„Olyan koncertet vezényelek szívesen, ami kikívánkozik belőlem”

A következő napokban a MÁV Szimfonikus Zenekar két koncertjén is Kesselyák Gergely vezényel. A hangversenyek és az operák közti különbségről, a zenekarhoz fűződő viszonyáról és külföldi munkáiról beszélgettünk, de az is kiderült, hogy nem mindenki érti, miért kell olyan lobogó hőfokon dirigálni, ahogy ő teszi.

Az Operaház művészbejárója előtt találkozunk, korábban érek oda, Kesselyák Gergely még egy ismerősével beszélget. Kicsit később belépünk az épületbe, fel a lépcsőn, az egyik páholyban ülünk le. Alattunk, a zenekari árokban már hangolnak a zenészek. Fél óránk van az interjúra, hatkor kezdődik a próba.

Több kulcsa is van, ami az Operaház különböző titkos ajtajait nyitja?

Nem, ez az otthoni kulcscsomóm, csak ennek a páholynak a kulcsa van rajta.

Az operák esetében a zenekari árokban nem szegeződnek önre a tekintetek úgy, mint egy hangverseny vezénylésekor, ahol a színpadon állva ön a főszereplő. Hogy éli meg ezt a különbséget?

Többen megvádoltak azzal, hogy látványosabban dirigálok a színpadon, de ez nem így van. Soha életemben nem gyakoroltam be mozdulatokat, és nem gondoltam rá, hogy azért csináljak valamit, mert az jól fog kinézni. Ugyanúgy vezényelek a pódiumon, mint az árokban – mindkét helyen a zenére figyelek.

Kesselyák Gergely (fotó: Éder Vera)

Az Operaház első karmestereként a színházi darabok vannak előtérben a munkái kapcsán. Milyen gyakran vezényel hangversenyeken?

Elég nehezen vagyok kapható koncertek dirigálásra. Az intenzív operai életformából nehéz kiszakadni. Egy operapremierre hat hétig próbálunk, utána pedig sok előadás következik egymás után. A szimfonikus koncertekre általában egy hét a próbaidőszak, de az ezt megelőző felkészülés több időt vesz igénybe. Másrészt én gyerekkorom óta azért szerettem volna zenész lenni, hogy színházi karmester lehessek. Azt gondolom, hogy az opera az emberiség legszentebb játéka, amit valaha kitalált, hiszen a zene, a színház és az irodalom együtt létezik benne, és ráadásként ott van a díszletekben az építészet, a képzőművészet, a világítás, az effektek. Az opera nekem igazi csoda. Persze van egy varázsa a szimfonikus koncerteknek is, és nagyon jó ezekben a művekben elmélyülni.

Mi alapján mond mégis igent egy koncertfelkérésre?

Ritkán vállalok el úgy koncertet, hogy felkérnek valamilyen műsorra, mert az a legtöbbször nem érdekel. Ma már nem nagyon tud inspirálni, hogy egy sztenderd darabot dirigáljak, amit már én is és mások is előttem sokszor vezényeltek. Az életünk túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokat csináljunk, amivel „csak” pénzt keresünk, vagy az a célunk vele, hogy ezt is kipipáljuk. Megengedem magamnak azt a luxust, hogy olyan műsort vezényeljek, ami valami miatt nagyon megmozgat, ami nélkülem talán nem kerülne a közönség elé, és amivel tudok valamit mondani a világnak.

Fotó: MÁV Szimfonikus Zenekar / Steirer Máté

A következő pár napban kétszer is fellép a MÁV Szimfonikus Zenekarral. Az Emlékképek címet kapott koncertben mi fogta meg annyira, hogy elvállalja a vezénylést?

Január 20-án, a hangverseny első részében az orosz Alekszej Ribnyikov csellókoncertjét játsszuk, ő nagy kedvencem a ma élő zeneszerzők közül. A jobb híján rockoperának nevezett műve, a Juno és Avos kapcsán ismertem meg, amiről ő később azt mondta, hogy ez igazából egy opera, amely használja a rockzene bizonyos eszközeit. 2012 óta minden évben találkozunk a Miskolci Operafesztiválon. Az operája mellett van egy szép szimfonikus repertoárja is, és nagyon szeretem dirigálni a darabjait. A gordonkaverseny, amivel készülünk a MÁV Zenekarral és Stankowsky Endre csellistával, nem hangzott még el élőben Magyarországon, és számomra is újdonság, én is most vezénylem először. Szerintem a zeneszerzőknek az a dolga, hogy valamilyen túlvilági üzenetet közvetítsenek, és ehhez kell megtalálniuk azt a formát, amelyben a tartalom érthetővé válik a közönség számára, és Ribnyikov erre mindig nagyon ráérez.

Mivel a közönségre általánosságban jellemző, hogy szívesen meghallgatnak egy újdonságot, de azért csupa újdonságot már kevésbé, ezért a csellóverseny mellé Bruckner IX. szimfóniáját választottuk, ami egy gyönyörű darab, számomra a szimfóniairodalom csúcsa. A szimfóniák között a Bruckner kilencedik olyan, mint az operák között a Parsifal: egy misztériumjáték, egy önmagában transzcendens valami.

Fotó: MÁV Szimfonikus Zenekar / Steirer Máté

A január 27-ei operaest még szorosabban kötődik a kedvenc műfajához, és ezt a műsort ön állította össze. Itt mire számíthat a közönség?

