„Nem programokban, hanem jövőképben gondolkodunk” 

A kultúra nem csupán események sorozata, hanem a város identitásának alapja is – vallja Budapest II. kerületének vezetése, amely hosszú távú művészeti és közösségépítő stratégiát dolgozott ki. De hogyan lehet fenntarthatóvá és kiszámíthatóvá tenni a kulturális életet egy olyan környezetben, ahol az állami és önkormányzati támogatások egyre bizonytalanabbak? Erre kínál megoldást az újfajta mecénásmodellt bevezető MIKKA – Marczibányi István Kulturális és Közösségfejlesztési Alap. Őrsi Gergely polgármesterrel beszélgettünk a művészek függetlenségéről és a finanszírozási kihívásokról, illetve arról, miért kapnak kiemelt szerepet a nők a II. kerület társadalmi és kulturális életében.

Minden városnak, kerületnek van gazdaságfejlesztési terve, közlekedési stratégiája, építési szabályzata. A kulturális tervezés azonban a legtöbbször kimerül az adott év rendezvényeinek összeállításában, a II. kerület viszont hosszú távú stratégiát készít. Miért érzi ezt ennyire fontosnak?

Természetesen fontos minden koncert, fesztivál és kiállítás, de a kultúra ennél sokkal többről szól: arról, hogy egy város, kerület hosszú távon miként határozza meg önmagát. Abban hiszünk, hogy a kultúra nem programlista, hanem közösségformáló erő, amely hosszú távon alakítja egy hely karakterét. A kérdés az, hogy ezt az erőt hogyan tehetjük fenntarthatóvá, kiszámíthatóvá és mindenki számára elérhetővé. Ezért dolgozunk egy olyan kulturális és közösségfejlesztési stratégián, amely a programokon túl a kulturális élet egészének működését és fenntarthatóságát is meghatározza. Ehhez nemcsak azt kell átgondolni, hogy milyen eseményeket szervezünk, hanem azt is, milyen terek állnak a művészek és közösségek rendelkezésére, milyen szerepet játszanak benne a független alkotók és kulturális szereplők, és hogy hogyan finanszírozható mindez.

Kerületi helytörténeti sétát vezet a polgármester (fotó: Téglás Zoltán / Budai Polgár)

A kerületben remek kulturális terek működnek, sok művész él itt, és új alkotócsoportok is otthonra leltek. A szándék is adott. A finanszírozhatóság tűnik a legnagyobb kihívásnak. 

Valóban. Be kell látni, hogy két finanszírozási modell biztosan nem működik: az egyik az, amelyben az állam vagy az önkormányzat teljes egészében eltart egy kulturális intézményt vagy művészeti közösséget, a másik pedig, amelyben kizárólag a jegybevételből, piaci alapon kell fenntartaniuk magukat. Az állami és önkormányzati források mindig is létfontosságúak voltak, de látjuk, hogy kiszámíthatatlanok. Amennyiben a kulturális finanszírozás egyoldalúan függ az aktuális politikai helyzettől vagy gazdasági prioritásoktól, azzal az egész szektor sebezhetővé válik. Az elmúlt években a független színházaknál is tapasztalhattuk, milyen kockázatokat rejt a támogatási rendszer átalakulása. Ráadásul minél jobban visszahúzódik az állam a kultúra dotációjából, annál nagyobb teher hárul az önkormányzatokra. Azonban mi sem tudjuk a végtelenségig pótolni a kieső forrásokat. Egy bizonyos ponton túl már nem elegendő az önkormányzati szerepvállalás sem – ha a források szűkösek, új utakat kell keresni. Ezért olyan új finanszírozási modellekben kell gondolkodnunk, amelyek stabilabb és kiszámíthatóbb hátteret teremtenek a kultúra számára.

A Bauhaus városi séta egyik megállója a Nagy Imre Emlékház (fotó: Téglás Zoltán / Budai Polgár)

Ezért is hozták létre a MIKKA-t, a Marczibányi István Kulturális és Közösségfejlesztési Alapot, amely újfajta mecénás modellt kínál. Hogyan működik pontosan, és milyen hatást várnak tőle?

