by Láng Dávid 2024. Sep 18.

„Olyan előadókra vesznek tízezren jegyet, akiknek a számait egyáltalán nem, vagy csak elvétve játsszák”

– Miért indított saját online rádiót a Budapest Park?

Augusztus 1-jén indult a Budapest Park online rádiója, a Park FM, melynek célja, hogy platformot biztosítson olyan új és régi, hazai és nemzetközi előadóknak, akikkel kevésbé találkozhatunk az itthoni rádiókban. Az adó éjjel-nappal üzemel, és ugyanúgy hallhatók rajta a Parkban rendszeresen fellépő headlinerek slágerei, mint a kevésbé ismert, feltörekvő előadók szerzeményei. Kelemen Zsófia stratégiai és üzletfejlesztési vezetőt arról kérdeztük, kik alkotják a stábot, be lehet-e kerülni akár teljesen kezdőként is a repertoárba, és tervben van-e szponzorok bevonása a projektbe.

Kitől származik a Park FM alapötlete, mikor és hogyan merült fel?

Az online rádió indításának gondolata először 2020-ban, a Covid-járvány idején merült fel, a kreatív ügynökségünktől érkezett erre vonatkozóan a javaslat. Akkoriban, érthető okokból nagyon sok feladatot kellett átszerveznünk, sok tartalmat házon belül állítottunk elő, és a marketingosztályunk egyfajta szerkesztőségi csapatként dolgozott együtt. Először ekkor fogalmazódott meg bennünk az is, hogy a más platformokra (YouTube, TikTok, stb.) gyártott kontentekkel szinte csak egy ugrás választ el minket attól, hogy egy rádiót üzemeltessünk – interjúkkal, beszélgetésekkel, és persze rengeteg zenével.

A Park FM Stúdiója (fotó: Rosta Márk)A Park FM Stúdiója (fotó: Rosta Márk)

A másik indikátor a Klubrádió frekvenciájának megszűnése volt 2021-ben – talán mondhatjuk, hogy példátlan volt, ahogy a hallgatóikat átirányították az online térbe. Pálffy András, a Budapest Park alapítója és vezérigazgatója fejében akkor született meg a gondolat, hogy létrehozzunk egy online rádiót, mert megbizonyosodtunk arról, hogy a hazai közönség rádiós szokásai is változnak, és nyitottak arra, hogy ne csak a hagyományos frekvenciákon keressék a számukra megfelelő csatornát.

A Park FM egy alternatíva – azt vettük észre, hogy egyetlen „hagyományos” rádió sem fedi le igazán a „parkos” közönséget, a streaming oldalakról pedig hiányzik az iránymutatás, a szelekció. Szükség volt tehát egy egy olyan platformra, aminek kultúrmissziója van – annak idején a Petőfi Rádió sok olyan előadót, zenekart „nevelt ki” és tett országosan ismertté, akik azóta is headlinerként lépnek fel nálunk. Fontosnak tartjuk, hogy legyen egy olyan rádió, ami betölti ezt a szerepet, és ami ténylegesen figyelembe veszi azt, hogy mire van igénye a közönségnek. Sok olyan zenét játszunk, ami valamiért más csatornákon nem szólal meg, holott egyértelműen látszik a streaming adatokból és a megváltott belépőkből, hogy kereslet bőven van rájuk.

Hányan vettek részt az előkészítő munkában, és kik alkotják most a stábot?

A Park FM indítása (fotó: Rosta Márk)A Park FM indítása (fotó: Rosta Márk)

Az előkészületeket még télen kezdtük meg, a rádiós csapatnak pedig három kulcsszereplője van – de természetesen a parkos csapattal együtt ennél sokkal többen dolgozunk a Park FM-en.

A zenei főszerkesztőnk DJ Izil, aki igazi „legenda” a szakmában, és kulcsfontosságú szerepe volt a Petőfi Rádió 2007-es megújulásában is. A technikai megvalósításban a rádiós körökben szintén ismert Rédl Ádám a partnerünk, a beszélgetéseket pedig Mencseli Dóra vezeti, akinek szintén több évtizedes tapasztalata és kialakult kapcsolati hálója van a zenészekkel, nem mellesleg a rádiózás a szenvedélye.

Nem titok, hogy a rádiózás számunkra teljesen új terep, ezért volt szükség arra, hogy  a saját csapatunk mellé bevonjunk szakembereket is. Hétről hétre együtt ötletelünk a különféle tartalmakon, illetve közösen beszéljük meg azt is, hogyan integráljuk a rádiós tartalmakat a közösségi média felületeinkre. A Park FM-nek ugyanis nagy előnye, hogy felületeken átívelő műsorokban tudunk gondolkodni – tehát ha készül például egy rádiós interjú, azt később teljes terjedelmében meg tudjuk osztani YouTube-on, a most indult Spotify-csatornánkon pedig podcast formában.

Hogy esett a választás DJ Izilre főszerkesztőként?

DJ Izil közel három évtizede meghatározó alakja a hazai zenei szcénának, olyan ikonikus műsorok fűződnek a nevéhez, mint például a Szimfonik Live és a Petőfi Akusztik, illetve, ahogy említettem, fontos szerepet játszott a Petőfi Rádió 2007-es megújulásában. Tudása és tapasztalata vitathatatlan, emellett folyamatosan kutatja a legújabb zenéket. Ráadásul ő is rengeteg hazai előadóval ápol jó kapcsolatot, sőt, rendszeres „házi DJ” a backstage-ünkben egy-egy koncert után kerekedő buliban.

