by Szakszon Réka 2023. Nov 25.

Svédek Budapesten: Raoul Wallenberg és az északi együttműködések nyomában

Svéd popzene, krimik, filmek és Greta Thunberg mozgalma – a világ számos pontján, többek közt Magyarországon is ezek az összetevők jutnak először az emberek eszébe a svéd kultúra receptjéről.

„Több nemzetközi rangsor alapján a svédek az elsők közt vannak, ha jólétről, nyitottságról, innovációról, esélyegyenlőségről, társadalmi felelősségvállalásról vagy fenntarthatóságról van szó, ami részben a svéd kultúra térnyerésének és jelentős globális hatásának is köszönhető” – mondja Tánczos Edina, Svédország Nagykövetségének kulturális referense.

2023 januárja és júniusa között Svédország látja el az EU Tanácsának soros elnökségét, ami jó lehetőség arra, hogy egy ország jobban megmutathassa magát. Ebből az alkalomból a svéd követség kerekasztal-beszélgetéseket, filmes programokat szervezett a Millenáris Parkban található Európa Ponton, a nagykövet egyetemi előadásokat tartott és az EU-s országok misszióvezetőivel vidéki helyszínekre is ellátogatott. Ez az időszak tehát kifejezetten gazdag volt diplomáciai, közéleti és kulturális eseményekben, de a svéd-magyar közös projektek, együttműködések az év további részében is folyamatosak. „A nagykövetség igyekszik ápolni a hagyományokat és megismertetni a svéd ünnepek különleges hangulatát a szélesebb közönségréteggel: júniusban nyári napfordulós kerti ünnepségre invitáltuk, decemberben pedig Luca-napi kulturális műsorra hívjuk partnereinket és az érdeklődőket” – mesél programjaikról a kulturális referens. „Több követségi, főként a tizenéveseket megszólító kezdeményezés épül Raoul Wallenberg élete köré: a Kocka-projekt és a Fiatal Kurázsi-díj (Young Courage) keretében a diákok kreatív alkotásaiban és bátor fellépésében jelenik meg a zsidók ezreit megmentő svéd diplomata szellemisége és bátor kiállása.”

A svéd követség logója gyakran feltűnik népszerű magyarországi filmes, fotós, zenei és könyvfesztiválokon: évek óta támogatják a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF), a HumenFilmfesztiválon és a Margó Irodalmi Fesztiválon részt vevő svéd alkotásokat. Egy-egy svéd darab kapcsán pedig a Vígszínházzal (Nem vagyok Miriam), a Rózsavölgyi Szalonnal (Diplomácia) és a Momentán Társulattal is volt már példa együttműködésre.

Svédország előszeretettel fog össze északi szomszédjaival, Dániával, Norvégiával és Finnországgal közösen is szervez kulturális programokat Budapesten. Az egyik legismertebb ezek közül a Skandináv Filmfesztivál, amit 2023 őszén már 10. alkalommal rendeznek meg: premier előtti és különleges vetítésekkel hozzák el a legújabb filmjeiket az Art+ Cinema termeibe. 

Bár önálló svéd kulturális intézet nem működik Budapesten – ilyen Európában jelenleg csak Párizsban található – a svéd kultúra közvetítésének kedvelt helyszíne a „Magyarország legészakibb pontjaként” emlegetett, IX. kerületi Kinizsi utcában található, 2003-ban alapított Skandináv Ház. Elsősorban nyelvtanfolyamok, valamint kulturális és ismeretterjesztő programok (előadások, koncertek, filmvetítések, nyelvi klubok, könyvbemutatók, városi séták, kvízestek, gyerekprogramok) szervezésével foglalkoznak. Meghívásukra svéd írók, környezetvédők, várostervezők vagy éppen egy svéd lelkész vagy DJ is ellátogat Magyarországra, ezzel segítve a svéd értékek és mentalitás megismerését. Fennállásuk 20. évfordulóját ünnepelve idén a Skandináv Ház különleges szülinapi programokkal is készül: májusban az irodalom volt, ősszel a fenntarthatóság és az építészet lesz a fókuszban. Facebook és Instagram oldalukon rendszeresen hírt adnak svéd vonatkozású programjaikról, legyen szó irodalmi vagy gasztroprogramról, várostörténeti sétáról vagy improvizációs színházról.

Programjaik mellett 2017 óta Észak címmel negyedévente megjelenő tudományos és kulturális folyóiratot adnak ki, 2022-ben pedig Ø (kiejtése: ő, dánul szigetet jelent) néven könyvkiadót is létrehoztak, ami az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő skandináv irodalom szigete szeretne lenni Magyarországon.

