Új perspektíva

Valahányszor elindulok reggelente az irodánkba, mindig alulról figyelem a házakat az akkor már igencsak zsúfolt járdáról. Azon túl, hogy a figyelmemet leköti, hogy kerülgessem a járókelőket, elgondolkodom azon, vajon miért vannak olyan ablakok, amelyekben már hosszú hónapok óta kinn lóg az „eladó” tábla. Talán egy csodálatos lakás rejtőzik a falak mögött, csak épp a tulajdonos nem hajlandó legalább a megtekintésre rendbe tenni? Vagy talán az értékesítő nem érzi, hogy kinek kellene árulnia? Netán drágán adják és nem hajlandóak megalkudni egy mindkét fél számára megfelelőbb árban? Ezek a gondolatok jártak a fejemben nap mint nap, mígnem valamelyik reggel, amely a járvány idején volt, átmentem az út másik oldalára, ahol abban a helyzetben szinte senki nem jött velem szemben. Nem zavartak a nézelődésben. Felettébb érdekes volt felismerni, hogy nem vagyok túl messze az ideális és megszokott szögtől, mégis valami teljesen mást látok magam előtt. A fentebb említett kérdéseim szintén megmaradtak, de az új perspektíva és a nyugodtabb környezet, új válaszokat is adott, és más megvilágításba helyezte a kiválasztott házakat, lakásokat. 

Valahogy így vagyunk a művészeti élettel is az elmúlt hónapokban. Mindenki rohant, meghozta a szokásos döntéseit, amiről azt gondolta, hogy saját maga, a vállalata vagy akár a kulturális formátuma számára a legjobb. Ez elég gyorsan megváltozott. Egyáltalán nem tartozom azok közé, akik azt mondják, itt minden örökre megváltozik, már semmi nem lesz ugyanaz, de mégis el kell ismerni: azok, akik nem tudtak ebben a kényszercsendességben új utakat találni a jövőre nézve, bajban lesznek. A kulturális piac pont ilyen, tisztelet a néhány, kivételnek számító résztvevőnek. A művészeti piac jelenlegi helyzete óriási súlyként nehezedik rájuk, és ennél fogva a kultúrafogyasztó közösségekre is. 

De kik is ők? 

Az elmúlt hónapban végeztünk egy országos online felmérést, amelyben több mint 1500-an vettek részt. A válaszadók 42%-a 36-50 éves, 33%-uk az 50 évesnél idősebb korosztályba tartozott. 62%-uk havi nettó keresete 250 000 Ft felett volt. 

Feltettünk nekik a kérdést: milyen művészeti ágat fogyasztanak, hányszor teszik ezt évente? De ami még fontosabb volt: megkérdeztük, mit gondolnak a vállalatok a művészeti piacon betöltött szerepéről. Bíztunk abban, hogy olyan válaszokat fogunk kapni, amelyekről pozitívan tudunk egy ilyen cikkben írni, és szerencsére ez is történt. 

A kérdőívben nagy hangsúlyt kapott, hogy szívesen vásárolnak-e terméket/szolgáltatást olyan szolgáltatótól vagy akár az FMCG szektor résztvevőjétől, aki együttműködik a művészeti szektorral. A válaszadók 83%-a egyértelmű igennel felelt erre a kérdésre. Ezt továbbvittük, és rákérdeztünk arra is, hogy fizetnének-e magasabb árat egy termékért vagy szolgáltatásért akkor, ha tudnák, hogy az adott vállalat nagyobb összegeket fordít a kulturális támogatásra vagy szponzorációra. Erre a kérdőivitöltők 64%-a válaszolt igennel. 

Megkérdeztük a munkavállalókat is, hogy értékelnék-e és növelné-e a vállalat iránti elkötelezettségüket, ha tudnák, hogy a cég együttműködik a kulturális piaccal. 86%-uk válaszolta azt, hogy büszkék lennének a munkahelyükre. Ráadásul, ha választani kell a munkahelyek között, a válaszadók 57%-a fontos szempontnak tartaná, hogy olyan céghez menjen, ahol működik ilyen támogatás.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a válság után előnyben részesítenék-e a fogyasztók azokat a cégeket, amelyek együttműködnek a művészeti piaccal. 47%-uk abszolút fontosnak tartaná, 51%-uk pedig pozitívan ítélné meg a vállalat döntését.

A számok nem csalnak – tartja a mondás. Nincs is okom kételkedni ebben. Ezek tükrében írhatom, hogy a pandémia után átrendeződő piacon a művészeti szektorral való együttműködés sokkal erősebb lehet, mint korábban volt. Nemcsak azért hiszem ezt, mert az a munkám, hogy higgyek benne, hanem, mert a világ erre halad. Rengeteg országban értik a nagyvállalatok és a KKV-k, hogy lokálisan megéri a művészeti piacon fogyasztó célcsoportokkal kommunikálni. Az együttműködések pedig – legyenek azok szponzoráció, támogatás, mecenatúra vagy az employer branding részei – célba érnek, igaz, nem mindegy kivel és hogyan. De ahhoz, hogy az ilyen kapcsolatokból a legtöbbet ki lehessen hozni, először is új nézőpontból kell a témára figyelmet és időt szánni. A felelős vállalatvezetők hosszú távban és stratégiában gondolkodnak, amelynek elemeit a hosszan ható, emócióktól sem mentes kulturális piac tökéletesen kiegészítheti. Igaz, ezt csakis nyitottsággal és figyelemmel lehet megtenni. Ha ezek megvannak, tudjuk hová nyúljunk, ha kell. Az együttműködés és ez a tudás lehet a siker záloga.     

Ezért is tanácsolom: a jövőben merjünk átmenni az út másik oldalára, és lássuk meg az új lehetőségeket!

Balogh Máté András,

a kortársPRos Kft. vezetője,

az Art is Business magazin kiadója