Elmélyedni a jazz világában
– Beszélgetés Valde Orsolyával, a Paloznaki Jazzpikinik alapító-fesztiváligazgatójával és Károlyi Zsuzsannával, az E.ON Hungária Csoport márka- és marketingvezetőjével
Idén is a jazz fővárosává válik az apró balatoni település: a Paloznaki Jazzpiknik 2025. július 31. és augusztus 2. között immár tizenharmadik alkalommal várja a fesztiválozókat. Valde Orsolya alapító-fesztiváligazgatóval és Károlyi Zsuzsannával, a Piknik egyik fő támogatója, az E.ON Hungária Csoport márka- és marketingvezetőjével beszélgettünk többek között arról, miért éri meg a vállalat számára az esemény mellé állni, mitől különleges a Jazzpiknik és mit várnak az idei rendezvénytől.
Szinte a kezdetektől támogatja a fesztivált az E.ON Hungária Csoport. Hogy alakult ki a kapcsolat?
Valde Orsolya.: Amikor először keresett meg minket az E.ON, már egy másik energetikai céggel is tárgyaltunk, és végül ők lettek a befutók. Amikor az a kapcsolat a második évben megszakadt, én kerestem az E.ON-t, ők pedig örömmel álltak mellénk. Ennek már jó pár éve, és bár kicsit félve vettem fel újra a kapcsolatot a vállalattal, a lehető legkorrektebben reagáltak. Nagyon jó értékközösséget vállalunk együtt.
Valde Orsolya (fotó: Bullan Bea)
Zsuzsanna, miért támogatják Paloznaki Jazzpikniket?
Károlyi Zsuzsanna: Úgy érezzük, ők azon csapatok közé tartoznak, akiknek sikerült megőrizniük az indulási koncepciót – ez teszi hosszú távon fenntarthatóvá a rendezvényt. Minőséget képviselnek – ugyanúgy, ahogyan a kezdetekkor is. A Jazzpiknik nagyon szerethető fesztivál, olyan program, amelyiknek éppen csak vége, de az ember már be is írja a naptárjába a következő évi eseményt. Úgy búcsúzunk a többiektől: „Jövőre találkozunk!”
Mitől különleges a Jazzpiknik?
V. O.: A közönségétől. Nagyon hálás vagyok értük. Sokan szeretnek minket, kitartanak mellettünk a legrosszabb időszakokban is, nem szaladnak szét akkor sem, ha az időjárás iszonyatos: az ömlő esőben is buliznak, csúszkálnak a sárban.
A jazz az egész világon, így Magyarországon is rétegzenének számít, még akkor is, ha a mainstream előadókra több ezren vesznek jegyet. Mivel ezt a műfajt lényegesen kevesebben szeretik, mint a főbb irányzatokat, ezért aki Paloznakra utazik, az tényleg a zenei élményért jön. Persze a szűk közönségréteget próbáljuk időről időre tágítani közismertebb világsztárok meghívásával, a nagyszínpadunkon zenélt már többek között Anastacia és idén Lukas Graham is fellép nálunk. Ez afféle edukációs koncepció: aki egy-egy világsztár kedvéért vált jegyet, remélhetőleg a koncert után is marad – így új előadókat ismerhet meg, elmélyedhet a jazz világában.
K. Zs.: Ez így van, ezzel a zenei műfajjal – néhány évvel ezelőttig – túl sok kapcsolatom nekem sem volt, de számos remek előadót ismertem meg a fesztiválon, akiket azóta is örömmel hallgatok.
Károlyi Zsuzsanna (forrás: E.ON)
V. O.: Jó ezt hallani, mert gyakran hívunk olyanokat fellépni, akiket itthon kevesebben ismernek. Kell a húzónév is, de mellette adott a lehetőség másokat megismerésére is. A magyar zenészekre is igaz ez, és talán nem túlzás, ha azt mondom, többjük karrierje nálunk indult el, Paloznakon ismerték meg a nevüket sokan, és ma már külföldre is hívják őket koncertezni. Bíznak bennünk a látogatóink, tudják, hogy akik nálunk fellépnek, minőségi zenét csinálnak. A legtöbben már akkor megveszik a jegyet, amikor még meg ki sem derül minden előadó személye. Azt is gyakran látjuk, hogy olyan zenészeket, akik korábban nem jártak Magyarországon, a Jazzpiknik után más fesztiválok is meghívnak.
