Skandináv mecenatúra

A VOLVO Galéria Budapest nemcsak nevében galéria, hanem a mindennapokban is igazi kiállítóteremként funkcionál. A márka alapértékeit tükröző, letisztult svéd dizájn alapján megalkotott kiállítótérben fotográfiai és képzőművészeti kiállítások várják az érdeklődőket. A galériában rendszeresen kiállítási lehetőséghez jutnak fiatal urban-fotósok és elismert képzőművészek is, igyekeznek széles merítést bemutatni a hazai alkotók munkásságából. A kiállítások egyetlen feltétele, hogy a művészek által alkotott tartalmak összhangban legyenek a cég által képviselt értékekkel. Dankovics Beátával beszélgettünk, aki a Volvo marketingvezetőjeként a galéria kiállítási programjáért is felel.

Fotó: Kőrösi Tamás/Volvo Galéria

Hogy jött létre a VOLVO Galéria Budapest, honnan jött az ötlet, hogy egy autószalonban galéria is legyen?

A történet eleje a 2000-es évekre nyúlik vissza. Onnan indul, hogy mi nem csupán gyári tulajdonú márkakereskedés, márkaszerviz és karosszéria-műhely vagyunk, hanem egy barátságos közösség – profi csapattal, családias hangulattal és lenyűgöző környezettel. Mindig is szerettük volna ezt kifejezni a működésünkkel, valami pluszt is adni. 2000-ben a Volvo Cars eldöntötte, hogy olyan márkakereskedéseket hoz létre több helyszínen Európában, amik mind a gyár tulajdonában lesznek. Ezt megvalósították Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban. Az alapvető cél az volt, hogy ne klasszikus bemutatóteremként működjenek, hanem lépjenek túl a hagyományos értékesítési formán, miszerint bejön az ügyfél, körbenéz, kiválasztja az autót, odamegy az értékesítőhöz, aki megírja a szerződést, majd amikor megérkezett az autó, bejön érte és hazaviszi. Ezzel szemben azt az elképzelést fogalmazták meg, hogy a VOLVO-bemutatótermek közösségi térként működjenek, közösségi élet formálódjon bennük. A hozzánk érkező, akár autót jött nézni, akár szervizre vár, az itt eltöltött idejében élményeket kapjon, legyen az egy kiállítás vagy olyan rendezvény, amit a bemutatótérbe szervezünk az ügyfélkörünknek. Az eredeti terv szerint maga az értékesítés úgy történt volna, hogy az értékesítő házhoz megy az ügyfélhez, ott megmutatja az autót, lehetőséget ad próbavezetésre, majd aláírják a szerződést. Amikor megérkezik az adott vevő igényei szerint felszerelt autó, akkor egy másik kolléga kiviszi, és otthon átadja neki. Tevékenységünk üzleti része gyakorlatilag nem a bemutatóteremben zajlott volna, így az a közösségépítés és élményszerzés terévé alakulhatott volna át. Mindegyik kereskedés eldönthette, milyen kulturális vagy szociális értékkel bíró élményt szeretne adni az ügyfeleinek. Lengyelországban például az otthonlét érzetét igyekeztek megidézni, mi viszont a képzőművészet bemutatását és a galéria létrehozását választottuk, amikor 2000-ben a West Endben nyílt egy bemutatótermünk. Azt, hogy az üzleti részt kiemeljük a bemutatótérből, a gyakorlatban sajnos nem sikerült megvalósítani. Szép koncepció volt, de az élet máshogy hozta, ám így is megfér egymás mellett a márkakereskedés és a galéria. A kezdetektől így működünk Magyarországon, és tudomásom szerint rajtunk kívül nincs más VOLVO-márkakereskedés, ahol galéria lenne. Annak idején a West Endben csak egy értékesítési pont, egy bemutatóterem volt, teljesen különválasztva a szerviztől, ám ahogy növekedett a vásárlóerő, úgy nőttük ki a bemutatóterünket. Lépnünk kellett, és a Váci úton ma már bemutatóterem és szerviz dolgozik egy helyen, de a galériát megtartottuk.

Fotó: Kőrösi Tamás/Volvo Galéria

Milyen reakciókat, visszajelzéseket kaptak a galériára az ügyfélkörüktől?

Ügyfeleink leginkább a konzervatív értelmiségiek köréből kerülnek ki, úgy érzem, a legteljesebb mértékig megegyezik a márka és a képzőművészeti galéria célcsoportja. Talán leegyszerűsített vagy sarkos a megfogalmazás, de azt szeretném vele kifejezni, mennyire elfogadják, sőt nagy szeretettel fogadják galériánk tevékenységét. Időt töltenek nálunk, várakoznak a szervizre például, és örülnek, hogy hasznosan használhatják fel azt az órát. Mindig megnézik az alkotásokat, sőt sok műtárgyvásárló is kikerül a köreikből. Érdeklődnek a művészek iránt, sok ügyfelünk szokott eljönni a kiállításmegnyitókra.

