by artisbusiness.hu 2024. Jun 13.

Spinoza-örömzenekoncert, Ünnepi Könyvhét, BFZ-családi nap, Hitler és a nácik – dokumentumfilm-sorozat, „Jó lesz még valamire" kiállítás Szentendrén

– Az Art is Business e heti kulturális ajánlója

Jávori Ferenc Fegya (fotó: Bazánth Ivola)Jávori Ferenc Fegya (fotó: Bazánth Ivola)

Utcai örömzene – Zárókoncert
1074 Budapest, Dob utca 15.
2024. június 13. 17:00

A Spinoza Színház és Kávéház, valamint Erzsébetváros Önkormányzata és a MAZSIHISZ harmadik éve szervez nagy sikerű, ingyenes örömkoncerteket a Dob utcában, a Carl Lutz-emlékműnél. Az idei zárókoncertet Falusi Mariann és Jávori Ferenc Fegya adja június 13-án (csütörtökön) délután 5 órától.

Az esemény ingyenes, ötszáz széket biztosítanak – helyfoglalás érkezési sorrendben.

Esterházy Péter megnyitja a 87. Ünnepi Könyvhetet 2016. június 9-én. Ekkor az író utolsó nyilvános beszédét hallhatta a közönség

Ünnepi Könyvhét
Vörösmarty tér, Vigadó tér, Duna-korzó
2024. június 13–16. között

Idén is megrendezi az év egyik legfontosabb irodalmi eseményét a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése: idén immár 95. alkalommal gyűlik össze a kortárs magyar irodalom színe-java az Ünnepi Könyvhéten, amelyen belül 23. alkalommal szervezik meg a Gyermekkönyvnapokat.

A 95. Ünnepi Könyvhét megnyitó programja június 13-án 16 órakor kezdődik a Vörösmarty téren: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszönti a látogatókat. Ezt követően Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Könyvhetet, majd Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere mond ünnepi köszöntőt. Ezután kerül sor a Szép Magyar Könyv 2023 verseny ünnepélyes díjátadójára. A nyitó nap estéjén Dés László-Dés András és Grecsó Krisztián mutatják be Lányos és fiús apák című előadásukat a Vörösmarty téri színpadon.

A négynapos rendezvényt közel 100 színpadi program, a résztvevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik. A három helyszínen 170 kiállító 150 standdal és több mint 1000 dedikálással várja az érdeklődőket idén.

A megszokott módon elérhető lesz a Könyvhetet kísérő kiadvány, a Könyvheti Prospektus, melynek nyomtatott verziójából a helyszínen, online formában pedig az Ünnepi Könyvhét weboldalán tájékozódhatnak az olvasók az újdonságokról. A Könyvheti Jegyzékre ebben az évben is – a hagyományoknak megfelelően – 2024 januárjától megjelenő, magyar nyelven, magyar szerzőtől származó első kiadású művek, illetve klasszikus magyar nyelvű, magyar szerzőjű művek átdolgozott kiadásai, új adaptációi kerülnek fel.

További információk ITT.

A Budapesti Fesztiválzenekar Zenei vására és családi napja
Aquincumi Múzeum
2024. június 15., 10:30-tól

Ingyenes programokkal várja a családokat a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) az Aquincumi Múzeum és Régészeti Parkban. A programok 10:30-tól 18:00 óráig zenével töltik meg a múzeum napos és árnyas szegleteit – időnként még a termeit is. E különleges napon néhány a koncerteken hallott hangszert is ki lehet próbálni, sőt táncokat, játékokat, finomságokat, de még elektromos autót is.

A BFZ zenei vásárán és családi napján minden órában kamarakoncert kezdődik. Bemutatkoznak a zenekar gyerekeknek szóló koncertformái és kezdeményezései. Akik régóta szeretnének bejutni a mindig telt házas Kakaókoncertekre, most ingyen megtehetik. A gyerekek, akik az iskolájukban nem találkoztak a Zenevár programmal, ezúttal szabadtéren követhetik a Brémai muzsikusok kalandjait. Részesei lehetnek az interaktív Hangszerkóstolónak is, ahol bizonyos hangszereket nem csak kézbe vehetnek, de megkísérelhetik megszólaltatni is azokat, mindebben a BFZ muzsikusai lesznek segítségükre. Talán éppen a családi napon talál egymásra egy zenélni vágyó kisgyerek és a hangszere.

