„Egyetlen intézmény sem lehet sikeres, ha a lokális közege nem értékeli” 

Négy évvel ezelőtt nevezték ki a 2023-ban múzeumi besorolást kapott, jövőre már húszéves, a programjaival országos figyelmet keltő MODEM igazgatójává Vizi Katalint. A múzeum vezetőjével eddigi debreceni tapasztalatairól, eredményeiről és további terveiről beszélgettünk. 

A „mi szeretne lenni, ha nagy lesz” kérdésre kevés gyerek válaszolja azt, hogy múzeumigazgató. Feltételezem, önnek sem ez volt az álma kislányként.

Valóban nem, de a tanulmányaim és a pályám Debrecent megelőző állomásai olyan utat rajzoltak ki, amelyhez jól illeszkedett következő lépésként egy múzeum vezetése. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd mesterszakon az ELTE-n folytatott tanulmányaim után a műkereskedelemben helyezkedtem el, de gyakornokként már a mesterképzés alatt is megfordultam több kereskedelmi galériában. Végzés után előbb Makláry Kálmán galériájában voltam asszisztens, majd Faur Zsófinál galériavezető. Ezeken a helyeken olyan területekre – például a kiállításszervezésre vagy a művészeti könyv- és katalóguskiadásra – láthattam rá és gyűjthettem tapasztalatokat, amelyek a múzeumok életében is meghatározók. Számos művésszel és művészettörténésszel ismerkedtem meg, és az amerikai és nyugat-európai művészeti vásárokon elkezdhettem nemzetközi kapcsolataim kiépítését is. Később az Ybl Budai Kreatív Ház művészeti vezetőjeként egy nonprofit intézmény működtetésében is gyakorlatot szereztem. Mire felkérést kaptam a MODEM vezetésére, úgy éreztem, már meg tudok felelni egy ilyen kihívásnak.

A MODEM épülete (fotó/forrás: Vigh Levente / MODEM)

Azért ehhez komoly kurázsi kellett: fiatalon, nőként, hasonló méretű intézményben szerzett vezetői tapasztalat és debreceni helyismeret nélkül…

Igen, ennek tudatában is voltam. Ugyanakkor már érlelődött bennem a váltás gondolata, és kifejezetten vonzott ez az új feladat. Családi és baráti körben is bátorítást kaptam ahhoz, hogy igent mondjak. Ráadásul a MODEM kurátori csapatának és technikai stábjának mindig is jó híre volt a szakmában, tehát tudtam, lesz kire támaszkodnom. Számomra ezért nem volt kérdés, hogy nem kezdek majd „nagytakarításba”, és persze bíztam abban is, hogy a kollégák nyitottak lesznek az együttműködésre. Ez szerencsére így is alakult: megszoktuk és megszerettük egymás gondolkodásmódját, az ő nonprofit intézményben kialakult szemléletük és az én forprofit tapasztalataim „összecsiszolása” új energiákat szabadított fel. Ráadásul olyan pillanatban vettem át a MODEM vezetését, amikor alig három hónap volt hátra az intézmény talán eddigi legnagyobb szabású kiállítása, a Párizsi absztraktok megnyitásáig. Ezért nem volt idő filozofálgatásra, mindenkinek nagyon keményen kellett dolgoznia. Utólag azt mondom, jó, hogy így történt, mert akkor lehet a leggyorsabban és a legjobban megismerni egy intézményt és az ott dolgozókat, amikor minden maximális fordulatszámon pörög. 

Korábbi interjúiból kiderül, hogy jól felépített tervvel érkezett Debrecenbe, és ezen nem is nagyon kellett változtatnia az idők folyamán. Minden évre kijelöl egy hívószót – prioritást, amelynek az adott esztendőben kiemelt figyelmet kell kapnia. Talán úgy kaphatunk a legjobban képet arról, hogy mi történt az elmúlt közel négy évben a MODEM-ben, ha bepillantunk e hívószavak mögé.

