Az anyaság nem pusztán individuális ügy

A világ eredete című, jelenleg forgó izgalmas film három különböző, semmiképp se szokványos válasz az anyaság életközepi periódusban feltett kérdésére. Három különböző sors, nő és férfi, három különböző városban. A Berlinben élő Nagy Borbála Pannónia dicsérete című rövidfilmjével korábban már elnyerte a rangos NémetKisfilmdíjat és a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját is. Most első nagyjátékfilmjét forgatja. A magyar-német-francia koprodukcióban készülő film budapesti forgatásán beszélgettünk a rendezővel és Iványi Petra producerrel.

Azért választotta a film központi témájául a nem szokványos módon történő gyerekvállalást és a szülővé válási vagy épp nem válási utakat, mert önt a személyes életében most ez foglalkoztatja, vagy mert mind a mesterséges megtermékenyítés, mind az örökbefogadás, mind az abortusz kérdése kiemelt és sok társadalmi vitát generáló téma jelenünk társadalmában?

Nagy Borbála: A kettő egyszerre. 2020-ban kezdtem el ezen a témán gondolkozni, mert nagyon erősen éreztem a nyomást a társadalom részéről, hogy negyven felé a gyerekvállalás, az anyaság kérdésével valamit kezdenem kell. Az is teljesen világossá vált, hogy három történetet fogok elmondani, hogy érzékeltessem a különböző lehetséges utakat, épp azért, hogy lássuk, nem individuális ügyről van szó. Ez egy strukturális, összetett kérdés, amit nem lehet leválasztani a társadalomról.

Annak, hogy a három anyaságszál közül az egyik egy abortusztörténet, van köze a tavaly hatályba lépett, a nők jogait súlyosan korlátozó úgynevezett szívhangrendelethez és az általa kiváltott társadalmi felháborodáshoz?

N.B.: Nem, abortusz ettől függetlenül lett volna a filmben, egyébként ez éppen a párizsi történetben szerepel. Ez a kérdés nemcsak nálunk, világszerte napirenden van, már Amerikában is elkezdődött az abortuszhoz való jogok megnyirbálása, aztán jöttek a lengyelek, szóval, a téma benne volt a levegőben.

Nagy Borbála (fotó: Sivák Zsófia / Mozinet)

Az anyaság individuális, illetve társadalmi kérdésére más-más választ ad az egyén és a társadalom Budapesten, Berlinben és Párizsban?

N.B.: Igen. Úgy is van felépítve a film, hogy Budapestről először Berlinbe megyünk, aztán Párizsba, tehát nemcsak Magyarországtól távolodunk, de a klasszikus családmodelltől is. Azért is helyeztem ezeket a történeteket ezekre a helyszínekre, hogy reflektáljak az adott város érzésére. Párizsban például, illetve Franciaország-szerte sokszor dilemmát jelent egy nőnek a gyerekvállalás. A szülési szabadság például viszonylag rövid, két hónap. Kutatásaim során több francia nővel beszéltem, akik meséltek arról, hogyan reagált a környezetük arra, amikor bejelentették, hogy terhesek vagy gyereket terveznek. Sokan azt a reakciót kapták, hogy a karrier és az anyaság között választaniuk kell majd. Berlinben kicsit más a helyzet, ott nyitott a társadalom, ráadásul mivel Berlin nagyon nagy város [Berlin 892, Párizs 105 négyzetkilométeren terül el – a szerk.], földrajzilag is szét vannak húzódva az emberi kapcsolatok, minden téren benne van a levegőben az individualizmus eszméje, a „mindent egyedül meg tudok oldani és semmit nem hárítok másra” típusú gondolkodás, ezért ott az is belefér, hogy valaki egyedül vállal gyereket. A filmben Rebeka, a Berlinben élő magyar nő ezt az utat választja. A budapesti történetben pedig nincs is megkérdőjelezve, hogy a nőnek anyává kell válnia, csak ott a főszereplő teste biológiailag képtelen arra, hogy teherbe essen, ezért terveznek párjával örökbe fogadni. Berlinben jobb a helyzet, ott nyitottabb a társadalom, ráadásul mivel nagyon nagy város , térben is széthúzódnak az emberi kapcsolatok, minden tekintetben benne van a levegőben az individualizmus eszméje, a „mindent meg tudok oldani egyedül,  semmit nem hárítok másra” típusú gondolkodás. Ott az is belefér, hogy valaki egyedül vállal gyereket. A filmben Rebeka, a Berlinben élő magyar nő ezt az utat választja. A budapesti szálban pedig nincs is megkérdőjelezve, hogy a nőnek anyává kell válnia. Csak ott a főszereplő teste biológiailag képtelen arra, hogy teherbe essen, ezért terveznek a párjával örökbe fogadni.