Hogyan zajlik az előadók kiválasztása?
V. O.: A tavalyi fesztivál egyik nagy húzónevét, Izo FitzRoyt például a YouTube-ról fedeztem fel. Felhívtam egy zenei menedzser ismerősömet, elmeséltem neki, hogy teljesen beleszerettem a lány hangjába. Egyetértettünk abban, hogy nagyszerű előadó, és az ismerősöm közreműködésével meghívták a Veszprémi Jazz Fesztiválra, ott volt a Jazzy Fesztiválon is, meg nálunk, a Pikniken. Egy nyár alatt három helyszínen lépett fel, erős magyar követőtábora alakult ki. Mint említettem: nagyon finoman, befogadható és kedves módon, de igyekszünk edukálni a hallgatóságot, felkarolni a tehetségeket. Ez utóbbi tevékenységünk egyébként a gasztronómiára is érvényes, idén együttműködünk több Balatoni borásszal: szeretnénk emlékeztetni a közönségünket, hogy a magyar tenger nem csak a gumimatracról és a lángosról szól – körülvesz minket ez a remek borrégió is, érdemes megkóstolni a jó magyar italokat. Ezért idén új helyszínnel, Bordivat Udvarral várjuk őket.
Nagy felelősséget és kockázatot is jelenthet az efféle edukáció, a programlista kialakítása, nem lehet egyszerű megtalálni az egyensúlyt a húzónevek és a kevésbé ismert zenészek között. Hiszen amellett, hogy a Jazzpiknik szerelem-projekt, profitot is termelnie kell.
V. O.: Van benne kockázat, persze. 2016-ban váltottunk irányt, a következő évtől lett nyereséges a fesztivál. Az első néhány nyáron engedtem a kísértésnek, és a tinédzserkorom legmeghatározóbb zenészeit hívtam el. Ez jól is ment egy ideig, de egyre csak fogyott a közönség. Döntést kellett hoznunk: bezárjuk a boltot, vagy meghívjuk a mainstream előadókat is. Utóbbi mellett tettük le a voksunkat, meg is lett az első teltház a Kool & the Gang koncertjén. Mert ez nem csak rólam, meg a csapatról szól – ugyanis eléggé hasonló az ízlésünk –, a közönségigényt is ki kell elégíteni, hiszen akkor működhetünk, ha van bevétel. Idén is lesz olyan kiemelt, nagyszínpados fellépő, akit rengetegen jönnek majd meghallgatni, de én nem szeretem, inkább az egyik kisszínpadnál hallgatom majd a Lóci Akusztikot.
Fesztiválozók a 2023-as Paloznaki Jazzpikniken (fotó: Mohai Balázs)
Részt vesz az E.ON bármilyen szinten a programok alakításában?
K. Zs.: Isten ments’! Ez az ő szakterületük, mi nem szeretnénk ebbe beleszólni.
V. O.: Erről eszembe jut egy történet: 2021-ben az egyik ismerősöm javasolta, hívjuk meg az az acid jazzt a house-szal ötvöző Kraak & Smaak formációt, akiket akkoriban csak egy igen szűk rajongói réteg követett itthon – megjegyzem, azóta minden évben fellépnek az Akvárium Klubban. Beleegyeztem, felvettük őket a programlistára. Éppen azokban a napokban beszéltem az E.ON egyik munkatársával, aki kérdezte, kik lesznek a fellépők abban az évben. Nagyon boldog lett, amikor meghallotta, hogy a kedvence, a Kraak & Smaak is ott lesz – így végre ő is eljött a fesztiválra és nagyon jól érezte magát. De visszatérve: nehéz megtalálni az arányt a közönségkedvenc és a még nem befutott előadók között, nem könnyű összeegyeztetni a kulturális és financiális célokat sem.
