Nüanszok és transzformáció vonzásában

Horváth Jenny még csak néhány hete hagyta maga mögött a húszas éveit, mégis közel harminc hazai (fővárosi és vidéki), illetve határon túli színházzal és színházi társulással dolgozott már együtt, és több mint ötven színdarab képi világa fűződik a nevéhez. Még nem volt huszonöt éves, amikor már a Vígszínház színpadára tervezett. 2019-ben a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága kiadásában megjelent Magyar Szcenográfia 2007-2017. című kötetnek ő a legfiatalabb szereplője.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) látványtervező BA szakán, majd látványtervező művész mesterszakán végzett, de filmtörténetet is hallgatott az ELTE-n. Erasmus-program keretében járt Franciaországban, az Ecole Supérieure d'Art et de Design Marseille Méditerranée-ban és Olaszországban, az Accademia di belle arti di Brerában (Milánó). Alapképzéses diplomamunkájában kortárs darabhoz, Spiró György Csirkefej című művéhez készített díszlet- és jelmeztervet, amelyben mesterei É. Kiss Piroska és Csík György voltak.

A legrégebbi munkakapcsolatot Kovács D. Dániel rendezővel ápolja, akivel még az egyetemen, másodéves korában kezdett dolgozni. Első, egyetemen kívüli munkája a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban játszott akezdetvége című színművének látványa volt (2014). A darabról méltató kritika jelent meg MakkZs tollából: „…nagyon rendben van a látvány. Ha kezdő, akkor nagyon ígéretes ez a kezdés. Lehet, hogy egyből a kezdet végét látjuk és jön a tervező virágkora azonnal.)”

Az Emlékek klinikája 2017-ben 2021 Magyarországát vizionálta

Az azt követő néhány évben dolgozott a Pesti Színházban (Haramiák, Don Juan), a Katona József Színházban (Ahogy tetszik), a STEREO AKT-tal (Emlékek klinikája), a Vörösmarty Színházban (Leonce és Léna), a Vígszínházban (Szentivánéji álom), a Radnóti Színházban (Üvegfigurák), a TÁP Színházzal (Utas és holdvilág), továbbá jegyezte a Miskolci Nemzeti Színház és a k2 Színház közös darabját, az Emberek alkonyát. Onnantól kezdve Jenny rendszeresen kap felkérést a k2 Társulat rendezőitől, sőt a társulat tiszteletbeli tagjává vált.

Az Ahogy tetszik előadásról Tarján Tamás így írt 2016-ban: „Horváth Jenny – aki egyébként is remekel, például az arany cipellőtől a piperkőc csukán át a (strand)papucsokig: valóságos lábbeli-szociológia! – olyan kapucnis dzsoggingfelsőt adott a bolondra, amelyet az a lábára húzva hord, vagyis a kámzsa valahol a térdei közt fészkel.”

Jennifer az esetek többségében szabad kezet kap a rendezőtől az ötletei megvalósítására, de a végső tervekhez mindig sok beszélgetésen, gyűjtőmunkán, számtalan skiccen és rajzon keresztül vezet az út. Ha lehetősége van rá, szeret olyan díszletet tervezni, amely valamilyen átalakuláson megy keresztül a darab során, és amely transzformáció természetszerűleg reflektál az előadott történetre. A jelmezek tervezése általánosságban ennél kissé kötöttebb, mert a jelmeznek koherensen passzolnia kell a díszlethez, a benne megjelenő karakterekhez és az adott színész saját adottságaihoz is; több a nüansz.

Mucsi Emese így összegezte az Üvegfigurákban látottakat: „A függöny maga szintén Tennesse Williams elképzelése szerint kerül a színre, az azonban, hogy fémből legyen már a díszlettervező, Horváth Jenny koncepciója. A leheletfinom, sűrű fémháló láttán – mivel színházban vagyunk – szinte önkéntelenül ugrik be a »vasfüggöny« kifejezés, ami rögtön rá is vezet a különbségre a színpad és a nézőtér közti, masszív, áthatolhatatlan szcenikai berendezés és a színpadon látható, lenge díszletelem között. A fémlánc-függöny ugyanis egyszerre asszociáltat a bezártságra, de mutatja azt is, hogy ez a gyengéd börtön a család minden szereplője által akármikor átléphető lenne, és nem valami külső erő kényszerít bele mindenkit.”

