by artisbusiness.hu 2023. Mar 03.

Oltai Kata, Törley Katalin és Balázsi Katalin kapta idén a SzuperWMN-díjat

Hatodik alkalommal díjazták Magyarország legbátrabb nőit.

„Bátornak lenni ma, Magyarországon sok mindent jelent. Például azt, hogy a függetlenséget, a szabadságot választod. Hogy megpróbálsz autonómnak és hitelesnek maradni” – mondta D. Tóth Kriszta, a díjat alapító WMN magazin nevében a hatodik SzuperWMN-gálán.

D. Tóth Kriszta és D. Tóth András megnyitják a gálátD. Tóth Kriszta és D. Tóth András megnyitják a gálát

A WMN szerkesztősége az olvasók bevonásával 2021 után ismerte el újra civil és közéleti kategóriában Magyarország legbátrabb nőit, akik mindenkinek példát mutatnak azzal, hogy elképesztő erővel állnak ki másokért, hogy akkor is hallatják a hangjukat – sokszor a rendszerrel szembemenve –, amikor mindenki más hallgat. Idén először egy különdíjat is átadtak, amellyel a természettudományos területen tevékenykedő hazai kutatónőket ismerik el.

D. Tóth András, Balázsi Katalin, Oltai Kata és D. Tóth KrisztaD. Tóth András, Balázsi Katalin, Oltai Kata és D. Tóth Kriszta

A WMN magazin első születésnapján, 2016-ban alapított elismerést olyan nőknek ítélik oda, akik munkájukkal, kiállásukkal, következetességükkel és hitelességükkel fontos ügyeket képviselnek, és közben olyan személyes civil kurázsiról tesznek tanúbizonyságot, amely kiemeli őket a többi ember közül. Belső- és külső gátlások legyőzését, akár komoly kockázat vállalását, szakmai és emberi alázatot, a közösségi érdek személyes érdekek elé helyezését feltételezi ez a magatartás, amelynek szeretnék visszaadni az őt megillető figyelmet. Amint a bátorság mint emberi érték képviselőinek is. 

„Valószínűleg az különbözteti meg a mai és az eddigi jelölteket a társadalom többségétől, hogy amikor félnek, akkor nem menekülnek el, hanem a félelem irányába indulnak tovább. […] Bátornak lenni ma, Magyarországon sok mindent jelenthet. Például azt, hogy a függetlenséget, a szabadságot választod. Hogy megpróbálsz autonómnak és hitelesnek maradni” – fogalmazott beszédében D. Tóth Kriszta.

D. Tóth Kriszta és D. Tóth András a Magyar Zene Háza színpadánD. Tóth Kriszta és D. Tóth András a Magyar Zene Háza színpadán

A civil győztesről az olvasók jelölései alapján a szerkesztőség döntött kétfordulós, titkos szavazáson. A SzuperWMN különdíjával – amit idén először adtak át –, hazai, természettudományos területen dolgozó kutatónők munkáját ismeri el a szerkesztőség. Míg ennek győzteséről a szerkesztőségi zsűri döntött, addig a közéleti kategória döntősei közül a szerkesztőség jelölése és az olvasók szavazatai alapján került ki a győztes.

A civil kategóriában az idei SzuperWMN-díjat Törley Katalinnak, a Tanítanék Mozgalom alapítójának, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium egykori tanárának ítélték oda, ő egyike azon tizenöt pedagógusnak, akiket azonnali hatállyal rúgtak ki, miután részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban, és aki már régóta arca és kitartó szószólója az oktatás ügyének.

A civil kategória nyertese, Törley Katalin online jelentkezett be a díjátadóra. A színpadon a másik két jelölt, Bakonyvári L. Ágnes és Várnai AnnaA civil kategória nyertese, Törley Katalin online jelentkezett be a díjátadóra. A színpadon a másik két jelölt, Bakonyvári L. Ágnes és Várnai Anna

„Azt hiszem, ezt jelenti a bátorság, hogy az ügyünkért mindannyian elmegyünk a lehetőségeink határáig és még tovább. Ezt a díjat nemcsak én kaptam, hanem az összes pedagógus és nem szakmabeli, aki a tavalyi küzdelmünkben részt vett, kiállt a szakmai és emberi méltóságért, valamint a gyerekeinkért” – mondta.

Idén először adtak át SzuperWMN különdíját is.  A WMN-en csaknem két éve fut egy sorozat a Morgan Stanley támogatásával, amelyben a természettudományok és a technológia területén dolgozó nőket mutatnak be portréinterjúk keretében. Közülük választotta ki a szerkesztőség az első győztest, Balázsi Katalin anyagtudóst, aki évek óta egy olyan közegben ér el kiemelkedő eredményeket, amelynek a mai napig elidegeníthetetlen része a nemi alapon történő megkülönböztetés. Katalin tojáshéjból fejleszt csontpótló anyagot a csapatával, laboratóriumot vezet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Energiatudományi Kutatóközpontban (EK), a Nők a Tudományban Egyesület elnökeként pedig azon dolgozik fáradhatatlanul, hogy – az elterjedt sztereotípiákat lerombolva – minél több fiatal lány merje a tudományos pályát választani.

A SzuperWMN különdíját Balázsi Katalin anyagtudós nyerteA SzuperWMN különdíját Balázsi Katalin anyagtudós nyerte

A közéleti kategóriában a szerkesztőség jelölése és az olvasók szavazatai alapján Oltai Kata művészettörténész, kurátor kapta idén a SzuperWMN-díjat, aki köszönőbeszédében elmondta: nem maga miatt tartja fontosnak az elismerést, „hanem amiatt, mert a vizuális kultúra nagyon erős generátor tud lenni és kevésszer kap olyan társadalmi figyelmet, hogy akár a benne zajló folyamatok, a szereplői, a témák, a belső rendszere vagy az, hogy milyen hatással van társadalmi folyamatokra, látható legyen.”

A közéleti kategória jelöltjei: Mérő Vera és Oltai KataA közéleti kategória jelöltjei: Mérő Vera és Oltai Kata

Oltai Kata 2008-ban kezdett dolgozni a Ludwig Múzeum kurátoraként, több sikeres kiállítást rendezett, ezt cserélte szabadúszásra 2012-ben. 2016-ban Konfekció néven butikot nyitott a Budapest, VIII. kerületi Víg utcában, ahol használt ruhákat árulnak, és 2016 októberében nyitotta meg a  FERi – feminista projektgalériát. 

A 2023-as SzuperWMN-díjátadó kiemelt támogatója az Audi volt. Az esemény létrejöttét emellett a Jana, a Morgan Stanley, a Chloé, a Body Shop, az Estée Lauder és a TorTer e-Desing támogatta.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: A nyertes Oltai Kata beszédet mond, miután átvette a SzuperWMN-díjat. (balról) D. Tóth Kriszta, Mérő Vera, Oltai Kata, Zakariás Fruzsina és D. Tóth András. Képek: wmn.hu

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!