A magyar operaélet három népszerű tenorjára felépített műsort áthatja majd a slágerszerűség: a közönség garantáltan hallani fogja a kedvenc számait, vagyis lesz Puccini-blokk, Verdi, Wagner, Bánk bán „Hazám, hazám”, de megpróbálunk egy kicsit bővíteni, színesíteni a repertoáron, amit „éjjel-nappal eszünk”. Lesz részlet például Erich Wolfgang Korngold A halott város darabjából: szerintem a XX. század egyik nagy bűne, hogy az efféle gyönyörű zenéket eltitkolta, és nem hagyta, hogy sláger legyen belőlük.

Magyarországi ősbemutatóként hangzik el az olasz származású Girolamo Deraco Óceán című operájának záró tenoráriája. A műsor egy kortárs részlettel zárul majd Fekete Gyula Excelsior! című, Liszt Ferenc életéről szóló neoromantikus operájából, amelynek a bemutatóját annak idején én vezényeltem.

Ami pedig még érdekesség, hogy amíg az énekesek kicsit pihennek, a tematikus blokkok elválasztására két mű részletei hangzanak el: az egyik Respighi Rossiniana című műve, ami Rossinit idézi meg, és ennek az első blokkja után rögtön egy Rossini-áriával kezdődik a tenorok bemutatkozása. A szünet után pedig Korngold Straussiánája vezeti fel Strauss Rózsalovag című operájának egy részletét.

A legtöbb magyar szimfonikus zenekarban dirigált már, a MÁV Szimfonikus Zenekarral is hosszabb ideje tart az együttműködésük. Miért szeret velük dolgozni?

Érdekes, mert a hazai zenekarok közül a MÁV Szimfonikusokkal viszonylag későn kezdődött a kapcsolatunk, de utána nagyon hamar szorossá vált, és úgy is maradt. 2010 óta töltöm be a zenekarnál a karmesteri pozíciót, mára elmondhatom, hogy talán velük koncerteztem a legtöbbet. Az évek során nagyon jó baráti, szinte már családias kapcsolat alakult ki közöttünk, amiben jó alkotni és jó zenélni.

Másrészt nagyon tetszik, ahogy Lendvai György vezeti a zenekart. Ő megértette, amit szerintem sok zenekarvezető nem eléggé ért meg, hogy egy koncert nem attól lesz jó, ha a zenekar vezetője kitalál egy fantasztikus műsor-összeállítást, ami az évadban jól mutat, hanem attól, ha egy karmester vagy egy szólista azt mondja: nekem ezzel most mondanivalóm van, én ezt a darabot szeretném vezényelni vagy előadni. Profik vagyunk, eldirigáljuk – remélhetőleg jól – de teljesen más, ha csak egy feladatot teljesítünk, mint ha valami olyanon dolgozunk, ami kikívánkozik belőlünk, és annak enged teret egy menedzsment – ez szerintem a művészet egészen más szintje. Ezért is nagyon szeretek a MÁV Szimfonikus Zenekarral együttműködni, mert itt nem feladatokat kapok, hanem megnyilatkozási felületeket.

Fotó: MÁV Szimfonikus Zenekar / Steirer Máté

Nemzetközi színtéren is elismert karmester. A hazai vagy a külföldi zenekarokat nagyobb kihívás vezényelni?

Az elmúlt évtizedekben az itthoni zenekarokat elég jól megismertem, és ők is megismertek engem, aminek rengeteg előnye van, fél szavakból értjük egymást. Egy új zenekarnál bemutatkozni mindig nagyon friss, inspiráló élmény. Először persze meg kell győzni őket, de ha az ember az első meccset megnyeri, akkor könnyebben tud érdekes lenni egy-két produkció erejéig, mint ott, ahol már harminc éve tudják, mik az erősségei, hiányosságai, rigolyái. Nem véletlenül mondják, hogy nehezebb helytállni egy helyen százszor, mint száz helyen egyszer. Persze ez is változó: volt olyan, ahol könnyen lehengereltem a zenekart és abszolút vevők voltak a stílusomra, de előfordult az is, hogy egy hidegebb német zenekar nem értette, miért kell ekkora vehemenciával, ilyen lobogó hőfokon dirigálni, mert nekik egyszerűen más a vérmérsékletük.

Mennyire okozott nehézséget önnek Magyarországról nemzetközi vizekre evezni? Milyen képességekre van ehhez szükség?

Én ennek a nehézségeit nem tapasztaltam, a lehetetlenségét viszont igen. A mai világot a menedzseri hálózatok szövik át és tartják a kezükben. Ezt lehet szeretni, lehet nem szeretni, de így van. Az, hogy az ember hova jut el, azon múlik, hogy ki segít neki. Éppen ezért ahova én eljutottam, azt nem a saját érdememnek tartom, és ahova nem jutottam el, azt nem a saját kudarcomnak gondolom.

Tehát nem az önmenedzselés híve, hanem egy ügynökség segíti a munkáját?

Az önmenedzselés nálam nem működik. Időről időre megkeresnek ügynökségek vagy ügynökök, és különböző projektekre elvisznek, de nincs olyan ügynökségem, amellyel állandóan együtt dolgozom.

A legközelebbi premierje az Operaházban február végén a János vitéz lesz. Mit jelent önnek ez a mű?

Ezen a héten kezdődtek csak el a próbák, ezért még nem tudok sok mindent mondani a mostani előadásról, de többször is dirigáltam már a János vitézt, különböző produkciókban. Sokat morfondírozom a Petőfi kontra Kacsóh verzión: menjünk vissza a faluba vagy maradjunk Tündérországban? Mai fejjel már úgy látom, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz. Rendezői koncepció kérdése, hogy mi a Tündérország és mi a fatornyos falu, de a saját mennyországunk lehet akár a szülőhazánk is, és ebben az esetben oda megyünk haza.

Nyitókép: Kesselyák Gergely (fotó: MÁV Szimfonikus Zenekar / Steirer Máté)