Nem vagyok csodabogár!

Noha Luisa Barabas még csak tizenkét éves, festményei a világ több híres múzeumában megtalálhatók. Már hatévesen kiállították a képeit a Louvre-ban. Műgyűjtők szerint jó befektetés tehetséges gyerekek alkotásait olcsóbban megvenni, mert lehet, hogy évek múlva a sokszorosát fogják érni. Luisa, azaz Barabás Lujza Budapesten él, hatodik osztályos tanuló, és egyáltalán nem szeretne világhírű festőművész lenni.

Nem mindennapi dolog, ha egy tizenkét éves kislánynak már művészneve van. Luisa Barabas festményeit Bécstől Párizsig, Houstontól Dubajig sokan ismerik a nemzetközi művészvilágban. Luisanak osztrák és amerikai menedzserei is vannak, és a Miamiban található Museum of the Americas-ben több képe is látható. A múzeum nemrég a Certified Artist elismerést adományozta Luisanak, ezzel is kifejezve, hogy őt az állandó művészeik közt tartják számon, és alkotásait minden tengeren túli tárlatukra delegálják.

Luisa egyébként „civilben” Barabás Lujza, hatodik osztályos tanuló az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában. És szerencsére nincs benne semmi művésznői allűr. Sőt kifejezetten utálja, ha úgy tekintenek rá, mint egy csodabogárra, vagy mint egy ügyeletes zsenire.

– Nem vagyok különleges, sőt matekból különlegesen béna vagyok! – jegyzi meg durcásan Barabás Lujza, vagyis Lujzi, ahogy mindenki hívja.

Önkritikája azért túlzó, ő ugyanis jó tanuló, 4,8 volt a bizonyítványa, rajzból alapól megkapja a dicséretes ötöst, de matekból is javítani szeretne.

Édesanyjával, Ősz Hajnallal a sulitól pár percre laknak, a lakásban mindenütt az ő művei, s amíg a konyhában beszélgetünk, az alkotó önfeledten játszik Gombóc nevű kiskutyájával. Lujzi megszokta már, hogy újságírók faggatják a „pályájáról”. Attól a kérdéstől fél legjobban, hogy miért kezdett festeni? Egyszerűen csak szereti csinálni, és ez már így van hároméves kora óta.

Egy jó szemű óvónőnek tűnt fel, hogy Lujzi családrajzai nem szokványosak. Fantasztikusak a színei, és az életkoránál jóval magasabb szinten rajzol. Szólt az anyukájának, hogy szerinte kimagaslóan tehetséges a gyerek, érdemes lenne foglalkozni vele. Így jutottak el Dr. Gyarmathy Éva pszichológushoz, az MTA kutatójához, a tehetséggondozás egyik legjobb hazai szakértőjéhez. Javaslatára azonnal felvették a kislányt a Tehetségműhely Közhasznú Alapítványhoz, ahol komplex fejlesztéseket kapott. Kiderült, nem csak a finommotorikai készségei és a formaérzéke kitűnő, de minden másban is kreatívabb. Ezt az édesanya is megerősíti:

– Lujzi valahogy mindent máshonnan közelít meg, tele van ötletekkel, ha krimit nézünk, ő az első, aki megmondja, ki a gyilkos. Abszolút hallása van, zongorázni és gitározni is tanult, de abbahagyta. Nem tudtam rábeszélni, hogy folytassa. Nem is akarok ráerőltetni semmit. Hip-Hop táncórákra járt, érdekli a színjátszás, a filmezés is. És nagyon magas az érzelmi intelligenciája…

– Anya, hogy te mennyire istenítesz engem! – inti le a lánya, és bohóckodva glóriát rajzol a feje fölé.

Barabás Lujza tehetségében bizonyára a géneknek is szerepük lehet. Édesapja, Barabás Béla, oldalági leszármazottja a híres festőnek, Barabás Miklósnak. Egyébként az apa táncművész, tangótanár, Lujzi édesanyja is tangózik, különben közgazdász, dizájnt tanul, jelenleg a gyógyszeriparban dolgozik. Legfontosabb feladatának azonban azt tekinti, hogy kivételes képességű lánya útját egyengesse.

A szülőket a tangó hozta össze a Bécsben élő Adriana Daly-Peterovával, aki szintén a tánc szerelmese, és amellett neves kulturális menedzser is. Saját galériája van Bécsben, alapító igazgatója az Ibiza Art Fair művészeti kiállításoknak. Jól ismeri tehát az egész európai műtárgypiacot. Barabásék megmutatták neki a kislányuk képeit, s ezek annyira lenyűgözték a szakembert, hogy rögtön vállalta Lujzi menedzselését. Ötéves volt, amikor 2014-ben a Merry ARTmas Vienna tárlaton – ahová tizenöt országból hívtak meg művészeket – az ő festményeit is kiállították. Spirál című absztrakt műve azonnal vevőre talált, ám a szülők úgy döntöttek: a kép nem eladó.