Önnek a kérdésre adott válaszában segít a film készítése?

N.B.: Az segített, hogy nagyon sok emberrel beszélgettem erről, férfiakkal is, és láttam, sok megoldás van és mindegyik érvényes. Nagyon megnyugtatott, hogy megtapasztaltam, mások mennyire sokféleképpen gondolkodnak ugyanarról a kérdésről.

A társadalmilag fontos, sok diskurzust kiváltó téma előmozdította a finanszírozást?

Iványi Petra producer: Igen, különösen Franciaországban talált értő fülekre a téma. Németországban ez talán kevésbé számított a finanszírozásban, itthon pedig tartalmi alapon döntött a független szakmai zsűri. Tavaly sokat jártunk külföldön a filmtervvel és bárhol prezentáltuk, áradtak az emberekből a saját történeteik. Éreztük, ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, túlmegyünk az elfogadott kánonon vagy levetkőzzük a témát kísérő prüdériát, felszabadultan jön az emberekből a reakció, szeretnek erről beszélni.

Hármas koprodukcióban készül a film – hogyan oszlik meg a három ország között a finanszírozása?

I.P.: A film költségvetésének hetven százaléka magyar, mely az InkubátorProgram nyújtotta keretből, a tao kedvezményből és különböző eszközbeszállásokból áll össze. Húsz százaléka a francia Nouvelle Aquitaine régiótól és produceri befektetésből származik, tíz százaléka pedig német, ebben benne van Borbála rövidfilmjének, a Pannóniadicséretének díjáért járó pénz és Bori ex egyeteme, a Német Film- és Televízió Akadémia (DFFB) úgynevezett in kind, vagyis természetbeni befektetése, akik kamerát, lámpát, vágó- és fényelőszobát, valamint hangstúdiót biztosítanak a film elkészítéséhez. De a film magyar többségű koprodukció.

Iványi Petra (fotó: Zsófia / Mozinet)

Hogyan találtak egymásra Borbálával?

I.P.: Korábban ismerkedtünk meg, mint hogy elkezdtünk volna dolgozni, egy vágó barátnőm mutatott be minket egymásnak mintegy tíz éve. A filmmel kapcsolatban Bori keresett meg, akinek korábbi nagyjátékfilm-tervét, egy gimnáziumi történetet, nem támogatta a Nemzeti Filmintézet. Erről sokat beszéltünk. Nagyon hiszek Bori tehetségében, hihetetlen a szorgalma, és számomra annál megérintőbb, aktuálisabb témát nem tudott volna hozni, mint hogy az ember mit is kezdjen az élete második felével és azt milyen áron tegye.

Ez egy női film lesz? Nem az alkotók női mivoltára gondolok, hanem a megközelítés érzékenységére.

N.B.: Biztos lesz egyfajta feminin jellege, érzékenysége attól, hogy női rendező készít filmet három női főszereplővel. De a film a férfiaknak is szól, hiszen a dilemma nemcsak a nőké, mint ahogy azt sajnos mind a mai napig sokan gondolják. Maga a dilemma sem lenne akkora, ha a gyereknevelés feladatai egyenlően oszlanának meg a két nem között. Először egyébként magam is meglepődtem, milyen sok férfit érdekel a film témája – de tulajdonképpen érthető. Nem szabad a férfiak szerepét negligálni a gyerekvállalás kérdésében. A téma mindannyiunkat, az egész társadalmat érinti.