A MIKKA nem egyszerű pályázati alap, hanem új szemléletű kultúratámogatási rendszer, amely a közösségi felelősségvállalásra épít. Az önkormányzat szerepe, hogy biztos kiindulópontot teremtsen, fő célunk azonban, hogy a helyi közösség, a gazdasági szereplők és a kultúra iránt elkötelezett emberek is aktívan hozzájáruljanak a kerület kulturális életének fejlődéséhez. Az itt élők és a helyi vállalkozások már számtalanszor bizonyították, hogy képesek és hajlandóak felelősséget vállalni a közösségükért. A Covid-járvány idején, az ukrán háború kitörésekor pillanatok alatt szerveztek és nyújtottak segítséget a rászorulóknak. Eklatáns példa: amikor a Szilágyi Erzsébet fasor felújítására nem volt fővárosi forrás, többen jelezték, saját pénzből is hozzájárulnának a munkálatokhoz. Pontosan erre a gondolkodásmódra épít a MIKKA is. Nem egy egyszerű támogatási rendszert hoztunk létre, hanem olyan modellt, amely lehetőséget teremt arra, hogy ne csak élvezői, hanem aktív formálói is legyenek a kerület kulturális életének a lakók, akiknek fontos ez a terület. Az alap célja azonban nem csak a forrásteremtés, hanem a függetlenség garantálása is.

Őrsi Gergely a Magyar Kultúra Napján a Klebersberg Kultúrkúriában mutatja be a MIKKA és a MeNŐ programot (fotó: Téglás Zoltán / Budai Polgár)

Mit jelent pontosan a MIKKA függetlensége?

A MIKKA függetlenségét több tényező is garantálja. Egyrészt az alap önállóan, az önkormányzattól függetlenül, saját döntéshozatali mechanizmussal és pénzügyi kezeléssel működik. Másrészt a magántámogatók befizetései nem az önkormányzat számlájára érkeznek, hanem közvetlenül az alapba kerülnek, így biztosítva az átlátható és elkülönült működést. Az elosztásról a kulturális szférát jól ismerő, tapasztalt szakemberekből álló független kuratórium dönt, akik pontosan látják, mely kezdeményezések szorulnak támogatásra, mely tehetségek érdemelnek ösztöndíjat és mely projektek teremtenek valódi értéket. Ezek a keretek garantálják a művészet szabadságát és az alkotói függetlenséget.

A művészet függetlenségének megőrzése kizárólag a támogatók felelőssége, vagy az alkotóknak is aktív részt kell vállalniuk benne?

A kulturális szektorban dolgozók számára is elengedhetetlen a szemléletváltás: ha egy művész, alkotó nehéz helyzetbe kerül, ne az legyen az első gondolata, hogy közpénzből vár megoldást. A kizárólagos állami támogatás függőséget teremt és a politikai befolyásoltság veszélyét hordozza magában. Az önfenntartásra való törekvés, a hatékony menedzsment és az üzleti tervezés elengedhetetlen. Fontos, hogy a szektor minél több forrásból táplálkozzon, ezzel is csökkentve a kiszámíthatatlanságot. Pozitív példaként említhető a kerületben működő LOUPE Színházi Társulás, amely független formációként, intézményi és állami támogatás nélkül hoz létre előadásokat. Hasonlóképpen az Átrium Színház is jelentős magántőkét vont be működésébe, bizonyítva, hogy lehetséges alternatív finanszírozási modelleket kialakítani a kultúra területén.

Őrsi Gergely helytörténeti sétát vezet, amely során az Átrium Színházba is ellátogattak a résztvevők (fotó: Téglás Zoltán / Budai Polgár)

Amennyiben egy kerületi művész vagy alkotócsoport részt venne a MIKKA programban, milyen lépéseket kell tennie?

