Új stratégiák: a Fondation Louis Vuitton Párizsban

Fondation Louis Vuitton (forrás: FLV)

Az ötlet

A Louis Vuitton vállalat 1991-ben stratégiájaként hirdette meg, hogy a környezetvédelem, az egészség és a művészet, továbbá a marginális helyzetű közösségek érdekében lép fel. Ezen új kulturális gondolkodásmód mentén született meg – a csoport elnöke, a vállalat tőkéjének hatvanöt százalékát is birtokló – Bernard Arnault fejében a múzeumokhoz hasonló szerepet betöltő kulturális alapítvány, a Fondation Louis Vuitton és az annak helyet adó épület létrehozásának ötlete.

Arnault nyilatkozata szerint „a vállalat üzleti modelljének szívügye kell, hogy legyen a művészet és a kultúra támogatása, és nemcsak abban, de a leendő alapítványnál is ez kell, hogy stratégiai prioritássá váljon”. Elképzelése, hogy az épületnek a befogadót involváló és a helyi közösség életére reflektáló jelleget kell öltenie.

A vállalat legfontosabb célja az 1990-es évektől létező művészeti kollekciójának intézményesülése és publikum felé való kinyitása volt. Arnault csakis a francia fővárosban tudta elképzelni az alapítvány helyszínét. Párizs városával és a francia kormányzattal együttműködve fejlesztette tovább koncepcióját. Ugyan a hivatalos alapításra és építészeti tervezésre tizenöt évet kellett várni, de végül 2006-ban megindult a Párizs számára is fontos és értékes kulturális helyszín megépítése és környezetbe illesztése, amely 2014-ben fejeződött be.

Louis Vuitton Múzeum (fotó: Piotr Iłowiecki)

Épület, fenntartás és botrány

Arnault utópisztikus építészeti ideáinak realizálásában partnerre talált a világhírű dekonstruktivista amerikai építész, Frank Gehry személyében, aki többek között a bilbaói Guggenheim Múzeum és a Los Angeles-i Walt Disney Hall után fogott neki ennek a munkának. A Gehry-víziókat példázó stílusjegyek, mint a dinamizmus; a teret, levegőt dekonstruáló megoldások; az organikus utalások (mint a hajóra emlékeztető alakzat), a környezet tisztelete és a statikus formákkal szembeni lázadás, mind megtalálhatók az alapítvány építészeti terveiben. A Fondation Louis Vuitton (FLV) közben a francia főváros nyugati részén húzódó Bois de Boulogne-ban (azaz a boulogne-i erdőben) kapott építési területet. A francia fővárost ismerők számára köztudott, hogy ez egy társadalmilag igen hierarchizált része Párizsnak: a városi térség egyik felében a hatalmas villákban lakó felső osztálynak, másik részében pedig a prostitúcióval és megélhetési problémákkal küszködő lakosságnak egyaránt szimbóluma. Ekképpen a beruházás rejtetten olyan ingatlanpiaci fejlesztés volt, amely a szociális háló javítására irányuló megoldás lehet. Ez a titkolt cél annál is valószínűbb, minthogy Arnault és a francia főváros között olyan megegyezés köttetett, mely szerint bár ezt a városi fenntartású, hatalmas szabad teret megkaphatja a privát intézmény, a divatcég, de az elkészüléséhez képest öt évtizeden belül megszűnik a privatizációs folyamat, és az alapítvány tulajdonjoga Párizs városára száll. Az állami és városi befolyást az alapítvány funkciójának tisztázása is segítette: az intézményt nem vállalati alapítványként jegyezték be, hanem FRUP, azaz közhasznú alapítvány címszó alatt – így a párizsi önkormányzat az intézmény adminisztrációs egységébe mindig delegálhat tagokat. A francia főváros a közel fél évszázados időtartam kijelölésével feltehetően nemcsak az intézmény művészeti kontextusba való beágyazódását, de a városi régió erejének növelését is remélhette, amire már alig egy évtizeden belül sor is került. A kapuit 2014-ben megnyitó épület majd’ tízéves évfordulójára már szimbolikusan összekapcsolódik a Bois de Boulogne területével, amely mára az ingatlanfejlesztés és az átalakuló lakónegyedek révén egy biztonságos, különleges párizsi városrészt jelent. Éppen ezért a gazdasági és adminisztratív fenntartás speciális esete, azaz a privát és állami intézmények kölcsönhatása, működőképes megegyezése, közös célalkotása révén egy új finanszírozású, privátból államivá váló intézményi sikerstratégia született meg.

