by Jankó Judit 2021. nov 09.

A Corvinus Műgyűjtemény: ahol a művészet szállodában lakik

A rendszerváltás utáni első luxusszálloda nemcsak a luxus újradefiniálása mellett kötelezte el magát, hanem a művészetpártolás mellett is.

Egy szállodai szobát minden esetben dekorálnak, és bizony sokat elárul, mi van a falakon. A budapesti Kempinski Hotel tulajdonosa és vezetése a kezdetektől tudatosan építi műtárgykollekcióját. Már az is átgondolt gesztus, hogy szinte mindegyik műalkotás magyar művésztől származik, emellett számos más módot is találnak a hazai kortárs művészet népszerűsítésére. Dudás Ildikó PR-igazgató vezetett végig az épületen, melynek túlzás nélkül minden sarkában egy figyelemre méltó műbe botlottunk.

Márffy Ödön: Cirkusz, 1920-as, 30-as évek

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest 1990 és 1992 között épült, Finta József és Puhl Antal tervei alapján a belváros kitűnő lokációjú pontján. Csaknem harmincéves története alatt számos híresség szállt meg lakosztályaiban, a szálloda honlapján található sajtóközlemények csak úgy sorolják a díjakat, travel guide listás helyezéseket. Nyert a spa, nyert az étterem, a kávé is speciális, külön nekik pörköli egy kézműves kávémanufaktúra, 80 százalék brazil és 20 százalék El Salvador-i kávészemekből.

Berkes Antal: Berlin Unter den Linden,1920-as, 30-as évek

A rendszerváltás utáni első luxusszálloda nemcsak a luxus újradefiniálása mellett kötelezte el magát, hanem a művészetpártolás mellett is. Már 1992-ben, a beruházás egy százalékát – egymillió márkát, még nem létezett az euró – műtárgyak beszerzésére fordították a külföldi tulajdonosok. „1991. december 2. óta dolgozom itt, még a nyitás előtt érkeztem – meséli a kezdeti időszakról Dudás Ildikó. – Kifejezetten szeretem a munkámnak ezt a részét, a műgyűjteménnyel való foglalkozást, olyannyira, hogy magánemberként is elkezdtem gyűjteni. Lakásbiztosításomba a szeretett képeimet emeltem be, és nem a műszaki cikkeket, mint a legtöbben. Ma már más szállodáknak is vannak eredeti képeik, műtárgyaik, de mi nevet is adtunk a kollekciónak, ez lett a Corvinus Műgyűjtemény, és a hotel brandjének lényeges elemeként kezeljük. Amikor nyitottunk, a 90-es évek fordulóján, a budapesti szállodák még a Képcsarnoktól vettek bérbe képeket, tehát nem vásároltak, csak kölcsönöztek.”

Fischer Ernő: Prága – Középkori város, 1972

A Corvinus Gyűjtemény több mint ezer műtárgyat foglal magában, a név pedig Corvin Mátyás reneszánsz udvarára utal. Van is egy gyönyörű Kő Pál-szobruk Mátyás királyról. A Kempinski gyűjtési koncepciója sajátos jellegéből adódóan mérsékelten progresszív. A 90-es években kezdődő gyűjteményépítés idején több klasszikus, tradicionális alkotás került be, majd az ezredfordulótól erősebb nyitás figyelhető meg a kortárs művészet felé, mely mára a gyűjtemény súlypontját alkotja. Sőt a legutóbbi időkben megfigyelhető a felfedezés kockázatának felvállalása. A szállodai környezetben való gondolkodás kedvező feltételt biztosít a sorozatoknak vagy egy-egy művész nagyobb súlyú szerepeltetésének, valamint a szoborműveknek, ugyanakkor éppen emiatt nem terjed ki a gyűjtőkör a konceptuális, kísérleti, erősen reflexív művészetre és az új médiumokra. A gyűjtemény építése mellett az épület földszintjén található Promenade-on rendszeresen mutatnak be kortárs kiállításokat. Sőt a szálloda folyosói, közlekedői és földszinti hallja állandó kiállítási térként is funkcionál.

