by Szentgyörgyi Rita 2024. Jul 05.

„A fesztivál küldetése, hogy leképezze a hazai táncéletet”

–  Interjú Velekei Lászlóval, a Győri Balett igazgatójával

A hazai tánckultúra megkerülhetetlen fellegvára Győr. A dinamikus, megfiatalodott Győri Balett mellett a jövőre huszadik jubileumát ünneplő Magyar Táncfesztivál okán is, amelynek saját produkciókon túl otthont adó házigazdája is a Győri Balett. Velekei László balettművész, koreográfus, korábbi művészeti vezető négy éve vette át a társulat igazgatását.

Duda Éva Társulat: Frida, az élet múzsája (fotó: Gyarmati Balázs)Duda Éva Társulat: Frida, az élet múzsája (fotó: Gyarmati Balázs)

Kiss János leköszönésével a Magyar Táncfesztivál éléről új fejezet kezdődik a fesztivál életében, vagy a folytonosság jegyében zajlik majd tovább a rangos eseménysorozat?

Kiss Jánosnak a jelenleginél mostohább helyzetben kellett helyt állnia. Nehéz dolga volt abból a szempontból, hogy a támogatások ismeretének a hiánya, időbeli elcsúszása tervezhetetlenné tette a fesztivált. Jött a Covid-járvány, az energiaválság, az ukrán háború, de csodálatos módon a Magyar Táncfesztivál sikere töretlen maradt. A huszadik évfordulóra szeretnénk megújulni, nem csak a jubileum miatt, hanem mert a társulat életében is más szemléletre van szükség a jövőt illetően. Az új igazgató személyét, a szakmai stábot a közeljövőben hozzuk nyilvánosságra.

Konkrétabban mire céloz? A támogatói kör változott mind a társulat, mind a fesztivál életében.

Nagyon fontos összetevője a megújulásnak, hogy a Győri Balett művészeti menedzsmentje ritmust váltott három-négy évvel ezelőtt. A repertoárt is úgy építettük fel, hogy minden egyes darabnak van üzleti terve. Felosztottuk időintervallumokra, hogy melyik térségekben mikor játszunk  annak érdekében, hogy a közönségünket mindenütt megszólíthassuk valami újjal. Kitaláltuk, hogy a repertoárunk egy részét csak Győrben játsszuk, a másik részét meg például Budapesten. A mind Győrben, mind Budapesten már sokat játszott darabjainkat  utaztatjuk, mozgásban tartjuk. A három-négy éves üzleti tervünk átláthatóvá teszi a működést  és egyfajta forprofitszemlélelet kölcsönöz neki.

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Barbárok (fotó: Gyarmati Balázs)Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Barbárok (fotó: Gyarmati Balázs)

Ugyanez a modell vonatkozik a Táncfesztiválra is?

A Táncfesztivál láthatóságot biztosít nekünk. Magyarország egyik legnagyobb táncfesztiváljáról beszélünk, amelyik a magyar táncművészet színe-javát vonultatja fel. Magunk között szoktuk is mondani, hogy egy hétre megint a tánc fővárosa lett Győr. Rájöttünk, mekkora energia van abban, hogy a partnereinknek, a támogatóinknak, a szponzorainknak egy másik arculatból is képesek vagyunk láthatóságot biztosítani. Így jött az, hogy kisebb cégek is be tudnak kapcsolódni egy- egy produkció szponzorálása kapcsán a fesztiválba.

Miben szorul szemléletváltásra a Táncfesztivál?

Azt gondolom, hogy a szakmaiságunk, a szakmai igényességünk nem változott.  Néhány dolog viszont újragondolást igényel, hiszen rendkívül gyorsan fejlődik ez a művészeti ág, nekünk pedig reflektálnunk kell a szakmai kihívásokra. A másfajta szemléletmód leginkább a megközelítésben, az arculatban, a kommunikációban, a közönségünk közösséggé fejlesztésében és a velük való interakcióban merülhet ki jobban. Interaktív és immerzív előadásokat szeretnénk beépíteni a fesztivál légkörébe. A Győri Balett amúgy az elsők között hozott létre az online térben előadásokat, nagyjából tíz éve indítottuk el a Fesztivál On-t.

InverseDance Fodor Zoltán Társulat: Öntudatlan én (fotó: Csendes Krisztina)InverseDance Fodor Zoltán Társulat: Öntudatlan én (fotó: Csendes Krisztina)

A változások mennyire érintik a közönség fiatalítását, az ifjúságnak szánt produkciók számának növelését?

