nagyon várjuk, az életünk része, az évi szüretet ünnepeljük vele. Eleinte a Pécsi Tudományegyetemmel és ottani művészeti középiskolákkal dolgoztunk együtt, mára már tizenhárom intézménnyel. A Vylyan újbora végigszalad a piacon, sokszor előfordul, hogy az újbor ünnepére már elfogy.

Forrás: a Vylyan Pincészet Facebook-oldala

2019-ben a Vylyan nyerte az Art is Business Kis- és középvállalkozás kategória díját. Milyen jelentőséget tulajdonít ennek az elismerésnek?

Az Art Is Business nagyon rokonszenves módon próbálja összekötni a forprofit és a nonprofit szférát. Megtiszteltetés számunkra ez a díj, azzal együtt, hogy a Vylyan esetében nem mecenatúráról van szó, hanem együttgondolkodásról. Ez az együttgondolkodás mindkét oldalra, a művészetekre és a versenyszférára egyaránt pozitív, termékeny hatást gyakorol. Eljön majd az az idő, amikor ez természetes dolog lesz. Ennek valahol katalizátora az Art is Business, erőfeszítéseiket nagyra tartom, és sok erőt, kitartást kívánok hozzá!

A Vylyan harmincadik születésnapját nyilvános rendezvénnyel ünneplik 2022. szeptember 17-én.

Nyitókép: Debreczeni Mónika (forrás: wineartculture.hu)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!