Önmagába zárt tragédiától az emberekben élő történetvágyig

Túlbeszélt darabokról, erős mondatokról és kihagyott oldalakról beszélgettünk a Vízityúk közelgő premierje kapcsán a darabot rendező Zsótér Sándorral és az egyik főszereplővel, Mészáros Bélával, de szóba kerültek a generációs különbségek, a nézői igények és az óvatosan behúzott fékek is.

Április 21-én mutatják be a Vízityúkot a Katona József Színház Kamrájában. Az előadás műfaja szférikus tragédia – mit jelent ez pontosan?

Zsótér Sándor: Egyfelől vicces műfaj-meghatározás, másfelől a darab szerkezete szférikus, azaz gömb alakú, önmagába zárt. És egyben konkrét is: ahol és amivel elkezdődik, majdnem ott és úgy fejeződik be. A darab első jelenetében Vízityúk lelöveti magát a szeretőjével. Tíz év múlva ugyanott megtörténik még egyszer ugyanez, a történet héjszerkezetként önmagába tekeredik.

Zsótér Sándor a Vízityúk olvasópróbáján (fotó: Horváth Máté)

Miért éppen most esett a választása erre a darabra?

Zs. S.: 1983-ban olvastam egy cikket a miskolci előadásról. Egy fotót lefényképezett a szemem egy háromkerekű biciklin ülő fiúról, akit Kuna Károlynak hívtak. Elolvastam a darabot, két-három éve pedig újraolvastam. Mocorgott bennem. Amikor felkérést kaptam a Katonától egy bemutatandó darabra, járt vele egy papír is a szabad színészekről. Keresztes Tamás és Mészáros Béla neve is szerepelt rajta, és akkor eszembe jutott ez a darab. Úgy éreztem, itt az ideje. Tamással tizennégy éve dolgoztam a Katonában, de Bélával még soha.

Hogyan lett Béla Keresztes Tamás apja?

Zs. S.: Annak kell csinálnia, aki el tudja játszani. Fizikai, idegrendszeri különbséget akartam. Béla uszálykormányos apa, aki művészt akar csinálni a fiából. Kificamítja a fiú életét.

Zsótér Sándor, Mészáros Béla és Keresztes Tamás a Vízityúk nyílt próbáján (fotó: Katona József Színház)

Mészáros Béla: A darab kapcsán nélkülözni kell azt, amit eddig gondoltam a színjátszásról. El kell dobni az agyunkat, hogy olyan dolgot tudjunk megfogni benne, ami egyedivé teszi. Nem lehet olyan szerepívet végigvinni benne, amilyet más darabokban.

Zs. S.: Az életem sem egy ív, nem egyértelműen vezet valahová, ahogy a darabban mondják, inkább nem-euklideszi. Több „beszélgetős” darabot rendeztem, az amerikaiak beszédfolyondárok. Ülnek, állnak, isznak és veséznek. O’Neill és Tennessee Williams apa–fiú duettjei például egyfelvonásnyiak. Kivesézik a múlt-jelen-jövendőt, kotorásznak, faggatnak, emlékeztetnek, beszélgetnek arról, hogy nem tudnak beszélgetni. A lengyel darabírók, amennyit én ismerek, ugrándoznak, mintha két-három oldal elveszett volna, pedig nem – de az életemben is kihagyok két-három oldalt. Nem mondunk el/ki/meg mindent. Hazudozunk.

A közönség feladata összerakni a hiányzó információkat?

Zs. S.: Sok mindenből összerakhatja, ha akarja, ha van kedve és ideje rá. Ő dönt. A vágy: érteni a színpadi alak életét – pedig a miénkét se értjük mindig.

M. B.: Többször olvasva, próbálva a darabot, azt látom, hogy nagy figyelem és érzelmi intelligencia kell hozzá. Nincs folyamatosság: amint elhangzott egy sor, a következőt már teljesen máshonnan kell fogalmaznom, és ott kell lennem fejben. Például egy ponton elhangzik, hogy „és nélküle élni nem tudott” – ennek elképesztő sűrűsége és energiája van, jó helyre van beillesztve. Egyszerű mondatokból áll a szöveg, mégis nehéz jól mondani.

A meghirdetett előadásokra már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek. Ez mennyiben köszönhető a darabnak és mennyiben a Katona brandjének?

M. B.: Csak pár előadás időpontja van meg előre, a Katona Kamrájába pedig száz ember fér be, úgyhogy ezek a jegyek mindig elfogynak. Persze nagyon örülünk, hogy a Vízityúk ennyire érdekli a nézőket.

Zs. S.: Ez jó hír a brandnek, mert a szerző jóformán ismeretlen. Amikor a repertoárjátszás indul, kiderül, terjed-e a darab híre vagy nem. Hálás vagyok, ha bejön a néző, jegyet vesz, kedve és ideje van másokat nézni. De nagy kérdés, mire jön, miért jön, mi érdekli.

Ezeket a kérdéseket figyelembe veszi, amikor darabot választ?