K. Zs.: A program összeállítása is olyan, mint egy jó étel elkészítése: nem elég a megfelelő minőségű alapanyag, el kell találni a fűszerek arányát. No, meg azt sem lehet elfelejteni főzés közben, hogy kinek is készíti azt a tálat a szakács.
Nemzetközi és hazai szupersztárok idén is A Paloznaki Jazzpiknik idei fellépői között szerepel a Grammy-díjas Judith Hill, a francia szupersztár, Zaz, és a szintén francia Lehmanns Brothers. Fellép a világhírű Lukas Graham supergroup, és egyenesen Brooklynból érkezik a hip-hop, pop, soul virtuóz Kennedy Administration. Közkívánatra visszatér a legendás Earth, Wind & Fire Experience, és az electro-swing nagyágyú csapat, az osztrák Deladap. A világ egyik leghíresebb soul- és R&B énekese, az olasz Mario Biondi is újra a paloznaki butikfesztiválon ad koncertet.
A 2017-ben elhunyt Fábián Julinak emléket állító színpadon minden évben a hazai jazz jeles művészei lépnek fel, hogy a nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviseltesse magát. Az idei Pikniken többek között olyan művészekkel találkozhatunk itt, mint a Lóci Akusztik, a Vibe Changers x Wolf Kati, Vavra Bence, vagy Aron Andras & the Black Circle Orchestra.
A két kisebb színpadon a jazz és társműfajainak jeles képviselői varázsolják el a fesztiválozókat, többek között a Saya Noé Solo Live Act, a Lukács Márton Trio, a Nóvé Soma és ifj. Csoóri Sándor alkotta formáció. Idén is folytatódik a szakmai együttműködés a Hangfoglaló Programmal, amelynek keretében három zenekar érkezik a Piknikre: Sárközi Dina, a biankahaidu és Janet Gruber. Idén a szervezők a zene mellett egyéb kulturális élményeket is kínálnak: Bordivat Udvar néven új gasztroudvar nyitja meg kapuit, ahol fesztiválkörnyezetben rendeznek divatbemutatókat – Merő Péter tervező mellett más hazai- és külföldi márkák szereplői is bemutatkoznak. A Piknik új helyszíne rendhagyó borkóstolóknak is otthont ad, ahol a Balatoni Körrel közösen ismertetik a balatoni borokat.
|
Hogyan mérhető a Paloznaki Jazzpiknik, vagy ahhoz hasonló méretű esemény támogatásának sikere? Miért éri meg az E.ON-nak a szponzoráció?
K. Zs.: Rengeteg mérés létezik, racionális és emocionális KPI-okat [Key Performance Indicator, azaz fő teljesítménymutató – HJ.] is nézhetünk. Mérhető, hogy mennyien jönnek el az eseményre, hány partnerünk vesz részt, mekkora az esemény láthatósága, támogatottsága, mennyien ismernek meg minket a fesztivál ideje alatt és így tovább. Ami azonban nem mérhető: a hangulat. Hogy hogyan érzi a koncerteken az ember magát, milyen kapcsolatok köttetnek – akár üzleti, akár magánjellegűek –, milyen emlékekkel távoznak a résztvevők. A lelkesedés, a jókedv, a közösségi energia nehezen mérhető számokkal. Több fesztivált támogatattunk már: segítettük a Veszprémfestet, a Balaton Soundot, a Szigetet is. Azokat szeretjük igazán, ahol valódi közösségi élményt kap az oda látogató. Persze változik a világ, vele együtt a fesztiválozók is, egyre gyakoribb, hogy napközben kevesebb programon vesznek részt, inkább csak az esti koncertekre jönnek. A változásokhoz igazodni kell, a hatalmas kínálatban csak az az esemény maradhat életképes, amelyik képes a megújulásra. A Paloznaki Jazzpiknik ilyen.