Azokra a területekre koncentráltam, ahol hiányt, elmaradást érzékeltem, és igyekeztem észszerű sorrendet kialakítani a felszámolásukhoz. Így lett 2022, az első teljes évem, a múzeum „kihangosításának”, láthatóbbá tételének ideje. Addig – Budapesten élve, de szakmámból adódóan minden, a művészet színterén történő esemény iránt érdeklődve – azt tapasztaltam, hogy a MODEM a megelőző évekhez képest kevésbé ért el hozzám és szakmabeli társaimhoz, egyszerűen nem volt téma, hogy elmenjünk egy-egy kiállításra, úgy, mint korábban. Egy teljesen új honlap felépítésével kezdtük, ami a következő évben díjat is nyert, és megjelentünk a LinkedInen is. Fővárosi jelenlétünk biztosítására megnyitottuk a MODEM SPOT-ot, ahol például kurátori workshopok keretében találkozhattunk a budapesti egyetemistákkal, és itt rendeztük meg a MODEM-díjasok kiállítását is. A SPOT azt üzente a szakmának, hogy a központunk ugyan Debrecenben van, de bárhol ott lehetünk. Ugyanezt az üzenetet közvetítette később, 2023-ban a Keserü Ilonának rendezett balatoni köztéri fotókiállításunk, részvételünk ugyanebben az évben – első meghívott muzeális intézményként – a Budapest Contemporary vásáron és a szegedi egyetemen tartott kurzusaink is. Újraindítottuk és átstrukturáltuk a debreceni művésztelepet, ami a Párizsi absztraktok tárlat mellett szintén jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hangunk az országhatárokon túl is jobban hallatszon. A velünk foglalkozó sajtómegjelenések száma már 2022-ben a többszörösére nőtt, és azóta is folyamatosan emelkedik.

A MODEM standja a Budapest Contemporary kortárs művészeti kiállítás és vásáron (fotó: Asszonyi Eszter)

A láthatóság után 2023 hívószava a hitelesség lett.

Igen, a cél az volt, hogy a MODEM kanonizáló intézménnyé váljon, amihez meg kellett szereznünk a múzeumi státuszt. A közvélemény persze addig is múzeumként tartott számon minket, és a szakmai gárdánk is teljesen megfelelt az előírt követelményeknek, hivatalosan mégsem voltunk muzeális intézmény. Ezt a minősítést 2023-ban kaptuk meg, ami mindenekelőtt a gyűjteményépítésben nyitott új perspektívákat. A hitelességről beszélve feltétlenül említésre érdemes, hogy szakmai csapatunk részt vesz a felsőoktatásban is; ma már két egyetemen, a helyin és a szegedin tartunk MODEM-kurzusokat. Ezek tizenkét-tizenhárom hetes, szabad kredites órák, amelyek tartalma a kortárs művészet trendjeitől a művészeti intézményháló bemutatásán át a művészeti szövegírásig rengeteg témát ölel fel. 

Erőfeszítéseink visszaigazolását látom abban, hogy Don Tamás vezető kurátor kollégámmal együtt – és vidéki képzőművészeti intézményt képviselve egyedüliként – felkerültünk A mű Power 50-es, a hazai képzőművészeti színtér legbefolyásosabb szereplőit rangsoroló listájára. Tamás legutóbb a 33., én a 17. helyen szerepeltem – az még budapesti intézmény esetében sem gyakori, hogy többeket is „listáznak” a csapatból.

Don Tamás tárlatvezetést tart a MODEM-ben (fotó/forrás: Vigh Levente, MODEM)

2024-ben már a „nemzetköziesítést” tűzték zászlajukra. 

A „nagy dobásunk” e téren a művésztelep valóban széles körű nemzetközi részvétellel történt megrendezése volt. Telepünk egyik sajátossága, hogy az intézmény falain belül szervezzük, azaz két hétig az egész stábunk együtt lélegzik a művészekkel. A művésztelep már olajozottan működik, csakúgy, mint az épületen belül kialakított Project Space, ahol egyre bátrabban kísérletezünk nemzetközi projektekkel is.