Zs. S.: Hajlamos vagyok elfelejteni. Azt gondolom, szépet kell látniuk, de ők a szépről talán mást gondolnak. A történetvágy erős bennünk. Tudjuk, hogy az életünkben nincs ilyen, de a színházban szeretjük a kiszámíthatót. Lehet, hogy tévedek, de a múlt században a zavarosabb darabok is mentek.

Mi az előnye és mi a hátránya annak, ha viszonylag gyorsan levesznek egy darabot a műsorról?

Zs. S.: Az előnye gazdasági. Hátrányuk legfeljebb azoknak van, akik szeretettel csinálták. Évekig vidéken dolgoztam, ugyanannyi munkát tettünk az előadásokba, de másfél hónap alatt kipörögtek a repertoárból. Budapesten, ha szerencséd van, évekig játsszák. Elfásulhat, de a színészekkel annyi minden történik, könnyen lehet, hogy kedvvel újraélesztik.

M. B.: Szeretem, ha olyan darabot próbálunk, amit az évad vége felé mutatunk be, mert utána jön a nyári szünet, és jót szokott tenni, ha kicsit lecsillapszik az emberben a darab. Eltelik két hónap, és amikor ősszel felújítjuk, már új dolgokat lehet beletenni. Van, hogy a harmincadik előadáson jövök rá valamire. Szerintem ez a legszebb az egészben.

Mészáros Béla (fotó: Dömölky Dániel)

A Katonában társulati tagként megkapja a beosztását, ott kevésbé van beleszólása, de a színházon kívül minek alapján dönti el, hogy mit vállal?

M. B.: Ez életkortól, helyzettől, hangulattól is függ. A színházat nagyon szeretem, de anyagilag nem tudnék csak ebből élni, ezért örülök, amikor jönnek filmes felkérések. A Mintaapák sorozatnál is több összetevő játszott közre: természetesen az anyagi oldal is számított, de akkor már tizennyolc éve voltam a Katonánál, minden évben volt két-három új darab rengeteg próbával, és szerettem volna kipróbálni magam máshol is. Akkor abban maradtunk Gáborral [Máté Gáborral a Katona József Színház igazgatójával], hogy egy évig nem próbálok semmi újat. Ráadásul utána jött a Covid, úgyhogy nem is egy év lett belőle, hanem majdnem kettő. Jót tett a kiszakadás. Elkezdett hiányozni a színház, a színészek, akikkel addig nap mint nap találkoztam. Utána sokkal jobban vágytam vissza.

Zs. S.:  A kirándulás jó dolog. A legjobb az lenne, ha pénzért unatkozhatnának egy évig: mást csinálni, semmit nem csinálni. Emlékeim szerint régebben nem volt pénz, most van, ha szerencséd is van. Színházban pénzt keresni nem lehet. Ízlés és intelligencia kérdése, hogy ki mit, mikor, miért vállal el. A fiataloknak nehéz, mert biztonságban akarnak tanulni, de le- vagy bedarálódni nem szeretnének. Sokszor érzem úgy, amikor velük dolgozom, hogy vakon nyomogatom a széfük kódját. Engem felvillanyoz a nyelv rétegzettsége, őket talán más gyújtja fel.

Zsótér Sándor az olvasópróbán (fotó: Horváth Máté)

Mennyiben befolyásolja a színészeket, rendezőket és színházigazgatókat a mai kulturális helyzet okozta bizonytalanság?

Zs. S.: Más se befolyásolja, de erre a színházigazgatók tudnának igazán válaszolni. Én hangya vagyok, munkásember. Amit látok, azok az óvatosan behúzott fékek és a vad próbálkozások. A színház piac: a kereslet is szabályozza. Régen számos nagyszerű előadást láttam félig telt nézőtérrel. Hiába jó, ma le kell venni, ha nincs telt ház. A félig telt vagy üres nézőtér tilos.

Ez a tendencia megnehezíti a kísérletező típusú darabok túlélését?

Zs. S.: Nincs olyan, hogy színházat csinálunk és mellette a spájzban kísérletezünk. Bárminek állsz neki, az óriási kísérlet, ha nem csak a pénztár felé kacsintasz. Attól, hogy kisebb vagy nagyobb szobában játszik a színész, nem játszik másképp. Nyilván tippelnek: bejön, nem jön be. Vagy tuti befutóra mennek – az más.

És ahhoz mennyiben kapcsolódik, hogy a közönség milyen narratívát szeretne látni a színházban?

Zs. S.: A budapestiek odaszoknak a kedves színházukba; az előnye, hogy tudják mit kapnak, a hátránya, hogy bealszik az éberségük. Szeretik a színészeket, és ez részben jól van így, de megszokottá válik: úgy mennek színházba, mint vendégségbe.

Az előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Budapest Brand közreműködésével valósul meg.

Nyitókép: Zsótér Sándor, Mészáros Béla, Stork Natasa és Keresztes Tamás a Vízityúk nyílt próbáján (fotó: Katona József Színház)

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.