Fotó: Marc Domage / FLV

Menedzsment: az egységesség elve

Az alapítvány mögött álló vállalat, a Louis Vuitton Csoport érdekessége, hogy nem szimplán divatmárka, hanem – elsősorban Arnault elnöksége óta – számtalan rövidital-, bor-, parfüm- és óramárka is a tulajdonába került, köztük olyanok, mint a Henessy konyak, a Givenchy parfüm és a Kenzo. A különböző cégek mindegyike egyéni marketinggel bír, ugyanakkor a Louis Vuitton Csoport alapbrandjét, az elsődlegesen az esélyegyenlőségre, a francia munkaerőre, a lokális igényekre, a kohézióira építkező elképzeléseket az alcégek is átveszik. Arnault a teljes vállalat sikeres bizniszének hármas alappillérét hangsúlyozza: a tudásközpontúságot, a kiválóságot és a kreativitást. Ezt a hármas erőt és a fent említett módszereket, ugyanakkor egyéni marketinget, vagyis a teljes csoportstratégiáját a kulturális alapítványra is kiterjesztik.

A csoport alapértekei az FLV vezetésében is tükröződnek, egyenértékű szerepet kap a művészeti tartalom vezetője, Suzanne Pagé és a delegált igazgató, Sophie Durrleman (utóbbi például a kommunikációs, gazdasági részlegért is felelős), akik nem mellesleg nők, franciák, és missziójukban multikulturális, mégis a francia közönséget figyelembe vevő ideákat hirdetnek.

Gazdasági szempontból az alapítvány a fenntartó vállalat művészeti és kulturális bizottságának is elszámolással tartozik. Ugyanakkor az éves beszámolókban az alapítványra vonatkozó gazdasági adatokat külön nem közlik, a fenntartás költsége nem nyilvános.

Fotó: Marc Domage / FLV

Dialógusok: a modern és kortárs művészet kettőse; a publikum és a mű találkozása

Az FLV kiindulási alapja egy kortárs anyag, ugyanakkor maga az intézmény tárlataival, vásárlásaival tudatosan egyensúlyoz a modern és a kortárs művészet között. Az eredetileg a márka és az alapító, Arnault kollekciójára épülő vállalati gyűjteményben felleljük többek között Jean-Michel Basquiat, Jeff Koons és Eliasson műveit. Míg a kiállításpolitika a korábbi trendek irányába is nyitott, mint azt az avantgárd számtalan vonalának reprezentálása példázza. Így a márkára jellemző utalásként helyet kapott az 1920-as és 1930-as évek úttörő bútordizájnere, Charlotte Perriand tárlata, aki Le Corbusier-vel és a Louis Vuitton céggel kollaborálva a funkcionális széktípusok egyik megalkotójává vált.

A közös modern és kortárs fókusz indokolja az elmúlt esztendőkben Basquiat és Egon Schiele, Claude Monet és Joan Mitchell párhuzamba állítását is. A posztmodern és a friss művészet határán mozgó kiállítások között találjuk a második világháború utáni nonfiguratív művészet egyik kulcsalakjának, a magyar származású Hantai Simonnak a bemutatóját is. A tárlatoknál a modernizmus hangsúlya megerősíti azt az alapkoncepciót, miszerint az FLV múzeumi jelleggel kíván működni.

Az alapítvány a művészettörténet és a kurátori munka legújabb paradigmáját is teljesíti, azaz a multikulturális, a nyugati művészet kánonjából kilépve működik, és nemcsak diskurzust teremt, élő művészeket is menedzsel. Suzanne Pagé, az intézmény művészeti igazgatója szerint „a művészet ekvalizátor, azaz egy óriási projekt, éppúgy, mint a politika vagy a vallás. Ezért az alapmisszió az, hogy mindenkihez eljusson”. Marcel Duchamp képzőművész alapkoncepcióját átemelve a művészetnek dialógusteremtő gesztussal megértésre kell serkentenie, azaz csak akkor válik a mű műalkotássá, ha tartalmi üzenete elérte a befogadót. Az intézmény célja a műalkotás és a néző közötti dialógus kiterjesztése, elsősorban a tiszta tekintetű, befolyás nélküli fiatal generációra alapozva.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Fondation Louis Vuitton (forrás: FLV)