Milyen szempontok alapján válogatják a kiállítások anyagát? Kiket állítanak ki, és milyen elv alapján kér fel egy művészt?

Ahogy említettem, elég régóta, huszonkét éve töretlenül működünk, így beágyazódtunk a művészeti élet köztudatába is, mára már nem kell semmit tennünk azért, hogy ránk találjanak a művészek. Rengetegen megkeresnek. A mai napig tartjuk az induláskor megfogalmazott szándékunkat: fiatal, feltörekvő, esetleg még kevésbé ismert, de tehetséges művészeknek adunk teret. Ne feledjük, mi azért nem a szó szerint értelmezett kortárs képzőművészeti galéria vagyunk, inkább teret szeretnénk biztosítani azoknak, akiknek egyelőre kevésbé van lehetőségük megmutatni a festményeiket, szobraikat, művészetüket, gondolataikat. Ők most már ránk találnak, én pedig az általuk beküldött portfólió alapján el tudom dönteni, mennyire lehet összehangolni a cég filozófiájával, a bemutatótermi légkörrel, a Volvóval mint márkával az adott művész világát. Személyes ízlésemben is ugyanazokat a letisztult dolgokat szeretem, amik a márkával is összhangban vannak, ez megkönnyíti a választásaimat. Természetesen az évek során kaptunk szélsőséges megkereséseket, sőt olyat is, amire nem volt könnyű nemet mondani, mert művészeti szempontból értékesnek számított, de nem tehettük ki a VOLVO Galériába, mert összeegyeztethetetlen a cég filozófiájával. Ez egy adott helyzet, figyelnünk kell, hogy amit mi kiállítunk, az illeszkedjen a Volvo arculatába.

Székács Zoltán kiállítása (forrás: volvogaleriamagazin.hu)

Ki az aktuális kiállítójuk?

Székács Zoltán, lírai absztrakt festő. A hajdani alkimistákhoz hasonlítja magát, lelki transzformációkon dolgozik. Nagyon látványos képei vannak, remekül mutatnak a bemutatótér falain.  De tavaly például ugyanígy nagyon szerettem Baranyi Péter fotográfus Dream Sequence (Álomszekvencia) című fotósorozatát is, amely egy zenei diszkográfia által ihletett képsor. A fotós kedvenc zenekara, a Tangerine Dream lemezborítói ihlették a fotókat, fotómontázsokat, amelyre a szerző belső szimbólumai, álmai is kivetültek.

Azt mondta, a szélsőségeknek itt nem lehet teret adni, merthogy a Volvóhoz mint márkához kapcsolódik egy benyomás. Ez azt jelenti, hogy a prémium márka eleganciáját, letisztultságát szeretné visszatükrözni a kiállításokkal?

Ezt próbálom, de azért nem szeretem ennyire leegyszerűsíteni, mert azt is gondolom, hogy teret kell adni a művészi elképzeléseknek is, hadd szárnyaljanak. Tisztelem a művészeket, soha nem mondom meg, milyen legyen vagy ne legyen az alkotás, nekem csak annyi a tisztem, hogy eldöntsem, hozzánk illik-e.

Semmi hasznuk nincs belőle, hiszen teljesen ingyen átengedjük a művésznek a tereinket és az ügyfeleink figyelmét. Nekünk az a „hozam”, hogy galériaként funkcionálhatunk és pluszélményt adunk az ügyfeleinknek.

Baranyai Péter kiállítása (fotó: Kőrösi Tamás/Volvo Galéria)

Sok portfóliót lát. Milyen a személyes viszonya a képzőművészekhez? Mi az, ki az, aki nagyon megfogta?

Nem szívesen emelnék ki senkit, ebben hasonlítok egy „rendes” galériáshoz. Hozzám a megfejthetetlen és megfoghatatlan művészet áll közel, amiben az ember mindig mást és mást fedez fel. Lehet, hogy ez pont az a kategória, ami nem biztos, hogy belefér nálunk. De nem akarok teljesen kitérni a válaszadás elől: a szürrealista irány kedvelői közé tartozom. Az egyik nagy kedvencem Bosch.

Nyitókép: Dankovics Beáta (forrás: Volvo Galéria Budapest)

A cikk a nyomtatott Art is Business magazin 2022. augusztusi számában jelent meg. Szeptemberben Major Sándor László kiállítását tekinthetik meg.