Színház, kávéház és sok minden más

Sándor Anna húsz éve nyitotta meg a Spinozát a Dob utcában, amit ma már nemcsak a környéken, hanem Budapesten, az országban és külföldön is sokan ismernek. A bejárat fölé az van kiírva, hogy kávéház és színház; de sok minden más is: kabaré, koncertterem, mozi, előadóterem, klub, összefoglalóan olyasfajta közösségi tér, aminek a kialakítására az alapító mindig vágyott. Az évforduló kapcsán egy könyvet is megjelentetett az Ab Ovo Kiadónál, Az én Spinozám címmel. Munkásságáért megkapta – többek közt – a Pro Cultura-díjat, a Fehér Rózsa-díjat, a Scheiber Sándor-díjat, a Mazsike díját, a Pro Nederlandistica Hungariae díjat, a holland kultúra népszerűsítéséért a holland király az Orániai-Nassaui rend lovagkeresztjével tüntette ki. A Mazsike díjának átadásakor Bóka László, az egyesület elnökségi tagja a következőket mondta laudációjában: „Mára a Spinoza megkerülhetetlen lett. És az Sándor Anna is. Amit ő tett a kultúráért, ezen belül is a zsidó kultúráért, ahhoz másoknak legalább három életre van szükségük.”

Sándor Anna (fotó: Fábián Évi)

Látta még az itteni péküzemet?

Nem, hiszen az még a háború előtt-alatt működött. Amikor én meg akartam venni, akkor a hely épp cukorkaüzemként funkcionált. De az üzem csődbe ment, így kerülhettem képbe. Elmentem egy ingatlanügynökhöz, ő mutatott pár helyiséget, többek közt ezt.

Az, hogy színházat csináljon, eszébe jutott korábban?

Nem. Huszonvalahány éve Hollandiában éltem és épp mindenféle változás történt az életemben. Az ottani munkám kezdett lecsengeni, a gyerekek felnőttek, én pedig valami újat akartam kitalálni. Az első kérdés az volt, hogy hol, Amszterdamban vagy Budapesten. Azt mondtam, én itt, Magyarországon jobban érzem magam. Ha tudom, hogy ez lesz ebből az országból…

Vári Évával (Rose) 2013-ban (fotó: Herbszt Véner Orsolya)

A második kérdés az, hogy mit. Nem a színház volt az első, amit akartam. Három ötletem is akadt, az volt bennük a közös, hogy mind a három komoly tőkét igényelt. Azért választottam végül a színházat, mert úgy gondoltam, ha nem sikerül – mert ezzel is számolnom kellett –, az ingatlan azért megmarad. Hozzákezdtem a szervezéshez, tökéletes hályogkovácsként. Sem a színházhoz nem értettem, sem a vendéglátáshoz, sem az üzlethez – csak ehhez a háromhoz. Ha a tíz százalékát tudtam volna annak, amit most tudok, nem mertem volna belevágni. De nem tudtam semmit.

Szerencsére.

Szoktam is mondani, hogy a legnagyobb tőkémnek a nemtudásom számított. De nem bánom, hogy belevágtam. Még akkor sem egy színház volt az elsődleges célom, hisz eredetileg nem vagyok művészember, közgazdászként végeztem. Két erősségem van: tudok közösséget teremteni és megtartani, valamint – ez furcsán hangzik, tudom – komoly újságírói és pedagógiai vénám van. Szeretek közösségeket kialakítani, szeretem átadni, amit én tudok, és szeretem megteremteni annak a lehetőségét, hogy más is átadhassa, amit ő tud.

Gyabronka Józseffel (Herzl – Max Nordau) 2015-ben (forrás: Facebook)

Honnét lett pénze belevágni?

Volt valami saját tőkém, ez kiegészült egy komoly banki hitellel és baráti kölcsönökkel. Még ma is akadnak tartozásaim! De még azt sem tudtam, hogy a saját tőke és a banki hitel aránya szorosan összefügg. Egy kezdő vállalkozó sok mindennel nem számol. Ráadásul az első pár év veszteséget termelt. A marketinget is ki kellett találni.

Azt akarja mondani, hogy a Spinoza ma nyereséges?

A színház nem. Nem is lehet az. Van hatvan-hetven szék, azokból telt ház esetén is csak annyi pénz jön be, hogy ki tudom fizetni a színészeket, a technikust, az ügyelőt és a ruhatárost. Egy ilyen kis színház eleve nem lehet nyereséges, ahhoz legalább kétszer ennyi férőhely kellene. De azt gondoltam, ez nem baj, az előtérben lesz egy jól menő vendéglőm, annak a bevételéből majd fenntartom a színházat. Csak ez nem olyan egyszerű…

Esterházy Péterrel 2016-ban (forrás: Facebook)

Amikor elindította a vállalkozást, azt gondolta, hogy a színház is nyereséges lesz?

Ennyire naiv nem voltam.

Itt rögtön az elején megkérdezem: a rezsiárak drasztikus emelése miatt nem kell-e majd lehúzni a rolót?

