
November végén újra Art Weekend Budapest
– Advent első hétvégéjén nyitott galériák várják a kortárs művészet szerelmeseit
Évről évre egyre több intézményi és alternatív kiállítótér, kortárs galéria, műterem csatlakozik az Art Weekend Budapesthez (AWB). Eddig közel negyven művészeti helyszín jelezte csatlakozását, ebből tizenhat – köztük egy pécsi kiállítótér – első alkalommal vesz részt az eseményen. Az immár harmadik éve megrendezett, ingyenes programsorozat 2025. november 28–30. között várja a kortárs művészet iránt érdeklődő látogatókat.
A háromnapos, ingyenes eseményen a csatlakozó intézményi és alternatív kiállítóterek, kortárs galériák, műtermek nyitják meg kapuikat a nagyközönség előtt. A szervezett, másfél-kétórás „túrák” péntektől vasárnapig, előre meghirdetett időpontokban, különböző útvonalakon indulnak, a résztvevők három-négy, egymáshoz közeli kiállítás minitárlatvezetésein vehetnek részt. A séták vezetői között idén is több ismert személyiséget találunk: ők más művészeti ágakból, az üzleti életből érkezve kapcsolódnak az aktuális túraútvonal kiállításaihoz. A szervezők külön sétákat dedikálnak a fiatal, 14–20 éves korosztály részére is.
2024-es Art Weekend Budapest az Apollo Galériában (fotó: Pop Emese)
Az AWB központi kiállításán idén először vállalati gyűjtemény is szerepel: a STRABAG ART-gyűjteményből kiinduló, meghívott művészekkel kiegészült válogatás (kurátor: Török Krisztián Gábor) Édouard Glissant opacity („átláthatatlansághoz való jog”) gondolatára építve a láthatóság és az értelmezhetőség határait vizsgálja, amelyet az érdeklődők az AWB központi kiállításán a Brody House-ban nézhetnek meg.
Megnyitja kapuit a KPMG is – a vállalati gyűjteményből összeállított kiállítási anyag is megtekinthető lesz a cég székházában.
Különleges programnak ígérkezik a Colourful Noise – video art show, amelyet az artis-led kollektíva két alapító tagja, Járai Anna és partnere Joseph Penn keltett életre. A Colourful Noise – video art show-ra kiírt nemzetközi pályázatra közel nyolcszáz pályamunka érkezett be. Az azokból kiválasztott shortlistet november 29-én, szombat este a Pikszis Kultúrpontban tekinthetik meg az érdeklődők. A pályázat témája az AWB idei központi, „Látni és látva lenni” tematikájára reflektálva a válogatás a látás és érzékelés élményeit járja körbe, a műfaji és tartalmi sokszínűséget előtérbe helyezve. A magyar és külföldi művészek bátor, sok esetben társadalomkritikus alkotásait most először mutatják be a közönségnek.
Az AWB 2024-ben csatlakozott az Európa vezető művészeti eseményeit összefogó The Spider hálózathoz, így az eseményt már nemzetközi szinten is jegyzik. A tudásmegosztás és a hálózathoz való kapcsolódás jegyében 2025-ben az AWB kiemelt meghívott vendége a Prága Art Week (PAW) főszervezője, Lenka Bakes.
Tárlatvezetés a tavalyi eseményen a Nemes Galériában (fotó: Pop Emese)
Az esemény szervezői továbbra is várják elkötelezett, művészetet kedvelő önkéntesek jelentkezését, akik segítik a szervezést, és a művészeti sétákon önkéntesek kísérik a csoportokat. Az AWB önkéntes programját a VAP platform biztosítja, a csatlakozás a fiatalok számára kiváló lehetőséget jelent gyakorlati tapasztalat megszerzésére is.
Az AWB esemény tervezett programjáról folyamatosan frissülő információ ITT olvasható.
Nyitókép: Látogatók a tavalyi Budapest Art Weekenden a KAS-ban (fotó: Pop Emese)
Lásd még:
Új platform köti össze a vezető európai művészeti heteket és galériahétvégéket – Bemutatkozik a The Spider
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!


Czigány Enikő tárlatvezetést tart a műtermében a 2024-es Art Weekend Budapest programjában (forrás: Art Weekend Budapest)


