A tánc és a technológia találkozása

Rendhagyó Connections eseményen vehetett részt legutóbb az Art is Business baráti köre: a táncművészet és technológia kapcsolatáról nem csak elméleti síkon diskuráltak a kerekasztal-beszélgetés résztvevői, de a Közép-Európa Táncszínház művészeinek köszönhetően gyakorlatban is megismerhettük, milyen lehetőségeket hordoz a két ágazat összekapcsolódása.

Sinka Lídia a karját nyújtja a SÍN Művészeti Központban, az ölelést Pucsek Berta fogadja négy-öt kilométerrel odébb, a Bethlen Téri Színházban. A két táncművész fizikailag ugyan nincs egy térben, de jól látják egymást, köszönhetően egy telefonnak, egy projektornak és egy szoftvernek: improvizálva, profin fejezik be egymás mozdulatait. Együtt mozognak Kindl Gábor, Hován Marcell és Kisbakonyi Edmond táncművésszel – öten, két különböző helyszínen.

Egyszeri és megismételhetetlen

Az est vendégeit Balogh Máté András, az Art is Business ügyvezetője, majd dr. Váczi László, a Bethlen Téri Színház vezetője köszöntötte, majd a Közép-Európa Táncszínház művészeinek közel félórás improvizációja következett.

A Közép-Európa Táncszínház művészei (fotó: Pixolar Photography)

A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Péli Nagy Kata a TrendFM Táncverzum szerkesztő-műsorvezetője volt.

– Minden alkalommal meglepetést okoznak a táncosok, olyan reakciókat, apró mozdulatokat, különleges mozzanatokat látok tőlük, amelyeket korábban még nem fedeztem fel, pedig szinte minden nap együtt dolgozunk – reagált az előadásra Mádi László, a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője, aki képernyő mögül kísérte figyelemmel a táncművészeket: ő felelt ugyanis a performansz technikai hátteréért. – Másodszor dolgozom a szoftverrel, még barátkozom vele. A kezdeti nehézségekhez viszonyítva azonban már komfortosabban mozgunk a rendszerben, ahhoz képest biztosan, amikor a finnek megmutatták, és telefonon, cseten egyeztettünk, hogyan kell beállítani a kamerákat, a fényeket. Ismerkedünk a technológiával mi is és a nézők is, akiket ezúton is biztatok, hogy nyugodtan szálljanak be a „játékba”, vegyenek részt az előadásban, hiszen a kameraképben ők is látszanak, ők is kapcsolódhatnak a közelben és a távolban mozgó táncművészekhez.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Péli Nagy Kata, Viczián Martin, Kocsis Eszter, Váradi András, Mádi László és Moravcsik Borbála (fotó: Pixolar Photography)

A projektben dizájnmentorként vett részt Moravcsik Borbála termékfejlesztő dizájner, aki elmondta, mindig lenyűgöző élmény látni a táncművészek improvizációját, miként reagálnak egymásra, a technológiára. – Egyfelől a technika is vezette a táncosokat, újabb és újabb mozdulatkora „hívta” őket, de láttuk azt is, ahogyan a művészek is improvizációra késztették a szoftver kezelőjeként Mádi Lászlót. Az én feladatom, hogy olyan művészeti konstrukciót hozzunk létre, ami illeszkedhet a Dance Hackbe; hogy összefogjam, miként működhetnek együtt a táncművészek, az informatikusok, a dizájnerek, de akár távolabbi szakterületről érkező szociológusok, üzletemberek is, hogyan hozhatnak létre közösen valami innovatív, előremutató megoldást, miként kapcsolódhat össze a tánc és a technológia. Sőt diákokat is szeretnénk bevonni: a különböző tánckurzusokon kiaknázhatjuk az online kapcsolat adta lehetőségeket. Így dolgoztunk például 2022 nyarán egy intenzív nyári tánckurzuson a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjaival. Jó lenne nem csak táncosokat, de mérnök- és informatikushallgatókat is bevonni, összekötni ezen a platformon, hogy együtt gondolkodhassanak, közösen reagáljanak például társadalmi és ökológiai problémákra.

A Közép-Európa Táncszínház művészei (fotó: Pixolar Photography)

Újdonság volt az előadás Váradi András, a Bethlen téri Színház műszaki vezetője számára is. – Bár a munkám révén a színház technikai hátterét biztosítom, ezzel a technológiával még nem dolgoztam – mondta. – Előadás közben azon gondolkodtam, miként tudnám ezt a saját színházi viszonyaim közé beilleszteni. Érdekes, komplex élmény volt, biztos vagyok benne, hogy a repertoárban is szerepet kap majd valamilyen formában.

