Stílus és státusz 

Bősze Ádám legújabb könyvében, a Mozart bikiniben című kötetben azt vizsgálja, hogyan változott a zenészek öltözködése a zenetörténet során, és miként vált a viselet személyes üzenetté. A szerző mesélt a könyvsorozat születéséről és sikereiről, a kiadás gazdasági vonzatairól, valamint arról, miért vállalta az idei Art is Business Díjátadó házigazdájának szerepét, és hogy milyennek látja a piactalanság és a vállalati támogatás hatását a mai komolyzenei életben.

A Mozart bikiniben címmel megjelent legújabb könyve egy sorozat harmadik része. A Nagy zenészek, nagy szerelmek a komolyzenei szereplők szerelmi életéről, a Muzikális bestiák a zeneirodalom különleges lényeiről, a legutolsó pedig a zeneszerzők öltözködési szokásairól szól. Miért erre a témára esett a választása?

A kiadó a második könyv után írt, hogy olyan szépen fogynak a példányok, hogy szeretnének egy harmadikat is. Kértek tőlem öt ötletet, azokból választották a Mozart bikinibent. A három könyv mindegyike egy előadássorozatból született. Évekkel ezelőtt a Művészetek Völgye kért fel három előadásra, ekkor olvastam a Mozart család piperkőcségéről, ami nagyon felvillanyozott. Úgy gondoltam, egészen egyszerűen már önmagában olyan téma, amivel népszerűsíteni lehet a zenetörténetet egy olyan fesztiválon, mint a Művészetek Völgye. Az kezdett érdekelni, hogy miként változott a zeneszerzők, illetve a zenészek státusza a zenetörténetben, és ez mennyiben jelent meg a viseletükben. Azt gondolom, a Mozart bikiniben kevésbé divat-, sokkal inkább szociokulturális történet. A könyvben bemutatom, hogy a felvilágosodás végéig a zeneszerzők többnyire a státuszuk szerint öltöztek, a romantikától kezdve azonban a viseletük is személyes üzenetté vált. Ezért szerepel benne Liszt, Wagner, Clara Schumann és Satie is. Nem tudományos ívet akartam felrajzolni – a téma inkább egy új lencse, amin keresztül a zenetörténetet néztem.

Mennyire profitábilis a kiadás? Jó eladási számokkal szerepelnek a kötetek más könyvekhez képest?

Meg merem kockáztatni, hogy a klasszikus zenei, zenetörténeti könyvekhez képest jók az eladási számok. Úgy tudom, hogy a Nagy zenészek, nagy szerelmekből körülbelül tizennégy ezer példány készült.

Az én fő műfajom az előadás volt. Úgy gondoltam, hogy a könyvek jól népszerűsítik majd az előadásaimat, de anyagilag egészen másképp sült el a dolog. Hiszen amellett, hogy PR-ban is sokat hozzátesznek a brandhez, a vállalkozás kiegészítői lettek: minden előadásra viszem a könyveimet, dedikálom, árusítom azokat. Tehát az előadás és a kötetek egymást erősítik, és van jogdíj elszámolás is, amikor a kiadó fizet, szóval sokkal sikeresebb lett anyagi szempontból, mint vártam.

Forrás: Libri

Kiknek szól a legújabb könyve?

A könyv azoknak szól, akik szeretik az előadásaimat. Az a célom, hogy megmutassam: a zenetörténet páratlanul gazdag, és olyan figurákkal van tele, akik egyik oldalról nézve abnormálisak, másik oldalról pedig hasonlóak hozzánk, mi mégis félistenekként kezeljük őket, hiába nem voltak azok. Hogy közelebb kerüljünk hozzájuk, a könyvben szereplő QR-kódok segítségével a zenéjükbe is bele lehet hallgatni.

Szeretném közelebb hozni az olvasókhoz a komolyzene gazdag világát, amelynek csak egy aprócska szeletét ismerjük.

Mivel a kiadó ösztönözte az előzőek folytatására, és a könyvben is utalt rá, adódik a kérdés: számíthatunk következő kötetre is?

Igen, következő év szeptember végén jön ki a Nagy zenészek, nagy szerelmek 2. Emellett a kiadóval egy új könyvre is szerződtünk, ami tavasszal jelenik meg, és adott városok zenetörténetét mutatja be. Nem átfogó történetként, hanem nyolc-tíz zenetörténeti sétán keresztül: útvonallal, térképpel, QR-kódokkal és zenékkel. Bécsben például az olvasó választhat, hogy Mozart vagy Schubert életét követi, majd elindul a kétórás sétára, és közben akár hallgathatja a zenéjüket is.

Sorozat készül abból is?

Lesz egy első kötete, az biztos. Ráadásul a kiadó várakozása szerint egy ilyen sétás útikönyvnek nagyobb esélye van arra, hogy idegen nyelven is megjelentessék. De majd meglátjuk, ez még a jövő zenéje.

Miért döntött úgy, hogy elvállalja az idei Art is Business Díjátadó házigazdájának szerepét?