Milyen a külföldi és a magyar, illetve az új és a régebbi zenék aránya?

Ahogyan a koncertek terén, úgy a Park FM-en is a hazai előadókra koncentrálunk, tehát több magyar zenét játszunk, mint külföldit. Fontos számunkra a frissesség, de természetesen nem maradnak ki a repertoárból az igazi „klasszikus” közönségkedvenc dalok sem. Olyan zenei alternatívát szeretnénk nyújtani, ahol a rádióban azok az előadók szólnak, akik meghatározói a hazai zenei életnek, de különös módon nincsenek reprezentálva a rádiókban. Azt látjuk, hogy olyan előadókra vesznek tízezren jegyet, akiknek a számait egyáltalán nem, vagy csak elvétve játsszák rádiók.

A Park FM indítása (fotó: Rosta Márk)A Park FM indítása (fotó: Rosta Márk)

A külföldi zenék területén is hasonlóan hatalmas űr keletkezett, alig hallhatók olyan mainstream előadók, mint Billie Eilish, Post Malone, Charli XCX, az olyan alternatívabb, de népszerű előadókról nem is beszélve mint Fred Again.., Chappel Roan és a Jungle. Nem titkolt célunk az sem, hogy olyanok számára is platformot biztosítsunk a bemutatkozásra, akikből a jövő nagy parkos előadói válhatnak. Ezen kívül az évad végéig a koncertek előtt és a vendégzenekar, illetve a headliner között a helyszínen is a Park FM szól, ilyenkor az aktuális koncerthez igazítjuk kicsit a repertoárt – így mind a Parkban, mind az otthoni készülődéshez tökéletes aláfestést nyújtunk.

Kezdő zenekarként be lehet-e kerülni a rádió programjába? Melyek a főbb szerkesztési elvek ezzel kapcsolatban?

Elsősorban a Parkban már fellépő előadókra koncentrálunk, de abszolút van lehetőség kezdőként is bekerülni, mert ahogy említettem, szeretnénk olyanoknak is platformot biztosítani, akik a későbbiekben akár már fellépőként térnek vissza hozzánk. A döntés a zenei főszerkesztőnk, DJ Izil kezében van, de szívesen fogadunk új zenéket vagy bármilyen konstruktív javaslatot, észrevételt, ötletet a parkfm@budapestpark.hu e-mail címre.

Milyen műsorok vannak a zenén kívül, ki vezeti ezeket?

Fontos volt számunkra, hogy ne fix műsorsávokban gondolkozzunk, ez ugyanis megadja azt a fajta szabadságot és rugalmasságot, amitől igazán élő tud lenni a rádiónk. A műsorokat elsősorban Mencseli Dóra vezeti, és a zenészeknek, előadóknak vagy akár zeneipari háttérmunkásoknak lehetőségük van arra, hogy kötöttségek nélkül, szabadon osszák meg velünk gondolataikat. A Park FM közélet- és politikamentes, így a beszélgetések is zenei vagy szakmai alapokra épülnek.

További különlegesség, hogy a stúdió maga is a Parkon belül van, így tud igazán „élővé” válni, együtt lélegezni programnapokon a helyszínnel. A tervek szerint lesz olyan, hogy arra nyitott rajongókat viszünk fel a stúdióba beszélgetni. Természetesen a szeptemberi évadzárást követően is dübörög tovább a Park FM, sőt, az ősz folyamán újabb műsorötletek kidolgozásán és megvalósításán dolgozunk tehát a tél folyamán is pörögnek tovább az igazi „parkos” zenék, és vadiúj tartalmakkal is jelentkezünk majd.

A Park FM stúdiója (fotó: Rosta Márk)A Park FM stúdiója (fotó: Rosta Márk)

Milyen forrásból finanszírozzák a rádió működését? Bevontak szponzorokat, lesznek reklámok?

Nem kereskedelmi rádióként működünk, ez is megadja azt a fajta szabadságot, ami a mai rádiós piacon hiányzik. A rádió működését jelenleg teljes mértékben a Budapest Park finanszírozza, de a későbbiekben szeretnénk reklámszpotokat biztosítani megbízható, állandó partnereinknek, akik a Parkban is jelen vannak.

Mit tesznek az interaktivitásért?

Ahogy említettem, hatalmas előnyünk, hogy a Parkon belül található a stúdiónk, így lehetőségünk van a programnapokon bevonni a fellépőket, dolgozókat vagy akár a közönséget. Ezen kívül szeretnénk kihelyezni egy „postaládát” is, ahol a hallgatók megoszthatják velünk az ötleteiket, vagy akár kedvenceiknek is üzenhetnek. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, ami megerősít minket abban, hogy van értelme az online rádiónak. Sok konstruktív hozzászólást is kapunk például azzal kapcsolatban, hogy milyen felületeken lenne érdemes még sugározni a Park FM műsorát. A beérkező üzeneteket folyamatosan figyeljük, és a visszajelzések alapján alakítjuk és fejlesztjük tovább a rádiót.

Nyitókép: Kelemen Zsófia (forrás: Budapest Park)

Lásd még:

Közös érdekünk, hogy az itteni buli legyen minden produkció életében „A KONCERT” – Mi a Budapest Park népszerűségének titka?

„Egy banki céges csapatépítő résztvevőit is elkapta a hév, és beálltak táncolni” – Hogy került a népzene és a táncház a Budapest Parkba?

„Belső motivációnk az, hogy minden évadban újabb szintet lépjünk” – Interjú Rimóczi Imrével, a Budapest Park üzemeltetési és művészeti vezetőjével

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!