„A világszínvonalú dolgok érdekelnek”

Kevés táncos van világviszonylatban is, aki olyan gazdag, sokrétű kifejezési formákkal bír – nem csak a mozgás nyelvén –, mint Ladányi Andrea. A koreográfiától a filmezésen át a rendezésig sokfelé ágazik művészi tevékenysége, minden műfajban maximális minőség, igényesség, progresszivitás jellemzi. Kortalan energiával száguld színházak, próbatermek, stúdiók között élet- és alkotóközösségben férjével, a fantasztikus dobos Borlai Gergővel.

Tizenöt éve Barcelonában találták meg Borlai Gergővel az európai főhadiszállásukat. Miért éppen a katalán fővárosra esett a választásuk?

Forrás: Ladányi Andrea Facebook

Gergő tizenhat évvel fiatalabb nálam. Tizenkét éves kora óta ül a zenészmikrobuszban, több mint hatszáz lemezen játszik. Amikor találkoztunk, sokat beszélgettünk arról, hogy mik a nagy álmai. Amerikai zenén nőtt fel, szeretett volna együtt játszani a régi giga hősökkel, akik még élnek, illetve a fiatalokkal. Ugródeszkaként Amerikához, továbbá az európai életmód folytatásához három opció jöhetett számításba: Berlin, London és Barcelona. Berlin és London kiesett, mindkét város kiszolgálja a közönségét világsztárokkal, saját zenészekkel, úgyhogy onnan nehéz elstartolni Amerikába. Barcelona mellett szólt, hogy ott él a világ egyik legnagyobb basszusgitárosa, Gary Willis.

Milyen lényeges művészi hatásokat, inspirációkat nyert a katalán fővárosból?

Rengeteget utaztam életem során, sok helyen éltem Kanadától Finnországig. Kevés olyan élhető hely van, mint Barcelona. A gasztronómia, az építészet, a koncertek, a színházak, a múzeumok kínálata elképesztően gazdag. Nem beszélve az emberek szépségéről. Nagyon közel áll a hozzám az a fajta életforma, hogy a srácok reggeli szörfözésből mennek dolgozni, rollerrel, robogóval közlekednek. Felesleges a hajfestés, a körömlakk, a make up, a nők is a természetesség hívei. Mint ahogy én sem sminkelem magam nappal, hiszen az egy plusz színpadi ékszer, hogy kiemeljük az arcvonásokat, a szemet.

Forrás: Ladányi Andrea Facebook

Megváltozott az életformája?
Elmondhatatlan, hogy Barcelonában milyen mértékben lehet egészségesen étkezni. A lakásunk teraszán tréningezek minden nap. Az életemet a színház, a tánc, az alkotás teszi ki, amellett az élvezetek, a boldogság, a pozitivitás. Jó dolog a különböző nemzetiségű, identitású, vallású embereket látni, tanulni tőlük. Mondjuk, ez Amerikára ugyanúgy érvényes.

A kint élő magyar és spanyol művészekkel milyen kapcsolatokat tart fenn? A Covid-járvány alatt Bánki Ákos festőművésszel közös videoalkotásokat hozott létre.

A világhelyzet adta, hogy egy ötmilliós városban a teraszon esténként performanszokat csináltam, a minden esti taps alatt, úgy, hogy senki sem látta. Másfél órát készültem rá, mint egy színházi előadásra. Ákossal már korábban is készítettem festőperformanszokat, a testemmel festettem meg a képeit, ő pedig videomappingeket rakott rájuk. Mások szórakoztatására meg a magam fenntartására csináltam, üzenve, hogy élünk, művészetet hozunk létre. A rengeteg utazásból, valamint abból adódóan, hogy három helyen van bázisunk, Los Angelesben, Barcelonában és Magyarországon, igazán nem alakultak ki komolyabb együttműködések. Leszámítva, hogy a konzulátuson felkértek kulturális rendezvények szervezésére, táncelőadásokra a hivatalos magyar ünnepeken. Emellett egy art galéria magyar tulajdonosával alakult ki baráti kapcsolat, ha fotózást vagy épp egy kiállítást szeretnék rendezni, ott lehetőségem van rá. A V4-ekkel közös karácsonyi ünnepségen együtt táncoltam Javier Arozena spanyol táncossal a barcelonai Santa Maria del Mar templomban, őt a budapesti szerzői estemre is meghívtam. A műsor szereplője volt még Bogányi Gergely zongoraművész, valamint egy lengyel énekesnő.

Korábban volt olyan vágya, hogy beilleszkedjen a kortárs katalán tánc világába?

Amikor kimentünk Barcelonába, nem kevesebb mint negyvenkét társulatnak írtam, ajánlottam magam koreográfusként, táncosként. A negyvenkettőből negyvenketten nem válaszoltak. Rájöttem az okára: egyrészt megvan a saját piacuk, másrészt Holdról jött idegennek tartottak. Az életrajzom háromnegyed részét kihúztam, mert számukra nem hihető, hogy annyi mindent csináltam a tánctól a filmezésen át a rendezésig, a  Színművészeti Egyetemen való tanításig.

Forrás: Ladányi Andrea Facebook

Az alkotói terepe változatlanul Magyarország. Nemzetközi brandet már nem akarna építeni?

