A múzeum, amelynek élére Picassót nevezték ki egykor

A Madridban található Prado különlegesnek számít a nyugati művészeti múzeumok között, ugyanis egyedülálló gyűjteményét nem művészettörténészek és kurátorok válogatták össze, – mint oly sok más múzeum kollekcióját – hanem Spanyolország uralkodói, köztük számos királynő. A kollekció első részét a Habsburgok vásárolták meg, majd a Bourbonoknak köszönhetően bővült. Csak azt gyűjtötték, ami elnyerte a tetszésüket, részben ennek köszönhető, hogy a „festők múzeumaként” emlegetik az intézményt, amelynek helyén egykor hatalmas rét zöldellt – innen a múzeum neve is, prado, ami spanyolul annyit tesz: rét.

Magát az épületet 1785-ben kezdték el építeni Juan de Villanueva tervei alapján. A mesés gyűjtemény bázisát az 1819-ben megnyílt királyi kollekció képezi: mára a csaknem nyolcezer festmény mellett hatezer-ötszáz rajzot, háromezer metszetet és kétezer-nyolcszáz díszítőművészeti alkotást találunk itt.

A múzeum épülete (fotó: Emilio J. Rodríguez Posada)

Az intézmény rendelkezik a világon a legtöbb Goya-festménnyel, szám szerint százötven remekművel, amikből kilenc teremben kaphatunk ízelítőt. Velazqueztől csaknem ötven festményt őriznek, és több tucatot találni itt Rubens- és Raffaello-képekből. A Pradóba kell ellátogatnunk akkor is, ha Albrecht Dürer Ádám és Éva, Hieronymus Bosch A földi örömök kertje és Caravaggio Dávid és Góliát című alkotását akarjuk megnézni. Sőt, Bartholomäus Strobel KeresztelőSzent János lefejezése című lélegzetelállítóan nagy (280 centiméter magas és 952 centiméter széles) festményével is az intézmény büszkélkedhet.

Picasso leghíresebb művét, a Guernicát itt állították ki először Spanyolországban, a mester születésének századik évfordulója alkalmából, 1981-ben. (A mű jelenleg a madridi Reina Sofía Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.) A világhírű művészt 1936-ban nevezték ki az intézmény élére, igaz, soha nem dolgozott múzeumigazgatóként, de a pozíciót 1939-ig ő töltötte be.

Nők a Prado mögött

Fotó: Angel de los Rios

Az európai múzeumok közül valószínűleg a Prado az, amelynek kialakításában a nők játszották a legmeghatározóbb szerepet, akár gyűjtőként és mecénásként, akár alapítóként. Olyan jelentős művek, mint Tiziano V. Károly a mühlbergi csatában című képe, a II. Fülöp és Habsburg Mária magyar királyné című bronzszobor, valamint Rubens A szent család a szentekkel című alkotása, nem szerepelne ma a Prado gyűjteményében a nő mecénások közreműködése nélkül.

A nők művészetben betöltött szerepére hívta fel a figyelmet a múzeum igazgatója, Miguel Falomir is, aki 2021-ben bejelentette, hogy „sokkal befogadóbb” hellyé kívánja tenni az intézményt azáltal, hogy állandó gyűjteményét átrendezi, mégpedig úgy, hogy a nő művészek és külföldi alkotók munkáit nagyobb arányban mutatja be. A Guardiannak kifejtette, hogy az átrendezésről való döntés nem hirtelen született, és nem a kurátorok vagy az igazgató szeszélye motiválta, hanem az a szándék, hogy jobban megismertessék a múzeumlátogatókkal a különböző korokat és festőiskolákat. „Ahogy már gyakran mondtam, ez nem csak genderkérdés – bár a nőket kétségtelenül kizárták a múzeum állandó gyűjteményéből és kiállításaiból” – mondta Falomir, hozzátéve, hogy a művészettörténet teljes korszakai és egész régiók is kimaradtak, így apránként egy befogadóbb Prado létrehozására törekszenek. 

E törekvést tükrözte, amikor 2022-ben a múzeum bejelentette, hogy a spanyol Kulturális Minisztérium Női Intézetével együttműködve új nézőpont szerint mutatják be az állandó gyűjteményt, azaz a nők művészetpártoló és mecénás szerepére összpontosítanak. A bevont művek olyan nőkhöz kapcsolódnak, akik nemcsak mecénási tevékenységükkel, hanem a szolgálatukban álló művészek támogatásával is kiemelkedő szerepet töltöttek be. Különösen figyelemre méltó példa erre Izabella Klára Eugénia infánsnő tevékenysége: a Prado több tucat olyan művet őriz, amelyek közvetlenül az ő mecenatúrájából származnak. Mindemellett Izabella Klára Eugénia Rubens egyik legnagyobb mecénása volt, ennek köszönhető, hogy a múzeum a világ legnagyobb Rubens-gyűjteményének ad otthont.

