by Krupa Zsófia 2020. dec 15.

Társadalmi körforgást működtetni

Interjú Perjési Péterrel, az Intelligent Power Solutions Kft. vezetőjével

Perjési Péter hiszi, hogy egy sikeres vállalkozásnak vissza kell adnia valamit a profitból a társadalom számára, és a felelős cég gondolatát környezetében is igyekszik elültetni. Az Intelligent Power Solutions Kft. vezetője soha nem dolgozott kulturális területen, mégis a művészetet választotta vállalati adományozási formának. Támogatásával már ötödik éve segít színházi előadásokat eljuttatni rászoruló gyerekeknek az ország legelzártabb településeire. Idén decemberben az Art is Business Díj kis-és középvállalkozás kategóriájában vehette át az elismerést.

Mérnökként végzett, és kezdettől fogva a saját szakmájában dolgozott, ami elég távol esik a kultúrától. Ezért látszólag előzmény nélküli az, hogy öt évvel ezelőtt úgy döntött, a vállalkozásán keresztül színházi produkciókkal szeretne segíteni rászoruló gyerekeken.

A kulturális szférában ugyan nem dolgoztam, de szeretem a színházat, a segítségnyújtásra való odafigyelést pedig édesanyámtól örököltem. A szülőfalumban, Váchartyánban is többször szerveztünk már jótékonysági akciókat. A színházhoz a sógornőmön keresztül is közelebb kerültem, aki a Jurányi Inkubátorház munkatársa, és többször mesélt a FÜGE színházi nevelési programjáról. Innen is jött az ötlet, hogy olyan mélyszegénységben élő gyerekekhez is jó lenne színházat eljuttatni, akik soha nem láttak még ilyet, és a jövőben sem lesz rá lehetőségük. Nálam kritérium volt, hogy a támogatás rászoruló gyerekekhez jusson el, mert azt gondolom, hogy ők a legkiszolgáltatottabbak, akik nem tudnak kitörni a környezetükből egy jobb élet reményében. Nincsenek meg hozzá az eszközeik és a megfelelő impulzusok. A színház viszont képes ilyen pozitív ingereket kelteni.

Hogyan indult el a támogatásnyújtással?

Felvettem a kapcsolatot a FÜGE vezetőjével, Kulcsár Viktóriával, aki mindig is fontosnak tartotta a fiatalok megszólítását. Egyesületükkel évek óta sikeresen működtetik a Tantermi Színházi Projektet. Amikor belekezdtünk, azt kértem tőlük, hogy a támogatással most ne a középiskolásokat, hanem az óvodás/kisiskolás korú hátrányos helyzetű gyerekeket célozzuk meg, akiknek ez egy meghatározó első színházi-kulturális élmény lehet. Szerettem volna, hogy minél több kisgyerekhez jusson el a színház egy tábla csoki kíséretében. Nagyon örültek az elképzelésemnek, én pedig minden más szervezési és megvalósítási kérdéssel kapcsolatban szabad kezet adtam, mert bíztam a szakértelmükben.

Hogyan sikerültek az első előadások?

Nem teljesen úgy, ahogy először elképzeltük. A projekt első fázisában az elmaradott településekről próbáltunk minél több gyereket Budapestre utaztatni, hogy részt vegyenek egy nekik szervezett, interaktív színházi előadáson. De érzékeltük, hogy a szervezés nem megy gördülékenyen, rendszeresen falakba ütközünk. Nem tudtunk az előadásokra elég gyereket elhozni. A szülők még akkor sem feltétlenül engedték el a gyerekeket Budapestre, amikor azt mondtuk nekik, hogy elkísérhetik őket. Ennek a félelem az egyik oka, mivel ezekben a szegény régiókban a gyerekek gyakran nyomtalanul eltűnnek. Emellett az is szerepet játszhat az elzárkózásban, hogy valószínűleg már a szülők sem járhattak színházba, így nincs róla tapasztalatuk, hogy ez mekkora élményt jelentene a gyereknek.

Hogyan folytatták?

A FÜGE-sekkel elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan lehetne ezt jobban csinálni. Átértékeltük, és rájöttünk, hogy sokkal több gyerekhez tudjuk eljuttatni a színházat, ha nem arra költjük a támogatás nagy részét, hogy Budapestre utaztatjuk őket, hanem arra, hogy mi visszük el nekik a programot a saját környezetükbe. Ráadásul úgy még többen tudják megnézni, ha csak a helyi művelődési házig kell elmenniük.

Ennyire egyszerű volt módszert váltani, és elutazni a társulattal a legeldugottabb régiókba?