Bár viszonylag kis létszámú svéd közösség él Budapesten, mégis több, a kultúra és a közélet területén ismert szereplő rendelkezik svéd gyökerekkel vagy családi kötődéssel. Berzsenyi Bellaagh Ádám a budaörsi Latinovits Színház fiatal igazgatója Stockholmban született, magyar származású színházi rendező, aki gyerekkorát Svédországban és Magyarországon töltötte. A svéd gondolkodás és értékek kiváló szóvivője Árvai Péter svéd-magyar üzletember, a Prezi társalapítója és ügyvezető elnöke, valamint a Bridge Budapest és a We Are Open civil szervezetek egyik alapítója. De Budapesten alkot és él Antonia Vai svéd-magyar énekes, zenei producer, aktivista, kulturális munkás és podcaster is. És érdemes Peter Grundberg nevét is megemlíteni, aki a Brody House és a Brody Land társalapítója, a budapesti kreatív alkotó közösséget támogatni kívánó brit-svéd alapító duó svéd származású tagja.

A cikk a Birth of a Metropolis című kiadványban jelent meg, amely az Art is Business és a Budapest Brand partnerségével valósult meg a Budapest 150 ünnepi sorozat részeként. 

Lásd még:

Könyvek, fesztiválok, biciklik: egy csipetnyi Hollandia Magyarországon

Kis közösség – nagy múltú kultúra

Olasz temperamentum Budapest vérkeringésében

Minden kultúrafogyasztó számára komfortos: FUGA

Ahol összeér a múlt a mával: Néprajzi Múzeum

Budapest tereiben járni időutazás

Régi idők földalatti tanúja

„Olyan zenéket hallhattunk ott, amelyeket addig soha”

„Városi falu” – A legfontosabb nép- és világzenei helyszín

A magyar hangversenyélet és zenei oktatás fellegvára

Liszt Ferenc Zeneakadémiája

Unikális kulturális központ a város szívében

Világszínvonalú koncertterem, jazzklub és zenei információs központ egy helyen

Színházak városa

„Nagyon kevés olyan helyet találni, mint amilyen Budapest”
– Interjú Mundruczó Kornéllal

Európában nincs hasonló hely – A Gólem Színház

Baruch Spinoza szellemében – A Spinoza Színház

A38: Az egykori kőszállító uszályból lett koncerthajó

Az egyik legkülönlegesebb koncerthelyszín ott található, ahol nem is gondolnád

„Külön kis világ, amely mindig más volt, mint az ország maga”

„A magyar kultúrából táplálkozom”

Q Contemporary – kulturális híd a budapesti Champs-Élysées-n

„Buda és Pest olyan, mintha egyszerre két helyen élnél, de egy városban”

Kassák Múzeum: Álomgyűjtők és kísérleti filmek az avantgárd jegyében

Mixát – kulturális mixerek bázisa a Mikszáth térnél

„Nekem Budapest kisvárosok békés együttélését jelenti”

New York Café: egy szelet magyar irodalom a világ legszebb kávéházában

Budapest Jazz Club – Grammy-díjas óriások fellegvára régi, nyitható tetővel

„Már akkor tudtam, amikor először megláttam, hogy itt kell Wagnert játszani” – Beszélgetés Fischer Ádámmal

Műfajokon átívelő kulturális olvasztótégely, amiért érdemes elhagyni a belvárost

A táncművészet otthona

„Bár Budapest európai város, mégis érződik rajta a keleti fűszer”
– Beszélgetés Kőszeghy Flórával

Art Quarter Budapest: sörfőzdéből lett kortárs művészeti központ

Toldi mozi – minden nap olyan, mint egy alternatív filmfesztivál

„Az igazi kihívás mindig festés közben történik”
– Interjú Szűcs Attilával

Szemrevaló galériák Budapesten

„A városnak te vagy a kovásza”
– Street Art Budapesten

Kulturális kalandok kavalkádja a Bartók Béla Boulevard-on

Kávéházi kultúra a magyar irodalom nyomvonalán

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a független alkotók és produkciók befogadója
– A Házban ma már havi negyven-ötven előadást tartanak négy játszóhelyen.

Madaras Gergely a „budapesti arany háromszögről”, ahol minden sarkon akad zenéhez kapcsolható dolog

Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben

Trafó – színház a senki földjén

A díva a boldogító igent is az Operaházban mondta ki
– Interjú Rost Andreával

„Azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet”

Fürdőző Budapest

Budapest, a kávéváros

Budapest, a szórakoztató város

Nemzeti művészet

Az új korszak mecénásai

Társas körökkel a kultúráért

Ipari fejlődés

Új lehetőségek a tömegközlekedésben

Építészeti megújulás

Budapest születése

Budapest a múltból táplálkozik, de a jövőbe tekint

A képek forrása a Svéd Nagykövetség.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!