Ezzel egyetértett Mádi László is, aki hozzátette, a technológia folyamatos fejlődése mellett a határ a csillagos ég. – Egy csúcsminőségű kamerával, projektorral, magas sávszélességű internetkapcsolattal tökélyre fejleszthető egy-egy előadás – ezen dolgozik a finn társulat, a TaikaBox is, mi pedig szívesen kapcsolódunk be az ötletelésbe. Tervünk, hogy a repertoárban is megjelenhessen ez a megoldás, akár klasszikusabb táncszínházi előadásokban is.

Művész nélkül mit sem ér

A technológia nyújtotta lehetőségek tárháza végtelen – jól tudja ezt a VR Vidámpark tulajdonosa és ügyvezetője is. Viczián Martin rámutatott, hogy a virtuális valóság többek között a színházi teret bővíti. – Nem feltétlenül csak a fizikai díszlet áll a rendelkezésünkre, a színpadot kedvünk szerint bővíthetjük, létrehozhatunk gyakorlatilag bármilyen világot, ülhetünk a felhők felett vagy ellátogathatunk a dinoszauruszok földjére. Fontos, hogy a VR a közösségi élményhez is hozzátesz, ahogyan az előadásban is láthattuk. További előnye, hogy a virtuális valóságnak köszönhetően nem csak növekszik a lehetőségek száma, de csökkenhet az előadás karbonlábnyoma is, hiszen nem kell legyártani, illetve utaztatni a díszletet.

Hozzátette, a VR és a tánc összekapcsolása már egy francia projektben, a Le Bal de Paris-ban is fontos szerepet játszott, ahol a résztvevők táncművészek útmutatásával lehettek a darab részesei.

Kocsis Eszternek, a Budapest Bábszínház bábkészítőjének, bábtervezőjének, a MOME doktori iskola hallgatójának kutatási területe a bábművészet és technológia kapcsolata. – Animatronikusnak nevezzük azokat a mechatronikus technológiával mozgatott bábokat, amelyek nem csupán mechanikusak, hanem elektronika, illetve informatika is tartozik hozzájuk. És bár a bábművészetben nem feltétlenül látszik mindig az ember, de érezhető az, hogy van-e, vagy nincs a báb mögött egy élő személy, akkor is, ha azt a bábot a robotika mozgatja. Hiszen esetünkben már maga a tervezés is művészet, ahogyan a báb mozgatása is – a technológia tehát tulajdonképpen egy eszköz, amivel újabb lehetőségeket teremthetünk. A játék része – mondta a bábtervező.

A Budapest Bábszínházban a Ponttól pontig című kísérleti előadás egy absztrakt, szöveg nélküli darab. A negyvenöt perces játékidő alatt robotgolyók is szerepelnek a színpadon, amelyeknek a mozgatói nem láthatók. – A nyolcéves és annál idősebb gyerekek könnyen dekódolják a különböző gesztusokat, illetve azokat a kisebb történeteket, amiket a bábszínészek megjelenítenek. Szeretem ezt a darabot a közönség soraiból nézni: mivel nincs szöveg, csak zene,  a gyerekek folyamatosan kommentálják az eseményeket, és nagyon érdekes meglátásaik vannak – tette hozzá Kocsis Eszter.

Balogh Máté András, Péli Nagy Kata, Viczián Martin, Kocsis Eszter, Mádi László, Moravcsik Borbála, Váradi András, Gerlits Réka és dr. Váczi László (fotó: Pixolar Photography)

Péli Nagy Kata felvetette a dilemmát: vajon hol húzódik a határ, ahol a technológia még segíti az előadást, és nem veszi el azt a hozzáadott értéket, azt a pluszt, amitől a művészet igazán művészet. A résztvevők egyetértettek abban, hogy bármilyen technológiát használjunk is, nem maradhat ki a hozzáadott emberi érték. – Ha már nincs ott a művész, nincsen meg az a testi valóság, amit csak az élő tánc adhat, az az elhivatottság, amit a színpadi ember szemébe nézve látunk, akkor talán nincs is értelme az előadásnak. A technológia és a virtuális valóság lehetőséget ad a nemzetközi összefonódásokra, az együttgondolkodásra, a tér tágítására. Kívánom magunknak, hogy merjünk belenézni ebbe az üveggömbbe, álmodjunk bátran, hozzunk létre innovatív előadásokat, mutassunk új perspektívát! De legyen ott az ember, a művész, az alkotó is.

Nyitókép: A Közép-Európa Táncszínház művészei az Art is Business Tánc és technológia című Connections eseményén (fotó: Pixolar Photography)

Lásd még:

Értékmentés a kapcsolódások jegyében: Közép-Európa Táncszínház – Interjú Gerlits Rékával és dr. Váczi Lászlóval