by MTI/artisbusiness.hu 2021. Mar 14.

Ausztria kormánya újabb összeggel támogatja a kultúrát

A koronavírus-járvány okozta válság leküzdésének érdekében 430 millió eurós segítőcsomagról döntöttek, amelyből a kulturális szféra is részesedik.

A támogatás a pandémia miatt nehéz helyzetbe került ágazatoknak, a turizmusnak, a vendéglátásnak, a kultúrának és a sportnak kíván áthidaló megoldást nyújtani az újranyitásig.

A segítség egy részét az eddigi támogatások keretösszegeinek megemelése, másik részét pedig a most bevezetendő – mind a vállalatokat, mind a munkavállalókat segítő – újfajta támogatások teszik ki.

A már meglévő, „veszteségbónusznak” nevezett támogatás keretösszege, amelyet február óta már nemcsak a bezárt vállalatok, hanem a velük indirekt módon gazdasági tevékenységet folytató és ezáltal veszteségeket elszenvedő cégek is igényelhetnek, 230 millió euróra emelkedik.

A művészet és kultúra területét 20 millió euróval támogatják az úgynevezett „újraindítási csomag” keretein belül. Ezt a támogatást elsősorban, de nem kizárólag, szabadtéri rendezvények létrejöttéhez igényelhetik a kulturális intézmények, rendezvényszervezők.

Borítókép: A bécsi Hundertwasser Haus

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!