
Rekordáron, több mint nyolcmillió fontért keltek el a Dire Straits sztárjának gitárjai a Christie's aukcióján
A bevétel huszonöt százalékát jótékonysági szervezeteknek ajánlották fel.
A Dire Straits együttest alapító Mark Knopfler több mint százhúsz gitárja és erősítője került kalapács alá a londoni Christie's aukciósház árverésén. Knopfler 1959-es Les Paul Standard gitárja rekordáron, 693 ezer fontért (311 millió forint) kelt el.
Az előadóművész azt nyilatkozta, nagyon örül, hogy új zenészek kezébe kerülnek a hangszerek, és annak is, hogy a befolyt összeg egy részéből olyan jótékonysági szervezeteket támogathatnak, amelyek sokat jelentenek számára. A londoni aukción hatvanegy országból érkeztek regisztrált licitálók és vásárlók. Az összbevétel több mint 8,8 millió font (3,6 milliárd forint) volt.
Knopfler 1988-as Pensa-Suhr MK-1 típusú gitárja például jóval a becsült ár felett kelt el, 504 ezer fontért (226 millió forint), annak ellenére, hogy csak 8 ezer fontra becsülték az értékét. A legendás zenész Nelson Mandela 70. születésnapi partiján játszott ezen a hangszeren a Wembley Stadionban. A Red Schecter Telecaster, amelyet Knopfler vásárolt meg 1984-ben a Dire Straits Walk Of Life című slágerének felvételére, 415 ezer fontért (186 millió forint) kelt el, pedig csupán hatezer font volt a becsült értéke.
Knopfler a Solid Rock felvételéhez használt gitárjának értékét hatezer fontra becsülték, de 277 ezer fontért (több mint százmillió forint) adták el. Az 1983-as Les Paul gitár értékét – amelyet Knopfler a Money For Nothing és a Brothers In Arms felvételein használt – 10 ezer és 15 ezer font (4-6 millió forint) közötti összegre becsülték, ám végül 592 ezer fontért (265 millió forint) vásárolták meg.
Az aukció bevételének legalább egynegyedét egyenlő arányban osztják el a Brit Vöröskereszt, a Tusk és a Brave Hearts of the North East jótékonysági szervezetek között. A Teenage Cancer Trust ezzel szemben megkapja a Knopfler 2021-es Gibson Les Paul gitárjából származó teljes összeget, azaz 403 ezer fontot (180 millió forint). A hangszert harminchárom sztár, köztük a néhai Jeff Beck, Ronnie Wood, Sir Brian May, Sting, Sir Ringo Starr és Bruce Springsteen is aláírta. A Christie's aukciósház ezenfelül 50-50 ezer fontot (22-22 millió forint) adományoz mind a négy jótékonysági szervezetnek.
(forrás: BBC News)
Lásd még:
Több mint harmincháromezer tárgy kerül kalapács alá Freddie Mercury egykori otthonából
A nyitókép forrása a youtube.com
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!