A szeretet nem felejt

Pinke Jonatán személyes élményeiből született a Rózsaút című kisfilm forgatókönyve, amely az emlékezés, a veszteség és a szeretet kapcsolatát vizsgálja. A Hámori Ildikó főszereplésével készülő film alkotói sokak számára ismerős történetet szeretnének elmesélni: mit tehetünk akkor, amikor valaki, akit szeretünk, már nem emlékszik ránk? A projektről Réti Barnabás producert kérdeztük.

Miről szól a rövidfilm? Miért fontos az ön számára ez a történet?

A Rózsaút szívmelengető, érzékeny történet az emlékezés és a szeretet kapcsolatáról. A film valós eseményeken alapul: Pinke Jonatán forgatókönyvíró és főszereplő személyes élményeiből, két nagymamája történetéből született.

A történetben a fiú meglátogatja Alzheimer-kórral küzdő nagymamáját, aki már nem ismeri fel őt. A találkozás feszültséggel és fájdalommal teli. Miközben kétségbeesetten próbál kapaszkodót találni, a főhős felidézi a gyermekkori pillanatot, amikor szeretete jeléül rózsaszirmokból utat készített a nagymamájának a kertben. E gesztust újraalkotva próbálja meg őt visszavezetni az emlékeihez. A film azt a kérdést teszi fel, hogy legyőzheti-e a szeretet a betegséget, megérzi-e a tudat a szeretet tiszta energiáját anélkül, hogy beazonosítaná a hozzá kapcsolódó személyt. Amikor Jonatán megkeresett az anyaggal, az alkotótársammal, Iványi Árpád rendezővel azonnal tudtuk, ezt a történetet el kell mesélnünk. Mi magunk is érintettek vagyunk, ahogyan nagyon sok ismerősünk is. Sokunknak kell szembesülnünk a tehetetlenséggel, hogy valaki, aki közel áll hozzánk, egyszer csak már nem az a személyiség, akit ismertünk. Ez gyakran dühítő, mégis alázatot követelő élmény, amely emlékeztet az emberi esendőségre. Úgy gondoljuk, ez olyasmi, amivel a nézők azonosulni tudnak.

Pinke Jonatán (forrás: Réti Barnabás)

Hogyan került közel a produkcióhoz?

Régóta ismerem Jonatánt, anno fiatal pályakezdő színészként tanácsot kért tőlem, mert tudta, hogy én is külföldön éltem és dolgoztam, mint magyar színész, ő pedig akkor készült Los Angelesbe. Ott a Lee Strasberg Institute-ba járt, majd készített egy többszörös díjnyertes rövidfilmet The Choice címmel. A Rózsaút viszont annyira személyes történet, hogy mindenképp Magyarországon akarta elkészíteni, itt azonban nem ismerte a szakmát. A Budapest Playhouse-nál olyan történetekkel foglalkozunk, amelyek erőt adhatnak és inspirálják a nézőinket, ezért a projekt tökéletesen illett a portfóliónkba. Produceri segítséget nyújt még Csongrádi Barnabás, aki a Freeway Entertainment nevű nemzetközi, filmes jogdíjakat kezelő ügynökségként is dolgozik, és nálam jobban rálát egy ilyen projekt gazdasági oldalára.

Hogyan lehet egy ennyire személyes alkotói ügyet úgy végigvinni, hogy a végeredmény szakmailag és gazdaságilag is működőképes legyen?

Hogy a film szakmailag megállja a helyét, számunkra nem kérdés, főleg, mert olyan színészek csatlakoztak a csapathoz, mint Hámori Ildikó és Berki Szofi. A gazdasági működőképesség viszont egy kisfilm esetében nem igazán releváns opció – ennek a formátumnak nincs értelmezhető piaca. Viszont nagyon komoly befektetés lehet későbbi produkciókhoz: mint művészi referencia és önmagában is nagy esztétikai és presztízsértékkel bírhat.

A közösségi finanszírozáson túl kapnak céges, szponzori segítséget?

Nagyon bízunk benne. Jelenleg is zajlik cégek megkeresése. A témából kifolyólag főleg egészségügyi vállalatokat és biztosítókat vettünk célba. Bízunk benne, hogy lesz köztük olyan, aki meglátja a lehetőséget egy ilyen alkotásban, amely nemcsak figyelemfelkeltő és párbeszédet elindító kiindulópont lehet, de segíthet az Alzheimer-kórral járó kellemetlen élmények feldolgozásában is. Próbáljuk megtalálni azokat a szervezeteket és vállalatokat, akik társadalmi szerepvállalási profiljával egyezik a téma, nyitottak az ilyen együttműködésre és felismerik az értéket – akár a márkabizalmat, szimpátiát felkeltő lehetőségként is.

A Rózsaút alkotói és szereplői (jobbról balra) Réti Barnabás, Berki Szofi, Hámori Ildikó és Iványi Árpád (fotó: Réti Barnabás)

Mit tapasztalnak: inkább az ügyhöz kapcsolódó személyes történet, az alkotók személye vagy a készülő film szólíthatja meg a támogatókat?

Az eddigi tapasztalatom az, hogy az alkotók személye nagyon sokat számít. Amikor egyenként kiküldtem a közösségi finanszírozás linkjét az ismerőseimnek és a projekt leírását e-mailben, többen is beszálltak pénzadománnyal vagy személyesen, pro-bono közreműködéssel. Így került a stábba a gyártásvezetőnk, az operatőrünk, a fővilágosítónk és a sajtósunk is. Meglepő módon sok olyan ismerősöm reagált, akikkel régóta nem beszéltem. Egyébként a gyűjtést próbáljuk több oldalról is megtámogatni, sajtómegjelenésekkel és a közösségimédia-posztokkal is.

Egyelőre a csekélyebb összegek jönnek be, de még nagyon a kampány elején járunk, az eddigi legnagyobb adományok ötven eurósak voltak. Jellemző viszont, hogy kevesen töltik ki az adakozók közül az információs blokkot, pedig az alapján tudjuk valamilyen formában honorálni a segítséget, akár a film stáblistáján való névfeltüntetéssel, akár a vetítésre való meghívással.

A filmet ITT lehet támogatni. A projektről további információ a Rózsaút Facebook- és Instagram-oldalán érhető el.

Nyitókép: Részlet a film plakátjából (forrás: Budapest Playhouse)

Lásd még:

A hierarchia tetején: a történet – Elhivatottság, maximalizmus, feltétlen alázat a szakma és a nézők, de mindenekelőtt a történet iránt – e főbb irányelvek alapján született meg a Budapest Playhouse.