Velence emblematikus fesztiválja, a Mostra

Az olaszok csak vecchia Signorának, azaz idős hölgynek becézik a legrégebbi nemzetközi filmfesztivált, amely Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica, röviden Mostra di Venezia néven alakult meg a Velencei Biennálé egyik művészeti szektoraként. Giuseppe Volpi di Misurata grófnak, egy neves velencei arisztokrata család sarjának képzeletéből pattant ki egy politikailag semleges összművészeti – tánc, zene, színház, képzőművészet – seregszemle ötlete.

A nemzetköziség és a cenzúramentesség jegyében bontott zászlót az első filmművészeti kiállítás 1932. augusztus 8-án. Louis Lumière táviratát olvasták fel az ünnepélyes megnyitón, amelynek helyszínéül a Lido legendás hírű luxusszállodája, a Hotel Excelsior szolgált. Elsőként a Dr. Jekyll és Mr. Hyde című amerikai filmet mutatták be Frederic March és Miriam Hopkins főszereplésével. 1937-ben felépült a fesztiválpalota, majd a márványbunker kinézetű Casino a Lidón. A politika hamarosan kiterjesztette hatalmát a fesztiválra. A legjobb filmeket Mussolini-kupával díjazták. 1938-ban a fasiszta olasz rezsim direkt politikai beavatkozásának részeként Leni Riefenstah – az 1936-os berlini olimpiát bemutató – Olimpia című filmjét hozták ki győztesnek.  A glamour-korszak Heddy Lamar meztelen fürdőzésével köszöntött Velencére az Extázis című filmben.

1908 júliusában az éjszaka leple alatt avatták fel a fesztivál azóta is leghíresebb találkozóhelyét, a Nicola Spada építész tervei alapján készült Hotel Excelsiort, ami mindmáig az egyetlen öt csillagon felüli luxushotel a Lidón. „Riválisa” a hosszú tengerparti sétány másik végében álló Hotel des Bains, amely filmes legendáját leginkább Luchino Viscontinak köszönheti, aki ott forgatta 1971-ben a Halál Velencében című filmjét Dirk Bogarde-dal és Silvana Manganóval. Végül, de nem utolsósorban Velence művészeti varázsának egyik drágaköve a XIV. századi palotából restaurált Hotel Danieli, amely a Hotel Cipriani mellett a rejtőzködést választó szupersztárok közkedvelt szálláshelye. A Danielit Enrico Dandolo dózse építtette, majd az 1800-as évek elején Giuseppe Dal Niel alakíttatta át luxushotellé. Néhány név a vendégek sorából: Charles Dickens, Vilmos porosz király, Greta Garbo, Charlie Chaplin. A Danieli tízes lakosztályában élte héjanász szerelmét George Sand és Alfred de Musset.

Fotó: ASAC

Nagy korszakok, filmtörténeti jelentőségű állomások emlékalbumából képtelenség teljes keresztmetszetet adni a nemzetközi filmvilág legrégebbi, nagy presztízsű fesztiváljáról.  Sok mindennek a tanúi voltak Velence fényes palotái, a Lido árnyas sétányai. Umberto di Savoia herceg biennáléavató nyitótáncának, Walis Simpson és a windsori herceg titkos románcának, Churchill szivarfüstjének, az Onassis család fürdőzésének, Marlene Dietrich pezsgős partijának, Silva Mangano énekének, Anna Magnani üvöltésének, Roberto Rossellini sötét napszemüveges menekülésének Ingrid Bergmannal. Flörtök, szerelmek, kapcsolatok szövődtek Lido szigetén.

Maurice Chevalier Claudette Colbertet „rabolta el”, Jean Cocteau Jean Marais-t, Gina Lollobrigida Sophia Lorenre szórt szitkot, amiért elbitorolta tőle a kebelkirálynő címet. Claudia Cardinale párducot simogatott a tengerparton Visconti klasszikusának promócióján, Federico Fellini heves csókkal nyomta el Giulietta Masina féltékenységét. Alberto Moravia a gondolataiba merülve fújta a füstöt, François Truffaut a távolba révedt. Brigitte Bardot vadmacskaként pózolt, Pier Paolo Pasolini Maria Callasba karolt, Monica Vitti Michelangelo Antonioniba…

A háborús évek alatt a fesztivál a Lidóról San Marcóra költözött – két moziterembe szorultak a filmvetítések és a közönség. A Mostra a háborús propagandagépezet részévé vált, mígnem 1950-től újra elfoglalta immár végleges helyét az 1990-es évek közepén felújított mozipalotában a Lidón. A legjobb filmek díjazására, Velence szimbólumának mására „megszületett” a Szent Márk evangélista szárnyas oroszlánját ábrázoló Arany Oroszlán. Volt egy év, 1956, amikor a zsűri döntése értelmében egyik versenyfilm sem ütötte meg a színvonalat, így nem osztották ki a díjat. Az elkövetkező évben azonban kötelezővé tették odaítélését. Az ötvenes évek arról is emlékezetesek maradtak, hogy a közönség fokozott érdeklődése miatt még Mestrében is tartottak vetítéseket. 1968-ban a politikai, társadalmi forrongások a művészet és a kultúra minden területét érintették. A velencei nemzetközi filmfesztivál sem maradhatott ki ebből. Néhány olasz rendező, köztük Ettore Scola, a Taviani fivérek, Bernardo Bertolucci tiltakozásuknak adtak hangot a fesztiválpalota előtt.

