Albertina, Bécs – egy sikersztori

Az egykori főúri magángyűjteményből mára az osztrák főváros egyik legfontosabb, a nemzetközi élvonalba tartozó múzeumává nőtte ki magát. 

A mai Albertina alapját képező grafikai gyűjteményt Albert Kázmér szász–tescheni herceg az 1770-es években építette fel, amikor Magyarország császári helytartójaként székhelye a pozsonyi várban volt. A kollekciót 1795-ben telepítették át a máig otthonául szolgáló bécsi főhercegi palotába, ahol már 1822-től elérhetővé vált a nyilvánosság számára is. A gyűjtemény 1919-ben került a Habsburgoktól az Osztrák Köztársaság tulajdonába és ekkor egyesítették az egykori Császári Udvari Könyvtár metszetállományával is. Az épület és a gyűjtemény két évvel később az alapító Albert Kázmérra emlékezve kapta az Albertina nevet. A kollekció időközben hatalmasra duzzadt – csak metszetből több mint 900 ezret számlál –, a kiállítótér azonban ehhez képest hosszú ideig szerény, mindössze kétezer négyzetméteres volt. Ráadásul hiába büszkélkedhettek Leonardo da Vinci feltehetően Szent Pétert ábrázoló tanulmányrajzától Albrecht Dürer Mezei nyuláig számtalan művészettörténeti jelentőségű rajzzal és sokszorosított grafikával, ezeket fényérzékenységük miatt csak nagyritkán lehetett kiállítani. Így aztán az Albertina sokáig „labdába sem rúghatott” a bécsi múzeumi színtér zászlóshajói, a Kunsthistorisches Museum és a Belvedere mellett és meg kellett elégednie évi néhány tízezer látogatóval. 

Az Albertina (fotó: Harald Eisenberger)

Azóta nagyot fordult a világ: az Albertina ma húszezer négyzetméteren mutatja be kincseit, ezekben a napokban már a harmadik kiállítóterét nyitotta meg, időszaki tárlatai világszerte nagy figyelmet keltenek, látogatóinak száma pedig többnyire már eléri vagy meg is haladja az évi egymilliót.  

Az Albertina elmúlt negyedszázadának sikereiben igen komoly szerepe van a múzeumot 2000 óta főigazgatóként irányító Klaus Albrecht Schrödernek. Schröder alig negyvenöt évesen került ebbe a felelős pozícióba, de addigi pályája már felvértezte azzal a tudással, szakmai és vezetői tapasztalattal, a politikai, a gazdasági és a kulturális szférát átfogó kapcsolatrendszerrel, ami hatékonyan segítette ambiciózus terveinek megvalósítását. Dolgozott korábban a sajtóban, a bécsi polgármesteri hivatalban, részt vett magánmúzeumok létrehozásában és irányításában, de közreműködött egy nagybank marketingstratégiájának kialakításában is. 

Schröder először is kitessékelte az Albertina palotájának számos bérlőjét, s így jelentősen bővíteni tudta a kiállítóteret. Markáns – időnként vitatott – átalakításokkal jellegzetes, egyedi megjelenést adott az épületnek. Tudván, hogy a grafikák nem vonzanak annyi érdeklődőt, mint a festmények, nyitott az utóbbiak felé és részben vásárlásokkal, de főleg tartós letétként megszerzett művekkel gyarapította állományukat. A festmények bemutatása a velük kontextusban kiállított grafikák számára is jóval több látogatót generált. Nem idegenkedett a blockbuster kiállításoktól sem és meggyőzően demonstrálta, hogy azokat is megelőzheti komoly tudományos kutatómunka. Terveinek megvalósításához nem voltak elégségesek a közpénzből kapott, évi tízmillió eurós nagyságrendű támogatások és a saját bevételek, ezért tudatosan kereste és építette a kapcsolatot a gazdasági élet szereplőivel. Egyik élharcosa volt annak az – ugyancsak nem viták felett álló – stratégiának is, amit a „gyűjtőket gyűjteni” formula foglal össze a legtömörebben. Ez intenzív kapcsolatépítést jelent prominens műgyűjtőkkel azzal a céllal, hogy e tulajdonosok az adott múzeumban helyezzék letétbe kollekciójukat vagy annak fő darabjait – természetesen nem kizárva az ajándékozást sem. Schröder legnagyobb sikere e téren az öt éve elhunyt liechtensteini Herbert Batliner páratlan értékű, számos festményt is tartalmazó modern gyűjteményének tartós letétként történő megszerzése volt 2007-ben. Ez a kollekció, néhány más gyűjtemény darabjaival kiegészítve, ma lényegében állandó kiállításként funkcionál.

A Kunstlerhaus, az Albertina Modern otthona (fotó: Rupert Steiner)

Schröder a korábbinál jóval erőteljesebben nyitott a mindinkább az érdeklődés előterébe kerülő kortárs művészet felé és Albertina Modern néven 2020-ban új, reprezentatív kiállítóhelyet avatott a jelenkori művészet időszaki kiállításai számára. És ezzel a „terjeszkedés” még nem fejeződött be; éppen ezekben a napokban nyílt meg az Albertina Klosterneuburg, az intézmény harmadik kiállítóhelye. Ez sok múzeumlátogató számára ismerős lehet, ugyanis vállalatbirodalma 2016-os csődjéig itt működött a Baumax-tulajdonos műgyűjtő, Karl Heinz Essl páratlanul gazdag kortárs magánmúzeuma. Az Albertina és Essl együttműködése mindkét fél számára gyümölcsözőnek bizonyult. A múzeum – egyelőre 2044-ig tartó – letétként, illetve adományként meg tudta szerezni az Essl-kollekció döntő részét és kezelésébe került a gyűjtemény addigi otthona is. A gyűjtőnek pedig, bár néhány főművet eladni kényszerült, sikerült egyben tartania az utókor számára a több mint hatezer tételt számláló kollekciót. Míg az Albertina Modern jelentős nemzetközi kortárs időszaki kiállításoknak ad otthont, a Bécs-környéki új intézményben a gyűjtemény saját kortárs anyagát mutatják be kétezer-nyolcszáz négyzetméteren, évente egy-két alkalommal változó összeállításban. A most megnyílt első tárlat a szobrokat állítja a középpontba.