Gerzson Pál: Fa, 1986

Bár nem a befektetés volt a cél eredetileg sem, mégis a kezdetben vásárolt klasszikus alkotások ára igencsak felment időközben. „Egy idő után felmerült bennünk, hogy a több milliót érő festményeket tartsuk-e bent szobákban, ahol viszonylag kevés ember gyönyörködhet bennük, vagy találjunk ki valami mást. Pár évvel ezelőtt, amikor elkezdtük a szobák felújítását, kivettük a nagy nevek egy részét, Kádár Bélát, Scheiber Hugót, Ziffer Sándort, Ferenczy Valért, Emőd Aurélt, és ezekből az értékes képekből és szobrokból összeállt egy utazó kiállítás anyaga. Igaz, a Covid miatt kicsit lelassult a projekt, de sikeres kiállításokat tartottunk Tihanyban és a berlini magyar nagykövetségen.”

Ferenczy Valér: Tájkép – Nagybánya, XX. század első fele

Maradtak értékes klasszikus képek a szállodában is, például a Herend lakosztályban, ami egy történelmi időkapszula az alapvetően modern környezetben. A lakosztály biedermeier bútorait, herendi lámpáit és a vitrinben elhelyezett kézzel festett Viktória-mintás porcelánkollekciót XIX. századi női portrék egészítik ki, köztük a Barabás Miklós által megfestett Zetk Katalin arcképe. A herendi porcelán népszerűsítése is misszió, a kézi festés értékére és a helyi iparművészet kiemelkedő voltára szeretnék felhívni a figyelmet.

Barabás Miklós (1810–1898): Zetk Katalin portréja

A szálloda tulajdonosi körét képviselő grémium az elmúlt huszonkilenc évben ugyanaz, az akarat az indulás óta töretlen. A jelenlegi igazgató Stephan Interthal második hétéves ciklusát tölti itt, és az ő művészetpártoló tevékenysége is szívből jön. Pártoló tagja a Műpának, gyakori vendég a Zeneakadémián is, és élénken érdeklődik a magyar kultúra iránt. A mindenkori igazgatók egyöntetűen elkötelezettek voltak a gyűjtemény építésében Dudás Ildikó visszaemlékezése szerint: „Rendszeresen jártunk műtermekbe, nemcsak Budapesten, vidékre is, a művek mélyebb megértéséhez hasznos a művésszel való közvetlen találkozás, beszélgetés, elemzés. Különösen nagy élmény volt számomra egy látogatás Tettamanti Bélánál, mikor egy svájci bankárt kísértem. Gyakran előfordul, hogy egy mű felkelti egy vendég figyelmét, vásárolni szeretne, ilyenkor összehozzuk a művésszel, ez is a művészettámogatásunk része. A bankár nem beszélt magyarul, Tettamanti nem beszélt németül, nem volt közös nyelvük, ezért mentem én tolmácsolni, de szinte nem is volt rám szükség, a két ember annyira értette egymást. Mindegyik a saját anyanyelvén beszélt, ugyanarról. Egészen fantasztikus volt látni, mennyire összehoz a művészet embereket.”