Ez mindig fenyeget, de azt kell mondanom, hogy a rezsiárak emelkedése nem is a legnagyobb gondunk. Nincs állandó támogatásunk, legfeljebb egy-egy produkcióhoz kapunk anyagi segítséget. Ennek ellenére igyekszünk alacsonyan, négyezer alatt tartani a jegyárakat. Tán a legolcsóbb színház vagyunk Pesten. A kávéházat nem tudjuk minden nap kinyitni, de ennek elsősorban a pincér- és szakácshiány az oka. Úgyhogy egyelőre tervezünk és bizakodunk, de tény, hogy a roló lehúzása is benne van a pakliban.

Spinoza – örömzene (Fotó: Bazánth Ivola)

A Spinoza név az ön ötlete volt?

Az enyém. Három szempontom volt. Mivel száz évet éltem Hollandiában, először a holland kultúrát akartam idehozni, annál is inkább, mert talán Hollandia az egyetlen EU-s tagország, amelyik nem tart fenn külföldi kulturális intézeteket. Gondoltam, akkor én ezt megcsinálom. Itt vagyunk a zsidónegyedben, ezért a zsidó kultúrát is be akartam hozni. A legfontosabb pedig, amit meg akartam honosítani, a nyílt, szabad szellem. Spinoza holland, zsidó és szabad szellemű volt.

Ki is közösítették az amszterdami zsidók.

Ez nagy téma. Nem volt istentagadó, de azt kijelentette, hogy az Istentől nem kell félni. Ami a város vezetőinek is sok volt, hisz' ha az Istent sem kell félni, akkor senkit sem kell, ők pedig félelem nélkül nem tudnak rendet tartani.

Fotó: Bazánth Ivola

A ház falán van egy emléktábla…

Én csináltattam!

Ez magától értetődik! Szomorkodik a könyvében, hogy kevesen olvassák el a rávésett jelmondatot: „A lelkeket nem fegyver győzi le, hanem a szeretet és a nemeslelkűség.” Amiből azért látszik, hogy Spinoza a tizenhetedik században élt. Ma már ebben nem lehet hinni. A mondatban van valami ódon naivitás, amit egyébként őszintén irigylek.

Nem vagyok filozófus, számomra Spinoza messze nem egyszerű olvasmány. De nagy gondolkodónak és nagy embernek tartom, még ha nekem mindig furcsa is kicsit az az ember, akinek nincsenek személyes kapcsolatai, közeli barátai, szerelmei. Naivitás ide vagy oda, párbeszédet folytatni és szeretni mindig érdemes.

Úgy tudom, akadtak tanítványai, sőt barátai, halála után ők jelentették meg a Hátrahagyott műveket. Ami biztos, hogy Rembrandt kortársa volt a tizenhetedik században, önök pedig még 2013-ban összehozták őket egy darabban.

Ami, ahogy a plakáton neveztük, egy „játékos opera” volt, én írtam a szövegét, a férjem, Henk Nieland zeneszerző a zenéjét. Spinoza és Rembrandt százötven méterre laktak egymástól, de nagyon valószínű, hogy soha nem találkoztak. Rembrandt ellen csődeljárást indítottak, mert nem fizetett adót, azon az alapon, hogy ő Rembrandt, sokan miatta jönnek a városba. Nagyon jellemző a holland mentalitásra, hogy a város vezetői erre azt mondták neki: ha te nem fizetsz adót, a másik polgár sem fog, mi pedig nem fogjuk tudni a várost fenntartani. Rembrandt sem tudta az életét megoldani, a házát és a gyűjteményeit el is árverezték, de még így sem volt képes kifizetni az adósságait.

Forrás: Facebook

A férje miként fogadja az ilyen feladatokat? Mert kapott még néhány hasonlót…

Boldogan.

Ezt majd hazafelé kibontom… Azt jól tudom, hogy miatta költőzött Hollandiába? Végül is hány évig élt ott?

Miatta, igen. És huszonöt évet töltöttem az országban. Úgy is mondhatnám, hogy egy negyedszázadot, de az nagyon rémisztően hangzik.

Nekem nagyon tetszik a Spinozában, hogy többfunkciós hely, sőt talán elsősorban nem is színház, hanem közösségi tér, ahová napközben is be lehet ugrani, és ahol tanulni is nagyon sokat lehet.

Én is így gondolom. Több mint száz Popper Péter-előadás, több mint száz Heller Ágnes-előadás, száz Gábor György-előadás, ötven Ungvári Tamás-előadás van mögöttünk. Az előadások után mindig lehetett és lehet kérdezni. És száz Bächer Iván-féle politikai kabarénk is volt! Vérzik a szívem, hogy ezeket nem vettük fel, most lenne egy remek archívumunk. De erre már végképp nem jutott pénz. Egy idő óta Balázs Gábor filozófiatörténész is visszatérő vendég.

Fotó: Bazánth Ivola

Vannak olyan látogatóik, akik megállnak az étteremnél és nem mennek tovább?