Kidolgoztunk egy külföldi intézményközi együttműködési tervet is, amivel egy EU-s pályázatra jelentkeztünk; partnerünk ebben egy temesvári art hub, a Faber. Bízunk benne, hogy nyerünk, de egyelőre csúszik az eredményhirdetés. Nemzetközi szinten csak kellő idegennyelv-tudás birtokában tudunk helytállni, ezért szorgalmaztuk és támogatjuk a kollégák nyelvtanulását is. Tervezünk továbbá egy rezidenciaprogramot is, amihez a nemrégiben kezelésünkbe vont és már felújított műteremlakás kínálja a lehetőséget. 

A nemzetköziesítésnek természetesen meg kell jelennie a kiállítási programunkban is. E téren minden évnek nagy tervekkel vágunk neki, ám ezeket jóval szerényebbre kell szabnunk, amikor kirajzolódnak a pénzügyi lehetőségeink. De a csillagok szerencsés együttállása azért néha nagy dolgokat tesz lehetővé. Tavaly minden bizonnyal a nálunk szerepelt török-amerikai Refik Anadol volt az egyik legfontosabb élő külföldi művész, akinek egyéni kiállítása volt Magyarországon. Nyilvánvaló volt már a tárlat gondolatának felvetődésekor is, hogy csak szponzorok segítségével nyílhat meg. A szponzorációval kapcsolatosan korábban csak minimális tapasztalataink voltak – most adódott a nagy lehetőség, hogy e téren is lépjünk. Kézenfekvő volt, hogy azokkal a nagy török cégekkel, nevezetesen a Yapi Merkezi Holdinggal és az ugyancsak török hátterű Synergy Construction Hungary Kft-vel vegyük fel a kapcsolatot, amelyeknek kulcsszerepük volt az itteni BMW-gyár felépítésében. Nyilván segített az is, hogy a kiállítás kapcsolódott a hazai török kulturális évadhoz, így a török nagykövetség partnerünk volt a megvalósításban. Sikerült meggyőző prezentációt összeállítanunk, és így a tárlat, köszönhetően a jelentős török támogatásnak, létrejöhetett. Azóta már támogató partnereink között tudhatjuk a Swicon HR-szolgáltató vállalatot és – kommunikációs feladataink ellátásában – a Lounge Groupot is.

Rafik Anadol kiállításának megnyitóján (fotó/forrás: Vigh Levente / MODEM)

És már el is jutottunk 2025-höz, az inkluzivitás évéhez.

Ez az idei év hívószava, de a kérdést már tavaly kiemelten kezeltük. Az akadálymentesítés sok intézményben általában megáll a lépcsők kiiktatásánál, miközben a probléma jóval összetettebb. Mondok néhány példát. Az autizmussal élők gondjaira például magam is akkor döbbentem rá igazán, amikor tavaly az autizmus világnapja alkalmából kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a művészet és az autizmus kapcsolatáról. Ezt követően felvettük a kapcsolatot a Szent Efrém Görögkatolikus Iskolával, ahol kiemelten foglalkoznak autista gyerekekkel, és az ő segítségükkel olyan anyagokat töltünk most fel a honlapunkra, amikkel a szülők felkészíthetik autista gyerekeiket a múzeumlátogatásra. Szervezünk tárlatvezetéseket jelnyelvi tolmácsolással is, és elkezdtük átírni KÉK- (könnyen érthető kommunikáció) nyelvre a kiállítások kísérő kurátori szövegeit.

Vizi Katalin sajtótájékoztatón ismerteti a MODEM inkluzivitási programját (fotó/forrás: Vigh Levente / MODEM)

Tudja már, minek az éve lesz a MODEM-ben 2026? 

Hívószószinten még nem. Azt tudom, hogy intézményünk jövőre lesz húszéves, ami nyilván alkalmat teremt az eddig megtett út valamiféle összegzésére és a jövőbeli utunk ezen alapuló kijelölésére. És persze tudom azt is, hogy az én szerződésem is lejár a jövő év közepén….

Szívesen vállalna egy újabb ötéves ciklust?

Igen. Változatlanul izgat a feladat, látom a továbblépés útjait és nagyon szeretek Debrecenben élni, szeretem a helyieket. Olyan barátságokat, szakmai kapcsolatokat, lehetőségeket találtam, amelyek teljesen kitöltik a napjaimat.

