by MTI/artisbusiness.hu 2021. márc 26.

„A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön”

Helen Mirren angol színésznő üzenete a Színházi Világnapra

A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az ITI minden évben felkéri a színházi világ egy jelentős személyiségét, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Ezúttal Helen Mirren, az egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert angol színésznő üzen. Miller számos színházi, filmes szerepével aratott sikert, színészi munkájáért több elismerést vehetett át, A királynő című filmben nyújtott alakításával elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is.

Színházi Világnapra küldött üzenetében azt írja: nehéz idők járnak az előadóművészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett. Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal.

Mint kiemeli, a jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően.

„Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön” – hangsúlyozza Helen Mirren, hozzátéve: Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát soha nem lehet elfojtani, hamarosan új energiával, világunk újfajta megértésével fog virágba borulni.

Alig várom!”

Cocteau 1962-ben elhangzott üzenete itt olvasható.

Borítókép: Helen Mirren (forrás: The Times)