Ebben a korban már nem is lehet. Ha elhívnak tanítani, worskhopot tartani, koreografálni, rendezni, azért teszik, mert ismernek Magyarországon. Ismeretlenül nem lehet a nulláról elkezdeni bizonyítani. Nemzetközi szinten is teljesen lehetetlen. Arra építek, amit Magyarországon felépítettem. És az nem kevés.

Többek között a Veszprémi Kabóca társulat művészeti tanácsadója. Hogyan alakult ki a kapcsolata a báb műfajával?

A mozgástanszéket vezettem a Színművészetin, mozgásórákat tartottam a bábos osztálynak is. Ettől még nem kerültem közel a báb szakmaiságához, legfeljebb többet fókuszáltam a kéztechnikára. Markó Róbert egyszer elhívott a Győri Színházba a Vuk meg az Óz koreografálására. A mostani jelenlétem a Kabóca társulatnál szintén az ő személyéhez kötődik, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Amúgy a színházi munkáim kilencven százalékát egyéb műfajok koreografálása töltötte ki. Legutóbb beugrottam a Markó Robi rendezte Bánk előadásba, mert a Tiborcot alakító színésznőt nem tudták egyeztetni.

Jancsó Miklós fedezte fel a kamerának, Grunwalsky Ferenc ikonikus táncfilmet szentelt a személyének,Táncalak címmel. Több magyar filmben játszott az utóbbi időben is. Mi a helyzet Kristóf György mozgásszínházon alapuló filmjével, a Bunkerrel?

Miki bácsi, és Feri két igazi film- és elmefenomén. Gyuri filmje elkészült, de még nem vetítették, próbálok forgalmazót, fesztiválokat keresni. Picit elcsúszott a műfaja, mert se nem tánc, se nem pantomim az alapja. Két és fél évig dolgoztam a rendezővel a forgatókönyvön, amolyan társszerzőként. Evidens volt, hogy játszom is benne, ami úgy történt, hogy elmentem a castingra. Valószínűleg Nemes Jeles László új filmjében is forgatok majd. Ha újraszületnék, filmszínésznő lennék, nagy szerelem az életemben a filmezés. Öt évig Los Angelesben éltünk, ahol zöld kártya nélkül semmilyen lehetőségem nem volt a munkavállalásra. Kitaláltam, hogy hozzáöltözöm a figuratív street art festményekhez, a képek, az utca hangulatában improvizáltam, amit Gergő felvett. Vagy ötven, ház méretű képet dolgoztunk így fel, aminek a kilencven százaléka már nem létezik a valóságban, hiszen csak a sztár street art művészek munkáit őrzik meg örökre, az újakéi eltűnnek a házak faláról. A Los Angeles-i anyagból tervezek egy félig dokumentumfilmet, ami nagy értéket fog képviselni, valamelyik táncfilmfesztiválon szeretném majd bemutatni.

Érezte valaha a tehetség súlyát, felelősségét?

Csak öröme van számomra. Amióta az eszemet tudom, a jót nézem. Ha valamiről érzem, hogy nem nekem való, oda nem megyek el. A világszínvonalú dolgok érdekelnek. Egyébként meg azt gondolom, hogy Ladányi Andreának lenni nagyon jó, mert egy intézmény, akit be lehet azonosítani. Nem említenek még öt táncost a nevem mellett. Ettől függetlenül ismerek egy-két világszínvonalú magyar táncost: Maurer Milánt, Esterházy Fannit, Vas Erikát. A színpadi jelenlét és kifejezésforma megváltozott, ami természetes, manapság hidegebb. A YouTube-on követem a mai világpiacot, briliáns mozgásművészeket látok.

A Borlai Gergővel közös multimédiás zenei táncesteknek lesz folytatása?

A BL–Borlai–Ladányi estünk egy dobra és egy táncosra készült, fergeteges lett, nagyon behúzta a közönséget. A Múzeumok Éjszakájára elindítok egy vizuális sorozatot, a Kabóca Bábszínházzal, amihez szintén Gergő írja majd a zenét. Egyik évben egy magyar, másik évben egy külföldi festő köré alkotok vizuális színházat némi prózával, mozgással, színészekkel megjelenítve a festményeket. A fő szempont az, hogy a vizuális művészeti formán keresztül megmutassunk egy élettörténetet, irányzatot, színeket, hogy miért választották a festők Párizst, Londont, Berlint a múlt század elején.

Mostani életszakaszában a férje karrierjét is egyengeti, menedzseli...

Teljes mértékben benne vagyunk egymás életében, aminek nagy részét a szakma teszi ki. És ez attól zseniális, hogy én már egyszer végigcsináltam a karrierépítés útját. Huszonöt évesen elmentem Amerikába, Kanadába, Finnországba. A Győri Balett óta a saját lábamon állok, szabadúszó vagyok, önellátó. Elképesztő módon élvezem, hogy napi szinten a fél világgal kommunikálok. A művészet ötven százalékban tehetség, érzék, ötven százalékban kommunikáció és üzlet. Aki értékként képviseli a saját tehetségét, az már business-kompatibilis.

Nyitókép: Ladányi Andrea (fotó: Dobos Tamás)

Lásd még:

„Nem csupán a testemmel kell dolgoznom nagyon magas szinten, hanem a lelkemmel is” – Maurer Milán táncművész portréja

„A fesztivál küldetése, hogy leképezze a hazai táncéletet” –  Interjú Velekei Lászlóval, a Győri Balett igazgatójával