Koncert a 2023-as Paloznaki Jazzpikniken (fotó: Mónus Márton)
Elkötelezetten a művészetek mellett A sport és a zenei események mellett a képzőművészet támogatása is fontos az E.ON számára. – Ott vagyunk az Art Market mellett, több izgalmas együttműködésünk volt a Szépművészeti Múzeummal és a Műcsarnokkal is. A városligeti tavon például szoborkiállítást rendeztünk – sorolja Károlyi Zsuzsa. – Tavaly költöztünk az új székházunkba, amely kialakítása során evidencia volt, hogy magyar művészek munkái kerülnek a falakra – bőven volt miből válogatni, köszönhetően gazdag vállalati gyűjteményünknek. Nemcsak a művészeket támogatjuk így, de a kollégák számára is olyan közeget teremtünk, ahová jó bejárni, ahová örömmel jönnek. A koncepció kidolgozásában Ledényi Attila, az Art Market vezetője segített. Kifejezetten erre az épületre terveztünk, ami művek nem illettek a koncepcióba, azokat eladtuk – ezek közül a kollégák választhattak először – és abból finanszíroztuk az újak megvételét. A gyűjteményünk nagyon is élő, folyamatosan alakuló kollekció. A munkatársaink is szeretik, gyakorlatilag sorban állnak egy-egy új mű érkezésekor, hogy kinek az irodájába kerüljön – meséli. A gyűjteményben hozzávetőlegesen kétszáz műalkotás található, többnyire kortárs alkotók, magyarok és nemzetközi művészek egyaránt. – Modern, zöld, fenntartható cég vagyunk, ügyelünk rá, hogy az alkotások passzoljanak a cég profiljába. Vettünk már digitális műalkotást is – tudjuk meg a marketingvezetőtől. |
Fesztiválozók a 2023-as Paloznaki Jazzpikniken (fotó: Mónus Márton)
Orsolya, milyen a fesztivál és a helyiek kapcsolata?
V. O.: Az első években jellemző bizalmatlanság, az abból fakadó konfliktusok mostanra kisimulni látszanak. A problémák és a felmerülő aggályok megoldására folyamatos párbeszéddel törekszünk. A Paloznakon élőknek ingyenes bérletet adunk, az ötszáz fős településről több mint négyszázan részt is vesznek a fesztiválon. Igyekszünk nem okozni galibát, megállapodást kötöttünk a Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesülettel, ők segítenek a takarításban, az építkezésben és a bontásban. A fesztivált követő másnap gyakorlatilag nyoma sincs, hogy ott voltunk, nem hagyunk magunk után szemetet, kezeljük a területet, füvesítünk, fát ültetünk, próbáljuk a lehető legkisebbre csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat. Büszke vagyok rá, hogy a környezetvédelmi egyesülés szerint mi vagyunk a legzöldebb fesztivál az országban. Nincs konfettiágyú, nincs tűzijáték, a kommunális hulladékot szétválogatva viszik el.
Hogyan oszlik el az esemény költségvetése?
V. O.: A kiadásaink hetven százalékát a jegy- és bérletvásárlásokból fedezzük, a maradékot kell pótolnunk. Állami támogatást gyakorlatilag nem kapunk, egy NKA-s pályázaton nyertünk minimális összeget. Büszkék vagyunk arra, hogy nem függünk senkitől. Emellett szponzorációkból tartjuk fenn magunkat. Ami minden évben fejfájást okoz, mert nem aprózzuk el magunkat, nincs nálunk szponzorerdő. Az E.ON. mellett a BMW és az MBH támogat minket.
Ha megnézzük az elmúlt huszonöt évet, a szponzorációkat látva egyértelmű, hogy a kultúra és a sport támogatása fontos az E.ON számára. Zsuzsa, mi alapján döntenek arról, hogy ki mellé állnak?
K. Zs.: A társadalmi felelősségvállalás, értékteremtés a kezdetektől rendkívül fontos szerepet töltött be a cégünk életében. Számos remek kezdeményezést támogathatnánk, nehéz kiválasztani, kik mellé állunk be. Vállalatunk híres a stratégiai kapcsolatokat kialakításáról, hosszú távon gondolkodunk: aki mellett letettük a voksunkat, amellett kiállunk, hiszen a partnereinknek is fontos a stabilitás, a kiszámíthatóság. Úgy is fogalmazhatnék: nem rapid randik között ugrálunk – házasságot kötünk. Éppen ezért megfontoltan választunk, a döntésünket több megbeszélés, átvilágítás előzi meg. A vállalatunk tevékenységéhez mindig jól illett a sport, a vízilabdások mellett tizenegy éve ott vagyunk, de támogattunk korábban olimpiai csapatot, triatlont, Iron Man-versenyt, kosár- és kézilabdát, jéghokit is. Idén először saját nagy sikerrel debütáló futóversenyünk is volt, az E.ON Business Run.
