
3. évad 6. rész
– Videóbeszélgetés Juronics Tamás művészeti igazgatóval
A Hoztam Kávét az Art is Business videóinterjú-sorozata. A harmadik évadban Borbás Gergő színész a Szépművészeti Múzeumban beszélget az üzleti és a művészeti élet összefonódásáról, a szektor meghatározó alakjaival. Olyan cégvezetőkkel, mecénásokkal, művészekkel, kulturális szakemberekkel készülnek az interjúk, akik számára fontos a vállalati és a kulturális szféra összekapcsolódása.
„Maga a rendszer jelen pillanatban nincsen felépítve.”
Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, színházi rendező és érdemes művész. 1987-ben végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatát.
Ekkoriban lett a Szegedi Kortárs Balett táncosa, majd 1991-től a társulat koreográfusa. 1993 óta a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, időközben egy évig a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, öt évig a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója volt.
A beszélgetés során Gergő és Tamás számos szemszögből körüljárta a Szegedi Kortárs Balett, illetve a táncművészet helyzetét.
Megtudhatjuk, Tamás hogyan került már fiatalkorában művészeti vezetői pozícióba, mi motiválta, mi adta számára a bátorságot, hogy ekkora felelősséget vállaljon. A videóból kiderül, hogy koreográfusként milyen munkamódszerekkel dolgozik, kötött elemekkel érkezik-e a próbaterembe, vagy hagyja, hogy a folyamat irányítsa az alkotást.
Szóba került Pataki Andrással – a Szegedi Kortárs Balett igazgatójával – való kapcsolata. Megtudhatjuk, milyen dinamikák jellemzik a munkamegosztást, miben különbözik a művészeti igazgató és az igazgató szerepköre.
A beszélgetés második felében a tánc finanszírozásáról volt szó. Honnan szerzi a kortárs táncművészet a forrásokat? Milyen jellegű együttműködések jellemzik ezt a szférát? Milyen vállalásokat kell teljesíteniük a finanszírozásért cserébe?
Az interjú végén kiderült az is, hogy mit gondol Tamás az art is business szókapcsolatról. Művészeti igazgatóként miként látja, milyen feladata van a pénz kérdésével kapcsolatban egy színházi alkotónak, és vajon üzlet-e a művészet?
Kép: Borbás Gergő és Juronics Tamás (fotó: Daniel Media)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!