
Híd múlt és jelen között
– Új márkakampányt indított a Haydneum
A Haydneum – Magyar Régizenei Központ átfogó márkakampányt indított Régizene új füleknek címmel. A kezdeményezés célja, hogy minél többeknek megmutassa: a régizene élő, izgalmas és sokszínű.
A régizene nem egyszerűen régi dallamok gyűjteménye, hanem olyan megközelítés, amely a zenét korhű hangzásban, eszközökkel és kifejezésmóddal hívja életre. A barokk, a klasszika és a romantika korai szakaszának zenéje egészen másképp szólal meg, ha azon a hangszeren halljuk, amelyre a komponista szánta. A Haydneum koncertjeivel és tevékenységével éppen ezért a hangszerekre, a játéktechnikára, sőt a korabeli előadói szokásokra is figyelmet fordít.
A kampány központi felülete a Haydneum megújult honlapján létrehozott Tudástár menüpont, ahol hangszerbemutató kisfilmek, zeneszerzőkkel és művekkel kapcsolatos érdekes háttértörténetek, valamint a Régizene új füleknek címmel készült Spotify-lejátszási lista is megtalálható. A későbbiekben folyamatosan bővülő Tudástár nem csupán az online felületekről, hanem a fővárosi tömegközlekedési eszközökön és bevásárlóközpontokban található QR-kódos plakátok segítségével is könnyedén elérhető.
A Haydneum – Magyar Régizenei Központ célja, hogy Magyarország XVII. és XVIII. századi gazdag zenei repertoárját korabeli hangszerek segítségével minél többek számára tegye megismerhetővé. „Tudástárunkban e hangszerek történetét, hangzását és sajátosságait mutatjuk be. Mindezen tárgyak nemcsak ritka kincsek, hanem élő források: rajtuk keresztül tapasztalhatjuk meg, hogyan született és hangzott Haydn, Mozart és Liszt muzsikája egykor. De a Tudástár ennél is többet rejt: nemcsak a hangszerek világába kalauzol, hanem a zeneszerzők életébe is bepillanthatunk. Megtudhatjuk, hogyan éltek, milyen történetek inspirálták őket vagy milyen apró titkok bújnak meg műveik mögött. Olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze, amelyekre a legtöbb ember talán soha nem gondolt volna, mégis: közelebb hozzák e korszak alkotóit a ma emberéhez. Tartson velünk és nyissunk együtt ajtót a régizene kincseihez!” – olvashatjuk a Haydneum oldalán.
A Régizene új füleknek című kampánnyal a Haydneum új fejezetet nyit: egyszerre kíván hidat építeni a múlt és a jelen között a műfajra eddig kevésbé nyitott közönség bevonásával, és teremti meg a régizene modern, emberközeli megközelítését.
A Haydneum 2025/26-os évadában is számos régizenei koncerttel, fesztivállal, előadással várja régi és új közönségét.
A nyitókép forrása a Haydneum.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!