Mikor számít az ön szemében sikeresnek egy múzeum működése? 

Tudom, hogy a közfelfogás a sikert a látogatószámban méri, és nem is tagadható, hogy ez tényleg fontos, hiszen az a célunk, hogy a munkánkkal eljussunk az emberekhez. És persze fontos a belépőjegyekből származó bevétel is, bármilyen kis részét is teszi ki annak az összegnek, amiből a múzeum gazdálkodhat. Én is szeretnék magasabb látogatószámot, de ezt nem blockbuster kiállításokkal akarom „felpumpálni”, hanem az intézmény olyan integrálásával a város szövetébe, hogy az emberek szívesen és rendszeresen járjanak ide, legyenek a MODEM barátai, akár formális keretek között – például egy baráti vagy pártolói körben –, akár anélkül. Most érzek esélyt arra – miután a MODEM beemelkedett a város patinás, megbecsült intézményei közé –, hogy ilyen körök a következő két-három évben kialakuljanak. Fontos fokmérője a sikerességnek a kiállításaink színvonala. Munkánk komoly elismerése volt, hogy tavaly az év legjobb egyéni tárlatáért járó díjat a nálunk rendezett Berhidi Mária életmű-kiállítás nyerte a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) magyar tagozatától. A díjazott tárlat kurátorai Süli-Zakar Szabolcs és Andrási Gábor voltak.

Enteriőr Berhidi Mária egyéni kiállításáról (fotó/forrás: Vigh Levente / MODEM)

Milyen szerepet játszik a MODEM a helyi képzőművészek életében?

Fontos dologra kérdezett rá: korábban minimális volt a kapcsolat az intézmény és a helyi művészek között. Sajnos az utóbbiak már a pályára lépéskor sincsenek könnyű helyzetben. A városban a művészeti gimnáziumok után nincs művészképzés, azaz el kell innen menniük, ha művészeti egyetemre szeretnének járni, és ha utána vissza is jönnek, nem sok esélyük van a pályán maradni. Mi elsősorban a kiállítási lehetőségeiken tudunk javítani, számos csoportos tárlatba bevonjuk az itt élő művészeket, és egy-egy kiemelkedő helyi alkotót másfél-két évente egyéni tárlaton is bemutatunk. Így került sor az elmúlt években többek között Burai István, Fátyol Zoltán, Tamus István és Égerházi Imre kiállítására. Ugyanakkor a városban nincs egyetlen, a galériák klasszikus feladatait, így a művészek „felépítését”, képviseletét felvállaló kereskedelmi galéria sem, azaz az értékesítési lehetőségek minimálisak. 

Ami a művészképzést illeti, idővel talán változik a helyzet: a Project Space-ben Don Tamás kurált egy tárlatot, ami egy elképzelt művészeti kar helyét, szerepét, felépítését boncolgatta, a városi kulturális és művészeti élet számos fontos szereplőjét megszólaltatva és így napirenden tartva ezt a kérdést. Nyitottságot tapasztaltunk ez ügyben az egyetem részéről is.  

Prezentáció a MODEM-kurzuson (fotó/forrás: Vigh Levente / MODEM)

Napjainkban még a világ legnagyobb múzeumai is komoly anyagi gondokkal küzdenek. A MODEM pénzügyi lehetőségei hogyan alakultak az elmúlt években?

Költségvetésünkben a várostól kapott támogatás továbbra is meghatározó, aránya kilencven százalék felett van. Idén közel tizenöt százalékkal kevesebbet kapunk ebből a forrásból, de ez nem az intézménynek szól; a központi elvonások, így a szolidaritási hozzájárulás Debrecent is nehéz helyzetbe hozták. Mindezek ellenére vagy éppen ezért a MODEM támogatása és támogatottsága a fenntartó részéről példaértékű, de fontos, hogy még sikeresebbek legyünk a pályázati pénzek megszerzésében – amihez nagyban javítja esélyeinket a múzeumi gyűjteményi státusz megszerzése. Tavaly kiállításokhoz, kortárs műalkotások megvásárlásához és a születésnapi programsorozatunkhoz is sikerült forrásokhoz jutnunk az NKA pályázatain. Dolgozunk saját bevételeink bővítésén, és szélesíteni szeretnénk azok körét, akik adományokkal támogatják a MODEM-et. A szponzorációról az Anadol-kiállítás kapcsán már volt szó, itt még vannak kiaknázatlan lehetőségeink. 