– Ez volt az első képe, amivel kikerült a nagyvilágba, és amivel felfedezték. Nem akartunk megválni tőle – magyarázza Hajnal.

Hatéves volt Lujzi, amikor édesanyja beküldte alkotásait a Louvre név nélküli pályázatára. A nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállításra több ezer pályaműből, több fordulón át válogatta ki a zsűri a legjobbakat. Kiválasztották Lujzi képeit is, úgy, hogy nem tudták: ezeket a csodákat egy hatéves kislány festette.

– Amikor felhívtak Párizsból, hogy a lányom képeit kiállítják, egyszerűen nem is tudtam felfogni. – folytatja Hajnal – Annyira hihetetlen volt, hogy hetekig nem bírtam feldolgozni. Nem mondtuk el neki, hogy a képeit beküldtük a pályázatra, és azt sem, hogy azokat bemutatják a Louvre-ban. Nagyon kicsi volt még. Beültünk az autóba, és elmentünk Párizsba. A Louvre-ban megmutattuk Lujzinak a falon a festményeit, de nem csinált belőle nagy dolgot. Sürgetett, hogy menjünk már megnézni a Disneylandet és az Eiffel-tornyot.

A következő évben újra beválogatták a festményeit a Louvre kortárs seregszemléjére, és ezzel elkezdődött a magyar tehetség világkarrierje. Európai kiállításait az osztrák menedzsere szervezte, és ő juttatta el a festményeit a miami múzeumba is, amely vállalta a további „forgalmazásukat”.

– Emlékszel, Anya, hogy sírtál, amikor megvették az egyik képemet? – mosolyog Lujzi Gombóc kutyával az ölében.

A kis hajó című festményét 2015-ben a budapesti Titok Galériában mutatták be, és Hajnal nehéz szívvel mondott igent az eladására. A kiállítás szervezőinek abból van hasznuk, ha elkel  egy-egy kép. Rájuk is gondolni kell. Ám ahhoz ragaszkodik Hajnal, hogy megnézze, kihez kerül a lánya műve, mert bárkinek nem adja oda. A kis hajót egy bécsi kerekesszékes ügyvéd vette meg az irodájába. A műgyűjtő úgy vélte, jó befektetés olcsón hozzájutni a fiatal alkotók képeihez, amelyek évek múlva akár a sokszorosát is érhetik. A BÁV által szervezett aukcióra is kikerült Lujzi egyik munkája, hivatalosan be is árazták 400-500 euróra. Édesanyja jelenleg is tárgyal a miami múzeummal, mivel ők is szeretnének egy eredeti Luisa Barabas festményt vásárolni.

A kis hajó 

Hajnal azonban hangsúlyozza: nem akarnak üzletet csinálni a lányuk tehetségéből. Nem ebből élnek, a hatodikos gyereknek még úgysincs vevőköre. Noha sok galériában kiállítottak már, megrendelésre Lujzi nem fest. A család minden befolyó pénzt a gyerek további képzésére és taníttatására fordít. Ezt saját fizetésükből nem győznék. Szerencsére idehaza is akadnak, akik támogatják a fiatal talentumokat. A BÁV Jelbeszéd címmel kamarakiállítást szervezett 2017-ben a kislánynak. Segíti őt a MOL is: a cég 2019/20-as Tehetségtámogató Programján belül a festészet kategória 1. helyezettje lett Barabás Lujza. Emellett negyedik éve nyeri el a kormány által finanszírozott „A Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjat” is. Ezt a pénzt is a külföldi tanulmányutakra fordítják, ugyanis Lujzit felvették a firenzei Accademia D’Arte-ra. Bár a felsőfokú művészeti intézmény felnőtt hallgatókat fogad, a magyar kislány nyolcéves korától részt vehet a firenzei akadémia nyári kurzusain. Külön, személyre szabottan foglalkoznak vele. Legutóbb például Michelangelo és Botticelli festményeinek egy-egy alakját kellett szabadkézzel átdolgoznia. A külföldi utakra persze Hajnal is elkíséri őt.

– Imádom Firenzét és Olaszországot – lelkesedik Lujzi –, szépek a városok, rengeteg a múzeum, gyönyörű a tenger, az olaszok pedig nagyon jó fejek. A tanáraim is azok.