Üvegfigurák (fotó: Dömölky Dániel)

A kezdeti évek színházi munkakapcsolatai 2018-tól bővültek a FAQ Társulattal, a Pinceszínházzal, a MU Színházzal, a Stúdió K Színházzal, a Katona József Színházzal, a Pécsi Nemzeti Színházzal, a Trafóval és a Budapesti Operettszínházzal. Ennek folyományaként láthattuk tőle a következő darabokat: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban; Rendezői változat; Semmelweis; Eklektikon 2048; Je suis Amphitryon; Mecseki tigris, vagy amit akartok; Berlin, Alexanderplatz; A művésznő és rajongói; Gólyakalifa; Nagyharsányi menyasszony; A tribádok éjszakája; John Gabriel Borkman; Kozmikus magány; Dalok a földszintről; Izland – Magyarország.

Jenny 2019-ben dolgozott a Tévedések vígjátéka, a Pentheszileia, az Állami áruház, A legkisebb boszorkány, a Lila ákác, a Hagyaték című darabokban, továbbá a Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában elnevezésű előadásban.

Színházi munkái mellett időről időre kiállításokon is láthatja a közönség az alkotásait. Az MKE diplomakiállításai mellett járt kétszer a POSzT-on, bemutatkozott a SZEM Fesztiválon, Miskolcon, és több alkalommal részt vett a Magyar Látvány-, Jelmez- és Díszlettervező Művészek Társaságának kiállításán a FUGA-ban. Idén február végétől március elejéig lehetett megtekinteni a FUGA YouTube-csatornáján a Látványtér 2021 című kiállítást, ahol Heinrich von Kleist: A Schroffenstein család című előadásához készített díszleteit és jelmezeit láthattuk. A képek itt érhetők el. 

A Schroffenstein család

Horváth neve fel-felbukkan kisfilmekben is: Terek (2014), Graffiti (2016), Képtelenség (2016), Lauretta (2017).

2018-ban az általa (Juhász Andrással közösen) tervezett Utas és holdvilág (Trafó–TÁP Színház) előadást a legjobb díszlet kategóriában jelölték a Színikritikusok Díjára. Az előadásról Herczog Noémi így írt az Élet és Irodalomban: „Az Utas és holdvilág olyan előadás, amely válogatottan leleményes, leginkább csak gyerekszínházban és képzőművészetben megszokott eszközöket használ fel (videó, film, fény, díszlet- és jelmeztervezővel, de még egy festővel is!). Mindezt egyfajta könnyed színpadi deviancia és lazaság érdekében, amelyből hitelesen képes megszólalni a Szerb Antal-főhős leküzdhetetlen, ambivalens vágya a nonkonformitás iránt.”

Jenny szerencsésnek tartja magát, mert már egyetemi évei alatt elkezdhetett dolgozni. Első, Kovács D. Dániellel közös darabjait látták más rendezők is, s ennek nyomán folyamatosan érkeztek az újabb és újabb felkérések más rendezőktől is. Egyébiránt – mint mondja – nagyon sok szerencse és rengeteg munka kell ahhoz, hogy az ember „bekerüljön” ebbe a világba. Nem túl nagy ez a szféra, így ha valaki kap egy lehetőséget, akkor abba százszázalékosan bele kell tennie magát. Nagyon sok mindenen múlik, hogy ezután észreveszik-e mások is (kik látják az előadást, az mennyire lesz sikeres, mennyiszer játsszák). A tevékenység akkor profitábilis, ha van több komolyabb megkeresés. „A nagyobb kőszínházi munkák biztosítják a megélhetés gerincét, és ez teszi lehetővé, hogy az ember elvállaljon olyan független színházi munkákat, amiket inkább »csak« színházszeretetből, alkotási vágyból csinál.”

Horváth Jenny (fotó: Trokán Nóra)

A tavalyi év jelentős része – természetszerűleg – számára is a pandémiával szimbiózisban telt, ám a rövid szakaszokban, amikor voltak előadások, Jenny több színházi díszlet- és látványtervét is láthatta a közönség: Lúdas Matyi(Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz), Megtisztulás – Mikve, Az algoritmus, Pofon, Határátlépések. Jelenleg is folyamatosan dolgozik, és a készülő új darabok alkotói alig várják a – nem virtuális – találkozás lehetőségét a közönséggel.

A kiemelt kép fotósa: Nagy Szabolcs