
JaMese
JaMese: angol-magyar mozaikszó. Jam – szabadság, kreativitás; Mese – történetek, gondolatok átadása. Eredetileg egy négytagú zenekar neve, amelynek énekese és dalszerzője, Molnár Emese foglalja össze mindazt, amit a JaMese jelent. Mostanra azonban a JaMese több egy zenekarnál.
Egy brand, amelybe beleférnek kortárs költők szövegeinek zenekari vagy egy szál énekes, loopos megzenésítései, a folkos sodró lendületű dalok, a belső világot boncolgató, szíven ütő saját szövegek is.
2018 óta a brand fontos része az ÉLMÉNYÉNEK WORKSHOP. A workshopok olyan önismereti utakat kínálnak, amely során a résztvevőknek a saját hangjukkal való kapcsolódás egy lehetőség az asszertív képességeik fejlesztésére. Az éneklés a kommunikáció autentikus formája, amelynek aktív megélésére alig van lehetőségünk. Az ÉlményÉnek történhet egyéni és csoportos formában is. Utóbbi esetében a workshop közösségi tér is egyben, ahol védett, intim közegben a csoporttagok megoszthatják érzéseiket, tapasztalataikat, segítséget kérhetnek vagy inspirálhatják egymást.
A JaMese brand 2021-től Szabad bennem a levegő címmel podcast-sorozattal bővült, amelyben Molnár Emesea hang általi megéléseket boncolgatja olyan ismert énekesekkel, mint Palya Bea, Harcsa Veronika és Kolonits Klára operaénekesnő.
A JaMese zenészei mind professzionális zenészek, közülük Udvarhelyi Gábor gitáros, dalszerző az elmúlt tíz hónapban a nemzetközi zenei piacon működő startup céggel, a Musiversallal dolgozott együtt. A cégen keresztül nemzetközi, elsősorban amerikai, angol producerekkel és dalszerzőkkel közreműködött, mindezt saját otthoni stúdiójából zoomon keresztül. Ebben a stúdióban került rögzítésre az előbb említett podcast-sorozat illetve az utómunkák és az editálás is itt zajlott. A stúdió alkalmas komplett dalok felvételére és keverésére, továbbá hangutómunkák elvégzésre.
Az eddig felsoroltak alapján az alábbi szolgáltatásokat tudja nyújtani a zenekar:
- Egyedi zenei tartalmak elkészítése a megírástól a hangfelvételig.
- Szignálok, rövid zenei dallamok megírása, hangszerelése, felvétele.
- Egyéni vagy csoportos énekes coachingok.
- Énekes csapatépítő tréningek akár zenekarral kiegészülve.
- Egyéni hangszeres (gitár, basszusgitár, dob) órák.
- Exluzív concert 30/60/90 percben saját JaMese-szerzeményekből.
Bővebb információk az alábbi linkeken:
a zenekar honlapja:www.jamese.hu
az ÉlményÉnekhez kapcsolódó, több mint 500 fős, zárt Facebook-csoport:
Szabad Bennem a levegő podcast: https://spoti.fi/3K3iCt9
Udvarhelyi Gábor honlapja: https://www.udvarhelyigabor.hu/