Nem egészen. Ezzel ugyan több gyereket értünk el, de összetettebbé is vált a történet. Először is olyan társulatot kellett választani, amely ehhez könnyen és rugalmasan tud alkalmazkodni. A FÜGE nagyon jó érzékkel kérte fel erre a feladatra a Szamárfül Projektet. Gyakorlott, ügyes színészekről van szó, de fel kellett készíteni őket arra, hogy nem a megszokott keretek között fognak játszani. Nagy valószínűséggel nem lesz például színpad vagy fűtés a helyiségben, és a közönségtől is más, váratlan reakciókra, esetleg kevesebb koncentrációra számíthatnak majd. A színészek végül tökéletesen helytálltak.

Az érdeklődés felkeltéséhez és a közönségszervezéshez nem tudják a közösségi oldalakat és reklámfelületeket használni a rászorulók esetében. Hogyan érték el ezeket a településeket?

Ebben nagy szerepe volt az Új Start Alapítványtól Szőke Juditnak, aki a leghátrányosabb helyzetű falvakban nyújt segítséget a rászorulóknak már hosszú évek óta. Ő olyan összeköttetéssel és tapasztalattal bír, ami nélkül nehéz lett volna megvalósítani a szervezést ott helyben. Hiába a jó szándék és a lelkes csapat, ha nem találjuk meg az oda vezető utat, akkor minden segíteni akarásunkkal együtt is érdektelenek maradhatunk a számukra. Judit viszont pontosan tudta, hogy az adott faluban kihez kell fordulni. Ki az, aki van annyira motivált, lelkes, hogy meggyőzi a helyi közösséget.

Voltak váratlan helyzetek, amiket kezelni kellett?

Ez főleg a színészeknek okozott kihívásokat, mert tulajdonképpen ők voltak a projekt kivitelezői. Ők azok, akik megteremtik a színház varázslatos légkörét, a kapcsolatot a közönséggel, és külön-külön minden gyerekkel beszélgetnek egy kicsit az előadás után. Én azt láttam, hogy nem idegenkedtek az újfajta szituációtól, hanem magukénak érezték a programot. Megérintette őket, és idővel azt mondták, hogy a saját utazási költségeiket magukra vállalják. Ezzel ők is hozzájárultak a támogatáshoz, amivel így még több gyerekhez vihettünk színházat. Ez nekem is egy nagyon jóleső érzés volt, mert egyre többen csatlakoztak rá a kezdeményezésünkre.

Van a segítségnyújtásnak egy olyan tulajdonsága, hogy amikor örömöt okoz valakinek a támogatással, akkor az ő öröméből ön is visszakap. Ezt a pozitív energiát vissza tudja valahogy forgatni az üzleti életbe is?

Abszolút! Különösen azért, mert ez a támogatásnyújtás nemcsak rólam szól, hanem egy egész csapat munkájáról, akik ugyanúgy megérdemlik, hogy visszakapjanak valamit ebből a „nyereségből”. A munkatársaimmal is meg szoktam osztani a fotókat, videókat, amiket a projektről kapok. Egyébként számomra a legmegérintőbb pillanatok azok voltak, amikor néha beültem egy előadásra a hátsó sorba, elvegyültem a gyerekek között, és csak önfeledten figyeltem az örömüket, hallgattam az izgatott reakciójukat. Az ő őszinte lelkesedésük sok pozitív energiával töltött fel.

Egészen eddig az évig anonim támogató volt, aki a háttérből csak csendben figyelte az eseményeket, de a családja benevezte az Art is Business Díjra. Nem volt fontos, hogy a támogatáson keresztül a cége megjelenjen a médiában is?

Nem, mert nem az volt a célom vele, hogy széles körű marketing épüljön ránk, hanem az, hogy őszintén és önzetlenül tegyek valamit, és ezzel példát mutassak a közvetlen környezetemben. Hiszek abban, hogy ez a társadalmi körforgás akkor is kialakul, ha nem tűzzük a zászlónkra, hogy jó ügyet szolgálunk. A partnereinkkel azért általában megosztom, hogy milyen támogatást nyújtunk, és ilyenkor titkon abban bízom, hogy ez majd más vezetőket is cselekvésre sarkall. A minőségi munka, a jó csapat és profit mellett az üzlet fontos részének tekintem azt, hogy szociális lábnyomot hagyjunk magunk után, és pozitív szellemiségbe is fektessünk. Ami a gyerekek öröme, az a mi örömünk is és egy egész társadalomé. Ezért mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy nézzen körbe a saját környezetében, hol tudna ő is segítő kezet nyújtani.