Luisa Barabas sohasem kérkedik a sikereivel, a radnótis osztályában ez nem is téma. Sőt a kiállításairól sem akart előadást tartani a suliban, csak a tanárok kérésére mondott mégis igent. Sohasem pakol ki magáról fotókat a Facebookra vagy az Instagramra. Van ugyan hivatalos oldala a Facebookon, de azt édesanyja kezeli.

– Néha megjegyzik az osztálytársaim, hogy ügyes vagyok, de hát ők meg másban ügyesek. Szerintem a dicsekvés abszolút egoista dolog, én nagyon elítélem!

A tehetség nem érdem, de felelősséggel jár

Tizenkét évesen már pontosan tudja, hogy az ember a tehetségét kapja, ez nem az ő érdeme. Viszont az ő felelőssége, hogy mit kezd vele. A legboldogabb akkor volt, amikor két éve az Ecsetre fel! mozgalom és Rotary Club Budapest-Center meghívására ő is részt vehetett a Tűzoltó utcai Gyermekklinika várótermeinek kifestésében. Mesefigurákkal vidámították a kopár falakat.

Ősz Hajnal úgy érzi, egy kiemelkedően tehetséges gyermek anyjának lenni kiemelkedő felelősséggel jár, de hatalmas ajándék is. Odafigyel arra is, hogy a különórák ne menjenek a szabadidő rovására, mert Lujzi mindenekelőtt egy kiskamasz lány: sok barátja van, egyáltalán nem az a magának való, világtól elvonult művészlélek. Noha csomó mindenről kiforrott véleménye van. Azt például nem érti, hogy más gyerekek miért szeretnek órákon át mobilozni, miért töltik az idejüket kütyük nyomogatásával, mikor ezerszer érdekesebb dolgokat is lehet csinálni. Lujzinak a jövőjéről is határozott elképzelései vannak: mindenképp a tudását szeretné fejleszteni. Ha sikerülne nagyobb ösztöndíjat is elnyernie, hosszabb időt is eltölthetne külföldi kurzusokon. Nyolcadik után szóba jöhet a „kisképző”, de az is, hogy valamelyik külföldi művészeti akadémián tanul tovább, hiszen vannak olyan helyek, ahová már tizennyolc éves kor előtt is be lehet kerülni.

Sztárfestő azonban semmiképp nem akar lenni, és főállású festőművész sem, ugyanis szerinte abból nem lehet megélni. A képzőművészet alkalmazott területei érdeklik jobban.

– Biztos, hogy valamilyen kreatív dologgal foglalkozom majd. A mostani álláspontom szerint törvényszéki arcrekonstruáló szeretnék lenni. Aki a fantomrajzokat csinálja.

Csodálkozó pillantásomra készséggel elmagyarázza, hogy az egyik kedvenc sorozatának főszereplője – s ennek kicsit nekifut – törvényszéki arcrekonstruáló.

– Hú, sikerült kimondani! – nevet, és Gombóc kutya is elismerően tekint rá.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Barabás Lujza magántanára Kovács Lola, Barcsay-díjas festőművész. Régóta tart rajzköröket gyerekeknek, de amikor a kislány néhány éve hozzá került, úgy döntött, vele egyénileg fog foglalkozni. Egyrészt, mert Lujzi jóval tehetségesebb az átlagnál, és a gondolkodásmódja is sokkal érettebb. Kovács Lola szerint a zenében és a táncban gyakori, hogy már kisgyerekkorban megmutatkozik a kiugró tehetség, de a képzőművészetben ez ritka. Az is rendkívüli, hogy öt-hat éves gyerek alkotásait kiállítsák a Louvre-ban a felnőttek művei között. „Amikor megismertem Lujzit, ontotta az absztrakt képeket, egy felnőtt művész kvalitásával. Ő egy őstehetség. Picasso mondta egyszer, hogy minden gyerek zseni, de később nehéz visszatalálni ehhez. És ez igaz: van egy életkor, amikor elvesztik az ösztönös zsenialitásukat. Ezért is fontos, hogy még időben megtanulják a szakmai alapokat. Ezt a növendékek általában tizenöt-tizenhat éves korukban szokták belátni, Lujzi azonban ezt már most tudja, és ezért egy ideje a formák rajzolását gyakoroljuk. Lujzival jó beszélgetni, jó a humora, kreatív, nyitott személyiség. Találkoztam már nagyon tehetséges gyerekekkel, de nem éreztem ezt a bölcsességet és szakmai biztonságot bennük. Lujzi ettől különleges: mintha egy régről ismert kollégámmal dolgoznék együtt.”