Főleg a külföldiek. Nekik ki is találtuk a Klezmer péntek vacsorával című sorozatot… El kell fogadnom, hogy nem mindenki kíváncsi ránk, az alattunk működő Lámpás fiatalokból álló törzsközönségét sem tudtam meghódítani. De a húsz év során kialakult egy összetartó, főleg idősebbekből álló baráti körünk, sőt közösségünk. A címjegyzékünk ötezernél több névből áll. És ez a közösség a közös fájdalom közös feldolgozására is igényt tart, így, együtt búcsúztunk el Popper Pétertől, Bächer Ivántól, Heller Ágnestől.

Tulajdonképp mi a színház filozófiája?

Klasszikusokat nem adunk elő. Shakespeare-t, Molière-t szerencsére sok helyen láthatnak. Bulvárdarabokat, nyugati sikerdarabokat sem. Alapvetően hazai, kortárs ősbemutatókat tartunk; egyik sem lehet hosszabb egy óránál. Bemutattuk Örkény munkaszolgálatos és a táboruk felszabadulása után egy nappal meghalt barátjának, Vándor Lajosnak Fagypont alatt című darabját, újabban Nógrádi Gábortól a Szerelmünk, Sisit Gubík Ágnessel, Lackó Gábortól az Írd újra, Shakespeare!-t Cserna Antallal. Játszunk kabarét, zenés műsorokat. És játszunk tandrámákat, amik azokról a nagy magyar zsidókról szólnak, akik valami jelentőset hoztak létre, de vagy azt nem tudják róluk, hogy magyarok, vagy azt, hogy zsidók. Nekem fontos az ismeretterjesztés, a szórakozva tanítás. Beszéltünk-beszélünk Herzl Tivadarról, Joseph Pulitzerről, Ferenczi Sándorról, Kálmán Imréről, Robert Capáról… A legújabb, az Albina, Kertész Imre első feleségéről szól, a szöveget Csákányi Eszter olvassa föl. De lesz bemutatónk Latabár Kálmánról is.

A Herzl alkotói: Makranczi Zalán, Forgách András, Hajdú László, Sándor Anna és Gyabronka József 2015-ben (Forrás: Facebook)

Ezeknek a tandrámáknak egy részét ön írta, a Herzl kedvéért még Tel-Avivba is elment, hogy nyugodtan dolgozhasson.

Ez életem nagy ajándéka volt magamnak. Minden darab előtt kutatok, rengeteg anyag gyűlt össze. Amikor Herzlről is összeszedtem mindenfélét, azt mondtam, most két hónapra kimegyek Tel-Avivba, kiveszek egy kis lakást és ott írom meg a darabot. Öt percre laktam a tengertől, reggel leszaladtam fürödni, napozni, aztán mentem haza az én két pasimhoz, mert Max Nordaut is belekomponáltam a műbe… Tudja, hogy itt született a Dob utcában?

Tudom. Az ön könyvéből… Egész pontosan a Dob utca és a Síp utca sarkán, 1849-ben… Felnőttként Párizsban élt és nagy része van, ahogy Herzlnek is, a cionista mozgalom kialakulásában.

Néztem Tel-Avivban a járókelőket és magamban mondogattam nekik: „Épp arról írok, miként lett nektek országotok!”

Gondolta volna Amszterdamban, hogy darabokat fog írni?

Nem. Kicsit rosszul is érzem magam attól, hogy túl sok helyen szerepel a nevem. Semmi írói ambícióm nem volt! Sőt most sincs!

Mi történne, ha lenne?!

A Poppera volt az első darabom, Popper Péterről… Először megrendeltem, sőt két íróval ültem le tárgyalni, akkor még lehettem ilyen nagystílű. Gondoltam, kifizetem mind a kettőt, és amelyik mű jobb, az kerül színpadra. De egyikük sem értette meg az elképzelésemet, az átírások sem sikerültek. Megírtam én. Pedig tényleg nem akartam írni! Belesodródtam! A huszadik táján kezdtem belejönni. Nem egyszerű, mert beleszól a dramaturg, a rendező, a színészek…

Mondta az előbb, hogy a törzsgárdájuk, a baráti körük főleg idősebbekből áll. Nekem nagyon rokonszenves az a gondolata, hogy az életünk utolsó harmada nincs kitalálva.

Az élet első kétharmada többé-kevésbé rendben van: tanulunk, felnövünk, megházasodunk, lakást szerzünk, gyerekeket nevelünk, csak közben múlnak az évek. A gyerekek nagyok lesznek, ők is megházasodnak, mi meg nyugdíjba megyünk… De van még húsz-huszonöt évünk!

Jó esetben. Magyarországon ez azért ritka. Az Amerika, ahol az ember nyolcvan körül elnök akart lenni…

Mindenesetre ezt az utolsó szakaszt meg kell tanulnunk felépíteni! És ez munka! Öregszünk, ez tény, de nagyon nem mindegy, hogyan. Az állandó szellemi töltekezés, a beszélgetés, a barátkozás, az új emberek megismerése nagyon fontos! A Spinoza, túl azon, hogy kávéház és színház, meg még sok minden egyéb, ebben is segíteni szeretne. Nekem beválik!

Nyitókép: Sándor Anna (fotó: Bazánth Ivola)