Komoly hangsúlyt fektetünk a közönség frissítésére, a fiatalok bevonzására mindamellett, hogy a Győri Balettnek erős bázisa alakult ki az idősebb korosztályból. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy az idősebbeknek nem lehet kísérletező előadásokat létrehozni. Bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. A nézők nagyon lojálisak hozzánk, a hatszáz férőhelyes színházban mindig telt házzal mennek a táncelőadásaink. Győrben szeretik a táncot. Természetesen igazgatóként fontos feladatom, hogy minden szegmenst meg tudjak szólítani. Ezt tettük a TánciTánci programunkkal gyerekeknek, háromtól kilenc éves korig.  A Fiatalok a Fiatalokért programmal a középiskolásokat, az egyetemistákat célozzuk meg különböző alternatívájú előadásokkal. Nagyon jól működik, sok fiatal jár az előadásainkra. Ennek a szellemiségét visszük tovább a fesztiválban is.  Alkotóként nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy évadonként egyszer legyen olyan darab a repertoárunkban, amelyben együtt dolgozhatunk a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola növendékeivel.

A magyar táncélet sokrétűségének bemutatása mellett nemzetközi kitekintést is kíván nyújtani a jövőben a fesztivál?

Az eredeti elképzelés egy kétévente megrendezett magyar táncfesztiválra vonatkozott. Kiss János akkori igazgató hasznosnak érezte, hogy két hazai fesztivál közé beemeljenek egy nemzetközi táncbiennálét, mert nagy igény volt rá. A táncban nincsenek korlátok, bármelyik társulat a kortárstól a tradicionális együttesekig nemzetközi szinten szólítja meg a közönséget. Sok társulat jelenik meg nálunk, sok produkcióval, öt nap alatt huszonkét különféle stílusú táncelőadást láthat a közönség. Idén a török kulturális évad jegyében  beemeltünk a nyitógálába egy közös török- magyar néptáncestet. A jövőben is próbáljuk meglepni a közönséget egy nemzetközi társulattal is.

InverseDance Fodor Zoltán Társulat: Ébredj, Kedvesem (fotó: Gyarmati Balázs)InverseDance Fodor Zoltán Társulat: Ébredj, Kedvesem (fotó: Gyarmati Balázs)

Nyilván tudatos építkezés eredménye, hogy a Táncfesztivál a klasszikus balettől a kortárs táncon, a mozgásszínházon át a néptáncig valamelyest teljes panorámát kíván nyújtani a hazai táncéletből.

Ez az elsődleges célunk. Az elmúlt tizenkilenc évben a táncfesztiválnak az a  narratívája, hogy a közönség imádja a magyar táncművészetet, és ez fontos visszajelzés a társulatoknak. Nagyon büszke vagyok a magyar táncművészetre, mert elképesztően széles, összetéveszthetetlen a paletta, a mozdulatművészettől a tradicionális táncszínházi formáig bezárólag minden megtalálható. Bozsik Yvette, Duda Éva, az Inversedance Fodor Zoltán Társulat, hogy néhány nevet említsek az idei  kínálatból, más-más szegmensben dolgozik, és mindegyik izgalmas. Bízom abban, hogy a jövőben is megmarad az a küldetése a fesztiválnak, hogy leképezze a hazai táncéletet.

Lehet a jövőben az is egyfajta vállalás, hogy a független szcénából a kevésbé látható kísérleti formációk is helyet kapjanak Győrben?

A függetlenek helyzetét szeretnénk továbbgondolni, de az kijelenthető, hogy minden csapat picit nehezebb helyzetben van a táncművészet területén. Nagyon kellene az összefogás, már csak azért is, mert nincs két együttes, amelyik ugyanazon a platformon, ugyanannak a közönségnek, ugyanabban a stílusban dolgozik. Ebből erőt kellene kovácsolni.

InverseDance Fodor Zoltán Társula Öntudatlan én (fotó: Csendes Krisztina)InverseDance Fodor Zoltán Társula Öntudatlan én (fotó: Csendes Krisztina)

Magyar Táncművészek Szövetsége elnökeként mit tartana szükségesnek ahhoz, hogy a táncszakma  összetartson?

A művészek érzékenysége érthető, hiszen rengeteg forrást veszítettek az alkotók, a táncművészek a struktúrában. Kimutathatóan marad ugyan pénz, de abból a művészekhez egyre kevesebb jut el. Szűkülnek a terek, a forprofit szemlélelet nem tudják a társulatok lekövetni. Nem is várható el tőlük hirtelen, időt igényel, amíg reagálnak rá. A magyar táncművészet elég specifikus terület. Az egységes szabályrendszereknél mi mindig csak veszítünk. A törvényeknek, a rendeleteknek a táncra külön kell vonatkozniuk. Munkatársaimmal azon dolgozunk a Szövetségben, hogy önálló területként kezeljék a magyar táncművészetet.  Ígéretet kaptunk rá a döntéshozóktól, ami nagy szakmai siker. Bizakodom abban, hogy meg fogják hallani a szavunkat.

Nyitóképen: Velekei László (fotó: Kurucz Árpád)

 Lásd még:

„A minőség összeköt bennünket” – Interjú Kiss Jánossal, a Győri Balett alapító tagjával

A dalszínház, ahová muszáj a könnyedebb műfajt is behozni – Barangolások a Grazi Operában

 

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!