Annak érdekében, hogy a pályázati kiírások valóban az igényekhez igazodjanak, arra kérjük a helyi művészeket, hogy még a program hivatalos meghirdetése előtt jelezzék nekünk, milyen típusú támogatásra van szükségük. Nem biztos, hogy mindenki számára az anyagi támogatás a legfontosabb: lehet, hogy valaki forgatási helyszínt keres, míg más művésztábort szervezne egy önkormányzati üdülőben. Előfordulhat, hogy egy alkotónak műtermi nehézsége adódik, és egy 35 négyzetméteres félszuterén raktár már segítene abban, hogy alkosson. Eddig már több körben, közel hatvan helyi művésszel és szakértővel egyeztettünk annak érdekében, hogy az alap valóban hasznos legyen, és valós igényekre reagáljon.

A II. kerületben a kulturális és közösségi élet fejlesztése mellett a nők társadalmi szerepvállalása is hangsúlyos. Miért tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a MeNŐ program és a Nők éve kezdeményezés elindításában?

A nők hangsúlyosabb bevonása a közösségi és döntéshozói folyamatokba nem csupán esélyegyenlőségi kérdés, hanem az egész társadalom számára előnyös. Ha azt látjuk, hogy a civil szervezetekben aktívan dolgozik rengeteg nő, miközben a vezetői és döntéshozói pozíciókban már jóval kevesebben vannak, érdemes feltenni a kérdést: ennek oka vajon, hogy ők inkább a háttérmunkát választják, vagy egyszerűen nem kapnak elég lehetőséget az előrelépéshez? A MeNŐ program és a Nők éve kezdeményezés célja éppen az, hogy láthatóbbá tegye a nőket a kulturális és közösségi életben, hogy ők is aktívan részt vehessenek a kerület alakításában. Egy önkormányzat nőkre való odafigyelése nem merülhet ki abban, hogy elhelyeznek pelenkázót a játszótéren, vagy akadálymentesítik a járdákat a babakocsival közlekedők számára. Ennél sokkal többről van szó. Arról, hogy valóban megkérdezzük őket, szerintük milyen egy élhető város.

Fotó: Téglás Zoltán / Budai Polgár

Manapság, ha szóba kerül a nők támogatása, leginkább a két-, háromgyermekes anyákra helyezik fókuszba.

Valóban, a babakocsi, a gyermeknevelés az első asszociáció. Pedig a valóság ennél sokkal összetettebb. Nagyon kevés szó esik a gyermektelen 40-esekről, a diáklányokról, a nyugdíjas hölgyekről és az elvált, egyedülálló anyákról. Ezért fontos számunkra, hogy támogatási programjainkkal a teljes társadalmi struktúrát lefedjük. Nem baba–mama klubokat akarunk létrehozni, hanem valódi lehetőségeket teremteni mindannyiuk számára, élethelyzettől függetlenül.

Melyik kulturális projektre a legbüszkébb a kerületben?

Ha kiemelnék egyet, azzal ellentmondanék az interjú elején elhangzottaknak. Mindenre büszke vagyok – a Margit-negyedtől a Dante Színházig, a Start Galériától az Átriumig. Jó látni, hogy gombamód szaporodnak a kulturális helyszínek, anélkül, hogy az önkormányzat irányítaná azokat. A célunk, hogy itt mindenki szabadon alkothasson, és ha kultúráról van szó, elsőként a Margit-negyed és a II. kerület jusson az emberek eszébe.

Nyitókép: Őrsi Gergely (fotó: Gordon Eszter)

Lásd még:

Együtt a független színházi világ legjava –  2024 szeptemberétől új csapat költözik az Átriumba

„Mecénásokkal a háttérben bátrabban menekülsz előre” – Interjú a Jurányi Ház vezetőjével, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával

DANTE a Török utcában – A kultúrára éhes közönség erejével szeretnék létrehozni az új közösségi alkotóházat. A cél egy független, gondolkodó, a világra nyitott közeg megteremtése.