A rengeteg zene mellett a SZETT Egyesület művészei kézműves foglalkozásokat is kínálnak a kicsiknek: pomponkészítést és szövést, de nem marad el a családi rendezvények elengedhetetlen szereplője, a csillámtetkó sem. A nyomozó kedvű gyerekek a múzeum egész területén kereshetik egy zenei tárgyú keresztrejtvény elrejtett kérdéseit.

A családi nap nagyobbaknak szóló koncertkínálata is sokszínűen alakul. Felcsendülnek elegáns barokk művek, elhangzik Dvořák egyik vonósnégyese, és fellép a Fesztiválzenekar kedvelt népzenei triója, Kádár István, Szabó András és Fejérvári Zsolt is, produkciójukhoz néptáncoktatás is csatlakozik. A BFZ ütőhangszeres művészei az egész család számára szórakoztatóan mutatják meg a ritmus erejét, a zenekar rézfúvósai pedig a dzsessz irányába kalandoznak.

Forrás: Budapesti FesztiválzenekarForrás: Budapesti Fesztiválzenekar

A Fesztiválzenekar céges partnerei a fenntarthatósághoz kapcsolódó programmal készülnek. Az AutoWallis két itthon is nagy érdeklődéssel várt kínai elektromos modelljét, a BYD Atto3-at és a BYD Dolphint is bemutatja. Az Eisberg ízletes és játékos programot kínál a gyerekeknek, zöldségekből faraghatnak formákat, és meg is kóstolhatják a legváltozatosabb salátakeverékeket.

A BFZ standjánál a 2024/25-ös évad bérletei mellett már az egyes koncertekre szóló jegyek is megvásárolhatók lesznek, ahogy a búcsúzó jubileumi évad emlékalbuma és a nemzetközileg ünnepelt, új Eroica-felvétel is.

A rendezvény ingyenes.

A részletes programot ITT találják, a Facebook-eseményhez pedig ITT csatlakozhatnak.

Hitler és a nácik – dokumentumfilm-sorozat a Netflixen

A Hitler és a nácik: A gonosz a vádlottak padján ismeretterjesztő sorozat a Führer korai életéről, felemelkedéséről és politikai útjáról a müncheni sörpuccstól öngyilkosságáig. A hat, egyenként egyórás epizód vissza-visszatérő kerete az 1945 őszétől egy éven át zajló nürnbergi per, amelyben Hitler és Joseph Goebbels propagandaminiszter felett már ítélkezhettek a szövetségesek, de még végignézhette a világ, hogy a náci vezérkar a II. világháborús pusztításokat követően egytől egyig ártatlannak vallja magát.

Joe Berlinger rendező akkor határozta el, hogy történelmi sorozatot készít, amikor egy kutatásból kiderült:  az ezredforduló után születettek kétharmada nem tudja, mi történt Auschwitzban. A nácizmusról sok ezer órányi dokumentumfilm készült már, a netflixes produkció többek között az archív felvételek pazar felújításával hozza közelebb a fiatalokhoz a vészkorszakot. Színészek által újrajátszott jeleneteket is beépítettek, amelyek szintén azt a célt szolgálják, hogy minél közelebb érezzük magunkhoz azt az időszakot, amikor a németek egy emberként rajongtak a Führerért.

A Vezért Kozma Károly alakítja, akit az Aranyéletben és a Kojotban is láthatott a közönség, Eva Braun alakját Szilvási Anna, Rudolf Hessét Bergendi Barnabás, Heinrich Himmerét pedig Dankó István formálja meg, de rajtuk kívül is szerepelnek magyar színészek az epizódokban.

Joe Berlinger nagy figyelmet fordított arra, hogy bemutassa, milyen nevetséges, egyszersmind rémisztő jelenség volt a hitleri populizmus és tömegpszichózis, és milyen éles ellentétben áll a felsőbbrendűség elmélete azzal a tragédiával, amit végül a nácik országukra és Európára hoztak.

Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi CentrumFotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum

„Jó lesz még valamire" – Takarékos módi
Ferenczy Múzeum, Szentendre, Kossuth Lajos u. 5.
2024. június 21 – október 06. között, csütörtöktől vasárnapig 10-18 óráig látogatható

Elődeink nemzedékeken át öröklődött mentalitása, a paraszti kultúra jellemző sajátossága volt a takarékos életmód, a tárgyak megbecsülése, használhatóságának meghosszabbítása és az újra felhasználás. A szentendrei Ferenczy Múzeum új kiállítása (kurátora Sz. Tóth Judit etnográfus, muzeológus) e takarékos szemléletmód aktualitását kívánja hangsúlyozni: a paraszti kultúra példáira alapozva kilenc témakörben vezet el napjaink pozitív gyakorlatáig. A természettel együtt élő parasztember ésszerűen használta fel, amit a természet felkínált. Háztartásában nem volt szemét, a szerves hulladék visszajutott a természet körforgásába, minden mást eltettek majdani felhasználásra, mert „jó lesz még valamire”.

A táplálkozás terén jellemző volt a ciklikusság, az alapvető élelem éves beosztása, a takarékos eljárások. Az egykori ételrecepteket is újra felfedezhetik a kiállítás látogatói.

Az öltözködést az ünnepi- és köznapi öltözködési rend, a ruházat megóvása jellemezte. A megkopott darabokat módosult funkcióban viselték, ameddig lehetett. Ha elszakadt, kilyukadt, elromlott valami, igyekeztek megjavítani. A használati eszközök, textil-félék életének meghosszabbítására szolgáló javítási módok a mindennapi tevékenységhez tartoztak, a stoppolást, foltozást, varrást maguk, a talpalást, drótozást edényfoltozást specialisták végezték.

Fedőtartó újrahasznosítva (fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeum)Fedőtartó újrahasznosítva (fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeum)

A háztartás régi, divatjamúlt vagy hibás tárgyait, ládát, edényfélét tovább használhatták más funkcióban is, de elsősorban az alapanyagok újrafelhasználása volt a jellemző. Rongyszőnyeg, parasztszoknyából varrt ruha, fadarabokból életre keltett eszközök, játékok tartoznak ide, a gépek, technikai eszközök elterjedésével pedig azok alkatrészei. Az újrafelhasználás témakörében nem hagyható figyelmen kívül a „mindenre jó” műanyag, ami elterjedésekor különlegességnek, hasznos anyagnak bizonyult a falusi portán.

A takarékos szemléletet a fogyasztói társadalom értéktelenné, szükségtelenné degradálta, mára viszont létfontosságú, egyre inkább követendő minta. A kiállítás minden egységében helyet kapnak a jó gyakorlatok, napjaink pozitív példái. A kiállítás az érdeklődő felnőtteket aktívan bevonja a tárlat gyarapításába és megszólítja a gyerekeket is.

A Ferenczy Múzeumi Centrum anyagán túl megyei intézményektől, magánemberektől kölcsönzött tárgyak, valamint fényképek, filmek, tárgytörténetek, QR kódos információk színesítik a tárlatot.

A kiállításhoz – megnyitója június 20-án, csütörtökön, 18:00-kor lesz – számos program kapcsolódik. Június 22-én, szombaton, a Szentendrei Múzeumok éjszakáján 19:00-tól Játékok újragondolva címmel ismerkedhetnek majd kicsik és nagyok a gombfocival, papírgyöngy-készítéssel, ifonaljátékkal, de praktikus, takarékos tippeket, recepteket is elsajátíthatnak. Később, 20:00-tól Sz. Tóth Judit kurátor tart tárlatvezetést.

Augusztus 31-én, szombaton, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon hasznos ötletekkel várják az érdeklődőket, amelyeket a divatban és a konyhában tudnak hasznosítani, de a szervezők készülnek madárijesztő öltöztetéssel is. 

Szeptember 5-én, csütörtökön 11:00-kor kurátori tárlatvezetés lesz a Szenior Csütörtök alkalmából.

Szeptember 15-én, vasárnap 10:00–12:00-ig kreatív alkotó délelőttöt tartanak családoknak, míg szeptember 28-án, szombaton, 16:00-tól Múzeumi mesék címmel önismereti foglalkozás lesz, Nagy Luca meseterapeutával (a foglalkozásra 18 éven felülieket várnak).

További információk ITT.

Nyitókép: BFZ-családi nap (fotó: Nagy Attila)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!