Az intézmény – példát mutatva más múzeumoknak – számos olyan projektet és kiadványt hozott már létre, amelyekben a nők saját jogon főszereplők, művészeti támogatók és mecénások. Idén júniusban publikálták – az Amsterdam University Press-szel együtt – az Art and Gender in the Museum. A Prado gyűjteménye című könyvet, amely egyedülálló az intézmény történetében. Most először szenteltek ugyanis tanulmánysorozatot a gyűjtemény kialakulásának és fejlődésének genderszempontból történő vizsgálatára. A sorozat célja, hogy láthatóvá tegye a nők szerepét a művészet világában, akár művészként, mecénásként és gyűjtőként, akár a male gaze, azaz a férfi tekintetek tárgyaként.

A múzeum egyik legutóbbi, szeptember elején zárt időszaki kiállítása, az El Prado en femenino II. Promotoras artísticas de las colecciones del Museo (1602-1700) [Női perspektíva II. A múzeum gyűjteményeinek művészeti támogatói (1602-1700)] az európai királyi dinasztiákból származó uralkodónők gyűjtőtevékenységét mutatta be, és azt tárta fel, miként játszottak ők kulcsszerepet az egykori királyi gyűjtemény bővítésében. A tárlat korábbi, első része olyan nőkre fókuszált, akik 1451 és 1633 között gyarapították a királyi gyűjteményt. Ez az időszak I. Izabella uralkodásától kezdve Izabella Klára Eugénia infánsnő haláláig tartott. A kiállítás Bourbon Izabella spanyol királyné uralkodásától Pfalz–Neuburgi Mária Anna spanyol királyné uralkodásáig, az 1602 és 1700 között zajló női mecénás tevékenységet mutatta be. Ebből a periódusból kiemelkedőnek bizonyult Krisztina svéd királynő gyűjtőtevékenysége: a Prado neki köszönhetően szerezte meg klasszikus szobrainak egyik legfontosabb csoportját, valamint a korábban már említett Dürer-remekmű, az Ádám és Éva is ekkor került a királyi kollekcióba.

A múzeum finanszírozása

A Pradót ma is számos magánszemély és vállalat támogatja: a múzeum Baráti Körének Alapítványát (Fundación Amigos del Museo del Prado) 1980-ban hozták létre Enrique Lafuente Ferrari történész, az intézmény első elnökének vezetésével, mintegy háromszáz taggal, azóta pedig több mint negyvennégyezren csatlakoztak hozzájuk. Olyan vállalatok szponzorálják az intézményt, mint a Samsung, az Iberdrola és az AXA Biztosító Alapítványa. A társaság olyan elismeréseket zsebelhetett be, mint az Arany Érdemérem a képzőművészetért kitüntetés és a San Fernandó-i Királyi Képzőművészeti Akadémia Becsületrendje. A nonprofit kulturális magánintézmény 1981 óta számos tanfolyamot és előadássorozatot indított. Az alapítvány által életre hívott Gabinete Didáctico programnak köszönhetően a spanyol diákok 1983 óta látogathatják ingyenesen a Pradót: eddig több mint négyszázezer tanuló vett részt benne.

1991-ben Manuel Villaescusa Ferrero ügyvéd és ingatlanmogul a teljes vagyonát, több mint 36 millió eurót (15,6 milliárd forint) érő ingatlanjait a Pradóra hagyta, de kikötötte, hogy csakis festmények vásárlására költhetik a pénzt. A nagylelkű adományból mások mellett olyan művészektől vásároltak képeket, mint Goya, Jusepe de Ribera és El Greco.

A 2000-es évek elejéig a Prado éves bevétele körülbelül 16 millió euróra (6,4 milliárd forint) rúgott, amelyből csaknem 14 millió euró az államtól származott, a fennmaradó összeget pedig magánadományokból, kiadványokból és belépőkből teremtették elő. A helyzet 2001-ben változott meg, amikor is a José María Aznar vezette konzervatív kormány úgy döntött, módosítja a múzeum finanszírozási platformját, és bevezeti a köz- és magánszféra együttműködést (PPP), azaz bevonja a magánszektort az intézmény fenntartásába. Ennek értelmében a Pradónak fokozatosan nyolcvan százalékról ötven százalékra kellett csökkentenie az állami támogatás mértékét. Cserébe a múzeum megkapta a költségvetés feletti ellenőrzést – amely 2004-ben nagyjából 35 millió eurót tett ki –, valamint a felhatalmazást ahhoz, hogy pénzt gyűjtsön vállalati adományokból. A húsz évvel ezelőtti 150 millió euró értékű (több mint 58 milliárd forint) intézménybővítést azonban a spanyol állam fizette. 2021-ben a múzeum bevételeinek nagy részét már támogatásokból szerezte, megfordítva a korábbi években tapasztalható tendenciát: a pandémia előtt az 50 millió eurós bevételből több mint 33 milliót a múzeum saját bevételei tettek ki.

Nyitókép: Diego Velázquez: Az udvarhölgyek (forrás: Prado )

Lásd még:

Ékkő a művészet madridi „arany háromszögében” – Műgyűjtő családnak köszönhetjük a spanyol főváros egyik legkiemelkedőbb kollekcióval bíró múzeumát

Nincs kultúra Caixa nélkül – A spanyol bank több mint száz éve létrehozott alapítványa az ország egyik legjelentősebb jótékonysági szervezete