Heves viták, megosztottság jellemezte a fesztivált az 1970-es években is. ’72-ben és ’73-ban néhány filmes szervezet megrendezte a maga külön seregszemléjét Olasz Filmnapok címmel. Ezért a Biennálé vezetősége úgy döntött, hogy bizonytalan időre felfüggeszti a fesztivált. Carlo Lizzani rendezőé az érdem, hogy az igazgatói széket elfoglalva 1979-től a Mostra visszanyerte régi rangját, tekintélyét a nemzetközi filmvilágban. Az 1990-es évek újfent a mondénság, a hollywoodi glamour, a versenyen kívül bemutatott szuperprodukciók és sztárjaik, valamint a távol-keleti filmek és alkotók felfedezésének jegyében is teltek.

Az ezredfordulóra káosz köszöntött a világ legpatinásabb filmes seregszemléjére, a Lido elavult létesítményeinek, a hollywoodi sztárok csalódást keltő szerepléseinek és nem utolsósorban a gazdasági veszteségek következtében. A Biennálé Alapítvány legendás elnöke, Paolo Baratta kétszer is kinevezte művészeti igazgatóvá Alberto Barberát, aki jelenleg is betölti a pozíciót. 2001-ben a Berlusconi-kormány kulturális minisztere eltávolította őt a hivatalából, és csak 2012-ben tért vissza a Mostra élére.

Barbera neve fogalom a szakmában, független, megnyerő, egy híres és gazdag piemonti textilgyáros család leszármazottja, hivatására nézve filmkritikus. Hozzá fűződik a velencei filmfesztivál felvirágoztatása. Több millió dollárnyi befektetést irányított a fesztiválra, teljesen felújíttatta a Palazzo del Cinemát és a filmpalota melléképületeit, hozzájárult az infrastruktúra modernizálásához, és mindemellett az évek során biztosította a kiváló minőségű filmek folyamatos áramlását. Utóbbit olyannyira, hogy Velence megelőzte legfőbb riválisát, Cannes-t a bemutatott filmek Oscar-díjainak és -jelöléseinek számában: 2022 és 2024 között a Cannes-ban debütált filmek 56 jelölést kaptak, a Velencében vetítettek 77-et, a cannes-i filmek 5 Oscar-díjat nyertek, míg a Velencéből indulók 14-et.

Profitot nem termel ugyan a Mostra, de évi 23 millió eurós bevétellel a kormányzati segítségnek és a Biennálé Alapítvány támogatásának köszönhetően nullszaldós. A többi A kategóriás fesztiválhoz (Cannes, Berlin, Toronto) hasonlóan a velencei is nonprofit modellben működik, elsődleges bevételi forrásai a köz- és magánszektor szponzorációi, adományai és támogatásai.

A jegyeladások jellemzően a fesztiválok bevételének csak egy elenyésző százalékát teszik ki. Ez Velencére is vonatkozik, ahol a jegyértékesítés tavaly mindössze körülbelül kétmillió eurót hozott – ez a teljes költségvetés kevesebb mint tíz százaléka. A Kulturális Minisztérium tizennégymillió euróval, a Biennálé Alapítvány nagyjából hárommillióval támogatja a Mostrát, a fennmaradó nagyjából négymillió eurót állami és privát befektetők biztosítják.

Az Arany Oroszlán (fotó: ASAC)

Az olasz állami intézmények összetett világában, ahol sok szervezet felépítése pókhálóra hasonlít, a Biennálé Alapítvány viszonylag egyszerű struktúrájú. Magánalapítványként működik, négytagú igazgatótanácsát a Kulturális Minisztérium, Veneto régió és Velence városa nevezi ki. Sem a régió, sem Velence nem járul hozzá anyagilag a fesztivál lebonyolításához. Utóbbi „érdeme”, hogy a világ legdrágább, a Canale Grandén, a Piazza San Marco közelében található sok száz éves ingatlanjait ingyenes használatra a Mostra rendelkezésére bocsátja.

A Mostra szerelmesei közül Woody Allen „megoldotta” a lakhatási kérdést: néhány éve megvett egy palotát a Ca' d'Orón. Évekig a velencei fesztiválra összepontosította filmjei bemutatóját. George Clooney, a szívbéli olasz sem mulasztja el a részvételt, ha van filmje, ha nincs, nem hagyja ki a gondolázást feleségével, Amallal, de a ristrettót sem a Caffé Florianban, illetve az éppen róla elnevezett koktélt a Harry's Bárban. A 2026-ban 83. évébe lépett Mostra múltját, jelenét és vélhetően a jövőjét is a mozi karizmatikus egyéniségei írják évről évre, képsorról képsorra…

A cikk először a 2025 szeptemberében kiadott, Olaszország kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: La Biennale di Venezia (fotó: ASAC, Jacopo Salvi)

Lásd még:

Itália – a művészet otthona – Bemutattuk olasz lapszámunkat

Az olasz néplélek arcai – Szenvedély, család és az „édes élet” öröksége

„Antonioni a király, Fellini az Isten” – Máté Judit újságíró mesél az olasz film fénykoráról

Alpesi hegyek és napsütötte partszakaszok ölelésében – Barangolások Észak-Olaszországban