Nem nulláztuk le a fesztiválok, koncerthelyszínek támogatását akkor sem, amikor a pandémia miatt nem tarthattak rendezvényt, segítettünk nekik, hogy azokban a nagyon nehéz hónapokban, években is fennmaradhassanak a kultúra támogatásaként.
Mi a legjobb paloznaki emlékük?
K. Zs.: Nem tudnék egyet kiemelni. Nagyon szeretem a fesztiválon összegyűlő közönséget, mindig találkozom egy-egy régi baráttal, ismerőssel. Paloznakon még az üzleti beszélgetések is egészen más hangulatban zajlanak. Koncertélményből is minden évben akad legalább egy meglepetés, olyan előadó, akit korábban nem ismertem, de erősen hat rám. Emlékezetes volt, amikor világító nyakörveket osztogattunk a kutyatulajdonosoknak: az egész mező tőlük fénylett. Említhetném azt is, amikor zuhogó esőben kisegítettük a körülöttünk ázó közönséget esőkabátokkal, esernyőkkel, a nagy melegben pedig piknikes E.ON-os plédekre ülhettek a fesztiválozók. Igyekszünk a standunkat is úgy alakítani, hogy a legtöbb látogatónak érdekes legyen: tavaly például madár-forma lámpákat vittünk, amelyek hangulatos fényét már messziről lehetett látni. Gyakran tervezünk a gyerekek számára külön területet hintával, játékokkal.
V. O.: Döbbenetes érzés volt az első telt ház. Álltam a közönség mögött a Kool & the Gang koncerten, néztem a bulizókat, láttam, mennyire élvezik. Azon gondolkodtam: „Te jóságos ég, ezt én hoztam össze?” Az érzés, hogy ennyi embert tesz boldoggá, tényleg függővé teszi az embert, hatalmas adrenalinlöketet ad. És ez csak az egyike annak a sok boldog pillanatnak, katartikus élménynek, amelyet kaptam.
Mit várnak idén?
V. O.: Hogy elkezdődjön végre! A viccet félretéve: minden évben nagyon izgulunk, hogy mennyien leszünk, miként alakul a jegyértékesítés – jelenleg a tavalyi eladások felett harminc-negyven százalékkal állunk. Úgy tűnik, senki nem akar lemaradni. Az üzleti szereplők sem: mint Zsuzsa is említette, sokan networking space-ként használják a fesztivált, a közösségi élmény hatására együttműködések indulnak el. Nem érzik erőltetettnek, kényszeredettnek a dolgot, laza közegben tárgyalhatnak. Nem üzletek köttetnek, hanem kapcsolatok épülnek.
A koncertek közül nagyon várom Judith Hill koncertjét. Tulajdonképpen nem is őt várom a legjobban, hanem az édesanyját. Ez az afro-ázsiai művész ugyanis az édesanyjával és az édesapjával játszik egy zenekarban, az anyukája hatvan-hetven év körüli japán nő, elképesztő jelenség, ahogyan áll a lánya háta mögött és játszik a keyboardon. Na, vele nagyon szívesen beszélgetnék!
K. Zs.: Furcsán hangozhat, de minden évben a zárást várom, amikor közösen leülünk, megbeszéljük a tapasztalatokat, megosztjuk egymással az élményeinket, és feltöltődve kezdhetjük tervezni a következő évet.
Nyitókép: Koncert a 2023-as Paloznaki Jazzpikniken (fotó: Mohai Balázs)
Lásd még:
Magyar fókusz az idei Jarasum Jazz Fesztiválon – Négy zenekar képviseli hazánkat Dél-Koreában
„A jazz maga a szabadság” – Interjú Kleb Attila fotográfussal, a JazzFest Budapest alapítójával
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!