Mit emelne ki a MODEM idei kiállítási programjából?

Azt a tárlatot, amely a képzőművészet szerepét, helyzetét térképezi fel a magyarországi vidéki múzeumok gyűjteményeiben. Huszonegy vidéki intézmény vesz részt a felmérésben, azt vizsgáljuk, hogyan, milyen koncepció mentén épült képzőművészeti kollekciójuk a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben. Nagyon örülök, hogy ezt a projektet mi fogjuk össze, akkor is, ha látom, hogy sok buktatója is van. [Az el nem mesélt történetek című tárlat 2025. április 26-án nyílik a MODEM-ben – a szerk.] A nyárra pedig izgalmas fotókiállítással készülünk: a Debrecenben tanult, majd Los Angelesben karriert befutott Szipál Márton fénnyel átitatott, filmcsillagokat megjelenítő fotóiból mutatunk be válogatást. Az ő 101. születésnapja alkalmából egyébként egész éves országos és nemzetközi programsorozata indul útjára a MODEM-ből.

Don Tamás, Süli-Zakar Szabolcs, Vizi Katalin és Török Gábor Krisztián (fotó/forrás: Vigh Levente / MODEM)

Ha egy dolgot említhetne abból, amire a leginkább büszke az eddigi debreceni ténykedéséből, mi lenne az? 

Lehet, hogy nem ezt kéne mondanom, de azzal kezdem, ami a szívemen van: tavaly az Égerházi-kiállítás megnyitóján ott volt az egész helyi művészközösség, a hivatalos rész után jókat beszélgettünk, s az egyik művész hozzám fordult: „Kata, miért nincs a MODEM-nek baráti köre? Annyira szeretnénk belépni!” Ez számomra csodás visszaigazolása volt a MODEM és a helyi alkotók között gyökeresen megváltozott viszonynak. Meggyőződésem, hogy egyetlen intézmény sem lehet sikeres, ha a lokális közege nem értékeli. Örömmel töltenek el az elmúlt években elnyert elismerések is, amelyek egyikét már említettem, de kaptunk például nyomdai és papíripari nagydíjat is a Katona Barbara grafikusunk munkáját dicsérő katalógusunkért. Süli-Zakar Szabolcsot alkotói kiválósági díjjal ismerték el az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, és bezsebeltünk egy múzeumpedagógiai nívódíjat is Don Tamás programja után. És szívesen megemlítem a kurátori csapatunkat, ami különböző érdeklődésű szakemberekből áll össze. Művészeti vezetőnk, Süli-Zakar Szabolcs nagyon otthon van például a rejtőzködő életművek felkutatásában és bemutatásában, nagyon érzékenyen nyúl ezekhez az alkotókhoz. Vezető kurátorunk, Don Tamás elsősorban saját generációjának problémáit, egzisztenciális kérdéseit boncolgatja a kiállításain, legfrissebb kurátorunk, a külföldön tanult Török Krisztián Gábor nagyon nagy nemzetközi rálátással bír. Velem együtt négyen szakmai teamként nagyon különböző aspektusokat figyelünk, sok területet lefedünk, de rá tudunk hangolódni a komfortzónánkon kívüli feladatokra is.

Nyitókép: Vizi Katalin (fotó/forrás: Vigh Levente / MODEM)

Lásd még:

„Azt szeretném, hogy a tárlataink örömet szerezzenek” – Beszélgetés Ralph Gleis-zel, a bécsi Albertina igazgatójával

A múzeum, a művészet és az építészet esszenciája

„Egész Dunántúlon nem találunk annyi művészeti díjas alkotót, mint Pécsett” – Beszélgetés a baranyai város képzőművészetéről dr. Miseta Ildikóval, Pinczehelyi Sándorral és Zsdrál Márkóval