Tettamanti Béla: Cím nélkül, 1990-es évek

A legelején a tulajdonosok döntöttek a műalkotások megvásárlásáról vagy megrendeléséről, akad olyan mű, amit kifejezetten ide terveztek, mint például Nagy Gábor pannói egykor a kávézóban és Hajdu László ma is látható Duna-reliefje a recepción, amihez meg kellett erősíteni az alapzatot is, hogy elbírja a nehéz bronzot. Később, a felújításoknál belépett a képbe a KOGART, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, szakmai támogatóként küldenek előválogatott portfóliókat, ügyelve a szakmai minőségre, és az eddigi arculathoz való illeszkedésre. A földszinti kávézóban elhelyezett Fehér László-festményt a Kogarttól bérlik, s annyira népszerű, hogy szinte minden héten meg akarja venni valaki. „Mi is szívesen megvennénk, de nekünk sem adják el – folytatja Dudás Ildikó. – Nincsenek kiemelt szempontok egy kép megvásárlásánál, sem műfaj, sem szerző, sem stílus tekintetében. Egyszerűen csak vonzónak kell lennie – mondja, hozzátéve, hogy nagyon megosztó, szexuális vagy vallási érzékenységet sértő témák nem jöhetnek szóba. – Sokféle vallású, beállítottságú ember jön hozzánk, erre ügyelnünk kell.”

Gulyás Katalin: Fejek, 1996

A szálloda minden emeletén sok a szobor, ezek térszervező erővel bírnak, és az épület integráns részeivé váltak. Molnár Levente Odüsszeusz-szobra a világutazást szimbolizálja, Buborékfújó kislányt ábrázoló fémszobra pedig ugyanolyan kedvenc a földszinti kávézóban, mint Fehér László festményének sms-ező nőalakja.

Molnár C. Pál: Városkép, 1960-as évek

Szó volt már arról, hogy a tulajdonosok gesztusaként a művek szinte kivétel nélkül magyar alkotóktól származnak. A kevés kivétel egyike egy indiai művész, aki a Kempinski központja által szervezett Kempinski Young Artist Program egyik felfedezettje. A programban nemcsak képzőművészeket, hanem zenészeket, fotósokat is felkaroltak és „kiközvetítettek” valamelyik Kempinski szállodának a világban, ami azt jelentette, hogy meghívták és támogatták a művészt, bevezetve az adott város művészeti szcénájába. „Az egyik sikertörténete ennek a programnak a nálunk két hónapot vendégeskedő Sachin George Sebastian, Új Delhiből érkezett művész volt – meséli Dudás Ildikó. – Elvittük a Képzőművészeti Egyetemre, kiállításmegnyitókra, magyar táncházba, megmutattuk neki a budapesti művészeti életet. Köszönetképpen készített egy látványos papírkollázst, Világváros címmel, amely messziről úgy néz ki, mint egy virág. Mindenki megérti az üzenetét, és valószínűleg egyet is ért vele. A Kempinski-központ vezetőségének annyira megtetszett, hogy tőle rendelték meg a genfi tárgyaló díszítését. Sokféle módon dolgozunk a művészekkel, korábban bevontuk őket a karácsonyi céges ajándék készítésébe is, például, amikor egy nemes bort választottunk ajándékként, minden évben más művésszel terveztettünk hozzá címkét, ami ma már divat, de mi évtizedekkel ezelőtt kezdtük.”

Ziffer Sándor: Nagybányai Kereszthegy, XX. század közepe

Kiállításokat is rendeznek a kezdetektől. A legelső tárlat az akkor felújított Feszty-körkép darabjait mutatta be, mielőtt elvitték a végleges helyükre, Ópusztaszerre. Olyan sokan jöttek el megnézni, hogy egyszerűen bevezetődött a köztudatba: a Kempinskiben kiállítások vannak. „Ráadásul a diplomáciai küldöttségeknek előny, hogy ide éjjel 11-kor vagy hajnali 5-kor is be lehet esni, sokszor lettünk így mi egy hivatalos programban az egyetlen kulturális megálló. A kortárs művészek pedig olyan kiállítóteret kapnak itt, ahol nagy az átmenő forgalom, nemcsak a hotellakók látják a képeiket, hanem az itt tárgyaló üzletemberek is. Előfordult, hogy egy nálunk megrendezett külföldi konferencia végén az egyik képet kiválasztották a galéria aktuális kiállításáról, és azt ajándékozták az egyik fontos előadónak.”

Nyitókép: Kádár Béla (1877–1956) Kék táj

(A képek forrása: balatontipp.hu)