Eleinte nem voltam biztos benne, hogy vállalom, mert a klasszikus műsorvezetést már magam mögött hagytam. De mivel megbeszéltük, hogy nem hagyományos műsorvezetői szerepről van szó, hanem azt a saját stílusomra alakíthatom, elvállaltam. Az Art is Business és a díj szemlélete közel áll a gondolkodásmódomhoz, és örülök, ha akár egy kis részem is lehet benne. Veszélyesnek látom ugyanis a zenei életben a piactalanságot: bár az állami támogatás kiemelkedő, ez könnyen elkényelmesítheti a művészeket és eltávolíthatja őket a közönségtől.

A zenetörténetben mindig meghatározó volt a közönség szerepe. A popzenében, ha valaki négy ember előtt játszik, azon gondolkodik, mit kell változtatnia, hogy legközelebb többen legyenek – a klasszikus zenében ez a visszacsatolás gyakran hiányzik, mert nem a jegybevétel jelenti a fő szempontot. A piac visszaszorulása szerintem a kreativitás ellaposodásához vezethet, ezért tartom fontosnak az Art is Business törekvéseit, amelyek az üzleti gondolkodást és a művészetet igyekeznek összehozni.

Hogyan látja, milyen szerepe lehet az Art is Business Díjnak?

Azt gondolom, megerősítő szerepe lehet, ha egy cég új irányba fordul azzal, hogy a kultúrát támogatja, illetve a kulturális élet résztvevőjének is, ha az államon kívül, mástól is kap díjat. Szerintem ez az elismerés a cégek és a művészek számára is frissítő. Nagyon remélem, hogy az Art is Business hosszú távon kitart, és komoly presztízsre tesz szert.

Bősze Ádám előadást tart (forrás: Haydneum)

Mit gondol a vállalati kultúratámogatásról? Van-e személyes tapasztalata vele? Mit lát itthon a komolyzenei szférában, és a nemzetközi színtéren? 

Nyugaton a vállalati kultúratámogatás teljesen más: az újévi bécsi koncertet például hosszú évek óta a Rolex támogatja. Ez presztízst jelent a cégeknek, és lehetőséget teremt arra, hogy büszkén hirdessék: ők támogatták a produkciót. Régen – a reneszánsz idejétől kezdve – a főurak lovagok helyett már művészeket gyűjtöttek maguk köré, ez a reprezentáció része volt.

Szerintem sokkal inkább a művészek felelőssége a szemléletváltás: ma a tehetség önmagában már nem elég. Magyarországon a Budapesti Fesztiválzenekar remek példát mutat ebben. A cégek esetében is ismerek példát Pécsről, ahol bérletekkel vagy páholyokkal támogatják a zenekart. Időnként a közösségi médiában megosztom más zenei projektek gyűjtését, és előfordul, hogy magánszemély vagy cég jelentkezik – szerintem ez elsősorban kapcsolat és megszólítás kérdése. Saját projekteket, például az antikváriumban [Bősze Ádám Zenei Antikváriuma – a szerk.] rendezett koncerteket a közösségi médiában is megosztom, és a bevétel nagy részét a művészek kapják. Ez számukra visszajelzés is: a közönség jelenléte és érdeklődése segít, hogy elgondolkodjanak a saját munkájukról.

Lát-e felelősséget a komolyzenészek részéről a tudatosabb önmárkaépítésben?

Szerintem mindenkinek saját magával van felelőssége. Az én baráti körömben – ez nem egy reprezentatív felmérés – alapvetően at a gondolkodás él, hogy „engem tartson el az állam”. Ezt egyébként Schubert mondta először. Ezek valós dolgok, én csak a veszélyét látom. Budapesten például van nyolc szimfonikus zenekar, amelyek túlnyomó többségében valamifajta kormányzati vagy önkormányzati támogatásból tartják fenn magukat. És a szimfonikus zenekar nem olcsó műfaj.

A könyvben ír arról, hogy Mendelssohn és színész barátja, Eduard Devrient szponzorszerző körútra indultak, hogy a Máté-passiót nyilvános hangversenyen előadhassák. Kérem, meséljen hasonló példát a komolyzene történetéből!

A szponzoráció klasszikus példája, amikor magas rangú mecénások fizettek dedikációkért: Beethoven például második szimfóniáját Lichnowsky hercegnek ajánlotta – ez anyagi tranzakció volt. Ma is elképzelhető, hogy egy koncertet vagy művet egy cég támogat, de a komolyzenei világban ez gyakran negatív megítélés alá esik. A dedikáció ugyanúgy szponzorációs forma, mint a logó és roll-upok kihelyezése; az utóbbiaknál azonban szerintem léteznek kifinomultabb és kreatívabb megoldások. Én az Art is Businesstől is ezt várom: a szponzorációk új, akár művészi megoldásait.

Nyitókép: Bősze Ádám (fotó: Szécsi Noémi)

Lásd még:

„Mindenben ott az öröm lehetősége” – Beszélgetés Hollerung Gáborral

Híd múlt és jelen között – Új márkakampányt indított a Haydneum