A férfikaraktereket mennyire dolgozta ki a filmben?

N.B.: A történet mindhárom szálában vannak fontos férfi karakterek, akiknek mind megvan a maguk igazsága. Mindegyiküket próbáltam ugyanolyan érzékenységgel kidolgozni, mélyíteni, mint a női szerepeket, hogy a férfiak se legyenek egydimenziós, fekete-fehér jellemek. 

A világ eredete (fotó: Sivák Zsófia / Mozinet)

Hogyan sikerült megtalálni a három kulcsszereplőt?

I.P.: Nagyon hosszú volt a casting folyamat, januárban kezdtük. A magyarországi Nóra, Sipos Vera hamar meglett, de nagy dilemma volt, hogyan egészítsük ki a triót a másik két női főszereplővel. Végül Székely Rozáliát és Török-Illyés Orsolyát választottuk, mert azt akartuk, hogy teljesen különböző karakterek legyenek. Sok fantasztikus színésznővel találkoztunk a casting során, olyan is volt, aki azért nem került be, mert hasonló kisugárzása volt Veráéhoz, így lefedte volna azt a karaktert.

Lesznek francia, illetve német színészek a filmben?

N.B.: Minden német vagy francia szereplő anyanyelvű, vannak köztük amatőrök is, akiket itt Budapesten találtunk meg. De akadnak színészek Bécsből, Berlinből vagy Londonból – az ő karakterük túl bonyolult lett volna ahhoz, hogy egy amatőr el tudja játszani.

A Berlin és Magyarország közötti ingázással, a kétlaki léttel két hazát nyert, vagy inkább azt éli át,  hogy se ide, se oda nem tartozik?

N.B.: Jó kérdés, kicsit talán a hazátlanságot, ami korábban a szomorúság érzésével párosult, de mára már inkább felszabadító, hogy végül is akárhol otthon tudok lenni. A film három karakteréből is kettő, Rebeka és Adél külföldön él, így a gyökértelenség, a nyelvi káosz és önmaguk újradefiniálása is egyik alkérdése a filmnek. Ami összeköti hármójukat, bárhol is legyenek, az az elszigeteltség. Mindegyik nő magányos, függetlenül attól, hogy párkapcsolatban élnek-e vagy sem, van-e család körülöttük vagy sem.

Török-Illyés Orsolya (fotó: Sivák Zsófia / Mozinet)

A világ eredete tulajdonképpen három magány története?

N.B.: Igen. Tulajdonképpen mind a hárman magukra vannak hagyva a döntésükkel. Ezért is akartam három részre bontani a történetet, hogy ezzel is sugalljam, milyen jó lenne, ha feloldanánk ezt az izoláltságot, és beszélgetnénk, mert már az segít, ha ember rájön, nincs egyedül. A végén egyébként a szereplők valamilyen módon összekapcsolódnak, de ezt most nem árulom el.

Hogy lett A világ eredete a film címe?

N.B.: Ez egy Gustave Courbet festmény címe. Ironikus címet kerestem, és Courbet híres, női nemi szervet ábrázoló festménye is ironikus, ahogy ezt a magasztos címet összekapcsolja a megjelenített tartalom naturalizmusával. Így válik az ábrázolt szeméremtest azzá a hellyé, amelyből mindannyian eredünk. A film is a női testről szól, és annak a társadalomban betöltött helyéről és funkciójáról, illetve arról, hogy ebből a társadalmi meghatározottságból hogyan lehet, vagy ki lehet-e egyáltalán szabadulni.

Lásd még:

„Az időskor egy lehetőség a valós szembenézésre”

Nyitókép: Nagy Borbála (fotó: Sivák Zsófia / Mozinet)