Az Albertina Klosterneuburg (fotó: Stefan Oláh)

Az időszaki kiállítások idei programjában úgynevezett blockbuster (populáris, biztos „kasszasikernek” ígérkező) kiállítások éppúgy szerepelnek, mint a képzőművészet iránt mélyebben érdeklődőket megcélzó „ínyencfalatok”. Előbbiek közé tartozik az amerikai pop art egyik legismertebb mestere, Roy Lichtenstein már látogatható szóló show-ja és az őszi Marc Chagall-tárlat, ami az életmű olyan rendszeresen visszatérő témáit dolgozza fel, mint a szerelem, az anyaság, a születés és a halál. Ezeknek a kiállításoknak az Albertina ad otthont, míg a kortárs osztrák szcéna egyik legnagyobb sztárja, Erwin Wurm hetvenedik születésnapját köszöntő szeptemberi bemutató helyszíne az Albertina Modern lesz. 

Chagall: Vőlegény és menyasszony Párizs kék egén című alkotása, 1976, gouache, pasztell, tempera, ceruza, Albertina, Bécs, Batliner Gyűjtemény (forrás: Albertina)

A magángyűjteményekkel való kiemelten fontos együttműködés idén is több kollekció bemutatkozását teszi lehetővé. Az a tárlat, amely a múzeum stratégiai partnere, a VERBUND energetikai óriás idén húszéves gyűjteményének új szerzeményeit mutatja be, már megnyílt, novembertől pedig a neves svájci szemorvos-műgyűjtő, Othmar Huber kollekciója kerül a nagyközönség elé. Ennek néhány darabja jelenleg is látható a már említett Batliner-gyűjteményre épülő, Monet-tól Picassóig című állandó kiállításon. Különlegesnek ígérkezik az Albertina októberben nyíló Egon Schiele – Adrian Ghenie tárlata is, melyen régiónk egyik legnagyobb sztárja, a román Adrian Ghenie kelti új életre – persze a maga jól ismert alkotói módszereivel – Schiele csak fekete-fehér reprodukciókról ismert, lappangó vagy megsemmisült műveit.

A Múzsák terme az Albertinában (forrás: Albertina)

Az év vége nagy eseménye nem egy kiállítás, hanem az igazgatóváltás lesz. A hatvankilencedik évében járó Schröder már korábban bejelentette, hogy huszonöt év után nem pályázik újra. Utódjául az ötvenegy éves német művészettörténészt, Ralph Gleist nevezték ki, aki jelenleg a berlini Alte Nationalgalerie-t igazgatja, de korábban dolgozott már Bécsben is. A Schröder által diktált „gyorsított menet” után az osztrák kulturális kormányzat főként az eddig elért eredmények megszilárdítását várja tőle. Gleist rendkívül felkészült szakembernek ismerik, aki elődjéhez hasonlóan azt vallja, hogy egy múzeum nem burokban él, folyamatosan reagálnia kell társadalmi környezetének változásaira. Számos országban gyűjtött szakmai tapasztalatokat, széles körű kapcsolatrendszerrel bír, amit Bécsben a világ más vezető múzeumaival közös projektekben kíván kamatoztatni a költségek kordában tartása érdekében.

A múzeum eredeti profiljának megfelelően nagyobb hangsúlyt tervez fektetni a régi mesterek rajzaira; célja, hogy az Albertina „a papíralapú művészet kompetenciacentrumává” váljon. Képzettsége, kurátori tapasztalatai alapján ugyanakkor vélhetően nem lesz nehéz közös nyelvet találnia az intézmény számára rendkívül fontos, főként a modern művészetre fókuszáló magángyűjtőkkel sem. E téren rögtön vár rá egy nagy feladat, hiszen a Batliner-gyűjtemény letéti szerződése 2027-ben lejár, s megújítása aligha lesz egyszerű. A PR és a marketing területén Gleis még lépéshátrányban van Schröderrel szemben, de a szakma és a sajtó is úgy ítéli meg, hogy eredményesen töltheti be azt a kétségkívül nagy űrt, amit elődje maga után hagy. S hogy ez az űr mekkora, azt jól mutatja, hogy magánbeszélgetéseken az Albertinát – Schröder második keresztneve után – gyakran csak „Albrechtina”-ként emlegetik…

Nyitókép: Prof. Dr. Klaus Albrecht Schröder, az Albertina főigazgatója (fotó: Christian Wind)

Lásd még:

„Hídember” – A százéves a bécsi Collegium Hungaricum vezetőjével beszélgettünk

Minden hónap első vasárnapján ingyen látogathatók Berlin múzeumai – A Múzeumvasárnap Berlin állam és a kulturális és médiaügyekért felelős szövetségi kormánybiztos közös kezdeményezése