
Amerikai éjszaka a Budapesti Fesztiválzenekarral
– Jótékonysági bálra készül az együttes
A koncertszezon egyik legünnepélyesebb eseménye a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) adománygyűjtő bálja: az együttes tagjai barátaik és támogatóik társaságában, varázslatos környezetben töltenek zenében, táncban és felemelő élményekben gazdag estét. A különleges alkalomra 2026. január 30-án kerül sor a Corinthia Budapest szálló báltermében.
Már csak pár hét választ el bennünket az év egyik legkülönlegesebb közösségi eseményétől, a Budapesti Fesztiválzenekar jótékonysági báljától. Január 30-án a Corinthia Budapest báltermét egyetlen estére az „Amerikai éjszaka” varázsa tölti meg. A bál nem csupán elegáns társasági esemény, hanem megismételhetetlen zenei utazás is: a BFZ és támogatói közösen hangolódnak a zenekar közelgő amerikai turnéjára.
Erdődy Orsolya, az együttes menedzser-igazgatója így nyilatkozott korábban az Art is Businessnek a bálról: „A közönség rajong a bálért, sokan vannak, akik évről évre visszatérnek, soha ki nem hagynák ezt a társasági eseményt. Vannak köztük olyanok, akik rendszeres koncertlátogatók, és nagyon élvezik, hogy ezúttal más műfajban hallhatják és láthatják – ugyanis a big band látványa sem elhanyagolható élmény! – kedvenc muzsikusaikat. Mások nem feltétlenül komolyzene-rajongók, de egyetértenek a BFZ értékrendjével, és támogatják kulturális missziónkat – ők a könnyedebb műfajokhoz kapcsolódnak szívesen. Fantasztikus élmény a BFZ művészeinek tolmácsolásában, garantáltan magas, kompromisszummentes zenei minőségben hallani az 1920-as, ’30-as évek jól ismert slágereit. Minden résztvevő élvezi a bál csillogását, a gasztronómiai élményeket, a Corinthia báltermének lenyűgöző közegét. A hölgyek örülnek, hogy végre estélyit viselhetnek, és az urak is remekül festenek a szmokingban! Tapasztalatunk szerint ez a különleges élmény hozzáad ahhoz, hogy a vendégek úgy érezzék, a BFZ sokszínű családjának igazi tagjai, és az adományozási hajlandóságuk is fokozódik ebben a környezetben: az aukción lelkesen licitálnak, izgatottan figyelik a tombolanyeremények kihirdetését, és az írásban zajló, úgynevezett csendes aukción is megküzdenek egy-egy tételért. Mindezt a jótékonyság jegyében.”
Erdődy Orsolya a 2024-es bálon (forrás: BFZ)
A gálavacsorát követően a BFZ Big Bandje lép színpadra Ács Ákos vezetésével, majd következik a jótékonysági aukció Winkler Nórával (az árverésen kortárs műalkotásokra, ékszerekre és exkluzív élményekre lehet licitálni). Az est egyik legjobban várt, exkluzív pillanatának ígérkezik Csikota Gergely trombitaművész szólója, aki egészen különleges, koncerttermi keretek között ritkán hallható produkcióval készül elkápráztatni a jelenlévőket.
Résztvevők a 2024-es bálon (forrás: BFZ)
A bálozók jelenlétükkel és az aukción való részvételükkel a zenekar legfontosabb küldetéseit is segítik: hozzájárulnak ahhoz, hogy a BFZ a zene örömét a gyerekekhez, az idősekhez és a legtávolabbi vidéki településekre is elvihesse.
A szervezők különböző jegy- és asztaltípusokat kínálnak, amelyekkel különböző mértékben támogathatja a Budapesti Fesztiválzenekart. A vacsorajegy ára egységes, az adomány összege pedig a választott kategóriától függ. A férőhelyek korlátozottak, ezért érdemes mielőbbi foglalni – ez a vacsorajegy megváltásával lehetséges.
További információ és jegyvásárlás ITT.
Nyitókép: Fischer Iván a 2024-es bálon (forrás: BFZ)
Lásd még:
Stílus, zene és jó ügy: felejthetetlen este a Budapesti Fesztiválzenekarral – Beszélgetés Erdődy Orsolyával, az együttes menedzser-igazgatójával
A zenehallgatás felemelő, gyógyító, vigasztaló lehet – Villáminterjú Fischer Ivánnal, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójával
„Az ország legboldogabb családja” – Beszélgetés Deák Zsuzsannával, a Budapesti Fesztiválzenekar forrásteremtési vezetőjével
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.
A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.




